Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/90 oldal   Bejegyzések száma: 894 
Harag
  2019-01-31 20:01:19, csütörtök
 
  Harag


Robert Jones: Uprooting Anger [A harag gyökeres kiirtása] című könyvében így ír: ,,A harag univerzális probléma, amely minden kultúrában jelen van, és minden generáció találkozik vele. Senki sincs tőle elszigetelve, és nem immunis a mérgével szemben. Mindenkit átjár és a legintimebb kapcsolatainkat is megmételyezi. A harag romlott emberi természetünk része." Majd hozzáteszi: ,,Sajnálatos módon ez a keresztyén családokban és gyülekezetekben is így van."
Annyival toldanám meg Jones megfigyelését a keresztyén családokat és gyülekezeteket illetően, hogy a haragunk gyakran éppen azok ellen irányul, akiket leginkább kellene szeretnünk: a házastársunk, a gyerekeink, a szüleink és a vér szerinti testvéreink, valamint azok ellen, akik a gyülekezeti családunkban Krisztusban testvéreink. Ismertem egyszer egy hívő testvért, aki másokkal a kedvesség mintaszobraként viselkedett, a feleségével és a gyerekeivel azonban folyton veszekedett. Szerencsére néhány év elteltével Isten végre megítélte emiatt, és segített neki felülkerekedni a haragján.
Mi is a harag? Sokan nem igazán tudják definiálni, de felismerik, ha találkoznak vele, különösen, ha ellenük irányul. Saját szótáram szerint a harag a nemtetszés - és az esetek többségében az ellenséges indulat - erőteljes érzése, melyet gyakran a harag tárgyára irányuló bűnös, bántó szavak és cselekedetek kísérnek.
A harag hatalmas és összetett téma, így jelen keretek között nincs módom minden részletre kiterjedően, mélyrehatóan elemezni. Mivel könyvemmel az életünkben megtűrt bűnök felismerésében szeretnék segíteni, most a haragnak is arra a formájára fogok rávilágítani, amelyet tudat alatt ,,elfogadhatónak" szoktunk tekinteni, ehhez azonban mindenekelőtt a jogos harag kérdésével kell foglalkoznunk.
Némelyek ugyanis jogosnak tartják a haragjukat, s úgy érzik, hogy az adott helyzetben joggal haragszanak. De vajon honnan tudhatjuk, hogy jogos-e a haragunk? Először is, jogos harag akkor és amiatt támadhat bennünk, ha tényleges gonoszsággal, vagyis Isten erkölcsi törvényének a megszegésével találkozunk. Aki jogosan haragszik, azt nem önmaga és a saját akarata érdekli, hanem Istennel és Isten akaratával foglalkozik. Másodszor, a jogos harag nem kontrollálatlan harag.
Aki így haragszik, nem veszíti el a fejét, és nem folyamodik bosszúhoz vagy megtorláshoz.
Bár a Bibliában is előfordul néhány példa a jogos haragra, például amikor Jézus megtisztítja a templomot, összességében kevés ilyen esetet említhetünk. A haraggal kapcsolatos bibliai tanítás sokkal inkább a bűnös haragról szól, vagyis amikor bűnös indulattal reagálunk mások szavaira vagy cselekedeteire. Az, hogy a másik ember valóban bűnt követett el, még nem feltétlenül jogosít fel bennünket a haragra. Valószínű, hogy sokkal inkább érdekel bennünket, hogy ránk milyen kihatással van a cselekedete, mint az, hogy megszegte Isten törvényét. Sőt, az is előfordulhat, hogy Isten törvényének a megszegésére hivatkozva próbáljuk igazolni a saját bűnös reakciónkat.
A harag egy másik típusa szintén kívül esik e könyv témakörén, ez pedig az, amikor valaki folyamatosan haragos, és a haragtól indíttatva szavakkal vagy akár tettlegesen is bántalmaz másokat. Az ilyen embereknek bibliai alapokon nyugvó lelkipásztori segítségre van szükségük. Ebben a fejezetben azonban nem erről, hanem a harag ,,megszokott" formájáról lesz szó, amelyet, mondhatni, az életünk részének tekintünk, holott valójában bűn Isten szemében.
Ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a haragunkkal, mindenekelőtt fel kell ismernünk, hogy senki sem tesz bennünket haragossá. Mások szavai vagy cselekedetei alkalmat adhatnak ugyan a harag megnyilvánulására, az ok azonban bennünk keresendő: a büszkeségünkben, az önzésünkben vagy az uralkodási vágyunkban. Egyszer elvállaltam, hogy segítek egy barátomnak, aztán megfeledkeztem róla. Amikor kitudódott, hogy nem álltam a szavam, a barátom igencsak megharagudott rám. Hogy miért csinált belőle olyan nagy ügyet? Azért, mert a mulasztásom miatt rossz színben tűnt fel néhány másik barátja előtt. Ez persze nem mentség a feledékenységemre és arra, hogy valóban kellemetlen helyzetbe hoztam, az viszont tény, hogy nem az én mulasztásom, hanem a saját büszkesége volt a haragja oka.
Sokszor azért haragszunk meg, mert rosszat tettek ellenünk. Valaki pletykál rólunk, és amikor ez a fülünkbe jut, megharagszunk. Miért? Valószínűleg azért, mert csorba esett a jó hírünkön, vagy mert kétségbe vonták a feddhetetlenségünket. A harag oka tehát megint csak a büszkeség.
Vagy megharagudhatunk olyankor is, amikor nem sikerül keresztülvinni az akaratunkat. Gyerekeknél gyakran tapasztalni ilyet, de ránk, felnőttekre is éppúgy igaz. Sok házasságban a felek egyike erősebb természet, és ő akarja megmondani, hogy mi hogy legyen otthon, fittyet hányva a másik elképzeléseire vagy józan megítélésére, ám ha ez nem megy könnyen, felkapja a vizet. (Tudom, hogy az Ef 5,22-23-ban és az 1Pt 3,1-7-ben szereplő alapelvek irányadóak ilyen helyzetekben, de most azzal a haraggal foglalkozom, amelyet az szülhet, ha a felek nem tartják be ezeket az igei útmutatásokat.) Akár a gyülekezetben vagy egy missziós szervezet berkeiben is adódhat hasonló helyzet. Egy erős és határozott véleménnyel rendelkező személy akarja vinni a prímet, és dühbe gurul, ha mások szembeszegülnek vele. Ezekben az esetekben az önzés a harag oka: az illető a saját akaratát szeretné keresztülvinni.
Mások haragjára is válaszolhatunk haraggal. A férj arra számít, hogy este vacsorával várja a felesége, de nem fogadja terített asztal, s erre mindennek lehordja az asszonyt. Ettől aztán a feleség is dühbe gurul, de nem mondja ki, mit érez, hanem inkább magában duzzog és mérgelődik. Haragja éppolyan bűnös, mint a férjéé. Valakit leszid a főnöke, talán épp a munkatársai előtt. Az illető nem vághat vissza hasonló stílusban, de - a szerencsétlen feleséghez hasonlóan - fortyogni kezd magában.
Ezekkel a képzeletbeli szituációkkal nem az a célom, hogy akár a férj, akár a főnök viselkedését igazoljam, hiszen egyértelmű, hogy bűnt követtek el. Arra szeretnék csak rámutatni velük, hogy mi döntjük el, hogyan reagálunk mások bűnös cselekedeteire. Jusson eszünkbe, mit mondott Péter az I. századbeli gyülekezetbe járó rabszolgáknak, akiknek sokszor igazságtalan vagy kegyetlen urakat kellett szolgálniuk. Ma talán azt mondanánk, hogy joggal haragudtak. Péter azonban így intette őket:

,,Ti, szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében." (1Pt 2,18-20)

Péter ezekkel az intelmekkel egy általános érvényű, lelki törvényszerűséget ültet át a gyakorlatba, éspedig azt, hogy ,,Istenre nézve" kell reagálnunk az igazságtalan bánásmódra. Istenre nézni azt jelenti, hogy Isten akaratáról és dicsőségéről gondolkodunk, mérlegelve a következőket: Vajon mit vár tőlem Isten az adott helyzetben? Hogyan tudnám a leginkább dicsőíteni a válaszommal? Elhiszem-e valóban, hogy Isten szuverén Úr az adott nehéz helyzet vagy igazságtalanság felett, s hogy végtelen bölcsességével és jóságával ezt is arra használja fel, hogy minél inkább átformáljon Krisztus hasonlatosságára? (vö. Róm 8,28; vö. Zsid 12,4-11)
Kellőképpen realista vagyok ahhoz, hogy tudjam: feszült helyzetben, felfokozott érzelmi állapotban senki sem veszi sorra a fenti kérdéseket, ugyanakkor magunkévá tehetjük, és magunkévá is kell tennünk ezt a fajta gondolkodásmódot. Sajnos hirtelenjében sok esetben bűnös haraggal reagálunk mások igazságtalan viselkedésére, én legalábbis biztosan, a következő pillanatokban viszont ilyenkor is eldönthetjük, hogy tovább haragszunk-e, vagy átgondolhatjuk például a fenti kérdéseket és lehetőséget adhatunk a Szentléleknek haragunk csillapítására.
Persze kétségkívül tömérdek egyéb helyzet adódhat, ami haragra késztetheti az embert, ugyanakkor sosem ezek okozzák a haragot. A harag oka mindig a szívünkben keresendő, és általában a büszkeség vagy az önzés áll a hátterében.
Eltekintve az esetleges kivételektől, amik csak erősítik a szabályt, bátran kijelenthetjük, hogy olykor-olykor mindannyian haragra gerjedünk. A kérdés csak az, hogy mennyire tudjuk kezelni. Némelyek hajlamosak erős és gyakran bántó szavakat használva kiadni magukból a mérgüket. Mások a visszavágás finomabb módját választják, például lekicsinylő vagy szarkasztikus megjegyzéseket tesznek haragjuk tárgyát illetően. Van azután egy harmadik csoport is, akik inkább magukba fojtják a haragot, és csendben neheztelnek a másikra. Ezek mind a harag egyformán bűnös megnyilvánulási formái.
De hogyan kezelhetjük akkor a haragot Istennek tetsző módon? Először is: fel és el kell ismernünk, hogy bűnös haragot érzünk. Addig nem tudunk mit kezdeni a haraggal, amíg nem néztünk szembe vele. Ezután tegyük fel magunknak a kérdést, hogy miért is gerjedtünk haragra. Talán a büszkeségünk vagy az önzésünk, esetleg a szívünkben dédelgetett valamilyen bálvány miatt? Ha így áll a helyzet, nem csupán a haragból, hanem a büszkeségből, az önzésből vagy a bálványimádásból is meg kell térnünk.
Miután a felismerés és a megtérés révén bizonyos mértékig elbántunk a haragunkkal, meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat azon személy(ek) iránt, aki(k)nek a szavai vagy cselekedetei miatt haragra gerjedtünk. A Pál apostol tollából származó alábbi igék
szolgálhatnak ehhez vezérfonál gyanánt:

,,Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban." (Ef 4,32)

Vagy megint csak Páltól:

,,Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kol 3,13)

Ha elragadtattuk volna magunkat haragunkban, bocsánatot is kell kérnünk a másiktól, akit megbánthattunk.
Végezetül pedig le kell tennünk Isten kezébe a haragunk okát. Különösen igaz ez akkor, ha azért vagyunk haragosak, mert más valaki haragszik ránk, vagy mert igazságtalanul bánt velünk a főnökünk, az uralkodó természetű házastársunk vagy bárki más. Bűnös érzéseinktől csak úgy szabadulhatunk meg, ha elhisszük, hogy Isten életünk minden történése fölött szuverén Úr (,,jók" és ,,rosszak" fölött egyaránt), s hogy bármi olyat tegyenek vagy mondjanak is mások, ami haragra késztetne bennünket, valamiképp az is hozzájárul ahhoz, hogy végbemenjen Istennek az életünkre vonatkozó bölcs és jó terve, és hasonlóvá váljunk Jézushoz. Fel kell ismernünk, hogy két választási lehetőségünk van az életünkben adódó és haragra okot adó helyzet esetén: vagy bűnös haraggal reagálunk rá, vagy Krisztushoz és Krisztus megszentelő erejéhez fordulunk.
Ahogy a fejezet elején is mondtam, a harag témája igen összetett, és ebben a könyvben nem célom részletekbe menően vizsgálni, de reményeim szerint segítettem felismerni, hogy az esetek túlnyomó többségében bűnös a haragunk, ezért Isten akkor sem tudja elfogadni, ha mi találunk rá kifogást és megtűrjük az életünkben. Mielőtt azonban még befejezném, szeretném, ha elgondolkodnánk a haragnak még egy válfajáról.

Isten iránti harag

Nem egy keresztyént ismerek, akik valamiért dühösek Istenre. Némelyek közülük azt gondolják, hogy Isten cserbenhagyta őket, mások pedig úgy érzik, hogy Isten egyenesen ellenük van. Itt van például előttem egy levél, melyben ezt írja valaki: ,,Olyan sokszor éreztem már, hogy arcul csapott, amikor pedig teljesen rá hagyatkoztam." Ez az illető nyíltan bevallotta, hogy haragszik Istenre, mert - saját meglátása szerint - ellene van.
Mit mondjunk azoknak, akiknek keserű a szívük, mert úgy érzik, hogy Isten cserbenhagyta őket vagy egyenesen rosszat akar nekik? Helyénvaló dolog-e Istenre haragudni? A népszerű pszichológiai irányzatok többsége igennel felelne erre a kérdésre. ,,Csak bátran zúdítsd rá az érzéseidet Istenre" - mondják, sőt ilyet is olvasni: ,,Nem baj, ha haragszol Istenre. Nagyfiú, kibírja." Meggyőződésem azonban, hogy ez istenkáromlás.
Hadd szögezzek le valamit világosan és határozottan: sosem helyénvaló Istenre haragudni! A harag erkölcsi ítélet, vagyis aki Istenre haragszik, azzal vádolja meg, hogy valami rosszat tett, például bűnt követett el ellenünk azzal, hogy elhanyagolt bennünket vagy igazságtalanul bánt velünk. Az Istennel szemben érzett harag sok esetben abból az elgondolásból ered, miszerint jobbat érdemeltünk volna az élettől, mint amit kaptunk. Ilyenkor végső soron a vádlottak padjára ültetjük Istent. Eszembe jut egy férfi, aki, amikor az édesanyja rákban haldoklott, így méltatlankodott: ,,Ez a köszönet azért a sok jóért, amit Istenért tett." Ez a férfi megfeledkezett arról, hogy milyen kimondhatatlan kínokat állt ki Jézus azért, hogy az édesanyjának ne kelljen a pokolban töltenie az örökkévalóságot a bűnei miatt, sőt azt gondolta, hogy még inkább Isten tartozott volna köszönettel és egy jobb földi élettel az édesanyjának.
Tudom, hogy egy-egy pillanat erejéig a hívők is meg tudnak haragudni Istenre, hiszen saját magamon is tapasztaltam. Gyorsan fel kell azonban ismernünk, hogy ez bűn, és meg kell térnünk belőle.
Hogyan győzhetjük le hát a kísértést, hogy haragra gerjedjünk Isten ellen? Egyszerűen csak ,,dugózzuk le" az érzéseinket és tartsunk némi távolságot Istentől? Nem ez a biblikus megoldás. Amint azt korábban is mondtam, a válasz mindenekelőtt abban rejlik, hogy szilárdan kell bíznunk Isten szuverenitásában, bölcsességében és szeretetében. Másodszor, alázattal és bízva kell Isten elé vinnünk, ha valamit nem értünk. Valahogy így imádkozhatunk:

,,Istenem, tudom, hogy szeretsz engem, és azt is, hogy a Te utaid sokszor meghaladják az értelmemet. Bevallom, össze vagyok zavarodva, és most nem látom a bizonyítékát az irántam való szeretetednek. Segíts nekem a Szentlélek erejével bízni benned és ellenállni a kísértésnek, hogy megharagudjak rád."

Azt se feledjük el, hogy Istenünk megbocsátó Isten. Az iránta érzett haragunk súlyos bűn, de Krisztus kereszthalálával ezért is megfizetett. Vagyis ha az olvasó szívében harag van Isten iránt, arra bátorítom - sőt, inkább sürgetem -, hogy jöjjön bűnbánattal elé, és élje át Krisztus kereszten kiontott vérének megtisztító erejét!
Meggyőződésem, hogy sok keresztyén él tagadásban a haragot illetően. Tapasztalják, hogy negatív érzések és gondolatok támadnak bennük valaki iránt, aki ellenükre való dolgot tett, de nem nevezik azokat haragnak - és még kevésbé bűnös haragnak. A másik ember vétkeire összpontosítanak, és ezzel igazolják önnön reakciójukat. Nem látják, hogy bűnt követnek el, s következésképpen a harag ,,elfogadható" színben tűnik fel előttük, így annak sem érzik a szükségét, hogy foglalkozzanak vele. Imádkozom, hogy Isten fordítsa mindnyájunk hasznára ezt a fejezetet, segítsen felismernünk, hogy -akár alkalomszerűen, akár gyakran tapasztalt - haragunk igenis bűn, és adjon erőt a leküzdéséhez szükséges lépések megtételére.

Jerry Bridges
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Karácsonyt keresünk
  2019-01-31 16:01:21, csütörtök
 
  Karácsonyt keresünk

A város szürkeségbe dermed.
Megfogom most a Jancsikák, Juliskák
kicsiny, meleg kezét,
s az Ő útjukon indulok eléd,
ó, ajándékozó, királyi Gyermek.

Karácsonyt keresünk.
Utunkra halkan hulldogál a hó.
Karácsonyt keresünk,
s a hópihék mesélnek.
Mesét fütyül a kismadár az ágon.
Mesél a hólepett fenyő.
Mesél az erdő, a tisztás, a rét...
Halk, biztató mesét
susog a szellő.
Parányi nyomot hágy a tiszta hóban
minden kis csizma, minden csöpp cipellő...
Karácsonyt keresünk!
S minden meséli, mondja, zúgja,
hogy eljössz hozzánk,
s amit kívánunk, meghozod nekünk.
Aranyhajú babát és meleg kendőt,
kisvonatot és táltosparipát.
Télikabátot, zengő trombitát!

Belelépek a könnyű lábnyomokba,
és bizakodó szívvel, mosolyogva
követem át a hólepett világon
a sok kicsiny Juliskát, Jancsikát.
Úgy-e, nekem is hozol valamit?
Meg is írom halk, hófehér levélbe'
és elküldöm az égbe, mit szeretnék.
Ha meg is nőttem, úgy-e, hogy lehet még?
Hozz nekem új szemet!

- Olyat szeretnék,
hogy felhőn, ködön, mindenen túllásson,
túl a múláson,
jelen sivárságán,
és lássa meg
tavaszi rügyek titkos duzzadását
levéltelen fák téli, halott ágán.
És lásson Téged,
lásson szüntelen,
mindenki felett diadalmasan!
Gyógyítsd meg a szemem.
... A régi fáj és szomorún sóvárog,
Uram, én karácsonyra újat várok,
hívőt és ragyogót!
Akkor is azt,
ha körül minden szürkeségbe dermed.
Hozz új szemet,
ó, ajándékozó királyi Gyermek!

Megyek a Jancsikák, Juliskák útján.
Mesél az erdő és mesél a rét.
Halk, biztató mesét
susog a szellő.
Parányi nyomot hágy a tiszta hóban
minden kis csizma, minden csöpp cipellő.
S én bizakodó szívvel, mosolyogva
belelépek a könnyű lábnyomokba. -
Karácsonyt keresünk.

Túrmezei Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Ádventi ház
  2019-01-31 14:31:53, csütörtök
 
  Ádventi ház

Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyerekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok, sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod.

Túrmezei Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Nemek közötti kapcsolat
  2019-01-31 09:08:51, csütörtök
 
  ,,A nemek közötti kapcsolat az emberi lélek mélyén megbúvó hatalmas erőnek a kifejeződése."

-James Dobson-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Társadalom
  2019-01-31 09:08:17, csütörtök
 
  ,,A társadalom nem lehet erősebb, mint családjai összetartó ereje."

-James Dobson-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Imádság
  2019-01-31 09:07:48, csütörtök
 
  ,,A Szentlélek megtanítja jobban imádkozni az imádkozó embereket."

-Donald S. Whitney-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Imádság
  2019-01-31 09:07:16, csütörtök
 
  ,,Nagyon jó dolog könyvet olvasni az imádságról, előadásokat hallgatni és beszélni róla, de ezáltal nem tanulunk meg imádkozni. Gyakorlás nélkül semmire sem megyünk. Egy éven át hallgathatom egy zenetár gyönyörű muzsikáját, de ettől nem tanulok meg valamilyen hangszeren játszani."

-Andrew Murray-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Imádság
  2019-01-31 09:06:36, csütörtök
 
  ,,Sok jó eszközt felhasználhatunk az imádság tanulása során, de a legjobb maga az imádság."

-Donald S. Whitney-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Imádság
  2019-01-31 09:06:09, csütörtök
 
  ,,Bizonyos értelemben Isten gyermekét nem kell többet tanítani az imádságra, mint egy csecsemőt a sírásra. Az alapvető szükségletek miatti sírás azonban minimális kommunikációt jelent, és az ember hamarosan kinövi ezt a csecsemőkort. A Biblia szerint Isten dicsőségéért, az ő akarata szerint, hittel, Jézus nevében, állhatatosan stb. kell imádkoznunk. Isten gyermeke fokozatosan megtanul így imádkozni, mint ahogy a növekvő gyermek megtanul beszélni. Ha olyan hatékonyan akarunk imádkozni, ahogyan azt Isten elvárja egy növekvő keresztyéntől, akkor a tanítványokkal együtt kell kérnünk: 'Uram, taníts minket imádkozni' (Lukács 11:1)."

-Donald S. Whitney-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Imádság
  2019-01-31 09:05:26, csütörtök
 
  ,,Ha azért kedvetlenít el minket az imádságra szólító parancs, mert úgy érezzük, nem tudjuk, hogyan kell jól imádkozni, reménnyel tölthet el az a tény, hogy az imádság tanult dolog. Bármilyen gyenge vagy erős is jelenleg az imaéletünk, tanulás révén még erősebbé tehetjük."

-Donald S. Whitney-
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
     1/90 oldal   Bejegyzések száma: 894 
2018.12 2019. Január 2019.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 894 db bejegyzés
e év: 5096 db bejegyzés
Összes: 23141 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 105
  • e Hét: 105
  • e Hónap: 44501
  • e Év: 269546
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.