|
2018-12-05 11:32:10, szerda
|
| |
| |
Fekete tél
Megjött a tél, de nem fehérben,
a híre szebb volt, mint maga,
a föld megannyi seb, a sárba
borzongva lép s az éjszakába.
Sok-sok didergő csíra álma
lett semmivé, eső csorog.
Sír az eresz, sír a barázda,
Szitkozódnak a vándorok.
Az eső hull, veri a földet,
ahogy a sok szó szívedet,
mikor a szív feszülten érzi,
hogy nincs mögötte fedezet.
Így van velünk is a világ,
ahogy a téllel a határ:
átok neki szavunk esője,
mert hóra vár:
Kötést vár a sok nyitott sebére,
fázó testére takarót;
zengő szavunk üres ígéret,
sohasem teremjük meg a jót.
Bizonyság kell, fehér valóság,
nagy meleg hit, mely betakar...
Hull az eső, hull a szavunk és
vár a mező, szív, rög, avar...
Füle Lajos |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
Címkék: szitkozódnak, feszülten, borzongva, bizonyság, éjszakába, vándorok, szívedet, fehérben, megannyi, teremjük, barázda, didergő, semmivé, nyitott, valóság, betakar, szavunk, sohasem, testére, takarót, fedezet, mögötte, megjött, kötést, földet, téllel, velünk, fekete, sebére, csorog, ígéret, lajos, nincs, mikor, meleg, ahogy, híre szebb, föld megannyi, szív feszülten, Füle Lajos,
|
|
Offline
