Mazsola írása Hányszor kértem - évnyi kínszenvedés,szerelmünk történetének,gyönyörű tavasz,mindent elsöprő,történet gurult,randi randit,hónap esti,röpke kérdést,szép őszi,parkban sétálunk,szívem fájt,parki séta,elején volt,rózsaszín lufi,fájdalmas jelenben,földön ülve, - koszegimarika Blogja

Továbbiak »

Belépés

			koszegimarika.blog.xfree.hu
"Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti."--- "Nem az a fontos, a ...			Kőszegi Marika 1955.09.22 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Mazsola írása Hányszor kértem

2011-01-31 15:38:16, hétfő


	Nehézségek.... Hányszor kértem, mégsem maradt. Hányszor esedeztem kisírt szemmel, de ő csak sietett. Egy évnyi kínszenvedés, s mégis annyi csodás, szép emlék. Ez a szerelmünk történetének vége, de jöjjön az eleje a gyönyörű tavasz, a mindent elsöprő vihar előtt. S tényleg tavasz volt mikor először belenéztem ragyogó zöld szemébe, melyben megtaláltam, mit még kerestem. A történet gurult az útján a randi randit követett, esti telefon esti telefont, s egy hónap esti telefon egy röpke kérdést: - Mi lenne, ha járnánk?- és én balga boldog igennel feleltem. Eltelt 6 mámorítóan boldog hónap. A fiú elhidegült. Fokozatosan, szépen lassan, mintha semmi sem történne, de te mégis tudod, hogy mégis történik valami. Egy szép őszi estén épp a parkban sétálunk, amikor odafordul hozzám, gyötrelmes s reménykedő arccal. -Szeretsz te engem? - kérdezi félénken s szívem rossz érzése, mely előjött hirtelen eltűnt. - Persze, hisz te nem figyeltél? - kérdeztem ellágyult mosollyal. -De miért kérded? -Mert a szívem fájt, ha belegondoltam tán te nem szeretsz engem. Csókja válasz volt kérdésemre. Rájöttem ő is szeret.A parki séta után megint visszatért a fiú,ki az elején volt.A boldogság,mi ezután történt felfoghatatlan mai szemmel,de akkor ez volt életem legszebb időszaka.Eltelt 3 hónap a paradicsomból és a rózsaszín lufi kipukkadt és ott találtam magam a fájdalmas jelenben.Rákellet ébrednem,hogy az a zöld szemű srác,kibe beleszerettem már eltűnt,s helyébe egy elgyötört fiú lépett.S év végére kapcsolatunk végleg kezdett megfenekleni.Én még mindig szerettem,bár tudtam ez a kapcsolat nem tart már soká. Amikor kimondta először: -Jobb lenne, ha vége lenn, mert már csak szenvedés mi kettőnk között él. De én, aki szerette hallani sem akartam: -Szeretsz te még engem, vagy egyáltalán szerettél valaha? -Ez buta kérdés, hisz még most is szeretlek. -Akkor miért akarod, hogy vége legyen? Hisz, még szeretsz, te magad mondtad. Kérlek ne! -s szememből patakzottak a könnyek. -Biztos nem akarod, hogy vége legyen? -Nem!-suttogtam. -Rendben.-de csókja nem volt már ugyanaz, mint a parkban. Mentek a hetek. Szinte már futottak, s egyre boldogtalanabb lett mellettem. Ezt én is észrevettem, de voltam oly irigy, hogy nem engedtem. Azalatt az utolsó 3 hónap alatt nem egyszer próbált rávezetni, hogy tán jobb lenne külön utakon, de én egyszer sem hallgattam végig. S már itt tartunk a jelenben, s azon gondolkozom, hogy hányszor is marasztaltam, bár láttam, rajta menne, de ő szeretett és én is őt. Mert ő szeretett, nem vettem észre, hogy szerelmem már nem elég. Most sírva a földön ülve várom, hátha összeszedem magam legalább annyira, míg az emberek már nem bámulnak annyira tovább, de ez valahogy nem megy. Átfordult a gondolataim között, "mi lenne, ha. "- de nem azt nem lehet. Így felemelkedek a földről s a srác ott áll velem szemben, bánatos arccal, sajnálattal a szemében. Lassan elindulok feléje, de haboz mire csak karnyújtásnyira, vagyok tőle hozzám lép. -Sajnálom, próbáltam. Nem megy, nélküled fél ember sem vagyok. Mielőtt válaszolhatott volna a lány elájult. A fiú elkapta és kétségbe esve próbálta felkelteni. Ezután, már csak az a kép van itt előttem, hogy fekszem a lakásunk díványán és a fiú mellettem, ül. Arca tiszta bánatos, de már nem elgyötört, mint az utóbbi időben. -Biztos?- kérdeztem -Teljesen még azt nem mondod, hogy már nincs tovább. - rám mosolygott. hónapok óta először szívből. de a jövő még várat magára, nem tudhatom neki nem lesz-e elege belőlem. Lehet, hogy együtt maradunk, lehet hogy nem. De egy dolog biztos még most boldog vagyok, mert vele vagyok, és mert ő sem tud nélkülem élni. 2 Fejezet: Mink Eltelt azóta már 1 év és ő meg én még mindig egy pár voltunk. Ekkor kezdtem már érezni,hogy valami nincs rendben. Egyre többet veszekedtünk. Voltak olyan pillanatok,hogy ha kimondta volna,hogy vége én szó nélkül hagytam volna hogy elhagyjon. S ami a legszörnyűbb,a veszekedéseink után egyszer sem mondta,hogy Bocsáss meg!.Tulajdonképpen ez fájt a legjobban. Az a 2 év mióta együtt voltunk már megedzett,de még mindig nem sikerült túltennem magam,hogy egyszer már elhagyott. Lassan a boldogság számomra már csak fogalom volt,semmi más. Azonban ahányszor belenéztem ragyogóan szép zöld szemébe valahogy mindig sikerült eltűrnöm neki minden hibáját. Egy este épp a ritka nyugodt estéinkből leültünk beszélgetni. - Mondd te tudod mit rontottunk el?- kérdezte. - Nem erről nekem sincs sejtelmem. - halványan elmosolyodtam. Azok a zöld szemek,olyanok voltak most mint egy megszeppent kisfiúé amikor szidást kap. - Kár pedig olyan jó volt az elején,mégis valami elromlott. Ha lehetne hidd el visszacsinálnám azt a hibát. Tudod még mindig szeretlek. - Hidd el tudom,és én is szeretlek. - tudtam viszont,ez a kapcsolat már nem tarthat sokáig. - Gyerünk el innét!Meneküljünk a világ elől és próbáljuk menteni,ami menthető. - Bárcsak sikerülne. -Hogy gondolod? - Utazzunk el! Egy hétre egy évre... nekem mindegy csak legyünk együtt és mentsük meg a kapcsolatunk. El is utaztunk. Akár egy nászúton minden mesés volt. Ott még én is kezdtem reménykedni,hogy talán mégsem veszett el a kapcsolatunk varázsa és megtudjuk menteni. Sajnos tévedtünk. Semmi sem sikerült. Végső elkeseredettségünkben,mert még mindig szerettük egymást elmentünk egy terapeutához. Még az sem segített. Lassan már féléve úgy éltünk,mint a kutya meg a macska. S már a szerelmünk sem tudott össze tartani. Szakítottunk. Mégis megmaradtunk a legjobb barátoknak. Rá egy hónapra megtudtam,hogy gyermeket várok. Életem legszebb élménye volt. Elmondtam neki is. Ő volt valószínűleg a világ legboldogabb leendő apukája. Rá 6 hónapra megszületett a kisfiunk. Ugyanazokkal a zöld szemekkel,és lenyűgöző mosollyal,amit az apukája birtokolt. Ez már 3 éve történt. Azóta sem vagyunk újból együtt,de a gyermekünknek mindent megadunk. Talán miatta is van az,hogy egyre jobb barátok lettünk. Ő megtalálta Az élete párját. Ami engem illet én is megtaláltam,akit nekem szánt a sors. A szerelem viszont,amit iránta éreztem változott lecsillapodott,de megszűnni sosem fog-soha. Mert az életem része marad és mert van,ami összeköt. 3 Fejezet: Egy tavaszi nap csodája Fülledt volt az idő. Még emlékszem, kimentem sétálni csakhogy ne kelljen otthon ülnöm. Mikor kimentem még nem tudtam hova fogok menni, mit fogok csinálni. Tudtam viszont hogy akárhova fogok menni egyedül akarok lenni. Most nem kellett senki társasága még a legjobb barátnőmé sem. Egyszerűen csak sétáltam nem tudva merre tartok, bíztam az ösztöneimben. Mentem amerre vezettek. Mire ráébredtem, merre is tartok anélkül,hogy elhatároztam volna a parkban kötöttem ki. Egy fülledt tavaszi nap minden virágzott, a szellő felém hozta az illatokat. A parkban senki nem volt. Én voltam az egyetlen ember ott. Emlékszem leültem az egyik fa alatt lévő padra. Azon gondolkodtam, hogy juthattam el oda ahol tartottam. Végig vettem az utolsó 2 hét eseményeit. Olyan gyors volt, 2 héttel előtte még volt reményem, még volt mindennapos boldogságom .Mindez hirtelen szállt el, nem is vettem észre. Ahogy teltek a napok annál kevésbé voltam boldog. Ezt észrevette mindenki körülöttem. Nem tudtam mit tenni, mindig is a lényeg az volt hogy az élet akkor is megy tovább, ha minden ami fontos volt megszűnik. Habár az igazság az,hogy ilyenkor sok szív törik össze, vagy éppen sok álom foszlik semmivé. Ezek az apró dolgok abban a percben még fájnak nagyon is, de később talán még hálásak is leszünk, hogy nem váltak valóra. De az még messze volt, még nekem is. Egyre sötétebb volt, későre járhatott. Nem tudom mennyi ideig is voltam ott, de azt még a nehéz gondolatok mellett is megfigyeltem, hogy rajtam kívül a parkban senki sem volt. Ekkor tűnt fel ő. Hirtelen, mint aki a semmiből tűnt elő. Rám nézett,elmosolyodott,úgy mint egy ismerős mosolyog, egy másikra,aki kedves a számára. Nem tudtam ellenállni vissza mosolyogtam. S ekkor értettem csak, meg hogy igaz az a mondás ami szerint, talán mindig akkor fog veled valami történni,mikor nem számítasz rá, és mikor a legrosszabb passzban leszel. Leült mellém, s én nem féltem. Talán kellett volna, de nem tudtam olyan megnyerő nagy szemei voltak és olyan mosolya, amitől még egy lefagyasztott ember is felolvadt volna. Elkezdtünk beszélgetni,úgy mint akik egymás mellett nőttek fel. Hihetetlen volt. Hosszan beszélgettünk, de ezt is csak onnan tudom, hogy elkezdtem fázni és arra is ráeszméltem,hogy amikor felbukkant még meleg volt és még nem volt sötét. És még így beszélgettünk legalább 2 órán keresztül,mire ráébredtem,hogy haza kell már mennem. Nem akartam még menni de már muszáj volt. Ekkor felajánlotta,hogy hazakísér. Mikor már elment jöttem rá , hogy még a nevét sem tudtam meg és még a telefon számát sem...semmit ami közelebb vitt volna minket ahhoz hogy ismerjük is egymást. Egy héttel később ismét kimentem a parkba , mert megint rossz napom volt. Ő már ott ült. Egy percnyi ingadozás nélkül leültem mellé. Hihetetlen, de megint úgy beszélgettünk, mint akik régóta ismerik egymást...és innen már tovább folytatódott minden, már tudtam a nevét...tudtam róla azt amit tudni kellett, és ő is tudott már rólam mindent. Ez az egész már lassan 3 éve történt...de még sokszor emlékszem vissza rá. Már nem vagyunk együtt, viszont ameddig együtt voltunk a boldogság is felhőtlen volt. Már megint tavasz van ... megint ugyanolyan meleg... és én megint a parkban ülök és gondolkozok. És ő már megint előbukkant a semmiből. Habár már nem vagyunk együtt még mindig ugyanolyan jól meg tudunk mindent beszélni, mint az első napon

0 komment , kategória: Általános

Címkék: visszacsinálnám, karnyújtásnyira, lecsillapodott, felfoghatatlan, válaszolhatott, boldogtalanabb, tulajdonképpen, veszekedéseink, elmosolyodott, paradicsomból, beleszerettem, gyermekünknek, belegondoltam, beszélgettünk, elmosolyodtam, lefagyasztott, ugyanazokkal, felajánlotta, megszületett, legboldogabb, valószínűleg, ösztöneimben, megmaradtunk, folytatódott, szakítottunk, megfigyeltem, kapcsolatunk, megfenekleni, gondolkodtam, elhatároztam, veszekedtünk, kínszenvedés, történetének, terapeutához, marasztaltam, legszörnyűbb, évnyi kínszenvedés, szerelmünk történetének, gyönyörű tavasz, mindent elsöprő, történet gurult, randi randit, hónap esti, röpke kérdést, szép őszi, parkban sétálunk, szívem fájt, parki séta, elején volt, rózsaszín lufi, fájdalmas jelenben, földön ülve,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]