Adventi koszorún ég a négy gyertya,
fény szeretetet szórva ,e hófödte világra.
Siető emberek,vásárok ,boltok ájándékkal telve,
agyamon átut,karácsonyra jézuskától,vajon mit is kérjek?
Ugyan mit is ?
Visszakapni a szeretetet,a valós ünnepet magát .
Ámulni mint a gyermek,s hinni még a csodát .
Nézni a zöldelő fenyőfát, érezni az erdő illatát .
S hagynii még megtölti,a szeretet melege a szobát .
Várni az apró csengettyú, csilingelő hangját .
Hinni,pedig rég tudjuk,a szülők az igazi jézuskák .
Elmondani közösen,egy régi szép imát .
Milyen meghitt gyönyörű is, mikor együtt tud lenni a család .
S elengedni lelkünkből,az élet belevésett bánatát !
S szívünkben lelkünkben érezni,
a karácsonyi szeretet ,melegét,mámorát !
Ma már mind a négy szál gyertya ég,
hallani az öröm és hála énekét.
Szívekbe hatoló erős, tiszta üzenetét,
ember, mindig szeress, higgy és jót tégy.
Ne legyen fontos soha többé a pénzen
vett ajándékok mennyisége Neked.
Aki akkor talán boldog volt, kicsit feledhette,
ha magad lelkét adod, élni fog emléke.
A legszebb ünnepen adj, Istenünk, békét
a világnak, a Hazámnak Testvéreimként.
Ne legyen többé kísértés, veszedelem,
áldásod bőséges legyen a szenvedőknek.
Mindannyian egyformák vagyunk,
nem nézve, milyen vallása... nemzetisége.
Hiszem, előtör az ős igazságnak ereje,
és segíteni fogunk egymáson, hisz ezt kaptuk
örökségül általad, Megváltónk-Jézusunk,
megváltottad haláloddal a világunk.
Kereszted vitted, majd ráfeszítettek,
de harmadnapra feltámadtál, kegyelem,
szeretet, bűnök bocsánata által eltörölted az
Atya által, kivétel nélkül tetted az embereknek.
Aranyvasárnap üzenete, legyetek olyanok ma,
mint a gyermekek, kétség kívüli, fehér lelkek.
Őszinte szívvel kívánunk békét, reményt,
felhőtlen hitet, gyöngyből font boldogságot.
Szívekben gazdagodást minden időben,
gonoszságot elűzzük tőlünk nagyon messzire.
Add meg, Uram, mindezeket a kétkedőknek,
csendességben, imákban áldunk e Szent ünnepen.
Aranyvasárnap gyertyája,
Áldott legyen a lángja!
A karácsony itt kopog,
Lelketek legyen boldog!
Hamarosan ünneplünk!
Jézus Krisztus születik,
Ki végtelen szeretet ad nekünk.
Ragyogjanak a fények,
Vezessenek bennünket!
Olyan legyen ez a fény,
Mint a betlehemi bölcseknek
A csillagfény.
Szíveteket nyissátok,
Szemetekkel lássatok!
Lássátok meg az öreget és árvát,
Halljátok a segítségért kiáltó szavát!
Adjon, kinek van bőven,
Szükséget, hiányt senki ne szenvedjen!
Adventi koszorú, megváltást hozó:
Három lila gyertya és egy rózsaszín.
Belőlük ki ne hunyjon a fény!
Erős hittel égjen a láng,
Szent ünnep közeleg,
Szeretet övezze az ünnepet!
Végre eleredt a hó, lassan méltóságteljesen esik,
Az ember azt hinné, az erdő ilyenkor mélyen alszik,
De a fenyvesben ébren vannak a fák, beszélgetnek,
Én mondja egy öreg fenyő, majd biztos bútor leszek.
Szekrény vagy íróasztal, melyet majd tisztelnek,
Én talán bölcső egy születendő kis gyermeknek,
Vagy csak hintaló,mint játszhat majd reggel este,
Egy derekabb így folytatja én étkező asztal leszek.
Mit körül ül a család boldogok és jóízűen esznek,
Én majd ágy leszek, hol békében alszanak az emberek,
És sorolta mind, hogy ha megnő majd mi lesz,
De emberek jöttek, fűrésszel kezükben.
Sora kivágták a fenyvest egy sem maradt benne,
Az öreg fenyők még visszaszóltak a kicsinek,
Lehet, hogy te megmaradsz, nem kellesz senkinek,
De jött egy ember s kivágta nagy fejszével.
Vállára vette és vitte haza szerény hajlékába,
Az udvaron várt a falnak támasztva,
Majd egy talpba rakták előbb megfaragva,
Kisszobába vitték egy asszony díszekkel megrakta.
Dobozok kerültek alá, majd becsukta a kis szoba ajtaját,
A konyhából gyermek zsivaj hallatszott nem soká,
Egyszer csak meggyújtották rajta a gyertyát,
S betódult a sok gyermek s megálltak előtte némán.
Csak a legkisebb szólalt meg az halkan ,, de szép a fánk".
Majd az egész család egy dalba kezdett
S elénekelték a mennyből az angyalt minden,
Aztán a csomagokat mind kibontották.
Volt nagy öröm, s vidám kacagás,
Játszottak a gyerekek, közben a fát csodálták,
A kis fenyő könnye hullott e boldogság láttán,
Az öreg fenyők most vajon mit csinálnak.
Talán fűrészelik, vagy ragasztják, gyaluval bántják,
De nekem annyira örülnek, vajon majd nekik is,
Eltelt két hét és hullani kezdtek levelei,
Majd leszedték róla a színes díszeket is.
Az ember kivitte a kopasz kis fát,
Bocsáss meg nekem, de itt vége a dolgodnak,
Vette a fejszét és felaprította gyújtósnak,
Este a kályhába tett belőle egy marékkal.
Lángra lobban és megvilágította az arcokat,
A kis gyermek mosolygott s melengette kezét,
A fenyőnek boldogság járta át piciny kis szívét,
Lehet nem lett belőlem valami nagydolog,
De ennyi szeretettet nem mindenki kapott.
.
Márta Bosnyákné Harpauer
xMagazin
Online
