|
2007-01-16 00:02:12, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Óda, egy kicsit másképpen.... nem amire rögtön gondolnánk.
Rossz a kedvem.
Ettől sem lesz jobb, de mindazt az érzést adja, mint amit most érzek.....
ÓDA
Csak én magam, éjjel, s e rossz közérzet,
a hidranyelv, meggyújtott zöld levél,
mely mint egy hártya, hogy a lények fénye
ne nyíljék teljesen meg. Mintegy jelet
ad minekünk a fa, mikor az éj
szele kijelöli helyét, a szél, mely
rágja a legzsengébb testet s nem áll meg.
Végtelen éjszakák, zászlótlan ég
nem hallható zenéjével, a puszta
s üres fenség lakása, mit sem érő
kor, zsenge, mint szőlőfürt, csillagok
mélyébe dobva. S reszket, mint üres
és félénk menedék, fekete szem, mint
a fekete szem, mely az ég mélyéről,
párásan, testet ígér nékünk. Bársony,
sötét gyertya! Tudjuk a testeket?
Dobva? Ha csak el lettek volna dobva!
Sem test barázdája a vízben, sem
két pajzs lélegzete, sötét pecsét
égette, sem egy test langymeleg űrje,
mikor a lepedők hiányzó zsákmányt
mozdítnak Nap sólyma alatt, s az éj,
a szétterült arany-sörényű tér sem,
mert szakadék az ég! Láttátok-e?
Zord, aranyszín, mozdúlatlan. Nem reszket,
biztos, les minket egymaga. Arany tűz,
éj ellensége, nappal hercege!
És a fény a halál. Az éj: test az,
mondhatnám, de látjátok karmait?
Épp ahogy a dél vize égetett.
Épp ahogy csillagok tüze. Megrágva,
igen, a gyöngét fojtó éji széltől,
a meztelen váll másfajta tüze,
annyi megragadott kéz, és a zárt
ajkak, halott és szűzi hajnal, annyi
kéznek a mellek, köd-sötét, hiába
szüretelt termés! Gránátalma, szenge
cseresznye színe s még aranyszínűbb
alma s mandulafa, mely ismeri
a végzetét, fehér, és vár; és nem
a testet várja? Elhordja a szél
az érett zajokat, a levélzúgást,
két testnek érverését. S ki tud róla?
Nem ez a test ege, s nem tükrözi
vissza a viz sem fehér teljességét.
Másik terek és más sötét hullámok
mozgatják országát! A mélybe nézek,
és szakadék a tér, és a sörény
a vizeknek mélyébe hull. A két ég
vagy a két szirt, talán. Mind egyetlen
meggyújtott aratás, mind egy ügyetlen,
haszontalan, fojtott lélegzet. Nappal
fényes csatjai, szikra, mely ellépdelt
a felejtett erdők fölött! Ó, tél,
árnyas tél, szélkakasok, csókák földje,
sorompó-játék! Honnan a zene,
a vágy mögül? Mit kell tennem veled,
te koldús, ha a napok fénye vissza
nem tér, s más őszt a madarak nem hoznak?
Talán az a várakozás, ahogy csak
a mandula csupasz fehérségét
várja, csupa fény, s a fehérség lánggá
teszi őt. S hogy várt, értelme e láng volt?
Ki tudja ezt? A szél, mely rág s nem enyhül,
kitart s felel. S mint a legifjabb fém,
a bőr oly feszes, melyet megsebez
a nyári fény, az alkonyat üllője.
Ez volt az értelme? S az eltűnt lég nem
felel. A csillagok az eget szántják.
Szép álmokat, reggel ha süt a nap vidámabban ébredhetünk....
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: megragadott, legzsengébb, meggyújtott, levélzúgást, teljességét, szélkakasok, haszontalan, ébredhetünk, mozdúlatlan, fehérségét, mondhatnám, cseresznye, szétterült, gondolnánk, hidranyelv, langymeleg, gránátalma, vidámabban, zászlótlan, csillagok, várakozás, lélegzete, ellensége, mozgatják, aranyszín, másképpen, érverését, zenéjével, mozdítnak, ellépdelt, felejtett, barázdája, zsákmányt, legifjabb, szüretelt, mandulafa, kicsit másképpen, érzést adja, lények fénye, legzsengébb testet, fekete szem, test langymeleg, gyöngét fojtó, meztelen váll, testet várja, érett zajokat, mélybe nézek, vizeknek mélyébe, felejtett erdõ, vágy mögül, napok fénye, mandula csupasz,
|
|
Offline
