|
 1/36 oldal 
|
Bejegyzések száma: 350
|
|
|
|
|
|
2019-02-28 09:42:23, csütörtök
|
| |
| |
Petőfi Sándor: A gólya
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.
És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.
Fölfelé vágytam én. Ah, úgy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -
Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.
Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjúságom után,
Úgy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.
Mikor tél múltával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -
Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyűrközött, hogy
Lovamat elérje.
Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.
És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sűrű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.
Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.
Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Így töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjúságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.
Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kívánok szerencsés utat, ha távozol,
Legrégibb barátom!
(Szalonta, 1847. június 1 - 10.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tavasz |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-02-28 08:20:15, csütörtök
|
| |
| |
Télből a tavaszba
Búcsút mondunk most a télnek,
hideg napok véget érnek.
A föld fagya lassan enged,
nem áll ellen a melegnek.
Itt-ott apró színeket látsz,
előbújik sok szép virág.
Szinte, mint egy varázsszóra,
hazajött az első gólya.
A Nap egyre több fényt küld már,
verőfényes nap, mi ránk vár.
Felettünk a magas égen
bárányfelhők úsznak éppen.
Csillagfényes tavaszi éj
már az új életről mesél.
Mire a sok fa kizöldül,
minden fióka kirepül.
Így lesz tavasz hideg télből,
örömkönny hull ég szeméből.
Áldást hozó csendes eső
tőle zsendül erdő, mező.
Bőr István
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tavasz |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-02-28 08:07:40, csütörtök
|
| |
| |
Helen Bereg: Napsugár simogat
Ereszről csepegő jégcsapba fagyott tél
Szunnyadó tavasznak halk ébresztőt zenél.
Föld szomja beissza a jeges cseppeket,
Vékony hótakarón éled a természet.
Hűvös, szürke hajnal, a talajt köd lepi,
A Napot zúzmara csillaga köszönti.
Felmelegszik délre a levegő lassan,
Napsugár simogat, faágon rügy pattan.
Avar télszőnyegén hóvirág fehérlik,
Harangján szél csendül, felhallik az égig.
Még el sem hervadt már nyílik a pipitér,
Ibolya, kikerics, szivárvány lesz a rét.
Szántók barázdáján zöldül már a határ,
Árvalányhaj selyme ég pipacs pirosán.
Hónap hónap után lombkoronát növeszt,
Szárba szökken a mag, virágból gyümölcs lesz.
Szeretlek kikelet, szépséged varázslat
Csupasz gallyra pompás menyasszonyruhát adsz.
Felpezsdíted szívem, melegség járja át,
Szerelemre virul, mint réten a virág
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tavasz |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/36 oldal
|
Bejegyzések száma: 350
|
|
|
|
2019. Február
| | |
|
|
| ma: |
12 db bejegyzés |
| e hónap: |
350 db bejegyzés |
| e év: |
3944 db bejegyzés |
| Összes: |
68399 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 957
- e Hét: 11895
- e Hónap: 17891
- e Év: 534039
|
|
|
Offline
