|
2012-06-10 10:03:00, vasárnap
|
| |
| |
Tiborca története, IV. fejezet, 21. rész
Odaszóltak telefonon, avagy a szemtanú sorsa
Visszaugorva két évet időben - folytatva a történetet azzal - amikor Pesterzsébet akkori alpolgármesterét felkerestem a közeli könyvtárban megtartott fogadóóráján...
Sajnos, személyesen nem tudtam vele találkozni, mert akkor éppen elmaradt az a bizonyos fogadó-óra - alpolgármester más- hivatali elfoglaltsága miatt. Azonban, a könyvtáros készségesen meghallgatta azokat, akik akkor éppen megkeresték problémáikkal körzetük képviselőjét.
Így került sor rám is és a könyvtáros nagyon figyelmesen meghallgatott és szinte mindenben megegyezett a véleményünk. Nem lehet azon csodálkozni, hogy ő is - mint közművelődési szakember - fontosnak tartotta, hogy minderről, főleg az országos felnőttképzési atlasz projektjéről tájékoztassam Szabados Ákost. Nem sokkal később kaptam egy telefont a polgármesteri hivatal egyik ügyintézőjétől (titkárnőjétől) hogy ,,az alpolgármester úr ekkor és ekkor tudna fogadni..." Lelkesedésem határtalan volt! Izgatottan készültem a találkozóra. Vittem magammal az összes dokumentációt...
Szabados Ákos, aki akkor még ,,csak" az emeszpé képviselőjelöltjeként megválasztott - a kulturális ügyekért felelős - alpolgármestere volt a testületnek, egészen kedvesen fogadott. Már kipakoltam az anyagokat, amikor bejött valaki a szobájába és telefonhoz hívta.
"Odaszólt valaki a fontos elvtársak közül..."
Majd, amikor visszajött, már nagyon elutasítóvá vált. Még udvariasságból megígérte, hogy segít, de bizony, a későbbiekben letagadtatta magát és nem segített. Sőt! Előfordult, hogy még el-elmentem a helyi ünnepségekre, de rossz volt látni, ahogy elsápadt, amint megpillantott. Még a köszönésemet sem fogadta!
Bizony, Isten útjai sokszor kifürkészhetetlenek!
Akkor, azon az iskolakarácsonyon ő is hozzájárult - ha közvetve is - ahhoz, hogy eldöntsem: feladom a küzdelmet a tanári pályára kerülésért!
Lám-lám, tizenkét évvel később, szintén ő volt az utolsó csepp abban a keserű ,,pohárban", amitől elhatároztam, hogy nem politizálok tovább!
Hogy lehetséges, hogy örökösen vissza kell tolatnom az ÉLET HOLTVÁGÁNYÁRA?
Miért? Hiszen, mindig, minden élethelyzetben ,,csak" arra vágytam, hogy az élet dolgait, örömeit, bánatait meg tudjuk beszélni egymással!
Ezzel kapcsolatban is egy Schweitzer-i idézet jut eszembe: ,,Egész életemben igyekeztem tartózkodni attól, hogy társadalmi kérdésekről nyilatkozzam... egyáltalán nem azért, mert nem érdekeltek a nemzetközi események, vagy a politika. Nagyon is érdekelnek, és igen aggódom miattuk. Egyszerűen úgy érzem, hogy a külvilághoz való viszonyomnak közvetlenül teológiai, filozófiai és zenei munkásságomból és gondolkodásomból kell kinőnie. Inkább az egész emberiség problémáit igyekeztem megközelíteni, semmint belebonyolódni az egyik, vagy másik csoport ellentmondásaiba. Ember akartam lenni, aki a másik emberrel beszél."
Persze, nem is értem miért csodálkozom, hiszen valójában az volt az eredeti szándékom, hogy én segítsek az alpolgármesternek abban, hogy Budapest XX. kerületében is legyen felnőttképzés!
Hiszen, az itt élő - többségében munkás származású, kis jövedelmű embereket találta a rendszerváltozás a legnehezebb helyzetben.
Hiszen, az itt élők azért szavaztak 1990-.ben a változásra, mert azt hitték, hogy a külvárosi jellegű életmódot felválthatja majd a kertvárosiasodás.
Hiszen, arra szavaztak, hogy majd valódi demokráciát fog megvalósítani a magát rendszerváltoztatónak hirdető Magyar Demokrata Fórum és helyi jelöltjei.
Hiszen, 1990-ben én is ezért szavaztam rájuk, mert ezt szerettem volna megvalósulni látni és ehhez folyamatosan jelentkeztem, hogy segíteni szeretnék.
Én naiv! Hogyan is hihettem mindebben? Hogyan hihettem, ha nekem is lesz diplomám, akkor majd a közelébe fognak engedni a feladatoknak?
Hiszen ugyanazok a diplomahalmozók és patronáltjaik jelentek meg minden pártban, mint akik csődbe juttatták a szocializmust - vagyis, amit annak hazudtak!
Hiszen, ők azok, akik a legjobban becsmérelték a kapitalizmust, ők lettek a legdurvább ,,vadkapitalisták", a legelszántabb (saját magáncélra) privatizátorok...iskolabezárók...a kultúra és az élet minden területét piacosítók!
Miért is gondoltam, hogy majd megbeszélhetem valamikori kollégámmal azt, hogy van ez az országos felnőttképzést feltérképező ,,projekt" és majd őt érdekelni fogja, mint kulturális és oktatási ügyekért felelős politikust!?
Hogyan is hihettem, hogy majd pont velem, a ,,varrónővel" fogja megbeszélni azt, hogy ha így folytatják, akkor olymértékben fog ellehetetlenülni - pont az a munkás"osztály"hoz tartozók tömege, amelyik érdekében gyakorolták évtizedekig a hatalmat, hogy tömegével ki fognak halni.
Hiszen, már most 90 éves nénikék és bácsikák temetik 40-es, 50-es fiaikat és lányaikat! Pont ezek a volt melósok fognak tömegével az utcára kerülni, mert őket érte az úgynevezett rendszerváltozás a váltáshoz szükséges eszközök nélkül!
Pont miattuk szerettem volna beszélni a volt Magyar Szocialista Munkáspárt vezető személyiségével minderről! Mert az ugye nem kell már ennyi év elteltével bizonygatnom, hogy a Magyar Szocialista Párt jogelődjéhez való kötődés a mai napig megmaradt MINDEN tagjában és annak vezető személyiségeiben.
Hiszen, Gyurcsány Ferenc, az ifjú kommunista még milliárdossá vált korában is a szegény kisjövedelmű és a fűtésen takarékoskodó édesanyjára hivatkozott kampánybeszédeiben. Ezzel aztán olyannyira meghatotta a ,,munkás" hallgatóságát, hogy azon mód gyűjteni akartak a milliárdos politikus szegény anyukájának!
Fel sem merült gondolataikban, hogy miért nem segít szegény anyukáján a milliárdossá váló fia? Annyira vakon elhittek mindent, amit ezek a magukat rendszerváltoztatónak felmutató politikusok még mindig hangoztattak. És ez nem volt más, minthogy még most is a legszegényebbek érdekeit képviselik!
Már hogy lett volna érdeke Budapest XX. kerületében, Pesterzsébeten élők számára az, hogy bezárjanak minden felnőtt-képző oktatási intézményt ahol dolgozóként, munka mellett is tudtak volna továbbra is továbbtanulni?
Hogy lett volna érdeke bárkinek is az, hogy a Csili Művelődési Központ - amit a vasas munkások építettek föl a saját maguk által összeadott kis túlórapénzeikből, valamint a saját két kezük munkájával - programjaiból kirekesztődjenek? Hiszen ők már nem tudták megfizetni a piacosított kultúrházi programokat!!!
Hiszen, pont ezeket a munkásokat érte a leglepusztultabb állapotban a rendszerváltozásnak mondott felfordulás! Ők voltak azok, akik semmivel nem rendelkeztek abból, amire oly nagy szükségük lett volna ahhoz, hogy változtatni tudjanak!
Nem rendelkeztek sem anyagi- sem tudásbéli tőkével! Számukra a ,,kapcsolati tőkét" is csak a kocsmai ivócimborák jelentették. Aző kapcsolati tőkéjüket azok a bartáok, volt munkatársak jelentették. akik 1990-re magukévá tették azt az életfelfogást, hogy "Csak az a tiéd, amit megeszel és megiszol!".
Ekkor már a főiskolán megírtam mind-erről részletesen a tapasztalataimat és el is küldtem a Főiskola Campus c. újságjában meghirdetett szociográfiai pályázatra.
Azért bátorodtam neki oly nagyon, mert tanulásmódszertanból pont ezt a témát dolgoztam ki és küldtem el a tantárgy oktatójának, aki jelessel díjazta ezt a dolgozatomat...
Pár hónappal később továbbgondoltam a témát és két hónapon keresztül, éjjel-nappal ezen dolgoztam. Pont augusztus 31-én hajnalban fejeztem be, amikor szólt a csengő - vészjóslón, mert anyu összeesett és nem tudott felállni többé, mert eltörte a combnyakát...
Miután anyut a kórházban biztonságban tudtam, feladtam postán a Magyar Naplóban meghirdetett ,,MAGYARSÁG ÖNKÉPE AZ EZREDFORDULÓN" című szociográfiai pályázatra, ,,Bízom Külkertesben!" jeligével. Előtte azonban lefénymásoltam és floppyra is elmentettem...
Ebből idéztem a Filó Katalinnak írott levelemben is...a Bokros-csomag igazságtalanságával kapcsolatban. Tiborca története, IV. f. 20. r.
Ezzel bosszantottam Lezsák Sándort is... a rendezvényein.
Felkerestem, mint MÚK-os újságíró, Kósa Csabát, akkori elnököt is...
Felkerestem még oly sok "helyzetben" lévőt, de hiába... mindig megszólalt a telefon előtte...
Majd amiért senki nem válaszolt nekem sem erre sem más témafelvetésemmel kapcsolatban... Személyesen is felkerestem sorra ezeket a kompetenciával rendelkező személyeket.
De, valahogy MINDIG MEGSZÓLALT A TELEFON és attól fogva bedugult az emberek rokonszenve velem és mindazzal kapcsolatban, amiért felkerestem őket.
És ez nem volt más, mint az azokért a munkásokért való aggódás, akiket olyan méltatlan állapotban ért a rendszerváltozás és akik lepusztultsága olymértékben fokozódott, hogy a legbiztosabb úton haladtak az önmaguktól való kihaláshoz.
Ennek egyik példája én lettem volna, ha bele tudtam volna a rám kiosztott ,,szerepbe" nyugodni.
Sajnos, kortársaim nem voltak ennyire lázadók és bizton bíztak volt politikusaikban. Így járt ,,Fa Mihály" barátom is, aki akkoriban már egyedül élt az amputált lábú édesanyjával. Felesége, volt osztálytárs- barátnőm az általánosban és a varróiskolában - elhagyta, mert meg akarta valósítani önmagát...
Hiába Magyaráztam ,,Misinek" mindezt, amikor felhívott telefonon... Hiába próbáltam visszavezetni ősei nyomdokaiba... ő inkább a halálba itta magát.
De én ezt már láttam előre, hogy ez lesz a vége...
E nemzedék munkás státuszba került tagjait addig is és folyamatosan elárulta az a párt és politikusai, akik továbbra is - még napjainkban is - az érdekük hangoztatásával kampányoltak- kampányolnak...
Hát, persze, hogy gyorsan kitessékelt az alpolgármester úr!
És, így jártam és járok azóta is mindenhol, mindenkivel...
Amikor végre elérem, hogy fogadjanak, és egyáltalán szóba álljanak velem: a ,,munkás-varrónővel" - akinek az érdekeit képviselni hangoztatják - MINDIG ODASZÓL VALAKI ,,FÖNTRŐL" TELEFONON...
Tetszik ismerni ezt a módszert?
Pont ennek az ,,odaszólásnak" köszönhette oly sok mai politikus is a diplomáját!
Csakhogy, velem kapcsolatban, pedig pont az ellenkezője miatt ,,szóltak oda"! Figyelmeztették az éppen aktuális megkeresett politikust, ,,közéleti személyiséget", hogy én nagyon veszélyes lehetek rá és a közös politikai játszmáikra nézvést...
De könyörgöm miért is?
Mit is írt Kertész Imre a Sorstalanságban? Amikor ,,Köves György" (aki maga az író a könyvben) hazajött a koncentrációs táborból, az egyik szomszéd bácsi a házból azt mondta neki: ,,Felejtsd el!" ,,Köves György" felháborodva mondta:
- ,,Hogyan felejthetném el, hiszen egy éven keresztül, minden nap, minden órájában nekem tovább kellett lépni. Ezért, nem tehetek úgy, mintha az az egy év történése meg sem történt volna!"
Meg is írta a Sorstalanság című regényében, hogy mások se felejtsék el!
Innen szeretném tudatni honfitársaimmal, hogy én sem tudom elfelejteni az eddig megélt évtizedeket, mert MINDEN év MINDEN hónapjának, MINDEN napjának, MINDEN órájának, MINDEN percében nekem is tovább kellett lépni!
Méghozzá úgy, hogy nekem is viselnem kellett és kell a mai napig azt a magyarság ellen alkalmazott numerus clausus-jelképet, a hármas T-ből a Tiltással megbélyegzettek T-betűjét!
Ezt a negatív megkülönböztetést - ami még most is érvényben van és sikerrel alkalmazhatják az olyanokkal szemben, akiket a SZÁRMAZÁSUK MIATT TÖRVÉNYEN KÍVÜL HELYEZTEK 1945- MAJD 1956 UTÁNI MEGTORLÁS ÉVEIBEN.
Éppen ezért, nekem ezt a "vörös T (skarlát) betűt" beleégették a lelkembe, mint valami billogot!
Nekem még most is ezt viselve kell élnem!
De úgy ám, hogy én meg sem tudhatom hogy egészen pontosan MIÉRT is?
Nem is tudom, hogy ez a suttyom-terror, amiben nekem és sorstársaimnak részem van, nem kegyetlenebb-e? Mert, ez ellen nem lehet védekezni. Ez ellen nem lehet elbújni, mert megeshet, hogy aki elbújtatna, azért teszi, mert valamivel erre ösztönözték és könnyen megeshet, hogy rabtartómmá válik az illető!
Ezért, a suttyomban-lassan- és fajtársainkkal való- folyamatos ,,megöletés" miatt nem lehet bírósághoz fordulni, nem lehet kárpótlásért folyamodni, stb...
Az egészben az fáj a legjobban, hogy ehhez az élethez asszisztálva és ezt megörökölve nőttek föl gyermekeim. Mire felnőttek, ők is elfordultak tőlem, mert csak így tudják elhatárolni maguktól mindazt a rosszat, amiben nekem kényszerű részem volt és van a mai napig.
Pusztai Milona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
