|
2016-08-14 18:21:11, vasárnap
|
| |
| |
Alapige: 1Korinthus 3,21 - 4,7
Vajon hogyan jutott el Pál abba a nagyszerű állapotba, hogy képes volt megfeledkezni önmagáról? Ha odafigyelünk rá, megérthetjük. Először ezt mondja: ,,Nem érdekel, mit gondoltok rólam - de az sem, hogy én mit gondolok magamról." Más szóval: sem a környezetétől, sem saját magától nem várja, hogy ítéletet mondjon róla. Aztán így folytatja: ,,Tiszta a lelkiismeretem, de ettől még nem vagyok ártatlan." Az ,,ártatlan"-nak fordított kifejezés a ,,megigazít" igéből ered, amelyet gyakran használ az apostol a rómaiakhoz és a galatákhoz írt leveleiben. Itt arra utal vele, hogy még ha tiszta is a lelkiismerete, ez nem igazítja meg, vagyis nem teszi igaz emberré.
Pál ugyanarra vágyott, amire Madonna is vágyik, és ami után mindnyájan sóvárgunk, ez pedig nem egyéb, mint egy végérvényes ítélet, amely megcáfolhatatlanul kimondja, hogy fontosak és értékesek vagyunk. Ezt az ítéletet szeretnénk hallani életünk minden egyes napján, bármilyen helyzetben legyünk, és bármilyen emberek vegyenek is körül bennünket. Ez pedig azt jelenti, hogy naponta ítélőszék elé állunk - nap nap után folyton visszarendeljük magunkat a tárgyalóterembe. Bizonyára észrevettük, hogy Pál is bíróságot említ, amikor azt mondja, nem érdekli, hogy mit gondolnak róla a korinthusiak. Vajon miért teszi ezt, hiszen a korinthusi gyülekezet végtére is nem volt bíróság? Véleményem szerint az apostol képletesen fogalmaz. Azt mondja, hogy az önértékeléssel - legyen az akár magas, akár alacsony - az a baj, hogy minden egyes napon bíróság elé kényszerül az ember, ahol azután ítéletet mondanak fölötte. Mindannyiunknak így működik a személyisége. A tárgyalóteremben a vád és a védelem képviselője vár bennünket, és minden egyes cselekedetünk vagy az egyikük, vagy a másikuk számára szolgál bizonyítékul. Vannak napok, amikor úgy érezzük, hogy nyert ügyünk van, máskor viszont határozottan vesztésre állunk. Pál azonban azt állítja, hogy rájött a titok nyitjára. Neki ezentúl nem kell bíróság elé állnia. Ő soha többé nem teszi be a lábát a tárgyalóterembe. Azoknak az időknek vége, mert felette már kimondták a végérvényes ítéletet.
Hogyan lehetséges ez? Pál nagyon egyszerűen fogalmazza meg a választ. Tisztában van vele, hogy a korinthusiak nem nyilváníthatják igazzá, de ő sem nyilváníthatja igazzá saját magát. És hogyan fogalmaz ezek után? Az Úr a bírája, és ő az egyedüli, akinek valóban számít a véleménye.
Észrevettük-e, hogy Jézus Krisztus evangéliuma az egyetlen, amely már azelőtt kimondja felettünk az ítéletet, hogy bármit is cselekedtünk volna? Az ateisták gyakran arra építik fel az énképüket, hogy jó emberként élnek. Jónak tartják magukat, és remélik, hogy előbb vagy utóbb ki is mondják felettük az ítéletet, amely megcáfolhatatlanul jó embernek minősíti őket. Számukra a teljesítmény szolgál az ítélet alapjául. A buddhisták esetében is megfelelő teljesítmény szükséges a kedvező ítélethez, és nincs ez másként a muzulmán hívőkkel sem. Minden egyes napon bíróság elé kell állniuk, hogy ítéletet hirdessenek felettük - és éppen ez a baj. Pál azonban a keresztyén hit hírnökeként azt mondja, hogy nem a teljesítmény szolgál alapul az ítélethez, hanem az ítélet vezet el a megfelelő teljesítményhez. Ha hitre jutunk Krisztusban, Isten abban a pillanatban kihirdeti rólunk: Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm. Vagy a Róma 8,1 szerint: ,,Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak". Isten rögtön a hitre jutásunk pillanatában nekünk tulajdonítja Krisztus tökéletes teljesítményét, mintha csak mi magunk vittük volna véghez, és befogad bennünket a családjába. Így aztán nekünk ugyanúgy mondhatja, amit egykor Krisztusnak is mondott: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm."
Az ítélet tehát megszületett, így ezentúl az ítéletre hagyatkozva cselekedhetünk és teljesíthetünk. Mivel Isten szeret és elfogad bennünket, semmit sem kell tennünk csak azért, hogy összehozzunk egy tetszetős önéletrajzot. Nem kell azért tennünk dolgokat, hogy jó színben tűnjünk fel, hanem pusztán a cselekvés öröméért cselekedhetünk. Azért segíthetünk másokon, hogy ők segítséget kapjanak - nem pedig azért, hogy mi jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és legyen mivel büszkélkednünk.
Az identitástudat minden egyéb formájával és minden más ,,kitűzővel" vagy érdemrenddel, amelyet odaítélünk magunknak, az a probléma, hogy a megfelelő teljesítménnyel igyekszünk kivívni a kedvező ítéletet. Még ha biztonságérzetet is ad, ha jó embernek, szabad embernek, vallásos embernek vagy erkölcsös embernek tituláljuk magunkat, az ítéletet ilyenkor is a teljesítményünk alapján várjuk, csakhogy hiába. A végérvényes ítélet soha nem fog elhangozni - ezt állítja Madonna is, és ő már csak tudja. Madonna sok mindent elért, amit én vagy az olvasó soha nem fogunk elérni, de még az ő teljesítménye sem bizonyult elegendőnek. Hiába olyan tehetséges, hiába olyan rátermett, és hiába tett már annyi mindent, saját bevallása szerint még mindig nem hirdették ki felette végérvényesen a hőn áhított ítéletet. A végérvényes ítéletet tudniillik nem lehet teljesítménnyel kiérdemelni.
A keresztyénség esetében azonban éppen fordítva történik: az ítélet szüli a teljesítményt. Bármily furcsán hangzik, így igaz: először születik meg az ítélet, és csak azután a teljesítmény. Hogy ez miként lehetséges? Íme Pál válasza: ő már elhagyta a tárgyalótermet, és véget ért a pere. Miért? Azért, mert Jézus Krisztus állt helyette a bíróság elé. Jézust idézték be és ellene folytattak eljárást. Igazságtalan eljárás volt, amely koholt vádak alapján, részrehajló bírák előtt zajlott, de Jézus nem zúgolódott. Mint a bárány a nyírói előtt, mindvégig néma maradt. Megverték, megostorozták és meggyilkolták. Hogy miért? Helyettünk. Magára vállalta az általunk elkövetett bűnöket, és helyettünk lépett a vádlottak padjára, hogy felettünk soha többé ne ítélkezzen senki. Nem kell tehát egyebet tennünk, mint arra kérni Istent, hogy fogadjon el bennünket arra tekintettel, amit az Úr Jézus tett értünk. Ekkor az a személy, akinek a véleménye egyedül számít, ránk tekint, és a föld minden drágakövénél értékesebbnek lát bennünket.
Ugyan mit számít ezek után, ha háborgatnak minket vagy nem vesznek rólunk tudomást? És miért aggódnánk amiatt, hogy mit látunk, amikor a tükörbe nézünk?
Hadd szóljak most azokhoz, akik számára mindez merőben új, de szeretnének hinni benne. Szeretném, ha tudnák, hogy sokan vannak, akik nem látják a különbséget a keresztyén önazonosság és az identitástudat más formái között. Az ilyen emberek keresztyénnek nevezik magukat, és úgy vélik, hogy a viselkedésükkel nem csupán megütik a mércét, hanem jóval azon felül teljesítenek: rendszeresen járnak templomba, és ezért bíznak benne, hogy Isten egy napon magához veszi majd őket. Hadd mondjam el, hogy az igazi keresztyén identitástudat gyökeresen eltér minden más identitástudattól. Ha felhagyunk azzal, hogy szüntelenül magunkkal legyünk elfoglalva, akkor végre elhagyhatjuk a tárgyalótermet. Az ügyünket lezárják, és kihirdetik az ítéletet. Lehet, hogy ez nagyon újszerűen hangzik. Arra bátorítom az olvasót, hogy keressen és kutasson tovább, és tegye fel a kérdéseit, mert rengeteg a felfedeznivaló. Ebben a rövid kis írásban is sok mindenről szó esett, hiszen tömérdek apró kirakódarabkából áll össze a teljes kép. ,,Miért kellett Jézusnak meghalnia?" ,,Miért támadt fel a halálból?" ,,Vajon tényleg Isten Fia volt?" Ne hagyjon fel a kutatással mindaddig, amíg maga előtt nem látja a teljes képet annak hű valójában!
Persze lehetséges, hogy egészen más helyzetben van. Talán már évek óta hisz az evangéliumban. DE - és ezt nem véletlenül írom nagy betűvel - nap nap után azt veszi észre, hogy már megint ott áll a vádlottak padján. Nem érzi azt, amit Pál apostol, hanem folyton az ítéletet várja. Ez esetben nem mondhatok mást önnek, mint hogy újra meg újra át kell élnünk az evangéliumot, valahányszor imádkozunk vagy templomba megyünk, ha pedig átéltük, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mit keresünk még mindig a tárgyalóteremben. Nem kellene ott lennünk, hiszen a tárgyalásunkat régen berekesztették.
Pálhoz hasonlóan mi is bátran mondhatjuk: ,,Nem érdekel, mit gondolnak rólam - de az sem, hogy én mit gondolok magamról. Egyedül az érdekel, hogy az Úr mit gondol rólam." Ő pedig ezt mondta: ,,Nincs tehát már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak", és ,,te vagy az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm." Legyen ez valósággá mindannyiunk életében!
Timothy Keller |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hosszú építő írások |
|
|
|
Címkék: kirakódarabkából, tárgyalóteremben, biztonságérzetet, viselkedésükkel, tárgyalóterembe, teljesítménnyel, nyilváníthatják, mindannyiunknak, teljesítményünk, teljesítményhez, visszarendeljük, tárgyalótermet, önértékeléssel, identitástudat, tárgyalásunkat, lelkiismeretem, teljesíthetünk, teljesítményét, cselekedhetünk, nyilváníthatja, berekesztették, büszkélkednünk, felfedeznivaló, meggyilkolták, kárhoztatásuk, keresztyénség, megostorozták, evangéliumban, keresztyénnek, lelkiismerete, környezetétől, teljesítményt, cselekedetünk, végérvényesen, teljesítménye, értékesebbnek, nagyszerű állapotba, végérvényes ítélet, ítéletet szeretnénk, korinthusi gyülekezet, apostol képletesen, önértékeléssel –, akár magas, védelem képviselője, másikuk számára, titok nyitjára, időknek vége, végérvényes ítéletet, ateisták gyakran, teljesítmény szolgál, ítélet alapjául, buddhisták esetében, Jézus Krisztus, Krisztus Jézusban, Mivel Isten, Isten Fia, Timothy Keller,
|
|
Online
