Kedves Lányom! Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek látsz, pedig még nem is leszek az, kérlek, légy hozzám türelmes, és próbálj megérteni!
Ha leeszem a ruhámat, ha nem tudok rendesen felöltözni, légy türelmes. Jussanak eszedbe azok az idők, amikor én tanítottalak!
Ha beszélek hozzád, és ezerszer elismétlem ugyan azt a dolgot, ne szakíts félbe, hallgass végig! Amikor kicsi voltál, ezerszer kellett elolvasnom ugyan azt a mesét, amíg el nem aludtál.
Ha nem akarok megmosakodni, ne szégyeníts meg, sem ne feddj meg érte. Jusson eszedbe az a millió ötlet, amit kitaláltam, hogy rá tudjalak venni a mosakodásra!
Ha látod, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban, adj elég időt, és ne nézz rám gúnyos mosollyal... Megtanítottalak, sok mindenre, hogy egyél jókat, öltözködj szépen, hogy hogyan nézz szembe az élettel.
Ha néha nem emlékszem dolgokra, vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát, adj gondolkozási időt, hogy eszembe jusson... és ha mégsem sikerül megtennem, ne légy ideges. És ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy veled legyek, és figyelj rám!
Ha valaha nem akarok enni, ne erőltesd. Jól tudom, hogy mikor kell ennem és mikor nem.
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni, nyújsd a kezed, ahogy azt én tettem, mikor te tanultál járni.
És amikor egy napon azt mondom neked, hogy nem akarok tovább élni... hogy meg akarok halni... ne légy dühös, egyszer ezt is meg fogod érteni. Próbáld meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem.
Egy nap majd megérted, hogy minden hibám ellenére mindig a legjobbat akartam neked, és, hogy az utat szerettem volna előkészíteni neked.
Nem érezhetsz sem szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeledben vagyok. Mellettem kell lenned, próbálj meg megérteni, és segíts nekem, ahogy azt én is tettem, amikor megszülettél.
Segíts járnom, segíts befejezni az utam szeretettel és türelemmel. Megfizetek majd egy mosollyal, és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig szerettelek.
Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.
Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.
Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.
Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.
Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajas babának:
"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."
Móra Ferenc
,,... mi tulajdonképpen ketten együtt kergettünk
valamit, amit színész álomnak hívnak.
Én őbenne, és ő énbennem igazi társra talált.
Ezért is nem tudtunk elszakadni egymástól.
Mert ez egy szenvedélyes, nagy szövetség..."
Már messziről látszik városomnak tornya,
Mintha régi otthonomnak iránytűje volna.
Ahova időnként visszahúz a lelkem,
Pedig se vagyonom, se házam, se telkem.
Az élők és a holtak, akik oda kötnek,
A régi emlékek gyakran vissza jönnek.
Régen elkerültem, messze sodort sorsom,
El sosem feledtem, bármily sok volt dolgom.
Gondtalan gyermekkor, igaz jó barátok,
Csoda-e ha sokszor gondolok reájok?
Régi nádtetős ház, hófehér falával,
Otthonomul szolgált, szerető családdal.
Drága jó szüleim elköltöztek régen,
Új lakást béreltek odafent az égben.
Címük a mennyország, annak a lakói,
Emlékük szívemben még ma is a régi.
Megfogyott rokonság, szomszédok, barátok,
Ismert ismerősök, ismeretlen mások,
Koros és kortalan ismerős vonások,
Egy tőről fakadó jellemző szokások.
Csillogó szemekkel, utcákon a srácok,
Megfáradt öregek, arcukon a ráncok.
Némelyek szemében felismerést látok,
Örülök ha köztük még ismerőst találok.
Most már akik élnek azokra gondolok:
Ismert ismerősök, barátok, rokonok.
A messzi távolból gondolok reátok,
Egyedül maradtam, nagyon hiányoztok...
Ha majd nekem is lesz egy kicsi unokám,
és mellém bújik esténként az ágyba,
megtanítom én is azokra az édes szép mesékre,
miket a nagymamám foglalt esti imádságba.
S mikor kíváncsi tekintetét reám emeli,
és sűrű szempilláján megrebben az álom,
magamhoz szorítom, és azt mondom neki,
szárnyalj földi tündér hetedhét-határon,
mert az élet nem ül szivárvány-varázson,
s miattad nem törnek darabokra kék-smaragd hegyek,
neked kell majd elérni minden valóságot,
azt is, amit nem alkot más, csak a képzelet.
De, tudd, amíg a két kezem simogatni tud,
és erőm sem ítéltetik végelgyengülésre,
addig úgy vigyázom életed, akár az álmaid,
melyben szemem lesz szemed tiszta tükörfénye.
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.j
Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.
Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a múltból ahhoz a magányos csendhez.
Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."
,
"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.
Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.
Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
xMagazin
Offline
