|
2016-07-05 17:01:44, kedd
|
| |
| |
6. A remény újraértelmezése
,,...elköltözött egy távoli vidékre..."
Vágyunk az otthon után
Fontos, hogy Lukács evangéliumának 15. fejezetébe visszaemelve olvassuk Jézus példázatát az elveszett fiúról. Ám a történetnek még tágabb a kontextusa. Az egész Bibliát áthatja a számkivettetés és hazatérés témája, s ebből tudhatjuk, Jézus nem csak az egyéni megváltásról beszél itt. Az egész emberi nem története sűrűsödik össze a parabolában, amely nem kevesebbet ígér, mint reményt a világnak.
A történetben a fiatalabb fiú egy jobb élet reményében távoli országba vándorol, de csalódik. Elkezd vágyakozni otthona után, eszébe jut a hazai étel íze. Velünk is ez szokott történni. Az ,,otthon" meghatározza életünket. Más országban született amerikaiak milliókat költenek arra, hogy rendszeresen látogassák azokat a közösségeket, amelyekből származnak. Azok a gyermekek, akiknek nem adatott meg az érzés, hogy tartoznak valahová, a kötődési nehézséget felnőtt életükbe is magukkal viszik. Számos fontos emlékünk van arról, hogy valamikor, valahol, valakikkel igazán otthon éreztük magunkat. Mégis, ha lehetőségünk adódik visszatérni egy olyan helyre, amelyhez jó emlékek fűznek, gyakran ér csalódás. Feleségem, Kathy harminckilenc éven át minden nyarat egy rozzant nyaralóban töltött a családjával az Erie-tó partján. Ennek a helynek már a gondolata is lelkesítően hat Kathyre. Ma azonban szívfacsaró látványt nyújt a tönkrement épület. Semmivel sem volna könnyebb, ha valaki megvenné és egy társasházat húzna fel a helyére. Akárhányszor arra jár, mindig a veszteség tudata tölti el Kathyt.
Az otthon tehát nagy hatású, de csalóka képzet. Hozzá kapcsolódó rendkívül intenzív érzéseink mutatják, hogy milyen erős bennünk a vágy egy olyan hely után, amely teljességgel hozzánk tartozik, ahol végre megtalálhatjuk és megélhetjük azt, akik vagyunk. De úgy tűnik, egy valóságos hely vagy egy létező család sosem tölti be teljesen ezt a mélyről feltörő vágyat. John Knowles amerikai regényíró A Separate Place című regényében a főszereplő azt éli át, hogy a New Hampshire-i reggelek ,,olyan reménytelenül ígéretteli érzéssel töltöttek el, hogy leginkább visszazuhantam volna az ágyba, hogy őrizkedjek tőle... Sírni akartam a reménytelen öröm, a kibírhatatlan ígéret szúrásaitól, vagy csak azért, mert ezek a reggelek elviselhetetlenül tele voltak szépséggel." Steinbeck Édenről keletre című regénye elején hasonlóképpen beszél Közép-Kalifornia hegyláncáról: ,,az embernek kedve támadt felkapaszkodni meleg lankáira, akárcsak egy szerető anyaölbe".
Az otthon képzetét tájak, látványok, hangok, sőt, illatok keltik fel erőteljesen. Csakhogy olyan vágyat ébresztenek fel, amelyet nem tudnak betölteni. Sok ember meséli a gyülekezetemben, hogy mekkora csalódás neki a karácsony vagy a hálaadás. Rengeteget készülnek az ünnepre, abban a reményben, hogy végre egyszer megélhetik a családi összejövetelen, ezen a fontos helyen a várva várt melegséget, örömöt, otthonosságot, szeretetet. Ám ezek az események többnyire kudarcba fúlnak lehetetlen elvárásaink miatt.
Van egy német szó, amely ezt jól összefoglalja: Sehnsucht. Pontos angol megfelelője nincs. Mélységes mély vágyakozást jelent, amelynek transzcendens felhangja is van. Aki a legtöbbet beszél a vágyakozásról, a ,,spirituális honvágyról", az C. S. Lewis A dicsőség súlya című híres prédikációjában. Itt olyan tapasztalatokat említ, amilyenekről Knowles és Steinbeck is beszámol, majd így folytatja:
,,Leggyakoribb kibúvónk, hogy szépségnek nevezzük, és úgy teszünk, mintha ezzel minden meg lenne oldva. Wordsworth kibúvója az volt, hogy a múltjának bizonyos pillanataival azonosította. De ez egy trükk. Ha Wordsworth visszament volna a múltjának azokhoz a bizonyos pillanataihoz, ott már nem találta volna meg magát a keresett dolgot, csak az emlékeztetőt; tehát nem a múltra emlékezett, hanem valójában a múlt emlékére. A könyvek vagy a zene, amelyekről úgy gondoltuk, bennük lakozik a szépség, el fogják árulni bizalmunkat, mert nem bennük van, hanem rajtuk keresztül érkezett - és ami megérkezett, az valójában maga a vágyakozás. A szépség, a múltbeli pillanat emléke: mindez csupán képe annak, ami után valóban sóvárgunk, még ha jól tükrözi is azt. De ha összekeverjük a képeket a valósággal, akkor néma bálványokká válnak, amelyek összetörik imádójuk szívét. Mert a kép nem azonos azzal, amire vágyakozunk... És ráébredünk (...), hogy csupán nézők voltunk. A szépség ránk mosolygott, de ez nem üdvözlő mosoly volt. Arcát felénk fordította, de nem vett észre minket. Nem fogadott el, nem fogadott be. (...) Élethosszig tartó nosztalgiánk, vágyakozásunk, hogy újraegyesüljünk valamivel az univerzumban, amitől el lettünk választva, hogy belépjünk a kapun, melyet mindig csak kívülről láttunk, nem valami neurotikus fantázia, hanem a legpontosabb kifejeződése helyzetünknek."
Van tehát egy olyan mozzanat, mely minden embert fiatalabb testvérré tesz. Mind számkivettetésben vagyunk, mind az otthon után vágyakozunk. Folyton úton vagyunk, sosem érkezünk meg. Házaink, családjaink út menti vendégfogadók csupán. Hiába keressük, nem leljük valódi otthonunkat.
Miért van ekkora hatalma az otthonnak, és miért illan el folyton előlünk? Választ kapunk, ha megvizsgáljuk a Biblia egyik alaptémáját. Az otthontalanság tapasztalata ennek a nagyobb történetnek a nyoma lelkünkben.
A Teremtés könyve elején megtudjuk, miért érezzük magunkat mindnyájan otthontalan számkivetettnek. Arra lettünk teremtve, hogy Isten kertjében éljünk. Egy olyan világot szánt nekünk Isten, ahol a szeretettől nem kell megválni, ahol nincsen sem betegség, sem pusztulás. Ilyen volt az élet Isten színe előtt; ott éltünk az ő végtelenségében, az ő jelenlétében. Életünk célja az volt, hogy megismerjük őt, örömünket leljük benne, és visszatükrözzük nagyságát, szépségét. Ez az eredeti otthon, az ország, ahonnan származunk.
A Szentírás azt is elmondja, hogy - miként Jézus példázatában - Isten volt az ,,apa", és mi elégedetlenkedni kezdtünk a fennhatósága alatt. Nem akartuk, hogy Istennek köze legyen az életünkhöz. Elfordultunk tőle, eltávolodtunk, és úgy vesztettük el az otthont, mint a kisebbik fiú. Így lettünk számkivetettek. A Biblia szerint azóta is lelki vándorként kóborlunk egy olyan világban, amely nem elégíti ki legmélyebb vágyainkat. Olyan testre vágyunk, mely ,,fut és nem fárad el", mégis megbetegszünk, megöregszünk, meghalunk. Olyan szeretetre vágyunk, amely nem múlik el, mégis ki vannak téve a kapcsolataink az idő entropikus hatásának, és úgyszólván a kezünk között mennek tönkre. A hozzánk leghűbbek is meghalnak és magunkra hagynak, vagy mi halunk meg és mi hagyjuk el őket. Azért munkálkodunk, hogy jobb legyen a világ, de újra és újra csalódunk - sosem tudjuk megvalósítani az álmainkat. Keményen dolgozunk, hogy újjáépítsük az elveszett otthont, de ez az otthon csak a Mennyei Atya jelenlétében képzelhető el, mondja a Biblia - akit otthagytunk.
Ez a téma újra és újra megjelenik a Szentírásban. Az első otthont Ádám és Éva hagyta el, majd fiuk, Kain vált nyughatatlan bujdosóvá a földön, mert megölte öccsét, Ábelt. Később Jákob csapta be apját és fivérét, és vált hosszú évekre földönfutóvá. Ezután egész családjával szülőföldje elhagyására kényszerült, és Egyiptomba ment az éhínség miatt. Ott egész Izrael rabszolgasorba jutott, míg Mózes vissza nem vezette a népet ősi hazájába. Aztán évszázadokkal később Dávidnak kellett bujdosnia, amíg király nem lett. Majd Nabukodonozor alatt Izrael népét száműzték Babilonba. Mindegyik történetben ott a számkivettetés mozzanata. A Biblia szerint az emberiség száműzetésben él, és haza szeretne jutni. Ezért a tékozló fiú példázata mindnyájunkról szól.
A visszatérés nehézsége
Robert Frost, a nagy amerikai költő híres verssorai szerint, ,,Az otthon az, ahova bármikor/ jogod van menni" (,,Egy béres halála"). A kisebbik testvér azonban jól tudja, hogy nem mindig sikeres a visszatérés. Miért? Mert amit az apa ellen tett, az elválasztja a családtól, és nem tudja, hogyan lesz képes áttörni ezen az akadályon. Tisztában van vele, hogy visszautasíthatják, hogy akár otthontalan is maradhat. Hasonlóképpen, a Biblia azt mutatja meg, hogy milyen hatalmas falak választják el az emberi nemet az otthonától.
A babiloni fogság idején a próféták a nagy hazatérésről beszéltek, Isten kegyelme által. És a nép megkapta az engedélyt, hogy kimenjen Babilonból és visszatérjen a hazájába. De végül a zsidóknak csak töredéke ment vissza Palesztinába, és ott is perzsa fennhatóság alatt maradtak. Aztán mindenféle világhatalmak igázták le Izraelt, a görögök, a szíriaiak, és végül Róma. Mindvégig elnyomás alatt élt a nép. A sok kis exodus nem vezetett el a nagyig, a végső és teljes hazaérkezésig, amelyről a próféták beszéltek, és amelyre a nép vágyott. Miért? Mert az ember eredendően megromlott. Izraelt is és az egész emberi nemet lehúzza az önzőség, a büszkeség, a bűn. Mindenütt háborúság dúl, a népek között éppúgy, mint az emberi szívben. Magának az emberi természetnek kell radikálisan megváltoznia.
A második akadály az embert körülvevő romlás. A száműzetés nem csak a morális értelemben vett bűn eredménye. A Biblia azt mondja, maga a természet is megromlott. Nem ide tartozunk, a betegségek, a természeti csapások, a pusztulás és a halál földje nem eredeti hazánk. Nem erre az otthonra vágyunk. A végső hazatérés nem csupán az emberi természet, hanem az egész természet, az anyagi világ változását jelenti. Hogyan történhetne ez meg?
Jézus idejére már sokan úgy látták, hogy a babiloni fogságból való visszatérés ellenére még mindig számkivetett a nép. Egyenlőtlenség, elnyomás, ínség és nyomorúság határozta meg Izrael életét. Nem történt meg a hazatérés a szó legvalódibb értelmében. Sokan imádkoztak érte, de közben úgy értelmezték, mint a nép nemzeti, politikai értelemben vett megszabadulását. Úgy gondolták, hogy a Messiás, Izrael szabadító királya nagy hatalmú katonai és politikai vezető lesz. Eljön majd népéhez, a nép elismeri és elfogadja, a király pedig majd győzelemre vezeti.
Azután megjelent Jézus és kijelentette: ,,Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa." (Mk 1,15) Buzgón köré gyűltek az emberek, és hallgatták - de Jézus semmilyen szempontból nem felelt meg az elvárásaiknak. Nem palotában született, hanem jászolban, távol az otthonától. Vándorolt, sehol sem állapodott meg, és azt mondta, ,,a rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania" (Mt 8,20). Teljességgel kívül maradt a politikai és a gazdasági hatalom közösségi hálóján. Nem akart szert tenni sem tudományos, sem vallási elismerésre. Végül pedig pedig a városkapukon kívül, egy kereszten végezték ki - ez pedig a közösségből való kizáratásnak, a számkivettetésnek a legerőteljesebb jelképe. Haldoklása közben így kiáltott fel: ,,Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet" (Mt 27,46) - ez a spirituális hajléktalanság és elhagyattatás végső, elsöprő kiáltása.
Mi történt? Jézus nem egyszerűen azért jött, hogy egy népet a politikai elnyomástól megszabadítson, hanem hogy mindnyájunkat megmentsen a bűntől, a rossztól és a haláltól. Azért jött, hogy az emberi nemet hazavigye. Ezért nem erőben érkezett meg, hanem gyengeségben. Azt a számkivettetést tapasztalta meg, ami nekünk járt. Őt zavarták el az Atya színe elől, őt taszították a sötétbe, a spirituális idegenség mély kétségbeesésbe. Ő vette magára az emberi lázadásért járó átkot, a kozmikus otthontalanságot, hogy mi valódi otthonunkba visszafogadtassunk.
A végső lakoma
Jézus feltámadt a harmadik napon. Megsemmisítette a halál hatalmát (Zsid 2,14): ,,őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt" (ApCsel 2,24). Halálával a mi bűneinkért fizetett, legyőzte a halál, a pusztulás, a zűrzavar erőit, hogy a világ újra otthonná lehessen. S vissza fog térni egy napon, hogy teljessé tegye diadalát. Ahogy Ézsaiás írja:
,,Íme, jön Istenetek, és ... megszabadít benneteket!
Akkor kinyílnak a vakok szemei,
és megnyílnak a süketek fülei.
Szökellni fog a sánta, mint a szarvas,
és ujjong a néma nyelve.
(...) visszatérnek, akiket az Úr kiváltott,
ujjongva vonulnak a Sionra.
Öröm koszorúzza fejüket örökre,
boldog örömben lesz részük,
a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik."
(Ézsaiás 35,4-10)
A tékozló fiak történetében a hazatérést ünneplő lakoma zárja. Ugyanígy a Jelenések könyve végén a történelem egy nagy lakomával, a Bárány menyegzőjének vacsorájával zárul (Jel 19). A Bárány nem más, mint Jézus, aki vállalta az áldozatot a világ bűneiért, hogy mi bocsánatot nyerjünk és hazatérjünk. A menyegző helye az új Jeruzsálem, a szent város, mely a mennyből száll alá és betölti a földet (Jel 21 - 22). Isten ebben a városban fog lakozni, és itt áll majd az élet fája, melynek ,,levelei a népek gyógyítására szolgálnak" (Jel 22,2).
Az élet fája az édenkertben sarjadt. Az idők végezetekor tehát az egész föld újra édenkert lesz. Nem lesz sem halál, sem szenvedés, sem háborúskodás. ,,... és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." (Jel 21,4)
Jézus azért különleges a nagy vallásalapítók sorában, mert ő a hétköznapi emberi létnek ad értelmet és reményt. Jézusban nem valamiféle éteri, személytelen tudatállapot a jövőnk. Inkább lakomázás, ölelés, ének, nevetés, tánc az Isten országában, olyan örömben, dicsőségben és méltóságban, amit most el sem bírunk képzelni. Jézus újra tökéletes otthonunkká teszi ezt a világot. Nem ,,Édentől keletre" élünk többé, szüntelenül vándorolva, de soha meg nem érkezve. Megérkezünk majd, és az Atya elénk jön, átölel, és bevisz a lakomára. (folyt. köv. )
Timothy Keller |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A tékozló Isten... |
|
|
|
Címkék: otthontalanságot, elégedetlenkedni, újraértelmezése, legerőteljesebb, végtelenségében, gyülekezetemben, számkivettetést, megsemmisítette, megszabadulását, újraegyesüljünk, tapasztalatokat, visszatükrözzük, számkivetettnek, prédikációjában, rabszolgasorba, feltámasztotta, felkapaszkodni, számkivettetés, megszabadítson, összejövetelen, hajléktalanság, számkivetettek, vallásalapítók, kétségbeesésbe, egyenlőtlenség, evangéliumának, megtalálhatjuk, otthontalanság, visszazuhantam, mindnyájunkról, pillanataival, nabukodonozor, menyegzőjének, kapcsolataink, vágyakozásunk, helyzetünknek, remény újraértelmezése, távoli vidékre, otthon után, elveszett fiúról, egész Bibliát, egyéni megváltásról, egész emberi, jobb élet, hazai étel, kötődési nehézséget, olyan helyre, rozzant nyaralóban, tönkrement épület, társasházat húzna, veszteség tudata, otthon tehát, John Knowles, Separate Place, Steinbeck Édenről, Lewis, Mennyei Atya, Később Jákob, Majd Nabukodonozor, Robert Frost, Ahogy Ézsaiás, Timothy Keller,
|
|
Offline
