|
2020-04-26 07:21:10, vasárnap
|
| |
| |
,,Ő jól ismeri utamat" (Jób 23,10)
Kedves hívő testvérem, milyen dicsőséges bizonyosság ez az igevers! Milyen nagy lehet a bizalmam, mert ,,Ő jól ismeri utamat", a próbák, a könnyek útját, bármilyen kanyargósak, rejtettek vagy összekuszáltak - ,,Ő jól ismeri"! Amikor a király elrendelte, hogy ,,hétszer jobban fűtsék be a kemencét" (Dán 3,19), tudhatom, hogy Ő megvilágítja az utamat. Van egy mindenható Vezető, aki ismeri és irányítja lépéseimet, akár Mára keserű vizei mellett vezet el, akár Élim pálmáinak öröméhez és frissítő oázisához juttat (2Móz 15,23.27).
Az út sötét az egyiptomiaknak, ámde Isten Izráelének megvan a maga felhő- és tűzoszlopa. A kemence lehet forró, de nemcsak bízhatok abban a kézben, ami meggyújtja a tüzet, az a bizonyosságom is meglehet, hogy a tűz nem emészt meg, hanem csak finomít. Amikor a finomítás folyamata befejeződik, egy pillanattal sem korábban, sem túl késő, ,,úgy kerülnék ki, mint az arany" (Jób 23,10).
Amikor úgy érzem, hogy Isten a legmesszebb van tőlem, Ő gyakran a legközelebbi személy mellettem. ,,Amikor elcsügged bennem a lelkem, Te ismered ösvényemet" (Zsolt 142,4). Ismerünk-e más valakit, aki ragyogóbban fénylik, mint a legfényesebb napsugár, aki találkozik velünk szobánkban az első ébresztő fénysugárral, aki végtelen gyöngédséggel és együttérzéssel őrködik fölöttünk egész napon át, és aki ,,ismeri utunkat"?
Ez a világ a megpróbáltatás idején beszél a ,,gondviselés"-ről, de egy teljesen hiányos értelmezéssel. Megfosztják Istent trónjától, aki élő, irányító Mindenhatója az univerzumnak, de nekik egy lélektelen, halott elvonatkoztatás. Amit ők ,,gondviselés"-nek neveznek, azt a sors előfordulásainak tartják, lecsökkentve Istent helyzetéből, onnét, ahol Ő a mi ténykedő, hatalmas és személyes Jahvénk.
Sok gyötrő megpróbáltatásom fájdalma megszűnne, ha csak láthatnám azt, amit Jób látott súlyos szenvedése idején, amikor minden földi reménye összeomlott a lábainál. Nem látott mást, csak Isten kezét - Isten kezét a sébaiak kardjai mögött, akik megtámadták szolgáit és marháit, és a pusztító villámlás mögött (Jób 1,15-16); Isten keze adott szárnyakat a hatalmas sivatagi viharnak, ami elsöpörte minden gyermekét (19. vers); és Isten kezéből eredt a halálos csönd széthullt otthona körül.
Ezért meglátva Istent mindenben, Jób elmondhatta: ,,Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!" (Jób 1,21) Hite azonban akkor érte el zenitjét, amikor ez az egykor hatalmas pusztai fejedelem ,,ült a hamu közepén" (Jób 2,8), és mégis ezt tudta mondani: ,,Íme, megöl engem! Nem is reménykedem" (Jób 13,15). (J. R. Macduff (szerző))
[A könyv eredeti szövegében - más fordítás alapján - ez így áll: ,,Jóllehet megöl engem, mégis reménykedem benne." A fordító.]
L. B. Cowman
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
Címkék: előfordulásainak, megpróbáltatásom, elvonatkoztatás, megpróbáltatás, együttérzéssel, egyiptomiaknak, összekuszáltak, értelmezéssel, gyöngédséggel, bizonyosságom, lecsökkentve, megvilágítja, univerzumnak, mindenhatója, fénysugárral, legközelebbi, legfényesebb, gondviselés, elmondhatta, legmesszebb, helyzetéből, megtámadták, összeomlott, reménykedem, kanyargósak, ragyogóbban, bizonyosság, megfosztják, befejeződik, pillanattal, dicsőséges, elrendelte, szobánkban, izráelének, tűzoszlopa, szárnyakat, könnyek útját, király elrendelte, mindenható Vezető, maga felhő-, kemence lehet, finomítás folyamata, legközelebbi személy, legfényesebb napsugár, első ébresztő, megpróbáltatás idején, teljesen hiányos, sors előfordulásainak, sébaiak kardjai, pusztító villámlás, hatalmas sivatagi, halálos csönd, Isten Izráelének, Megfosztják Istent,
|
|
Offline
