|
2010-08-20 10:01:43, péntek
|
| |
| |
A férfi, aki nem hitt a szerelemben
Réges régen élt egy férfi. Ugyanolyan volt, mint bármelyikünk, de úgy gondolta,
nem létezik szerelem. Természetesen ő is kereste a szerelmet, figyelte az
embereket, és egy idő után arra a következtetésre jutott, hogy a szerelem
álomkép csupán. Bárhova ment, arról beszélt, hogy a szeretet csupán a költők
és a papok találmánya, akiknek egyetlen céljuk az emberek manipulálása. Úgy
vélte, a szerelem nem létezik, tehát egyetlen ember sem képes megtalálni azt.
A férfi rendkívül okos és meggyőző volt. Szenvedélyesen kutatta az igazságot,
rengeteget tanult, és elismert tudós vált belőle. Mindenütt azt hirdette, hogy a
szerelem olyan, akár a kábítószer: a fellegekbe röpít, és ezáltal függőséget okoz.
Vajon mi történik, ha valaki nem kapja meg a szokásos adagját? Akár a
narkósoknak, a szerelem rabjainak is naponta újabb adagra van szükségük.
Azt tanította, hogy a szerelem leginkább a díler és drogos kapcsolathoz
hasonlítható. Bár mindkettejüknek szükségük van a másikra, a díler tartja
kezében a gyeplőt. A párkapcsolatokban is az egyik fél kiszolgáltatottabb a
másiknak, aki előnyöket kovácsol ebből. Tetteikből, reakcióikból jól látható,
miként manipulálják egymást az emberek. A drogos és a díler kapcsolatában
az előbbinek van nagyobb szüksége a másikra. Ugyanígy, aki jobban szeret,
állandó félelemben él, folyton attól fél, mi lesz, ha elhagyják, és nem kapja
meg a szokásos szeretetadagját. Emiatt egyre követelőzőbb lesz, a másik
meg - a dílerhez hasonlóan - az adagok mennyiségének szabályozásával,
vagy akár teljes megvonásával irányítja őt. A kiszolgáltatott fél egy idő után
bármire hajlandó lesz, nehogy elhagyják.
A férfi végtelenül logikusan beszélt: ,, Amit az emberek szerelemnek hívnak,
csupán félelmen és hatalomvágyon alapuló kapcsolat. De hol a szerelem és
a tisztelet? Szerelem nem létezik. A fiatal párok Isten, családjuk, és barátaik
előtt megesküsznek, hogy mindörökkön-örökké szeretni és tisztelni fogják
egymást, jóban-rosszban egyaránt. Bármilyen meglepő, komolyan gondolják!
Ennek ellenére, ha megnézzük őket egy héttel, egy hónappal, egy évvel
később, azt látjuk, hogy nem tartották be fogadalmukat. Ezzel szemben vég
nélküli harcot folytatnak azért, hogy ki tartsa kézben a gyeplőt. Néhány
hónappal később már fikarcnyit sem tisztelik egymást. Aztán lassan
felgyülemlik bennük a megbántottság, a sértődöttség, a harag, s egy napon
maguk is rádöbbennek, hogy semmivé foszlott a szerelem.
Csupán a magánytól, a belső bírájuktól, és a többiek ítéletétől való félelem
tartja össze őket. De hová lett a szerelem?" A férfi azt állította, hogy sok
olyan idős házaspárt ismer, akik harminc, negyven, vagy akár ötven éve
élnek együtt - ,,Túléltünk egy házasságot" - csupán ennyit mondanak,
mikor szóba kerül a kapcsolatuk, ami azt jelenti, hogy egyikük megadta
magát a másiknak. Az erősebb megnyerte a háborút. De hol az a mindent
elsöprő szenvedély, amit szerelemnek hívunk? ,,A férjem. A feleségem"
mondják büszkén, amiből kitűnik, hogy a tulajdonuknak tekintik a másikat."
Aztán arról beszélt, miért nem hisz a szerelemben: ,, Én már végigéltem ezt.
Többé sosem hagyom, hogy valaki a szerelem nevében kormányozza az
életemet." Érvei logikusak voltak, és sokakat meggyőzött arról, hogy nincs
szerelem.
Egy nap a parkban sétálgatva meglátott egy gyönyörű nőt, aki a padon ülve
sírdogált. A férfi leült mellé, és felajánlotta segítségét. Megkérdezte, mi bántja.
Rendkívül megdöbbent, mikor az asszony azt válaszolta, azért sír, mert a
szerelem káprázat csupán. - ,,Meglep, hogy így gondolja - felelte a férfi, azután
kíváncsian hozzátette: - És hogy jutott erre a következtetésre? - Hosszú történet
- sóhajtotta az asszony. - Fiatalon mentem férjhez. Nagyon szerelmes voltam,
és azt hittem, egész életünkben boldogan élünk majd. Hűséget fogadtunk
egymásnak, gyermekeink születtek. Hamarosan azonban minden megváltozott.
Míg én azon igyekeztem, hogy meleg otthont teremtsek, a férjem a karrierjének
szentelte minden idejét. A társadalom megbecsülése immár többet jelentett
számára, mint a család. Már nem tisztelt, és emiatt én is elveszítettem iránta
érzett tiszteletemet. Otthonunk csatatérré vált. Hirtelen rájöttünk, hogy már nem
szeretjük egymást. Mégsem váltunk el. Én mindenben segítettem őt, hiszen a
gyerekeknek apára volt szükségük. De most már kirepültek a gyerekek, és
semmi nincs, ami összetartana bennünket. Nem tiszteljük és nem szeretjük
egymást. Ráadásul tudom, hogy ha újra kezdeném, ugyanez történne, hiszen
a szerelem tünékeny ábrándkép csupán. Semmi értelme délibábokat kergetni.
Hát ezért sírok.
A férfi bólintott. - Tökéletesen egyetértek magával. A szerelem csak illúzió.
Persze mindannyian nagyon vágyunk rá. Nyitott szívvel közeledünk a másik
felé, és emiatt rendkívül sebezhetővé válunk. Még akkor is megsérülünk, ha
szentül hisszük, hogy ez nem történhet meg velünk. Nem számít, hány ízben
csalódtunk, újra és újra megpróbáljuk. De miért keressük folyton a szerelmet?
Egyformán éreztek és gondolkodtak. Hamarosan nagyon jó barátok lettek.
Mélységesen tisztelték egymást, egyikük sem akart uralkodni a másikon.
Nem voltak féltékenyek egymásra, nem akarták birtokolni és irányítani a
másikat. Egyre több időt töltöttek együtt. Mindketten remekül érezték magukat.
Ha valami miatt nem találkozhattak, kínzó hiányérzet ébredt a lelkükben.
Egy nap utazás közben a férfinak furcsa gondolat futott át a fején: - Lehet, hogy
szeretem őt? - kérdezte magától. - De hiszen ez annyira más, mint amit eddig
éreztem az asszonyok iránt. Más, mint amiről a költők ömlengenek, vagy
amiről a vallás beszél. Nem vagyok felelős érte, és semmit sem várok el tőle.
Nem kérem, hogy gondoskodjon rólam. Tisztelem a gondolkodásmódját és az
érzelemvilágát. Semmiféle rossz érzésem nincs vele kapcsolatban, nem vagyok
féltékeny, ha másokkal van, nem bosszant, nem irigylem a sikereit.
Talán mégis létezik szerelem, csak egészen más, mint amit ezalatt általában
értenek?
Izgatott lett, s már alig várta, hogy mindezt elmondhassa a barátnőjének.
- Pontosan tudom, miről beszélsz - bólintott az asszony - Hosszú ideje érzem
ugyanezt, de nem akartam szólni róla, mert tudom, hogy nem hiszel a
szerelemben. Pedig talán mégis létezik, csupán egészen másmilyen, mint hittük.
Elhatározták, hogy ezentúl együtt élnek. Az volt a legmeglepőbb, hogy semmi
sem változott. Továbbra is tisztelték, és mindenben támogatták egymást.
Szerelmük nőttön-nőtt. A legegyszerűbb dolgoknak is tudtak örülni. A férfi szíve
olyannyira csordultig megtelt szerelemmel, hogy egy éjjel csoda történt. Amikor
az égbolton ragyogó csillagokat nézte, az egyik csillag a kezébe hullt. És ekkor
megtörtént a másik csoda: lelke összeolvadt a csillaggal. Hirtelen ragyogó ötlete
támadt: szerelme kezébe akarta adni a csillagot. Ám amikor az asszony tenyerébe
helyezte az ajándékot, annak szívében egy csöppnyi kétely ébredt, és abban a
pillanatban elejtette a csillagot, amely milliónyi apró darabra tört.
Él a világban egy öregember, aki esküszik rá, hogy nincs szerelem. És él a világban
egy gyönyörű, idős asszony, aki könnyezve siratja az elveszett boldogságot,
amelyet egyszer már a kezében tartott, de egy szemernyi kétely miatt elveszítette.
Ez volt a férfi története, a férfié, aki nem hitt a szerelemben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
Online
