Még érezhető a nyár és az ősz egymásba simulása,
A két évszak szeretetteljes összeolvadása,
A lüktető élet és a csendes elmúlás románca,
Azt hiszem a legszebb az egészben az utolsó nyári virágok és a színpompás levelek násztánca,
Ahogy körülölelik egymást,
S átadják magukat a természet játékának,
Azt hiszem,ez már önmagában felér egy ajándékkal,
Szemtanújának lenni a pillanat varázsának,
Köszönteni az őszt,s engedni a nyár múlásának.
/Mihalik Anikó/
,,Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!"
xMagazin
Offline
