|
2010-09-22 13:47:41, szerda
|
| |
| |
Anna itt ül mellettem a padon, fogom a kezét és mégis érzem, hogy mennyire magányos. Lassan kezd összeroppanni az én kemény, határozott és csupa szív barátnőm és én most semmit sem tudok segíteni neki!
Még évekkel ezelőtt elmondta, de én először megpróbáltam erről tudomást sem venni, elbagatellizáltam, azt hiszem. Aztán az idő múlásával megértettem, amit a lelkem mélyén amúgy is tudtam, hogy Annának szüksége van Ádámra is és Andrásra is.
Most már tudom, most már biztos vagyok benne, hogy Anna őszintesége senkiben sem hagyhat kétséget!
Mindannyian összekeverünk mindent, aztán a szálak bogozásáról szól az életünk. De hogy ki hogyan oldja, azt már mindenki csak maga látja és ezért hagyni kell mindenkit a saját igazságában.
Igen, szinte biztos, hogy ez a sekély bölcsesség lendített át és kezdtem Anna dolgát másképp látni!
Hiszen ők hárman elválaszthatatlanok lettek, de ezt egy konvenciókhoz szokott ember nehezen látja!
Ádám a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, a bölcsesség és a lélek embere.
András a nyugtalanság, a szenvedély, a könnyedség és a ragaszkodás.
Ádám barátsága és András szerelme tette kiegyensúlyozottá Anna életét.
Ádámmal egy véletlen folytán találkozott a bíróság épülete előtt. Nem tudott kilépni az árkádok alól, mert zuhogott az eső és nem vitt esernyőt. Ádám tartotta a feje fölé az övét. Elkísérte a kocsijáig. Aztán Anna elvitte a városkapuig és mire odaértek, már tudták, hogy ez a találkozás csak kezdete volt annak a történetnek, ami aztán elkísérte további életüket. Ádám ismerte Anna lelkének rezdülését és mindig tudta mit kérdezzen tőle, minek örül és azt is tudta mindig, bár Anna sosem mondta, mi az ami bántja.
Andrással később ismerkedett meg, egy bálon. A tánc hozta össze őket. András illedelmesen vezette, nem szorította magához. A ritmus kötötte össze őket.
Olyan érzése volt Annának, mintha világ életükben együtt táncoltak volna.
Minden lépést, figurát, minden fogást, mintha mindig együtt csinálták volna. Amikor ezt gondolta Anna talán még András nevét sem tudta. Csak azt tudta, hogy a mennyekben érzi magát András karjaiban!
Ez az összhang, egyetértés, vonzódás vagy összeillés aztán, mikor már többször találkoztak lehetővé tette Anna számára, hogy a férfi legváratlanabb, legvalószínűtlenebb ötleteit is kitalálja és kövesse, minden mozdulatával, gondolatával azonosuljon. Akkor ott a tánc közben érezte, hogy ki van szolgáltatva Andrásnak, de nem érzett mást csak azt, hogy át kell karolnia a férfi nyakát, mert azt hitte elszédül.
Az a tánc örökre megváltoztatta Annát. És soha többé nem tudta elengedni Andrást.
Sosem találkozott velük egyszerre. Mikor Andrással volt, Ádám kereste. Mikor Ádámmal, András kereste.
Valójában szép lassan kétfelé vágta az életét.
Gondolta legyenek ezek a séták, találkozások együtt. Együtt hármasban. Beszélgetnek, úgy is csak beszélgetnek. Gondolta megbeszélik,és talán találnak rá megoldást.
Tegnap ez megtörtént.
De csend fogadta.
Vajon az önzőség az oka ennek a csendnek? Hogy egyikük sem mer, vagy nem akar mást csak a saját nyugalmát, lelki békéjét védeni és a másik kínlódásától csak távol tartani magát?
És most itt ül az én barátnőm, feje az ölében. Mert azon a találkozáson egyetlen szó sem hangzott el! Mindannyian hallgattak. A nagy beszélgetéseknek nyoma sem volt! Annában sem volt erő, hogy bármit kezdeményezzen.
De ezek után már sehogy sem jó!
Nem lesz jó, ha Ádámmal lesz, és nem lesz jó, ha Andrással lesz!
Ők ketten kiegészítik egymást, de mikor tegnap együtt voltak üressé vált a levegő, és kimódolttá minden mozdulat.
Itt ülünk a padon ezen a szép napsütéses szerda reggelen és fogom Anna kezét.
Az hiszem, rajtam kívül ezt senki sem értheti meg. Rajtam kívül senki, és mégsem tudok rá jó megoldást!
Tudom mennyire fontos Annának mindkét ember, és tudom azt is, hogy az én barátnőm minden megerőltetés nélkül hű marad a virágkertészéhez. Hű reménytelenül és feltétel nélkül.
Ugyanakkor ez a kapcsolat olyan Anna számára, mint a levegő, a lélegzetvétel. Nem tud e nélkül élni.
És persze hozzátartozik, hogy ez a kapcsolat a két férfival titkos, mondhatnám illegális. Talán jobb is így! Ezt rajtam kívül senki sem érthetné meg, azt gondolom. Szuperszonikus sebességgel száguldoznának a pletykák, jobb, ha Anna ennek nem teszi ki magát. Érzékenysége és tiszta lelke hamar rámenne erre. De senki sem tudja, senki sem tudhatja meg sohasem!
Nem jó ez így, tudja, de nem tud és nem is akar ettől a helyzettől szabadulni!
Itt ül mellettem. Jobb, ha nem szólok. Nem is tudnék mit mondani.
- Talán ha holnap újra megpróbálnátok. - nyögöm ki végül.
- Talán. - mondja Anna bizonytalanul.
Vajon, ez a felvállalt holnap eljön? Vagy sosem jön el?
Ki tudja rá a választ? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
