|
|
|
2016-07-19 10:27:20, kedd
|
| |
| |
A mező mellett, régi cédrusdeszka kerítéssel övezett, egyszerű kis vidéki templomunkban, hetente egyszer vasárnap a lelkem fekete lyukai spontán gyógyulnak. Ott, abban a templomban, ahol az országúttal szemközti falra fakeresztet szegeztek, Isten valahogy természetesnek tűnik. Közelinek. Nyitott Bibliák mindenfelé. A szentély megtelik a kisbabájukat karjukon tartó feleségek és a lesimított hajú, munkájukkal korán végző gazdák szájából fakadó dicsérettel.
Az úrvacsora asztalán ott vannak az emlékeztetők: az egyetlen kehely és a kenyér; az az asztal, amely helyreállítja a kapcsolatot. Emlékezem. Itt felidézem a Szeretetet, a Keresztet és az egy Testet, itt érzem, hogy Isten beoltott, megtartott, meggyógyított. Minden a helyére kerül itt. Itt, Claude Martin, Ann Van den Boogaard, John Weiler, Marion Schefter és az előkelő Mrs. Leary társaságában még a hozzám hasonlóak is képesek látni.
De a hét többi részében, amikor a nyers világ égbekiáltó durvaságában élem napjaimat? Mindezek teljesen elterelik a figyelmemet a lényegről. A világot, mindenütt, az ínségek okozta hímlőhelyek borítják.
Beteljesedésre kívánkozom egy kiéheztetett világban.
Ám Istennek a Kertben elindult kezdet óta más célja van velünk. Amióta csak lehajolt, és életet lehelt portüdőnkbe, amióta csak létre csókolt, egy percig sem volt az a szándéka, hogy körmönfonton megrendezze romlásunkat. És mégis, rátaláltam: vannak meglepő, titkos céljai. Felütöm a Bibliát, és döbbenetes tervei ott hevernek előttem leplezetlenül. Nehéz elhinni, amikor olvasom, és sokszor visszatérek, végigtapogatom a szavakat, hogy biztosan valóságosak-e. A szerelmes levél, amit írt, örökre elnémít minden kételyt: ,,Isten titkos célja, amelyet öröktől fogva elrendelt, az, hogy eljuttasson bennünket a teljes dicsőségre" (1Korinthus 2:7, az angol fordítás alapján). Új nevet akar adni nekünk, vagy inkább visszatéríteni igazi nevünkhöz, legigazabb valónkhoz. Be akarja gyógyítani a lelkünkön támadt lyukakat. Kezdettől fogva, már Éden óta mindig az volt, és az is marad az Ő titkos célja, hogy visszatérjünk teljes dicsőségünkbe. Döbbenetes - hogy megteszi! Velünk, méltatlanokkal. Mégis, amióta beleharaptunk a gyümölcsbe, és saját lelkünkbe téptük azt a lyukat, ahol az öröm elszivárog, Isten titokban ezt a merész tervet forralta. Újra be akar tölteni bennünket dicsőséggel. Dicsőséggel és kegyelemmel.
A kegyelem ,,jóindulatot" jelent. Magában foglalja a szabadon nyújtott készséget. Ingyenes, készséges szívességet. Ez a kegyelem. A kereszten felkínált kegyelmet választani egy dolog. De eldönteni, hogy úgy élünk, mint akit folyamatosan betölt az Ő kegyelme? Eldönteni, hogy beteljesedünk mindazzal, amit Ő szabadon ad, és teljes életet élünk - dicsőséggel, kegyelemmel, Istennel?
Tudom, bár nem akarom tudni: ez döntés kérdése. A veszteségekkel együtt is dönthetek úgy, hogy igent mondok. Igent mondok arra, amit Ő ingyen ad. Tudnék így élni? Megélni a döntést, hogy kinyitom a kezem, és szabadon elfogadom, akármit is ad Isten? Ha nem, azzal is döntök.
Úgy döntök, hogy nem.
Azon a napon, amikor az öccsét kereső, az öccsére igen hasonlító sógorom áll a hátsó ajtónál, olyan világosan látom, mint a januári hó fölött fényesen emelkedő teliholdat: ez a döntés, hogy igent vagy nemet mondok Isten kegyeire, a mozgatója mindennek.
A sógorom csak topog egyhelyben, mert Férj Gazda éppen elszaladt a vaskereskedésbe. Beszél a talaj hőmérsékletéről, az időjárás-előrejelzésről. Az ajtófélfának támaszkodom. A kutya a lábamnál hasal.
John vállat von, tekintete végigfut a búzamezőnkön.
-Mi, gazdák, azt gondoljuk, annyi mindent mi irányítunk, annyi mindent helyesen teszünk, hogy jó termés legyen.
Pedig gazdálkodás közben - fordul vissza felém - mindennap szembesülünk vele. Annyira kevés az, amit mi irányítunk. Komolyan! Isten dönt mindenről. Nem mi. - Nagy, holland kezeit foszladozó zsebeibe dugja, és elmosolyodik. - Minden jó.
Bólintok, és már majdnem megjegyzem, hogy hagyja csak a hátsó fészerben az új víztartályt, ne várjon tovább Férj Gazda felbukkanására. De elkapom a pillantását, és tudom, hogy meg kell kérdeznem. Rászegezett szemmel, óvatosan visszamerészkedem oda, ahova csak ritkán megyek.
-Honnan tudod, John? A szíved mélyén honnan tudod, hogy csakugyan minden jó? Hogy Isten jó? Hogy igent tudsz mondani - bármire, amit ad?
Ismerem a férfi történetét, akitől kérdezek, és ő is az enyémet. Megpihenteti rajtam a tekintetét. Tudom, hogy ő is visszaemlékszik a történetre.
Újév napja. Kér, hogy menjünk el. De csak ha akarunk. Nem is akarok belegondolni, miért, de úgyis tudjuk.
-Máris? - nézek fürkészve férjem arcába. - Ma? - Ő megfogja a kezem, és nem engedi el. Akkor sem, amikor beülünk a teherautóba, akkor sem, amikor végighaladunk a hátsó utakon, és akkor sem, amikor fellépdelünk az üres lépcsőn az egyetlen gyenge lámpával megvilágított kórteremhez. John az ajtónál vár. Bólint. A szeme bátran mosolyog. Az arcán legördülő egyetlen könnycsepp valamit kihasít belőlem.
-Tiff ma délután vette észre, hogy Dietrich egy kicsit nehezebben lélegzik. És amikor behoztuk, mondták, hogy bizony összeesett a tüdeje. Csak órái vannak hátra. Mint Austinnál, a vége felé. -Elsőszülött kisfia, Austin ugyanebbe a genetikai betegségbe halt bele mindössze másfél évvel korábban. Két éven belül a második fiát fogja eltemetni. Nem tudok tovább belenézni abba a mosolygó szomorúságba. A padlót nézem, a fényezett kőlapok elhomályosulnak, elfolynak. Virítottak a babarózsák, amikor ott álltunk a kis tanyai temetőben, és néztük, ahogy a léggömbfelhő felemelkedik, és beleúszik az ég kékjébe a legelők fölött. Vele együtt úszott el az összes éledező, derűs remény Austinnal kapcsolatban. Még alig volt négy hónapos. Ott voltam azon a fülledt júniusi délutánon. Ott álltam a zümmögő ventilátor mellett a konyhájukban. Mosolygós arcú lufi táncolt a felkavart levegőben Austin elbékélt kis teste fölött. Emlékszem a szeme kékjére. A menny tükre. Nem mozdult. Én mozdultam meg a pillantásától. Megsimogattam csupasz kis hasát. A mellkasa levegőért zihált. Aztán egyre kevésbé emelkedett.
Hogyan lehet tovább lélegezni, amikor ujjaid alatt a kis tüdő elsorvad?
Kibotladoztam a hátsó lépcsőjükön, lefeküdtem a fűbe. Felzokogtam az égre. Aznap volt a házassági évfordulónk. Sosem felejtem el a dátumot, a kisfiú szemét.
És most, újév napján megint itt vagyunk Johnnal, Tiffanyval, csakhogy most második fiukról, Dietrichről van szó. Csak öt hónapos. Remények, imák között született - és ugyanazt a halálos diagnózist állapították meg nála, mint a bátyjánál, Austinnál.
John átnyújt egy zsebkendőt, és én megpróbálom az összes szívszaggató fájdalmat eltörölni. Ő is próbálkozik, halk, szilárd hangon:
-Áldottak vagyunk. Dietrich egészen a mai napig nem szenvedett. Szép emlékeink vannak egy boldog karácsonyról. Ez több mint ami Austinnal megadatott. - Szemem előtt összefolynak a padló csempéi. Lüktet a mellkasom. - Tiffany rengeteg képet készített. Öt hónapot vele tölthettünk.
Nem kellene, mégis megteszem. Felnézek. Egyenesen az alig megzabolázott bánata közepébe. Érzem, megvadulok. Szemében könnyek csillognak, ez a bódult zavarodottság és a higgadt mosolya belém hasít. Látom, hogy megremeg az álla. Abban a pillanatban megfeledkezem ennek a holland családnak az érzelmek kimutatásával kapcsolatos szabályairól. Megragadom a vállát, egyenesen belenézek könnyes szemébe. És rekedten, félig suttogón, kiszakadnak - feljajdulnak belőlem ezek az érdes szavak.
-Ha rajtam múlna... - és aztán már kalapácsütésekként érkeznek a kemény, elkeseredett szavak - én máshogy írnám ezt a történetet.
Ahogy kimondom, egyből meg is bánom őket. Olyan keresztyénietlennek, olyan elutasítónak hangzanak, olyanok, mint a ,,Nem, Isten!" Azt kívánom, bárcsak visszaszívhatnám őket, kifésülném őrültségük gubancait, rájuk adnám nyugodt, vasárnapi ünneplőjüket. De már kiengedtem őket, csupaszon, nyersen, valóságosan, minden teológiai sallangtól mentesen; az én lecsupaszított, szaggatott üvöltésemet a trónterembe.
-Tudod... - tör be emlékeim közé John hangja, és pillantása megpihen rajtam, majd újra visszafordul a hullámzó búzamezők felé. - Hát... még a fiainkkal is... én nem tudom, miért történt mindez. - Vállat von. - De muszáj tudnom?... Ki tudja? Nem szoktam erről beszélni, de időnként eszembe jut egy ószövetségi történet. Nem is tudom, melyik könyvben van, de ismered: amikor Isten még tizenöt évet adott Ezékiás királynak. Mert kikönyörögte. Pedig ha Ezékiás akkor halt volna meg, amikor Isten először megmondta, nem született volna meg Manassé. És mit mond a Biblia Manasséról? Valami olyasmit, hogy Manassé több gonoszságra sarkallta az izraelitákat, mint az Izrael körül élő pogány népek együttvéve. Gondolj bele, mennyi szörnyűséget lehetett volna elkerülni, ha Ezékiás hamarabb hal meg, Manassé születése előtt! Én nem mondok semmit semmiről, se így, se úgy.
Nézi a szélben hullámzó zöld tengert. Aztán lassan, és olyan halkan, hogy erőlködnöm kell, hogy meghalljam, hozzáfűzi:
-Csak annyit, hogy talán... talán nem érdemes megváltoztatni a történetet, mert nem tudod, mit hozna egy másik befejezés.
Visszhangoznak bennem a szavak, amiket azon a végső, haldokló napon kinyögtem. Belém döfnek. Oka van annak, hogy nem én írom a történetet, hanem Isten. Ő tudja, hogyan alakul majd minden, hova vezet mindez, és mit jelent.
Én pedig nem.
Újra rám néz, múltamat, rémálmaim egy részét ismerő szemével.
-Talán... azt hiszem... el kell fogadnunk, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem értünk. Ő viszont igen.
Látok. Legalább egy kicsivel többet. Amikor tapogatózva többre éhezünk, választhatunk. A kétségbeesés határán dönthetünk úgy, hogy mannát gyűjtögető izraeliták módjára fogunk élni. Isten népe negyven hosszú éven át naponta eszi a mannát - aminek a neve szó szerint azt jelenti: ,,Mi ez?" Éhükben úgy döntenek, felszedik azt, ami érthetetlen. Jóllaknak azzal, aminek nincs értelme. Több mint 14600 napon át napi táplálékukat abból nyerik, amit nem tudnak felfogni. A lélek megelégedését találják meg a megmagyarázhatatlanban.
A titkot eszik.
A titkot eszik.
És a titok, ami érthetetlen, olyan az ajkukon, ,,mint a mézes pogácsa".
Kisteherautó bukkan fel a dűlőúton. Az ablakból nézem, ahogy a két testvér találkozik, beszélget, kézmozdulataik egymás tükörképei. Eltemetett kisbabákra gondolok, és a sír mellett álló, összetört szívű, síró apákra, a kínnal lyuggatott világra, és azokra a titkokra, amiknek nem hagytam, nem hagytam, hogy tápláljanak. Ha az én lányom vagy fiam lett volna? Tényleg a mannát választanám? Csak remegek és csodálkozom. A sírkövek, az összegubancolódott hajban szántó ujjak emléke nyomán eltűnődöm... hogy az életünk háttérvásznán húzódó szakadás, a világunkat, saját ürességünket átlyuggató veszteségek vajon nem azért vannak-e, hogy lássunk.
Hogy rajtuk keresztül meglássuk Istent.
Hogy ami szétszaggatja a lelkünket, a lyukak, amelyek beborítják látóhatárunkat, vajon nem apró nyílások-e, amelyeken keresztül ennek a helynek a zűrzavarán át megpillanthatjuk a mögöttük rejlő szívfájdító szépséget. Őt. Istent, aki után vég nélkül vágyakozunk.
Talán igen.
De hogy lehet? Hogyan tudjuk engedni, hogy a lyukak Isten-látó résekké váljanak? Istenből többet mutató nyílásokká?
Hogyan tudnám feladni a neheztelést a háláért, a maró haragot a túláradó örömért? Az önmagamra figyelést a közösségért Istennel?
Teljesen élni - kegyelemmel, örömmel és csupa örök szépséggel telve élni. Lehetséges, féktelenül az!
Ma már látom és tanúsítom.
Ez a történet tehát - az én történetem.
Kihívás egy üresebb, teljesebb életre.
(folyt. köv.)
Ann Voskamp
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ezernyi ajándék |
|
|
|
Címkék: visszaszívhatnám, megpillanthatjuk, visszaemlékszik, elhomályosulnak, vaskereskedésbe, hőmérsékletéről, látóhatárunkat, visszatéríteni, természetesnek, beteljesedésre, kézmozdulataik, végigtapogatom, visszhangoznak, megváltoztatni, felbukkanására, lecsupaszított, méltatlanokkal, előrejelzésről, veszteségekkel, háttérvásznán, templomunkban, megvilágított, végighaladunk, helyreállítja, kibotladoztam, választhatunk, megelégedését, leplezetlenül, pillantásától, visszatérjünk, megsimogattam, beleharaptunk, dicsőségünkbe, meggyógyított, beteljesedünk, zavarodottság, mező mellett, lelkem fekete, országúttal szemközti, szentély megtelik, kisbabájukat karjukon, lesimított hajú, úrvacsora asztalán, egyetlen kehely, helyére kerül, hozzám hasonlóak, nyers világ, ínségek okozta, kiéheztetett világban, szerelmes levél, teljes dicsőségre”, angol fordítás, Nyitott Bibliák, Claude Martin, John Weiler, Marion Schefter, Férj Gazda, Hogy Isten, Mint Austinnál, Biblia Manasséról,
|
|
|
|
|
|
| Alázat Segítsük barátainkat, hogy meg... George Byron - Ahogy itt jár -... Facebookon kaptam A tömeg, a Mester, a módszer, ... A televizió nem a kultúrát kép... Facebookon kaptam Cs Ildikótól Png virág Csak a fogyatkozás látható Rátalálsz Png kislány Facebookon kaptam Cs Ildikótó... Éretlen vers Jónás Tamás – Végtelen b... Szép estét kedves látogatóimna... Jó éjszakát Png férfi Reggel van Png fotel Még csak most kezdődik a nap Png kutya Alázat Albert Einstein gondolata Rátalálsz Png ház Bounty krémes Bertolt Brecht -től idézet A sors Paul David Tripp Április 19 Facebookon kaptam Aki nem dolgozik, ne is egyék Ágai Ágnes – Csendélet Őrizkednünk kell... Png kislány Jónás Tamás – Végtelen b... Őrizkednünk kell... Facebookon kaptam Png telefon Rátalálsz A sors Ami embereknek lehetetlen, az... Facebookon kaptam Facebookon kaptam Facebookon kaptam Png kislány A jó emberek mindig szépek mar... Nagyon különös Png kutya Facebookon kaptam Szép estét kedves látogatóimna... Akik bántanak téged Facebookon kaptam Krisztinától Az a nap, amelyik nevetés nélk... Facebookon kaptam Facebookon kaptam Cs Ildikótól Aki nem dolgozik, ne is egyék Png rózsa csokor Szép álmokat! A kételkedés kezelése A másik dolog, Facebookon kaptam Még csak most kezdődik a nap Régi emberek, akikre máig büsz... Szép estét kedves látogatóimna... Nevem Png kutya Facebookon kaptam Krisztinától Lóhere Éretlen vers Kellemes vasárnapi kikapcsolód... A Megváltó szolgálatában Albert Einsteinről Mindig jusson idő nevetni Alvó cicák Facebookon kaptam Fekete-erdő desszert Alázat A boldog családok mind hasonló... Facebookon kaptam Hiányzik Sose bánj semmit Bounty krémes A kételkedés kezelése Paul David Tripp Április 19 A sors Boldog születésnapot a ma ünne... Zilahy Lajos gondolata Facebookon kaptam Mírjam barát... Amikor Jézus rátapos a lábadra Varga János Veniam - Fontos sz... Amikor Jézus rátapos a lábadra Kövesd a cowboyt! Szép estét kedves látogatóimna... Facebookon kaptam Szép estét kedves látogatóimna... Facebookon kaptam Cs Ildikótó... Az igazi szeretetért rendszeri... Facebookon kaptam Cs Ildikótó... Facebookon kaptam Miért kiabálunk amikor dühösek...
|
|
|
|
|
|
| mező mellett, lelkem fekete, országúttal szemközti, szentély megtelik, kisbabájukat karjukon, lesimított hajú, úrvacsora asztalán, egyetlen kehely, helyére kerül, hozzám hasonlóak, nyers világ, ínségek okozta, kiéheztetett világban, szerelmes levél, teljes dicsőségre”, angol fordítás, lelkünkön támadt, öröm elszivárog, merész tervet, kegyelem „, szabadon nyújtott, kereszten felkínált, veszteségekkel együtt, öccsét kereső, öccsére igen, hátsó ajtónál, mozgatója mindennek, sógorom csak, talaj hőmérsékletéről, ajtófélfának támaszkodom, lábamnál hasal, hátsó fészerben, szíved mélyén, férfi történetét, hátsó utakon, üres lépcsőn, egyetlen gyenge, szeme bátran, arcán legördülő, kicsit nehezebben, vége felé, genetikai betegségbe, második fiát, mosolygó szomorúságba, padlót nézem, fényezett kőlapok, léggömbfelhő felemelkedik, legelők fölött, összes éledező, fülledt júniusi, zümmögő ventilátor, felkavart levegőben, szeme kékjére, menny tükre, mellkasa levegőért, hátsó lépcsőjükön, házassági évfordulónk, kisfiú szemét, halálos diagnózist, összes szívszaggató, boldog karácsonyról, padló csempéi, alig megzabolázott, bódult zavarodottság, higgadt mosolya, pillanatban megfeledkezem, holland családnak, érzelmek kimutatásával, érdes szavak, hullámzó búzamezők, ószövetségi történet, szélben hullámzó, másik befejezés, részét ismerő, kicsivel többet, kétségbeesés határán, mannát –, lélek megelégedését, titkot eszik, mézes pogácsa”, ablakból nézem, kínnal lyuggatott, mannát választanám, életünk háttérvásznán, mögöttük rejlő, lyukak Isten-látó, maró haragot, túláradó örömért, önmagamra figyelést, közösségért Istennel, történet tehát, visszaszívhatnám, megpillanthatjuk, visszaemlékszik, elhomályosulnak, vaskereskedésbe, hőmérsékletéről, látóhatárunkat, visszatéríteni, természetesnek, beteljesedésre, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
113 db bejegyzés |
| e év: |
375 db bejegyzés |
| Összes: |
35940 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1009
- e Hét: 34785
- e Hónap: 64097
- e Év: 251899
|
|
|
Offline
