|
2020-09-14 20:05:04, hétfő
|
| |
| |
Természetellenes
Csoda a jelen - mégis, akár egy kerettelen óda,
Nincs már falu, se tanya, s a vidék is az eget karcolja,
Szárnyas járműveken száguldó lények keze a semmit markolja,
Házak sora egymást éri, de mi egykor ház volt, most palota,
Fellegvár, sőt: zord erőd, mi robothadnak acélkaloda,
Igény, s szükséglet mit se számít, másolat mindenki otthona.
A kisváros akár az egykori főváros, s a csendes környék, metropolisz,
És a főváros, egyenesen ország, mindent magába nyelő szörnyeteg,
Hol eltűnni képtelen gondolat, ám egy pillantás alatt elnyel a rengeteg,
A dolgát mindenki pontosan tudja, végezetlenül a kényszerfeladatok nem maradnak,
Tömegáradat, lebegő busz, repülő villamos, szükség szerint pontosan haladnak,
Ám a szív, lélek s értelem tehetetlenül e végzetes áradatba fulladnak.
Nincs menekvés, mindenhova elér a gondolatrendőrség keze,
Az álmokat egy gombnyomással tetszés szerint igazítják,
Negatív érzéseiket mindenféle színes bogyókba oltják,
Agressziójukat legálisnak minősített gázolásokba fojtják,
De a mélázó boldogságot veszélyes eszköznek tartják,
S a tudásforrást gyilkos eszköznek gyűlölettel kikiáltják.
Diktatúra az úr, a rendszer gúzsba köt,
Mi egykor szükség volt, mára félelembe fojtott ösztön,
S mi családias otthon, mára kitörhetetlen börtön,
Nincs kilátás, hiszen a rálátás semmis, akarat sincs,
Elég egy rossz mozdulat, megfontolatlan lépés, máris kattan a bilincs,
A féltve őrzött biztonságnál és rendnél nincs nagyobb kincs.
Teljes kontroll a közbiztonság közérdeke,
Köztudott, ki kicsit is kételkedik,
Annak hely ily társadalomban nem adatik;
Kimondott szavak immár tettek súlyosságával bírnak,
Nem jelenthet sok jót, ha valaha is a telefonhoz hívnak,
Aki kicsit is józan rég felhagyott keresésével a kiútnak.
Jobb híján az agyatlan, agyfosztott s tompított egyaránt dolgoznak,
Munkába ölni a létfeszültség letargiáját kizárólagos kötelesség,
Aki pedig az előírásra fittyet hányna, eszébe juthat, végzetes a költség,
Tenni kell, mit a rendszer kiszab, azt végezni tudhatóan tiszteletreméltó,
Életével és javaival fizet minden meggondolatlan bitorló,
Alig akad már józanul is részeg, esélytelenül is eltökélt ellenálló.
Televízió fal minden szoba fali dísze,
A műremek szórólapok foganatja,
Az okkeresés a civilizáció daganata,
Az örök vita, az ember szabad akarata,
Most már egyértelmű a hatalom álláspontja,
Minden szempárban ott olvasható határozata.
Fő a nyíltság, semmit se rejtegethet, ki mindig őszinte;
Ő is ezt hitte, a mindenkori szomszéd, de félreértelmezte -
Először a szolgaság szükségeltetik, s csak mikor megértette
Ennek védelmező jóvoltát, akkor élhet nyugodtan a polgár,
Ám a szabadság túlértékelt, csak ki hűen szolgál
Értheti meg, a rend fenntartásával mily büszkeség jár.
Füst száll fel a szabadból,
Forrón lángol a félelem,
S olvad hamuvá az értelem,
Ellenálló tűzvészben vész el süketen,
Hisz a nézősereg teljesen szenvtelen,
Nyájszellem iránytűje mutatja: mindenki szívtelen.
Bálestekre, színházakba, telt termekbe sietnek,
De mindenhol csak vérelszívó kedvtelésekre lelhetnek,
Nagy úr a vágyálom, ürességben teljességet nem sejthetnek,
Fel sem tett miértekre zord magasságokból törvénnyel felelnek,
A kötelesség, államszolgálat az első, munkából későre hazaérnek,
Kanapére hanyatt fekve visszatekintővel emlékeikbe tekernek.
Ismétlés a büntetés, halálnál is rosszabb ítélet,
Hisz a rémálomcsapda elmúlásnál is végzetesebb csapás,
A mindennapos statuáló cirkusz abnormálisan autoritatív atrocitás,
Besúgóhálózat elől gondolatok elhullatott morzsái sem menekülhetnek,
S mint a száguldó erődben, nem azt kapnak a fenntartók, mit érdemelnek,
Minden mozdulatot figyel a nyolcvannégy szem, egy pillanat alatt bárhol ott teremnek.
Talán a felkelés a végső megoldás?
Törésvonalat teremtene a szerelmi lázadás?
Forradalmat szülhet a kietlen vidékre fordulás?
Pedig tudnivaló, nem ad békét az önvédelmi gyújtás,
A vágyak vadverme is csak tompult fejű félrehajlás,
S mivel arc- és hangvesztő ítélet érhet, bölcsebb az elfogadás.
Tovább forog a fogaskerék,
Csak egyetlen elszabadult csapágy,
Vészesen ösztöni ily oktalan vágy,
De kár e gigászi gépezetben nem keletkezhet,
Maradandó változást magányos motyogás nem éreztethet,
Néhány bizonytalan akarat szabad szellemiséget nem teremthet.
De egy napon talán, mikor jéghideg tűzeső gazdája
Tűnődve hazafelé sétálgat, s szokatlan az égre mered,
Egy gondtalan lányba botlik, s a kősziklából ismét víz ered,
Érzéknélküliség fekete lyuka elnyeli bár családját,
Ezáltal megérti lassacskán a létezés eltitkolt csodáját,
S egy napon talán meghallja a robotkor, belőle újjászületett tettre kész nemzedék moraját.
Kovács Ábel
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kovács Ábel versei |
|
|
|
Címkék: természetellenes, tiszteletreméltó, visszatekintővel, félreértelmezte, érzéknélküliség, fenntartásával, államszolgálat, agressziójukat, megfontolatlan, szükségeltetik, meggondolatlan, rémálomcsapda, súlyosságával, magasságokból, gombnyomással, szellemiséget, létfeszültség, újjászületett, besúgóhálózat, kedvtelésekre, menekülhetnek, társadalomban, kitörhetetlen, nyolcvannégy, abnormálisan, biztonságnál, végezetlenül, esélytelenül, tudásforrást, tehetetlenül, törésvonalat, közbiztonság, metropolisz, forradalmat, mindennapos, végzetesebb, jelen –, eget karcolja, semmit markolja, kisváros akár, egykori főváros, csendes környék, pillantás alatt, dolgát mindenki, gondolatrendőrség keze, gombnyomással tetszés, mélázó boldogságot, tudásforrást gyilkos, rendszer gúzsba, rálátás semmis, rossz mozdulat, féltve őrzött, Kovács Ábel,
|
|
Offline
