Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Blogom, Képtáram,
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
A világ legnagyobb hajókatasztrófája Gustoff elsüllyesztés
  2013-01-31 06:02:07, csütörtök
 
  1945 január 30. - Emékezzünk ! A világ legnagyobb hajó katasztrófája.

A ,,Wilhelm Gustloff" elsüllyesztése

Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és ,,Wilhelm Gustloff"?

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

Szinte mindenkinek, aki a “hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb hajó katasztrófájaként rögtön a ,,Titanic" története jut az eszébe. Igen, ezt a hajókatasztrófát már valóban rengetegszer feldolgozták, csak filmből ez idáig négy készült a történetből. A ,,Titanic" elsüllyedésekor 1517 ember veszett oda. Ez valóban nagyon nagy szám, de én most egy olyan tragédiáról szeretnék egy képet felvázolni, amelyben szerény becslések szerint is, az áldozatok száma 6000 és 9000 fő közé tehető! Ráadásul a döntő többségük nő és gyermek volt...

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

Történetünk jóval a második világháború előtt kezdődik.
Az 1929-es nagy pénzügyi világválság után, Németországban jelentős változások történtek. 1933-ban Adolf Hitler került a német kancellári székbe, és az ország irányítását a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt vette át.
Történetünk szempontjából a hatalmat gyakorlók új intézkedései közül az alábbiak bírnak jelentőséggel: bevezették a világon először a 40 órás munkahetet, a túlórapénzt és a fizetett ünnepeket. Korábban a fizetett szabadság általában nem haladta meg a 4-5 napot, vagy egyáltalán nem létezett. Most viszont a munkásoknak évi 18 nap állt rendelkezésükre.
A több szabad idővel, a munkanélküliség felszámolásával, a nagyobb jövedelmekkel párhuzamosan, megnőtt az igény a kulturált nyaralások iránt is. Mindezek miatt létrehozták a ,,Kraft durch Freude" mozgalmat, mely állami támogatással anyagilag elérhető nyaralási lehetőséget biztosított a munkásoknak. Ez a szervezet a német ,,Arbeitsfront"- hoz tartozott.
Az ilyen nyaralásoknak köszönhetően, munkások százezrei tudtak szabadságuk ideje alatt szervezett szárazföldi, és tengeri utazásokon részt venni. A német munkások a következő néhány év alatt összesen akkora utat jártak be, mintha a földet az egyenlítőnél 54-szer megkerülték volna! Az állami támogatásoknak köszönhetően ezen utazások szinte mindenki számára elérhetővé váltak.

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858


Az utak lebonyolításához külön tengeri flottát építettek, és ennek a flottának volt egyik legnagyobb luxus gőzőse a ,,Wilhelm Gustloff".
A 208,5 méter hosszú, 23,5 méter széles és 25 484 bruttó regiszter tonnás hajó a maga idejében a világ egyik legnagyobb luxus gőzösének számított. Az 1463 főnyi utas kényelmét a hajón 417 fős személyzet biztosította.
A hajót illető névadás kapcsán, ... mivel az avatás előtt nem sokkal vesztette életét a nemzeti szocialista párt mártírjának tekintett Wilhelm Gustloff, így végül a hajót az ő neve után keresztelték el.
Wilhelm Gustloff (1895-1936) egyébiránt az NSDAP egyik külföldi - svájci - szervezetének volt a vezetője, akit 1936. február 4-én lőtt agyon egy merényletben egy David Frankfurter nevű orvostanhallgató.


Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

A hajót 1937. május 5-én bocsátották egy nagy ünnepség keretében vízre, az avatási ceremóniát elvégzésére Wilhelm Gustloff özvegyét kérték fel.
A hajó vízrebocsátásától kezdve szállította a német munkásokat, luxus körülmények között, elsősorban norvégiai és svédországi hajókirándulásokra.
Ezeken a kiránduló hajókon nem voltak különböző osztály besorolások, minden kabin azonos luxussal volt felszerelve.
A ,,Wilhelm Gustloff" első, ettől eltérő, katonai célú bevetésére a spanyol polgárháború végén került sor. Ekkor a hajó a Condor Légió katonáit szállította haza, Németországba.
1939. szeptember 20-án átadták a hajót a haditengerészetnek, ahol mint kórházhajót vették állományba. Ekkor a hátsó fedélzetre könnyű légvédelmi ágyúkat szereltek fel és a hajótestet átfestették szürkére.
1940. november 20-ával kezdődően már Gdynia kikötőjében állomásozott, egy tengeralattjáró alakulat lakóhajójaként.

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

1944. októberében a harcok már német földön dúltak. Az egyik első falu, amelyet a szovjet csapatok elfoglaltak Nemersdorf volt Kelet-Poroszországban. A vörösök a férfiakat és fiatal fiúkat rögtön agyonlőtték, de nem kímélték az egészen kicsiny gyermekeket sem. A nőkre még ennél is borzalmasabb sors várt. Őket előbb megerőszakolták Sztálinnak a németek ellen felhergelt katonái, majd ezt követően brutális kegyetlenséggel végeztek velük is. A Vörös Hadsereg katonáit szándékosan hergelték, uszították, fanatizálták a német lakosság ellen elkövetendő rémtettekre.

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

Ilja EhrenburgIlja Ehrenburg,
Sztálin, őrült, németgyűlölő propagandistája az ,,Öljetek" című röplapján uszította a katonákat a kegyetlen gyilkosságokra:
“Öljetek! Dicső szovjet harcosok, öljetek! A németek nem emberi lények. Az a szó, hogy “német" a mai naptól legyen a legnagyobb szitokszó, amit a szátokra vesztek. Ölnöd kell, és ha nem öltél meg legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett! Ha nem tudod őket golyóval kivégezni, akkor a bajonettel szúrd agyon őket. Ha csendes körülötted a front, és amíg várod, hogy ismét harcba indulj, ezalatt az idő alatt is keress németet, akit megölhetsz. Öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet, mint amikor a halomba szórt német hullákat ugorjátok át! Ne a napokat, ne a kilométereket számoljátok, hanem öljetek és öljetek! A megölt németeket számoljátok az elfoglalt városok helyett. Öld a németet, ez a nagyanyád kérése! Öld a németet, ezért imádkozik az anyád! Öljetek, ezt kéri tőletek a gyereketek! Öld a németet, ezt kéri hangosan kiabálva tőled a szovjet haza! Ne hibázz, ne adj kegyelmet, ölj! Dicső szovjet harcosok, öljetek!"

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858


Ezek után nem csoda, ha sokan közülük szinte hőstettnek tekintették a gyilkosságokat. Amikor a német csapatoknak sikerült a falut visszafoglalniuk, borzalmas látvány tárult szemük elé. Az oroszok nemcsak a civil lakosságot irtották ki, hanem közel ötven, velük elméletileg szövetséges francia hadifoglyot is lemészároltak...
A német lakosság értesült a borzalmakról és elindult a menekültek áradata a kikötők felé. A civilek evakuálását biztosítandó Dönitz admirális elrendelte a ,,Hannibál-hadművelet" végrehajtását. Ennek keretében, 1945. januárjától kezdődően a több milliónyi német, és nem német menekült elszállításában 672 kereskedelmi, utasszállító és iskolahajó vett részt, jónéhány más egység mellett.
Kézen fekvő volt, hogy a Gdynia kikötőjében állomásozó ,,Wilhelm Gustloff" is csatlakozik a flotta menekítő akciójához.

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

1945 január végét írták. A Vörös Hadsereg elől menekülők folyamatosan érkeztek a kikötőbe. Friedrich Petersen kapitány megkezdte a menekülők felvételét a hajójára. Elsőként, egy teherautónyi civilt hajóztak be. Másnap a helyi kórházból érkeztek várandós anyák a hajóra. Részükre külön szülészeti részleget alakítottak ki a hajón.
Majd egy komplett kórházi részleg érkezett, valamint nagyszámú szárazföldi mentőszolgálatos. A sebesült katonák mankóikon vánszorogtak fel a hajóhídon, a súlyosabb sérülteket, pedig hordágyakon szállították. Ekkora már több mint 4000 ember zsúfolódott össze a hajón.
Petersen kapitány engedélyt kért az indulásra, de azt nem kapta meg.
A következő napon helyi kormányhivatalnokok és családtagjaik érkeztek, illetve újabb vonatszállítmányok hozták a kiéhezett, összefagyott menekülteket.
Az SS emberei vigyáztak arra, hogy csak gyerekek, asszonyok és sebesültek kerüljenek fel a hajókra. A harcképes férfiaknak ott kellett maradniuk, vállalva a további harcot. Számukra nem volt hely a hajón.
Az eredetileg kétszemélyes kabinokban, immáron legalább tizenhárman zsúfolódtak össze.
Újabb két nap telt el, és a hajó, indulásra készen várta a parancsot, de az csak nem érkezett meg...
Petersen kapitány folyamatosan kérte az illetékesektől az engedélyt a kifutásra, de azt a választ kapta, hogy a hajót maximálisan fel kell tölteni menekültekkel.
A napok teltek, a menekültek folyamatosan érkeztek legyengülve, átfagyva. Sok esetben az anyák a karjukon hozták megfagyott gyermekeiket.
A hajón már áldatlan állapotok uralkodtak. Mindenütt emberek feküdtek, a folyosókon szinte már lépni sem lehetett. Az egész hajót az emberi szenny, vizelet, és a sebesültek bűze töltötte meg.
Már a legénységi kabinokban is menekülteket kellett elhelyezni, így a legénység kiszorult szállásáról, és a fedélzeten, a hidegben próbált pihenni. Nagy volt a rendetlenség, a káosz. A hangosbeszélőn állandóan elveszett gyerekeket kerestettek.
1945. január 30-án délelőtt 10 órakor Petersen kapitány végre megkapta az indulásra vonatkozó parancsot. Ebben az utolsó pillanatban érkezett még a hajóra 373 Marinehelferin, haditengerészeti szolgálatban álló női kisegítő. Ők már csak a fedélzeti uszoda medencéjében találtak helyet maguknak. Rajtuk kívül ,,befutott" még egy 918 fős tengeralattjáró kadétokból álló csoport is. Immáron több mint 9000 ember volt már a hajón!
Ennyi ember számára már rég nem volt elegendő mentőcsónak a hajón, így szereztek még felfújható csónakokat és mentőmellényt, lehetőség szerint mindenkinek.
A ,,Wilhelm Gustloff" végül 12 óra 20 perckor futott ki, de a kikötő bejáratnál még kisebb hajók állták útját, így újabb menekülteket kényszerültek felvenni. Őket már nem is számolták...
Céljuk Swinemünde volt. Petersen kapitány nem nagyon számított ellenséges támadásra, mivel az ,,Admiral Hipper" nehézcirkáló és kísérő torpedórombolói a közelben tartózkodtak.
A kaptány azt is tudta, hogy az elmúlt öt napban Riga térségéből egy kis hajóraj sértetlenül menekített ki több mint 62 000 embert.
Petersen két út között választhatott. Vagy a part mellett hajózik, ahol az aknák jelenthetnek veszélyt, vagy kifut a nyílt tengerre, és ott próbálja meg az erősen túlterhelt hajót biztonságba kormányozni. Petersen kapitány ez utóbbit választotta.
Este nyolc óra körül a ,,Wilhelm Gustloff" hóviharba került, a tenger erősen hullámzott és a látótávolság is a minimumra csökkent. Az erősen túlterhel hajó csak nagyon lassan tudott haladni. Mindezek ellenére, az utasok jól viselték a megpróbáltatásokat. Amikor a kapitány rádión arról értesült, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik, felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit, hogy elkerülje a velük való ütközést. Ezzel, az éjszakai sötétségben nagyon könnyen, távolról is észlelhetővé tette a hajót.
Ugyanezen az estén az orosz S-13-as jelű tengeralattjáró éppen ebben a térségben portyázott.
Parancsnokának, Alexander Ivanovics Marinyeszko-nak - aki nem éppen tartozott a flotta ,,legelitebb" tisztjei közé - jelentették, hogy egy hajót észleltek nem messze tőlük.
Az S-13-as búvárhajó 700 méterre közelítette meg a ,,Wilhelm Gustloff" -ot.

Kép: http://furaila.xfree.hu/248858

Este 21 óra volt, amikor becsapódott a hajó orrába, a vízvonal alatt az orosz tengeralattjáró első torpedója. A pánik leírhatatlan volt.
De ekkor még úgy látszott, hogy a hajó folytatni tudja útját, egy biztonságos kikötő felé. A kapitány és a legénység igyekezett megnyugtatni az utasokat. Ekkor csapódott be a második torpedó. Ez a hajó fedélzetén robbant éppen az uszodánál. Az itt lévő Marinehelferinek közül csak ketten tudtak megmenekülni...
Hamarosan újabb detonáció hallatszott, a harmadik torpedóé, amely a gépházat találta el. Ez megpecsételte a hajó sorsát...
A tengeralattjáró ugyan kilőtt még egy negyedik torpedót is az oldalára dőlt hajóra, de az célt tévesztett.
Ekkor Petersen kapitány kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A sebesült katonáknak esélyük sem volt a megmenekülésre. A jegesedés miatt a hajó mentőcsónakjainak csörlője befagyott, mínusz 15-20 fok Celsius körül járt a hőmérő mutatója. Az utasok és a személyzet baltákkal és késekkel próbálta kiszabadítani a csónakokat. Sok csónak egyszerűen leesett a fedélzetről a kapkodás és a pánik miatt. Nagy volt a tülekedés a mentőcsónakok körül, az emberek sokszor egymást akadályozták a munkában. A személyzet fegyverrel próbálta fent tartani a rendet, de kevés sikerrel. Nagy pánikot okozott az is, amikor észrevették, hogy a mentőcsónakoknak nincsenek evezői.
A jég fogságából kiszabadított mentőcsónakokat sorjában eresztették vízre. Több annyira zsúfolt volt, hogy az emberek kiestek belőle, mire azok vizet értek.
Kis idő múlva a hajó egyre jobban megdőlt. Olyannyira, hogy nagyon sokan egyszerűen lecsúsztak a jeges fedélzetről a 2 fokos tengerbe. Csontok törése és emberek üvöltése hallatszott. A túlélőket a mai napig elkíséri ez a hang, amelyet elmondásuk szerint ,,sohasem lehet elfeledni". A vízben a túlélésre szinte alig volt esély. Akinek nem jutott hely a csónakokban, azok megpróbáltak a víz felszínén maradni. A ,,Wilhelm Gustloff" az első becsapódástól számítva jó 70 percig volt még a felszínen, majd 22 óra 15 perc körül egy nagy robbanás kíséretében elmerült. A merülés közben a hajó lámpái felgyulladtak, mivel a vészáramfejlesztő elkezdett működni. A tenger itt viszonylag sekély volt, nem támadt nagy örvény utána.
Este 9 órakor kezdte a hajó rádiósa az S. O. S jeleket továbbítani a következő szöveggel:,,A ,,Wilhelm Gustloff" -ot háromszor megtorpedózták - 6000 fő van a fedélzeten" Sajnos ennél lényegesen többen voltak. Kijelenthető, majdnem dupla annyian, mintegy 10.500 ember...
20 perccel azt követően, hogy a hajó elmerült, érkezett meg elsőként az ,,Admiral Hipper" cirkáló. A még életben lévők boldogan kiabáltak, de a cirkáló olyan nagy volt, hogy nem tudott a zsúfolt mentőcsónakok közé menni anélkül, hogy fel ne borította volna azokat.
A nagy hideg miatt, a vízben mentő mellényel lebegő utasok nagy része ekkorra már halott volt.
Aztán jöttek tovább a mentőhajók. ,,Löwe" TZ-12, mely 272 túlélőt vett a fedélzetére, TZ-36 torpedóromboló, a ,,Gotenland", a ,,Göttingen", mely már csak 22 túlélőt vett fel, és a VP-1703 futárhajó mely az utolsó túlélőt vette fel reggel 5 óra 15 perckor.
Az egyik mentőcsónakban, halott felnőttek és gyerekek alatt találtak egy 15 hónapos még élő kisfiút.
Az egyik megmentett állapotos nő, nem sokkal megmenekülése után hozta világra egészséges gyermekét az egyik mentőhajón.
Összesen 1239 túlélője volt a katasztrófának. Hatszor annyian haltak meg, mint a ,,Titanic" balesetében...
Marinyeszko kapitány tíz nappal később elsüllyesztette a ,,General von Stauben" kórházhajót is. Itt az 5 000 menekültből kevesebb, mint 600 élte túl a katasztrófát. Itt is többen haltak meg, mint a ,,Titanic" esetében.
Marinyeszko, 27 évvel a halála után a Szovjetunió szétesése előtt közvetlenül, 1990-ben (!) kapta meg a legmagasabb kitüntetést, a ,,Szovjetunió hőse" címet.
Alexander Ivanovics Marinyeszko kapitány lelkét több mint 14 000 ártatlan civil menekült, - csecsemők, gyermekek és nők - és sebesült katona halála terheli.
1945. április 16-án az orosz hadiflotta elsüllyesztette a ,,Goya" utasszállítót, fedélzetén 6 220 utassal, melyből csak 165 fő élte túl a katasztrófát...
A ,,Wilhelm Gustloff" elsüllyesztését kezdettől fogva mély hallgatás övezte. Az oroszok sem igazán akartak hencegni a több ezer ártatlan civil halálával. Később pedig ez is, mint sok minden más, tabu témának számított.
A ,,Wilhelm Gustloff" roncsai a mai napig, 44 méter mélyen, az oldalára dőlve pihennek a homokos tengerfenéken.
A roncsot, a sok ezer áldozat sírját, azóta hivatalosan kegyeleti hellyé, tengeri temetővé nyilvánították.


Dán János
http://www.magyartudat.com/wp-content/uploads/wilhelm-gustloff1.jpg

haditudosito.com/magyartudat.com
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
2013. január 23-án, a TV1-en HAZUG műsort láttam, hallottam
  2013-01-24 11:41:45, csütörtök
 
  2013. január 23-án a tv1-en sugároztak egy német-magyar összeállítást arról hogyan fasizálódik "rendeződik" vissza Magyarország a Horthy-korszak fasizmusához. MINDEN SZAVUK HAZUGSÁG!!! Ezért teszem simét közzé az alábbi írásomat az IGAZSÁGRÓL!

A kormányzó menekültügyi biztosa
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=63399&n=furaila&blog

Elborzasztó tényt emel a napvilágra a Horthy - a kormányzó című film...

Kiderült, hogy a negyvenes évek első felében azért nem tudtunk szakítani a német birodalommal, mert külföldi szervezetek azt akarták, hogy a hozzánk menekültek biztonságban legyenek. Ha Horthy szembefordult volna Hitlerrel - ahogy tervezte - akkor a nácik megszálltak volna bennünket, és nagy tömeget deportáltak volna Németországba.

A magyarság tehát feláldozta önmagát. A negyvenes évek második felében mégis gyakran épp azok bélyegeztek ,,utolsó csatlósnak" minket, akikért vérünket ontottuk a Donnál, majd a keleti fronton.

Ma pedig a filmet azok hallgatják agyon - sőt néha címkézik is - akik továbbra is tudatlanságban akarják tartani a társadalmat. Más, eddig elhallgatott történelmi tényeket is felszínre hoz a film neves és elismert történészek megszólaltatásával.

Minél több magyarnak látnia kell a Horthy-filmet, hogy megértse múltunkat - és JELENÜNKET...


A kormányzó menekültügyi biztosa

Száztíz esztendeje, 1896-ban született id. Antall József, aki a második világháború éveiben a magyar földre menekült üldözöttek legendás védelmezőjévé lett, aki a sok tízezer menekült ellátását, jogvédelmét megszervezte. 1945 után kisgazdapárti politikusként újjáépítési miniszteri posztot töltött be Tildy Zoltán, később pedig Nagy Ferenc kormányában. Az 1940.-es évek végétől kezdődően - kényszerűen - több, mint két évtizeden át visszavonultan élt. Azonban politikai ellenfelei is elismerték mindazt, amit annak idején az erdélyi magyar, zsidó, lengyel, francia, olasz és még sok - közöttük több száz orosz - menekültért tett. Amiért aztán 1944 tavaszától megjárta a Gestapó börtöneit, amiért 1945 után magas kitüntetéseket kapott, és amiért százezrek gondoltak rá később mint megmentőjükre.

Id. Antall József a Belügyminisztérium munkatársa lett 1932-től, ahol elsősorban szociális ügyekkel foglalkozott. A legnagyobb feladata a menekültügy megszervezése és irányítása volt. A trianoni békeszerződés alapján elszakított terültekről érkezett magyarokkal, majd a zsidó menekültekkel, a francia szökevény foglyokkal, az olasz katonákkal, a délszláv és az orosz katonai és polgári személyek ügyével foglalkozott.
Az erdélyieken kívül az első külföldi menekültek Ausztriából és Csehszlovákiából érkeztek 1938-39-ben. Ők, részben politikai menekültek, részben zsidónak minősülő személyek voltak. Ők több tízezres tömeget jelentettek. A velük való bánásmód különös figyelmet igényelt, hiszen Budapestnek számolnia kellett a náci külügyminisztérium erőteljes tiltakozásával, amely a magyar kormányzatot már úgyis túlzott liberalizmussal vádolta a zsidókkal való bánásmód miatt.
Azonban Magyarország már a második világháború kitörése előtt is az üldözöttek menekítésének szervezett központja volt, ami ebben az esetben nemcsak a befogadást, hanem a továbbmenekítést is jelentette.
Mint jellemzőt említendő itt, hogy 1939 júliusában a magyar külügyminiszter tudtával, Antall József szervezésében az Erzsébet királyné és a Carl Dusan tehergőzhajók közel 900 - zömmel cseh, szlovák, felvidéki, kárpátaljai, német és osztrák - zsidót szállítottak a Duna torkolatában fekvő Sulinára, ahol a vesztegzárat kijátszva a nyílt tengeren átszállították őket a Palesztinába induló Noemia Julia nevű panamai teherhajóra. Az utat a magyar külügyminisztérium biztosította. 1940 májusában egy bolgár lobogó alatt hajózó gőzösön Pozsonyból vittek száz zsidót a Duna-torkolathoz, s az utat a magyar hatóságok biztosították.
Május 24-én, Mohácsnál váratlan műszaki problémák léptek fel, amelyeket órákon belül meg kellett oldani, hiszen a késedelem az utasok életét és továbbjutását veszélyeztette. Ekkor Antall József saját hatáskörében úgy rendezkedett, hogy a helybeli kikötőhatóságok megfelelő képzettségű hajótisztet bízzanak meg a hajónak jugoszláv vizekre történő átvezetésére.
Néhány óra múlva már jugoszláv vizeken voltak az üldözöttek, és végül elérték céljukat.

Id. Antall József, a magyar törvények közé 1936-ban becikkelyezett - a háborúk esetén a katonai foglyokkal és menekültekkel foglalkozó- második genfi egyezményt nemhogy maradéktalanul betartotta, hanem az egész menekültügyet szociális kérdéssé nyilvánította. Ebben a vonatkozásban a magyar felfogás túllépte a nemzetközi jogban rögzítetteket, humanizmusával egyedülálló példát szolgáltatott Európában.
Például, már 1939. szeptember végén Antall József utasította a menekülteket fogadó határkörzetek közigazgatási vezetőit, hogy zsidóként egyetlen személyt se vegyenek nyilvántartásba, mindenkit keresztény papírokkal lássanak el. Ez alól csak azok képeztek kivételt, akik minden körülmények között ragaszkodtak hitük valós bejegyzéséhez. Megkülönböztetés nélkül mindenkit elhelyeztek ideiglenes, később végleges táborokba, a zsidóságukhoz ragaszkodókat pedig a budapesti és vidéki zsidóközösségek gondjaira bízták, természetesen nekik is folyósították a segélyeket, a szeretetadományokat.
A zsidókkal való megkülönböztetett bánásmód természetesen a németek állandó tiltakozását váltotta ki, amely változatlanul újra és újra hangot kapott, egészen Magyarország német megszállásáig. A már Magyarországon tartózkodók csoportjait 1941-ben újabb tömegek követték, elsősorban a németek által elfoglalt Lvów, Stanislawów és Kolomija környékéről.
A magyar belügyminisztérium IX. osztálya a Duna kanyarban - Esztergom környékén - helyezett el jelentős számú lengyel zsidót. Számukra óvodákat (Szentendre, Leányfalu, Csobánka), Budapest környékén (Rákosfalva és Csillaghegy) pedig kollégiumi rendszerű iskolákat szervezett. Balatonbogláron is sok zsidó fiatalnak nyújtott tanulási lehetőséget a Lengyel Ifjúsági Táborban, valójában az akkori Európa egyetlen lengyel gimnáziumában. A német tiltakozások miatt 1943-ban változtatni kellett az iskolarendszeren, hivatalosan megszüntették a lengyel zsidó iskolákat, viszont titokban Vácon megszervezték a 150 férőhelyes Lengyel Tiszti Árvák Otthonát, ahol valójában zsidó gyerekek éltek és tanultak.

A folytatás olvasható a MENEKÜLTEK MENEDÉKE című könyvben. Megjelent a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó kiadásában, Budapesten, 1997-ben, Kapronczay Károly szerkesztésében, Id. Antall József emlékirataiból.

Ui.: Nem szeretném Wallenberg menekítő érdemeit kisebbíteni, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy Id. Antall Józsefről semmit nem tudunk, míg Wallenbergnek már szobrot is állítottak Budapesten ugyanazért a ténykedéséért...
Ideje lenne átértékelni az ISMERETEK alapján az egész Horthy-korszakot!
Ideje lenne erről a történelmi korszakról is végre a tényeket tanítani és tanulni a bolsevista értelmezések helyett!

Bp.2007.02.23.

(Bóna Mária Ilona)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Élet és halál a jelen-időben
  2013-01-21 10:11:37, hétfő
 
  Élet és halál

Számomra e két fogalom elválaszthatatlan egymástól. Mióta csak eszméltem, már tudtam, hogy fogantatásunkkor halálra vagyunk ítélve. Ebbe a gondolatkörbe születtem bele, mert
Nagyszüleim tanyáján nőttem föl, kiktől vallásos nevelést kaptam.

Amiért ők a földből éltek, ezért ők a természettel együtt lüktettek és Istenben feltétlen megbíztak. Mert úgy fogadták el a világot, önmagukat, ahogyan azt Isten megteremtette. Csakhogy, 1945 után üldözték az ilyen embereket! Pedig, nagyapa túlélt egy I. világháborút - megharcolva Isonzot, amiért nagyvitézi keresztet kapott. Majd fiai megharcolták a II. világháborút és ráment egy fia élete... de a beszolgáltatást már nem bírta ki és agyvérzést kapott, amikor meghurcolták egy hízó miatt. Ez az oktondi állat nem volt hajlandó enni, pedig még nem érte el a passzus szerinti 1 q-t.
Nagyapa gyorsan szekérre rakta és bevitte a városi beszolgáltató hivatalos helyiségébe. Ott nem vették be, mert még nem érte el az előírt 100 kg-os súlyát. A rekkenő hőségben a szerencsétlen jószág gutaütést kapott a herce-hurca miatt. Nagyapát letartóztatták. Ráfogták, hogy direkt csinálta, mert ,,sajnálta a büdös kulákja a városi munkásságtól"!!! Majd kiszálltak a tanyára és még a jövő évre félretett vetőmagot is lesöpörték a padlásról!!!
Halála után a TSZ számára már szabad préda volt az ősi föld... De nem is az volt a rettenetes, hogy kisajátította ellenérték nélkül!!! Hanem, hogy utána parlagon hagyta!!! És ma meg ott ünnepeltetik ,,magyarságukat" a régi-új hatalom birtokosainak vezényletével a szikessé vált Bösztörpusztán!!! http://furaila.xfree.hu/238347

Így készítve föl a magyarságot az indián- rezervátum-életre.
Mint ahogy azt szegény Pongrátz Gergely is mondta: "Könyörgöm, merjünk indiánok lenni!" Sokáig nem értettem, hogy miért mondhatja ezt valaki - egy 56-os szabadságharcos - a saját fajtájának, hogy merjen indián lenni a saját hazájában?

Aztán rájöttem, amikor 2008-ban elfogadtatta Bajnai Gordon azt a területfejlesztési törvénybe bújtatott törvényt, Magyarország területét 11 NATO logisztikai kp-ra osztásával kapcsolatban.
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=bmi&cikk=71#cikk
Hát, persze, a városok logisztikai mközpontjaiban a NATO katonái és családtagjai élhetik majd városi- kaszinós életüket, míg a magyarok meg kint a pusztában- kemencében sütögetve a kenyerüket és lóháton nyargalászva... rezervátumba szorítva...

Ezért kaphatta meg Bajnai Gordon tálcán a miniszterelnökséget és most, pedig az emdéefes elkötelezettségű és eredetű Haza és Haladás Alapítványból átalakított egyesületet...
Minden mögött a NATO- és EU-szerelmes http://furaila.xfree.hu/242747 volt belügyminiszter-miniszterelnök, miniszterelnöki TANÁCSADÓ áll, akinek titkos-ügynökei kézben tarthatják - az ő átszervezése óta - az egész országot és a benne élő magyarságot...

Nagyapám jó ember volt. Szerette az életet és mindent, amit Istentől kapott: a rétet=a kaszálót... Azt, hogy szánthatott, vethetett a saját- és családja örömére, a hazája javára (!!!) és Isten megelégedésére...

És akkor jöttek a kommunisták és mindent TÖNKRETETTEK!!!
Tönkretettek családokat, a földet, ahol éltek... Elvettek mindent, amit csak el lehetett venni... A földet, a megélhetést, a becsületét , az életét az embereknek...
(Én már csak tudom, hiszen gyors- és gépíróként jegyzőkönyveztem éveken át a kisz- párt- és szakszervezeti gyűléseken!)
De nem is ez a baj, hanem, hogy még most is itt ronthatják a levegőt, belerondítva életünkbe, és mindenbe, ami Istentől valóan JÓ ÉS CSODÁLATOS!
MERT AZ ÉLET CSODÁLATOS! Mert az élet ÉL és élni akar http://furaila.xfree.hu/221609 HARMÓNIÁBAN, SZERETETBEN.

De ezek a volt kommunisták (ma a legvadabb kapitalisták) nem hittek és nem hisznek semmiben, ami Istentől való!!!! Ezek mindent a saját izmusaik szerint megerőszakolnak és KISAJÁTÍTANAK. Még az IGAZSÁGOT is.

Kisajátítva a jelenben élőktől folyamatosan az életteret... Célkeresztben tartva változatlanul azokat, akiktől FÉLTEK és FÉLNEK a mai napig: a JELENBEN!!!!!

A kétharmados többség hallgatólagos beleegyezésével tehetik és meg is teszik!!!

Én egészséges vagyok, de naprakész a halállal kapcsolatban.

Ne feledd, hogy CÉLKERESZTBEN ÉLTEM ÉS ÉLEK. Ezáltal, rákényszerültem arra, hogy minden percben készen álljak!!! Nem én akartam, hogy így legyen.
Erre embertársaim szoktattak...
Elég egy "felelőtlen" együttlét valakivel, akit szeretek és aki engem is tud szeretni és máris vége mindennek, amiért éltem és küzdöttem mostanáig. Jöhet a hajléktalanság... és minden, ami vele jár...Veszélybe sodorva gyerekeket, unokákat...

Aki a Népköztársaság ellenségének volt kikiáltva 1990-ig, annak nem szűnt meg ez a rettenetes veszélyeztetettsége!!!! Annak nem jött el az oly nagyon áhított SZABADULÁS!!! Úgyhogy, megszoktam az életveszélyt és nem félek a haláltól, sőt készen állok rá minden nap minden percében. Jöhet, nem félek, mert a célkeresztből végre kikerülhetek...
De ezt az nem értheti, akinek ebben soha nem volt része!!!!

Bp. 2013. január 21.

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Égből jött posta 1956 nyarán
  2013-01-09 10:34:31, szerda
 
  TIBORCA története 4. epizód

I.f., 4. r.

ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET!


Akinek az érdeme a hibája

Legközelebb azt hiszem 1956-ban kerültem a tanyára ismét. Halványan feldereng egy földrengés emléke.

Ángyika, apa idősebbik fiútestvérének Tiborca Imrének felesége éppen kisbabáját etette. Benyitottam és be is mentem a hálószobájukba, mert szerettem volna megtudni, hogy miért maradt el a reggeli?

Meglepve láttam, hogy ők éppen reggeliznek. Nagyon zavarban voltam, ezért leültem az egyik ágyra, hogy erőt gyűjtsek a kérdéshez. Amint így várakoztam, bízva abban, hogy majd az én reggelim is szóba jön, amikor megmozdult alattam az ágy...
- Ez földrengés! Haragszik az Úr!
Mondta ángyom, majd levette a polcról a Bibliát és fölolvasott belőle valamilyen ,,példabeszédet".

A tanyán, meglepődtem a változáson. Ugyanis nagymama és Boriska nénikém ekkor már nem laktak itt. Jóval később tudtam csak meg, hogy nagypapa halála után beköltöztek nagymama városi házába.
Ők, mármint Boriska néni és nagymama elég kalandos módon tudták meg, hogy egyáltalán a tanyán vagyok...
(Most, hogy e sorokat írom, ötlik föl bennem, hogy első elszakíttatásom Boriska nénémtől - amikor "Anyuka" és "Apuka" ágyában, vagyis mellette az ágyelőn töltöttem az éjszakát - akkor történt, amikor nagybátyám és ángyika összeházasodtak, talán az ő esküvőjük alkalmából volt a tanyán az a sokadalom?)
Szóval, ott tartottam, hogy drámai volt a változás. A "begyűjtők" jó munkát végeztek, mert szinte mindent elvittek. Két lovat, két tehenet hagytak, meg pár szem tyúkot és egy akolnyi birkát. A ház körüli kertet körülölelő kerítés ki-bedőlve, a virágok helyén csupa sár és sár, meg puszta föld volt. Ángyika a lakóház mögé vetette a konyhára legszükségesebb zöldségféléket.
(Sokszor jutott ez az elhanyagoltnak tűnő porta eszembe, amikor nekem is kicsik voltak a gyerekek.)
Minden esetre, jól jött minden segítség, mert nagybátyám vagy szántott, vagy kapált, vagy kaszált a maradék földön, vagy az akolnyi birkát hajtotta ki a mezőre legelni. Ilyenkor még ganézni is kellett, meg új, tiszta almot hordani a jószágok alá. A baj csak az volt, hogy én mit sem tudtam arról, hogy mekkora szolgálat vár ott rám!
Nem volt ott anyám-helyett-anyám-nagynéném, hogy minden dolgot megmutasson. Dolgoztam én, ahogy csak bírtam, de egy csomó olyan feladatom volt, amit akkor végeztem először. Bizony nem volt, akitől a hogyant eltanuljam! Nagybátyám ezért gyakran mérgelődött.

Előfordult, hogy amikor vágtam a fattyat a kukoricásban, bizony az anyanövénybe is belevágtam. Az is előfordult számtalanszor, hogy amit fölpakoltam a talicskára az egyik oldalon, leborult a másikon. Majd, amikor végre el tudtam indulni vele a szántástól föllazult barázdában, majd megszakadtam, mert a talicska kereke félig elsüppedt a földben.
Szerettem volna hamar végezni, azért raktam olyan sokat egyszerre. Ez meg azért nem volt jó, mert nem láttam tőle az utat, ugyanis a rakás magasabban végződött, mint az én szemem a fejemen. Hogy ne kelljen leszedni belőle, kitaláltam hogy nem tolom, hanem húzom.
Bizony: sokszor éreztem, hogy megfordul a dolog: a talicska visz engem.
Mégis ebben a munkában voltam a leginkább érdekelve, mert nagybátyám felesége azt mondta, hogy a zsenge kukorica-fattytól tejelnek igazán jól a tehenek. Én meg a tejet, meg mindent, ami belőle készült, nagyon szerettem.
Azaz, csak szerettem volna, mert hiába fáradoztam, a tehenek csak nem adtak elég tejet. Reggelente hiába tartottam a bögrémet - mert akkor kaptam csak, ha jutott - rendszerint nem jutott. Kezdtem magam rosszul érezni.

Egy napon ángyika levelet írt anyukájának. Kértem én is papírt, meg írószerszámot, mert rám is rám jött az írhatnék.
"Anyukám, apukám és Györgyi!" volt a megszólítás. Folytattam egy beszámolóval és azzal, hogy milyen ,,nagyon hiányoztok, és anyuka gyere értem, mert haza akarok menni"!
Nem tudom, hogy megkapták-e, de bennem föl sem merült, hogy ángyika nem adja föl, amikor piacolni ment a városba biciklivel.
Ettől kezdve úgy vártam a postást, hogy minden kutyaugatásra eldobtam a villát, kapát, vagy ami ép' a kezemben volt és "hagyva csapot-papot", rohantam be a házba - hiába...

Amikor esténként végre "elültek" az állatok, ángyika lefektette a kicsiket, kimentem a városba vezető gyalogútra és ott leültem az út szélén a fűbe. Hallgattam a Bakér békáinak kurutty-koncertjét. Néztem, amint kigyúlnak az égen a fényes kis pontocskák és egyszer csak rám szakadt az egész hatalmas mindenség. Na nem úgy, mintha agyon akarna nyomni, hanem úgy, mint egy mezőillatú, végtelen nagy dunna. A csillagos égbolt volt a takaróm, a békák koncertje, pedig az esti mesém. Olyan gyönyörűséges volt az egész és én mégis keservesen sírtam, mert nem volt senki emberfia, akivel mindezt megoszthattam volna!
Mint mindig, ekkor is egy "Édesanyucika" nevű lényt emlegettem, aki mellém ül a fűben, átölelve magához húz és én úgy bújok a hóna alá, mint egy kiscsibe a kotlósmama szárnya alá.
Nekem azonban nem jutott soha hely azok alatt a bizonyos ,,szárnyak" alatt. Akkor még nem sejtettem, hogy soha nem is jut! Akkor még bizakodtam, és hittem benne, ha erősen akarom értem jön az a bizonyos "Édesanyucika".



Nem jött; és levél sem. Legalábbis attól nem, akitől annyira vártam és nem nekem. Posta és "üzenet" azon a nyáron az égből jött. Pontosabban: amint a mezőn legeltettem az állatokat, halk motorzúgáshoz hasonló zaj után bálák, vagy bála-szerű csomagok hullottak a földre, meg rengeteg papír. Ezek a papírok tőlem elég távol keringtek a levegőben. Ott kellett hagynom az állatokat, hogy egyet elkapjak. Alig kezdtem el silabizálni a szöveget, ott termettek ángyikáék és erővel elvették tőlem a "röplapot", mondván:
- "Ez nem gyeröknek való!".



Ettől kezdve nagyon nyugtalan időszak következett. A család tette a dolgát, mintha mi sem történt volna, de nagybátyám is - aki addig nagyon türelmes, nyugodt volt - vibrált a nyugtalanságtól. Hatalmas vihar előtti csend vett körül bennünket...

Az állatok is, mintha megérezték volna, állandóan gondot okoztak.
A lovak, hiába voltak megbéklyózva - főleg a Mirza - örökké átballagott a mözsgyén a szomszéd legelőjére legelni. Ilyenkor nekem kellett volna visszafordítani.
Egy alkalommal nagybátyám ismét engem szalajtott, de ostort nem adott a kezembe. Ez azért volt baj, mert hiába álltam - tisztes távolságban a ló "elejbibe" és hiába nógattam visszafordulásra. Az csak jött velem szemben, szép lassan, amint zablás pofájával ropogtatva harapja a füvet. (Hogy tudott attól a zablától legelni? A mai napig elképzelni sem tudom.) Amint ott hadonásztam az orra előtt a két karommal - eltökélten, hogy lesz, ami lesz én innen el nem mozdulok, majdcsak rájön arra, hogy mit akarok tőle - és egész közel ért, már attól féltem, leharapja a nagy lábujjam. Ekkor megtorpant. Egy horkantással kezdődő nyerítéssel fölém ágaskodott és átugrott, majd tovább legelt, mintha mi sem történt volna.

Az ijedtségtől remegve, sírva mentem be a tanyára. Ott, nagybátyám a legnagyobb ostorát leakasztva a fogasról, odaszólt nekem:
- “Azt a kínyös pösti mindönödet, hát még ezt sé löhet rád bízni?!", azzal elindult a Mirzát visszafordítani.

Sokszor gondoltam erre a lóra későbbi életem során. Érdekes, hogy egészen más esemény kapcsán.
Mirza már nagyapa idejében is megvolt. Emlékszem arra, hogy nagypapa soha nem adta át a gyeplőt senkinek, ha Mirza is be volt fogva a szekér elé. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért csak őt nógatja örökké, a Csillagnak meg soha nem szól.
- Mert az szó nélkül is tudja mi a dolga. A Csillag akkor is hazatalálna, ha ő elaludna a bakon. A Mirza viszont csak fickándozik mellette úgy, hogy még az ő részét is a Csillag húzza. Ez nem igazságos, és azért sem lehet hagyni, mert előbb-utóbb szétszaggatnák az istrángot és fölborulna a szekér.
Mondta nagyapa, aki úgy látszik nemcsak a lovakról tudott sokat, hanem az Életről is.
De sokszor jutott eszembe ez a mondása, amikor anya és apa igencsak szaggatta a házasság "istrángját"!


Visszatérve még ehhez a nyárhoz, megpróbáltatásaim ezzel a lovas-kalanddal nem értek véget.
Nagyon sok dolgom volt, ezért nem jutott idő a játékra, pedig unokahúgommal kezdtem összebarátkozni.
Amikor ángyika főzött, vagy a pici babával volt elfoglalva, unokahúgom kijött hozzám a mezőre. Ilyenkor belekezdtem azokba a történetekbe - Csipkerózsika, Hófehérke és a hét törpe, Hamupipőke, Odüsszeusz kalandos utazásai - amelyeket apától kapott könyvekből olvastam.
Unokahúgom, ha csak tehette, ott téblábolt körülöttem.

Egy alkalommal, amikor nagybátyámat nagyon lekötötte a birkanyírás, rám maradt a lovak déli megitatása. A lovak azonban nem voltak hajlandók abból a vályúból inni, ahol előzőleg a birkák itatása és mosdatása folyt. Ezért ki kellett mosni az itatóvályút és újra kellett merni a vizet a mély gémeskútból. Annyira össze lett pancsolva a kút környéke, hogy amint húztam föl a dézsa vizet, egyfolytában csúszkáltam az agyagos sárban és nagyon féltem attól, hogy úgy megcsúszok, hogy a gémrúd beleránt a kútba. Annyira féltem, hogy csak félig merítettem meg a dézsát, így meg nagyon lassan telt meg az óriásinak látszó vályú.
Unokahúgom is ott sertepertélt körülöttem, hogy: "mikor fejezed már be a mesét?" - kérlelve engem.
Végre, amint ittak a lovak, már éppen akartam szólni nagybátyámnak, amikor látom ám, hogy a vályú melletti gödörben - amit a kiloccsanó víz és a benne dagonyászó disznók kimélyítettek - eltűnik unokahúgom.
Először arra gondoltam, hogy hívok segítséget, de ekkor már a kicsi lánynak csak az egyik keze látszott ki a sárból.
Ez volt az a pillanat, amikor tudtam: nekem kell őt onnan kihúzni, de gyorsan, mert megfulladhat!
Elindultam a gödör felé, de én is kezdtem belecsúszni. Nekem azonban volt erőm lefékezni magam és visszafelé esni. Majd hasra fordultam és a bal kezemmel, tiszta erőmmel az agyagos-sáros-gödör szélébe vájva megkapaszkodtam és a másikkal elkaptam a vészesen távolodó kezecskét.

Nem tudom hogyan, de kihúztam.

Már a derekam a gödör pereméig csúszott, amikor ott termett nagybátyám és fölkapta kislányát.
Végre ángyika is odafutott. Ösztönösen nyújtottam felé a jobb kezemet, mert azt hittem, hogy az én megmentésem következik. Vetett rám egy pillantást, de érthető módon gyermekével volt elfoglalva.

Én ott maradtam egyedül, azzal küszködve, nehogy fejjel lefelé belebillenjek a kiszámíthatatlan mélységű sáros masszába.
Örökkévalóságnak tartott az az idő, míg azért küzdöttem, hogy a gödörtől elfelé csússzak. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a sáros vízben tükröződő fényességben - álmaim légies ,,Édesanyucikája" megjelenve átölelt volna. Már-már szinte megszólítottam:
- ,,Jaj de jó, hogy végre értem jöttél!"
Ő, mintha ellökött volna magától, és egyik pillanatról a másikra, könnyedén föl tudtam állni.

Nagymama másnap megjelent a tanyán és üdvözlés helyett annyit mondott:
- Hol van az a gödör? Mutasd mög!
Én megmutattam, és ekkor olyat láttam és hallottam, amit addig még soha. Nagymama fennhangon leckéztette menyét és fiát.
Szemrehányást tett nekik az elhanyagolt portáért, a kidőlt kerítésért, meg még sok mindenért. Majd összepakoltatta velem kis motyómat és kézen fogva elindultunk az egyik közeli tanyára.
Ezen a tanyán élt nagymama húga, aki ugyanolyan sudár termetű idős néni volt, mint nagymamám, csak neki még nem volt annyira ősz a haja. Neki is a feje tetejére volt a konty fésülve és kis göndörkés pihék kócolódtak a nyakszirtjén, mint Boriska nénémnek, (meg azóta született Orsika lányomnak). A szeme neki is fekete volt, de valahogy olyan élettel-teli huncutkásan mosolygott, ahogy apának is - nagy ritkán.
Őt is nénnyének kellett szólítani, férjét pedig sógor bácsinak.

Ezen a tanyán még együtt élt a három generáció: nénnye egyetlen fia, annak felesége és három kisgyerekük. Az idősebbik kisfiú olyanforma korú lehetett, mint én.
Itt olyan volt minden, mint a Tiborca-tanyán nagypapa idejében. Mintha a beszolgáltató végrehajtói is elkerülték volna. Mintha, még a TSZ-melletti agitátorok sem nyaggatták volna őket. Itt lehetett érezni, hogy a "szekér" elé fogottak egyformán húznak és egyfelé haladnak...
Mi lehetett ennek az oka?
Talán az, hogy nénnyének nem volt az "egyszem" fián és annak családján kívül senkije, aki a városba kerülve egy gyárban dolgozott volna, mint "Apuka"?

*

Apát ekkortájt iskolázták be művezetői tanfolyamra, hogy ki lehessen nevezni. Majd, amikor elvégezte a tanfolyamot derült ki, hogy a politikai megbízhatóság nélkül nem lehet művezető. Kérnie kellett a pártba-, akkor már az egyetlenbe(!), való felvételét.

Ezt akkor mondta el nekem, amikor hetente íratták vele újra az önéletrajzát, mert mindig találtak benne kivetnivalót...
Vagyis, ez az önéletrajzírás úgy zajlott, hogy apa mindig leírta egy füzetbe, majd én lemásoltam egy lapra. Amikor az, hogy "...földművesek voltak a szüleim..." nem találtattak elég jónak, elfogadhatónak, bőrkabátos emberek jelentek meg az ekkor már a városban lakó nagymamánál "környezettanulmány" címén.
Apa képtelen volt leírni, ezért - a könnyeit nyeldekelve - diktálta, hogy "nincstelen zsellérek voltunk".
Amikor rákérdeztem, hogy: "az meg mi?", rám förmedt, hogy
- írjál, és ne kérdezz semmit, és jól teszed, ha örökre elfelejtesz mindent, ami a tanyával kapcsolatos!
Apa ezt olyan félelemmel teli indulattal mondta - függetlenül attól hogy tudtam: hazudik - mégis úgy csináltam, mintha mindent elhinnék.

*

Folytatva hányattatásom történetét: nagymama húgának tanyáján hamar kitelt a becsületem...
Még aznap ki kellett hajtanom a disznókat a tarlóra az elhullott szemet fölötetni, pedig napokig remegett a gödör-tragédia után a kezem-lábam és aludni, meg enni sem tudtam az idegen helyen.
Valószínű megrendített az is, hogy senki nem volt arra kíváncsi, hogy én is majdnem meghaltam!
Az is bántott, hogy akárhányszor szóba hoztam az unokahúgomat, rám szóltak, hogy: "evés közben nem illik beszélni", vagy sürgősen megbíztak valamilyen feladattal.
Ezért aztán, unokahúgomról számomra csak évekkel később derült ki, hogy nem lett semmi baja. Nekem azonban igen, mert ott a tarlón ismét a Jó Istennek kezdtem elsírni, elpanaszolni bánatomat, lelki problémáimat. Ezek az "óbégatások" nagyon rosszul jöttek volna akkor, a "kulák"-üldözés idején - ha illetéktelenek meghallották volna.
Lehet, hogy ezért pár nap után jött értem Boriska nénikém és - ángyika biciklijét kölcsönkérve - bekerekeztünk a városba.
A városi házat akkor láttam először. Amikor este lefekvéshez készülődtünk, Boriska néni megkért, meséljek:
- "...hogy vannak, apudék azon a Pestön?"
Elég szabad szájúan adtam elő az elmúlt évek történettöredékeit, amelyekről kiderült, hogy itt sem szabad róluk beszélni.
Nénikém ugyan, semmiről nem nyilvánított véleményt, csak azt tette szóvá, hogy csúnyán beszélek.
Elmondtam neki azt az esetet, amikor apa pofon vágta Györgyit, mert csúnyán beszélt. Majd, amikor szolidaritásból bejelentettem:
- "én is csúnyán beszéltem", "Apuka" csak annyit mondott: neköd szabad, mert té proli vagy."
Nénikém nyelt egyet és megkérdezte:
- "Azt nem mondta, hogy anyud nem az?"
- Nem, semmit nem mondott, csak furcsán mosolygott.
Anyám-helyett-anyám-nagynéném szemét elfutották a könnyek, de el is tűntek valahol belül, mert nem gördült le egy csepp sem az arcán. Úgy sírt, mint apa: befelé.
- "Na, gyere csak velem! Mutatok valamit!"
Keresztül vezetett a házon. Az egyik szobában megmutatta a megvetett ágyat, azzal hogy majd ott fogok aludni, majd továbbmentünk.
Egy kicsi, fehérre meszelt fülkeszerű helyiségbe vezetett, ami kamrának volt berendezve. Értetlenül néztem a polcokon a befőttes üvegeket, mert az épület másik felében lévő éléskamrában is lett volna hely még bőven az üvegek számára. Azon lepődtem meg igazán, ami ezután következett. Az ajtóval szemben lévő faltól nénikém elfordította a befőttet tároló polcot és előtűnt egy, a falra rögzített (lovas)huszár portréja.
- "Ő az én édösapám, a té nagyapád."
Olyan ünnepélyes arccal közölte ezt velem, hogy majdnem elmosolyogtam magam kínomban. Nekem ugyan semmit nem mondott a kép, azonban megéreztem, hogy ez nem a vidulás ideje, ezért komoly maradtam és elolvastam a feliratot.
"Vitéz Tiborca György, magyar királyi 1897-beli huszár, 7. huszárezred, 3. század, 4. czuk. hős katonája(?)..."*
Láttam még ott olyan kereszt-formájú kitüntetésfélét, amivel kapcsolatban Isonzót emlegette ,,nénikém".
Nem tudom már pontosan felidézni, csak az egész helyzet furcsa voltára emlékszem és arra, hogy eggyel több olyan információ birtokába jutottam, amit nem tudtam kötni semmihez.

*Természetesen, ezt nem akkor jegyeztem le, hanem sokkal később: negyven év múlva.

Bóna Mária Ilona

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Népfelség, egységes nemzet - paktumok nélkül
  2013-01-07 13:00:13, hétfő
 
  Ha marad a PAKTUM szerinti országlás


Ha marad a PAKTUM szerinti országlás és maradnak a hatalomban azok a pártkatonák, akik kormányzás helyett mindenféle paktumokat kötnek hazánk belső és külső ellenségeivel és ellenfeleivel, akkor egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nincs is olyan ország Európa szívében, hogy Magyarország.

Ha marad a paktumok szerinti országlás, lehetetlen lesz eszmét- és rendszert váltani.

Indoklás:

Vegyük alapul a Nemzeti Kerekasztal Nyilatkozatát egy paradigmaváltás szükségességéről.
1.) Legutóbb, 2008. április 5-re összehívott Nemzeti Kerekasztal (NK) tanácskozásán hangzott el hogy ,,rendszerváltásra, vagy paradigmaváltásra van szükség".

Vélemény:

A kettő nem mindegy, ezért nem ,,rendszerváltás" vagy ,,paradigmaváltás", hanem és...! Méghozzá a sorrendet is meg kell fordítani, mert valóban előbb paradigmaváltásra van szükség, vagyis: jövőnk tudományos világképét kell megfogalmazni, hogy azután - annak jegyében - lehessen végre rendszert váltani!


2.) Elhangzott az is, hogy ,,radikális megfogalmazása szükséges a paradigmaváltásnak.."

Vélemény:

Ez így nem helyes, mert bármilyen eszmeiség nem lehet radikális. Viszont, egy bizonyos eszmeiség jegyében, annak szellemében végrehajtott változtatásokra, változásokra lehet azt mondani, hogy radikális.


3.) Miért is érzi bárki a paradigmaváltás szükségességét?

NK válasza: mert ,,korszerűtlenné és hiteltelenné vált a hatalom".

Vélemény:

Ez így igaz! Csakhogy, ez nem most derült ki, hanem már az 1980-as évek végére. Ugyanis, eleve az 1990-es un. első szabad választások kiírására is azért volt szükség, mert akkor is kiürült az államkassza és Medgyessy Péternek már akkor(!) be kellett volna jelentenie Magyarország fizetésképtelenségét.

Csakhogy, az akkori Nemzeti Kerekasztal tárgyaló felei megkötötték a ,,bukott" hatalommal azt a bizonyos Paktumot (melynek létezését NKA a mai napig tagadja) és ezzel megpecsételődött Magyarország és a benne élők sorsa!

Főleg azoké, akik a változásra szavaztak.

Mert igen is változást akart Magyarország népe!

Máskülönben nem győzhetett volna a magát akkor még rendszerváltoztatónak felmutató MDF! Csakhogy, erről az emdéefről és a hatalomba került politikusainak egy részéről hamarosan kiderült, hogy ugyanolyan erkölcstelen, korrupt, mint amilyen a bukottnak tartott, magát szocialistának mondó politikusai voltak.

Hogyan történhetett ez meg?

Csak úgy, hogy az emdéefet meghatározó politikusok, mint Antall József és Boross Péter mind helyeselték és aláírták a paktumot az ország romlását okozókkal. Miközben, sok emdéefes éjt nappallá téve munkálkodott, ülésezett és szervezkedett, mégsem jutott szóhoz a helyi szervezet összejövetelein. Márpedig, aki helyi szinten ,,labdába sem rúghatott", az országos feladatoknak még csak a közelébe sem kerülhetett. Ezen elkötelezett és elhivatott emberek ma már visszavonultak ,,emigrációjukba" és azóta is folyamatosan keresik a rendszerváltás kudarcának okát.

Majd, amikor kiderült a D-209-es tsz-ügynökről, ami...?

Az emberek elkezdtek kombinálni és jogosan!

Sokan emlegettek egy bizonyos paktumot, amiről Boross Péter így nyilatkozik:

“...Ezért kötötte meg az ismert paktumot és nem tette lehetővé, hogy a tudatlanság, vagy félismeretek ezt lehetetlenné tegyék."
Köszönöm a visszaemlékező Boross Péternek az MDF-Fórum 2003. december 5-i számában megjelenő mondatot!

Ez az egy mondat adott magyarázatot egy sor, azóta is érthetetlen történésre!


Kik akadályozhatták meg az ország és a benne élők sorsának jobbrafordulásáért küzdők kompetenciához jutását?

Kinek állt érdekében, hogy a jobbító és változtató szándékúak ne tudják érvényesíteni elképzeléseiket?


Elsősorban a kádári suttyom-terrort megvalósító spicli hálózatot működtető titkosszolgálati vezetőknek.

Nekik volt a legfőbb okuk arra, hogy ne legyenek elszámoltatva, mint a németeknél pl. a Stázi...Így fordulhatott elő, hogy a titkos-szolgálatokat működtető vezetők megtarthatták hatalmukat és az 1990 előtti ,,tudás", valamint az ,,ismeretek" birtokában, sikerrel privatizálják át a társadalmi (állami) vagyonokat a magánvagyonukat gyarapítandó magánvállalkozásaikba.


Ugyanakkor, részben illegalitásba vonulva - továbbra is (vissza)élhettek és (vissza)élhetnek az előzőleg elraktározott információk és “tudás" adta előnyeikkel!


Ők azok, akik mindenkinél jobban tudják, hogy ki az, akit el ,,kell" lehetetleníteni, aki elől - saját magánvagyonuk és hatalmi kompetenciájuk megtartásának érdekében - el ,,kell" zárni minden lehetőséget!


Mindebből következik, hogy nem is annyira a ,,kis" megbízottak ártalmasak, hanem a megbízóik: az olyan milliárdossá vált egyének, mint pl. Kapolyi László és társai. Mert, bizony a megbízók továbbra is ,,szolgálatban" tarthatták és tartják a jól bevált - zsarolással és minden más aljas - módszerekkel a megbízottakat. Ugyan, nem hivatalosan, hanem mindenféle bujtatott un. fedő- állásokban elhelyezve az élet minden szintjén és területén őket. Napjainkban is jelen vannak még a családokban is és rátelepedhetnek magánéletünkre... minden tevékenységünkre. Van, ahol olyan mértékben, hogy még magánélete sem lehet annak, aki szembe mer helyezkedni velük...
Ezért, ,,kellett" olyan hiábavaló módon, éjt-nappallá téve dolgozniuk a pártoktól függetlenül is tevékenykedő, jó-szándékú, valódi rendszerváltozást akaróknak!


Ezért is fordulhatott elő, hogy újra és újra visszaszavazták a nemzetrontó politikai hatalmat gyakorlókat és ezért sem valósulhatott meg a valódi rendszerváltozás.


4.) A Nemzeti Kerekasztal szerint: a ,,jelenlegi politikai konstrukcióban sem valósítható meg".

,,Nem diktatúrát akarunk, hanem egy valós népképviseleti rendszert, és egy olyan kormányzatot, mely alkalmas arra, hogy szakítson a hagyományossá vált eszközrendszerrel, egyrészt szigorúan betartva az emberjogi, és kötelmi kérdéseket és amely a legszigorúbb erkölcsi alapon működik, visszatérve ősi alkotmányunk alapjaihoz, keresztényi erkölcsiséghez, amikor nem a törvények és azok kijátszása, ahol helyre áll a Kötelesség - Felelősség, Feladat - és Jog harmóniája." (Idézet a Nemzeti Koordinációs Testület által megfogalmazott vitaanyagból.)

Vélemény:

Ezzel teljesen egyet lehet érteni, csakhogy mindaddig, míg az un. nép félismeretek és a tudatlanság jegyében lesz ,,belezavarva" egy újabb választásokba, nem látok arra semmi garanciát, hogy nem ugyanaz fog-e megismétlődni újra és újra, mint eddig az 1990-es első szabadnak hitt választások óta minden egyes választási alkalommal?! Hiszen, nem szeretnénk, ha a diktatúra tovább folytatódna!

Csakhogy, előbb alkalmassá kell tenni a saját képviseletére azt a bizonyos - ma már nem is létező - népet!

Mert nem csak a nemzetet szabadították meg nemzettudatától, hanem mára már olyan, hogy ,,magyar nép" nem is létezik!


Mi történt a néppel? Hova lett?

Az történt vele, hogy átalakult ,,plebs"-szé, melynek tagjai akkor tapsolnak, amikor megmondják neki, hogy tapsoljon! Mint a kereskedelmi televíziók fizetett közönsége. (Erre akkor figyeltem föl, amikor a Kossuth téren a szakszervezetek tartottak demonstrációt.)

A ,,plebs" sem egységes, mert tagjai két vezér mögé sorakoztak föl és mindegyik a saját vezérétől várja a megváltást.

Nos, öntudatra kell ébreszteni azt a bizonyos népet ... méghozzá a nehézsorsúak két és fél milliós táborát!
Mert azt remélem senkinek nem kell - legalább itt a nemzeti ,,oldalon" - bizonygatni, hogy ezen nehézsorsúak nem részesültek semmilyen (erkölcsi és anyagi) kárpótlásban, hiszen sokuk azt sem tudta, hogy egyáltalán jogosult-e rá! Velük szemben továbbra is folytatódott és folytatódik a negatív diszkrimináció, hiszen nem számoltattak el senkit, akik sorsüldözöttségükért felelősek.

Az elszámoltatás elmaradása miatt előttük továbbra sem nyíltak meg a lehetőségek, hiszen ők nem rendelkeztek semmilyen tőkével (anyagi- ismereti- kapcsolati) ahhoz, hogy VÁLTANI tudjanak!



5.) ,,Az egységes Magyar Nemzet iránt elkötelezett, önszerveződéssel
létrejött társadalmi szervezetek képviselői tanácskozást tartottak
2008. április hó 5-én, Budapesten. A nemzeti akarat
megnyilvánulásaként, egyhangú döntéssel létre hívták a Nemzeti
Kerekasztalt, a nemzeti erők fórumát." (Részlet a Nemzeti Kerekasztal résztvevőnek nyilatkozatából.)


Vélemény:

Csakhogy ez így nagyon hangzatos és fennkölt, de semmi köze nincsen a mai magyar valósághoz. Nagyon emlékeztet egy korábbi testületre, melynek prominens személyiségei sem fogadták el azon személyek panaszáradatát, akik az 1990 előtti sorsüldöztetésről beszéltek.

Ehhez fel kellett volna vállalniuk a Nemzeti Konzultációs Testület tanult és ,,nemzetközi szaktekintélyű" tagjainak, hogy ha annyi probléma és tragédia közepette élte életét a magyar társadalom széles rétege az un. történelmi szocializmusban, akkor ők ahhoz bizony tétlenül asszisztáltak a TUDÁS elefántcsonttornyából! Tétlenül nézik a mai napig, hogy még mindig milliók ,,mernek kicsik lenni", miközben beletörődve saját kicsinységükbe, a hátáron túli nemzettestvéreikről sem akarnak tudomást venni!
És ennek felelősségét kellett volna felvállalva megfogalmazni a Fidesz, vagyis OV számára egy un. paradigmaváltást!

Ebből következik számomra, hogy a Nemzeti Kerekasztal prominens személyiségei sem ismerik azt a bizonyos népet, ,,nemzetet", melynek nevében tanácskoznak és nyilatkoznak - többek között imígyen:


6.) ,,Ezért a kerekasztal tárgyalásaira kiváló szakemberek mellett nemzetnek elkötelezett, rendszerváltó politikusokat is behívunk a Nemzeti Kerekasztalhoz, akiknek elsődleges feladatuk lesz annak felügyelete, hogy csak oly irányelvek szülessenek, melyek kizárólag a magyar nemzeti érdeket szolgálják."


Vélemény:

Ennél az elgondolásnál ugyanaz a probléma, mint az előzőeknél. Ugyanis, ,,kiváló szakemberek" csak azon személyek lehettek a múltban, akiket nem diszkrimináltak negatívan, vagyis meg tudták szerezni azt a bizonyos tudásbéli jogosítványt a kompetenciához.


Itt ismét és ismét kirekesztődik az a bizonyos magyar nép, annak is az erőszakkal elplebsesített, sorsüldözött rétege, aki előtt - a mai napig - nem nyíltak meg sem a rehabitálás sem a továbbtanulás, sem semmilyen lehetőségek.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindaddig nem lehet továbblépni, míg erre nem találunk azonnali megoldást!

Míg nem fogadjuk el, hogy 1990 előtt sem tanulhatott bárki tovább és nem szerezhette meg azt a bizonyos ,,jogosítványt" - diplomát - ahhoz, ami feljogosíthatta volna őt, őket arra a bizonyos ,,népképviseletre".

Mindenkinek figyelmébe ajánlom az 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés adatait. (KSH Statisztikai Évkönyv 1991.), mely szerint "... a kilencvenes évek kezdetétől ... az új helyzetbe került magyar társadalom elenyésző kisebbségének jelent reális kibontakozási lehetőséget. A többség számára a korábbi értékrendek felbomlása és a társadalmi kommunikáció új eszközeinek inadekvát léte"=(hiánya) ,,egyfajta funkcionális analfabétizmust eredményezett. Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idősebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt, megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakossága kettészakadt: a még mobilizálható tudással rendelkezőkre és a reménytelenül leszakadókra." ? "Ebben a helyzetben feltétlenül szükségesnek látszik kiterjedt felnőttoktatási intézményrendszerek létrehozása..." ... "Elsősorban azok helyzetének követése fontos, akiket alulképzettségük miatt ... nő az esélyük arra, hogy végleg "lecsúsznak", leszakadnak ..., teljesen perspektívátlanná válnak még utódaik sorsát tekintve is." ... "Képezhetetlenségükkel erős indítékot adnak az Andorka Rudolf által kétharmad-egyharmad, esetleg az egyharmad-kétharmad típusúnak definiált társadalom kialakulásához, vagy (már) tartósításához."

: "A képző intézmények szerepeinek újragondolása, a képzési tartalmak korszerűsítése, a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és a folyamatos feltáró vizsgálat megszervezése, működtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelőzése, megakadályozása. A program szerves része kell legyen a felnőttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program."

(Új Pedagógiai Szemle 1995/2.)


Most már csak azokra a politikusokra kell szavazni, akik megteremtik annak lehetőségét (valódi kárpótlás, tudás, induló tőke), mellyel az egyén képes lehet saját sorsának jobbra fordítására- és ezt, megválasztásukkor írásban is szavatolják - hozzájárulva visszahívhatóságukhoz!

Ehhez olyan választási törvényre is szükség kenne, amellyel lehetőség nyílna a ,,jelöltállítás" azok számára is, akik ,,csak" szellemi- erkölcsi elhivatottsággal (tőkével) rendelkeznek és nincsenek mögöttük pénz-hierarchák!


Csakis ezek után beszélhetünk ,,népfelségről", amelyik majd ,,átveszi a hatalmat"!.

Vélemény:

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vallás és nevelés Tallózás az utóbbi tizennyolc év írásaiból
  2013-01-05 19:05:42, szombat
 
  Az alábbi összeállítást Kacsoh Dániel,
Hitet hagynának című írása http://kdnpxx.dyndns.org/c1301/hit.html ihlette.

Az utóbbi tizennyolc évben megfogalmazott írásokból tallóztam az alábbiakat:

Amikor megalakult a Magyarok Szövetsége Kunszentmiklóson, a Sporcsarnokban megtartott nagygyűlés a különböző szekciók megalakulásával folytatódott.
Amiért én művelődésszervezőként (népművelő) szerettem volna részt venni MSZ munkájában, a kulturális szekcióba jelentkeztem. Ennek vezetője Pap Gábor volt, akit művészi alkotómunkájáért már azt hittem, hogy ismerem és addig tiszteltem. Ő, akkor olyan előadásba fogott bele, ami nem kis zavart keltett az emberekben, akik valósággal tolongtak annál a helyiségnél, ahol Pap Gáborhoz lehetett volna csatlakozni az oktatási és kulturális tevékenységre jelentkező érdeklődőnek.
Csatolom Pap Gábor által, később kiadott írásos program-vázlatot...
Ebből egyértelműen kiderült számomra, hogy a történelmi egyházak helyébe szeretne lépni. Az is kiderült számomra, hogy ezzel mekkora zavart fog okozni az egyébként is fölöttébb összekuszált gondolatvilágú emberekben...

Ezért is megírtam azt a programot, amivel már 1990-ben kezdeni kellett volna a valódi rendszerváltozást. Ezt egy helyzetelemzéssel kezdtem, amire épült volna a program. Ennek lényege - vallási szempontból - a következő lett volna:
Az idézet kezdete:
,, Olyan jövőért érdemes élni, amelyikben az egyén jövedelméből otthont tud teremteni, családot tud alapítani és születendő gyermekei számára - míg kicsik - gondoskodni tud asszonyáról, gyermekei anyjáról is - és ha megöregszik, vagy beteg lesz, akkor is erkölcsi- anyagi méltósággal élhessen. ® Ez a jövő!
Addig is, míg ez megvalósul, a társadalmi intézmények nem vonulhatnak ki az otthonteremtés, a gyermeknevelés- és oktatás, a betegellátás, az időskorúak gondozása költségeinek - legalább részleges átvállalásából! Pl. családi adózás bevezetése.
A jelen emberének nagy kötelessége még, hogy visszataláljon a természethez, mert eredetileg annak része. Ezért, meg kell ismernünk azt a természeti környezetet, ami körülvesz bennünket. Meg kell ismernünk, hogy harmonikusan együtt tudjunk élni vele, óvni, védeni tudjuk azt, hogy utódaink - a jövőben élők is élvezhessék
Az ember, minden idők embere nemcsak természeti lény, nemcsak külső-belső fizikai-biológiai tulajdonságaival egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, hanem lelki alkatával is.
Az emberi léleknek szüksége van a hitre. Szükségünk van hitre jelenben, múltban és jövőben; hitre önmagunkban, embertársainkban, de legfőképpen a Teremtő mindenhatóságában.
A hit erejével fölvértezett, megerősödött ember nem érzi magát elveszetten egyedül ebben a globalizálódó világunkban.
A hit erejével megerősödött embert nem lehet meggátolni az önmagával szembeni igényes életfelfogás kialakításában sem!
Az ilyen ember nemcsak egyenjogú-, hanem egyenrangú polgára lehet saját hazájának.
(És, minden további, nemzetek közösségének.)"
(A részlet vége)

Egy korábbi női körös kiselőadásomban a népi hagyományokról írtam az egyházi ünnepeinkben: Idézet az előadásból:
,,Az ünnepeknek roppant nagy holdudvaruk van, ha arra gondolunk, hogy évszázadok során mennyi népszokás, hiedelem és hangulat szegődött hozzájuk.
A vallásos néprajz könyvtárra menő irodalmából Szénási Sándor: Ünnepeink címen megjelent könyve, valamint Balassa-Ortutay: Magyar néprajz című kötet alapján szerkesztettem ezt a vázlatos áttekintést.
Bizonyos, hogy a magyar falvak életében nagyon fontos szerepet töltöttek be a különböző vallások egyházai, mert az erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentős mértékben befolyásolták.
A X-XI. századtól, a magyarság egységesen a katolikus vallást követte, a XVI. századi protestantizmus térhódításáig.
Másfél százados harc után, az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio (Károly király döntése) megerősíti a protestánsok korlátozott vallásgyakorlását. Kiépül mind a református, mind az evangélikus egyház területi szervezete és tovább épülnek a református iskolaközpontok.
A protestáns egyházak falusi szervezetei: a ,,gyülekezet" maga választotta lelkészét. A vasárnapi istentisztelet után a férfiak a templom előtt még együtt maradtak, hogy a legújabb híreket, eseményeket megbeszéljék, ilyenkor dobolta ki a kisbíró a közérdekű rendelkezéseket.
Az egyház ,,funkciója", hogy ott állott az élet három nagy eseményekor, és meghatározott módon annak szertartását teljesítette.
1. A kereszteléssel lényegében a kisdedet az egyházba vette fel,
2. a házasságkötéskor megáldotta a két ember kapcsolatát,
3. és végül a temetőbe utolsó útjára kísérte az elhunytat.
Mindezt az anyakönyvekbe is bejegyezték: a 17-18. századtól, rendszeresen.
Az állam katolikus jellege azonban megmaradt.
Ennek ellenére, a XVIII. századi műveltségben a magyar protestantizmus az előző századokban kiépült iskolarendszerben és könyvnyomtatási kultúrában őrzi pozícióit.
A képzőművészetben, a népi motívumkincs a táblafestő- ,,virágozó" asztalosmesterek jóvoltából, bekerül a református templomokba.
Az egyházi zene a középkortól kezdve hatott a népzenére.
A prédikációs irodalom példázatai jelentkeznek a paraszti mesékben és mondákban.
Az egyházak bizonyos vallásos tartalmú dramatikus játékok kezdeményezői és elterjesztői voltak."
(Idézet vége)

Álljon itt egy másik női körös (Bp. 20. ker. Klapka téri Református Egyházközség) előadás idézete:
,,"RAVASZ LÁSZLÓ: A vallásos nevelés
A vallásos nevelésről 1936 Virágvasárnapján rendezett nagygyűlésen tartott beszédet. A rendezőség a vallásos nevelés három fő probléma-ágazatát: - egyház, iskola, család - akarta felsorakoztatni.
Ravasz Lászlónak jutott - utolsó felszólalóként - az összefoglalás feladata.
Virágvasárnapját a gyermek és a nevelés nagy gondolatának szenteljük.." Ekkor "érezzük meg azt a nagy hitvallást, hogy a gyermek mekkora kincs és felelősség. Megvalljuk tehát azt, hogy a gyermek Istennek legnagyobb ajándéka." "...felülről jövő és ingyen kapott ajándék, minden titokzatosságával és minden értékével egyetemben." "A legnagyobb ajándék, mert életem célja telik meg benne. Nem apám és anyám az életem célja, hanem a gyermekem. A hitvesem csak társam; a gyermekem: rendeltetésem."
A gyermek titokzatos lény, mindegyik más, mindegyik egy egész világ. "A gyermek a legnagyobb felelősség." "...a gyermek révén ítéltetem meg." Az Élet Fejedelme a közvádló hatalmát a gyermekre bízta, a történelem és az élet ítélőszéke előtt ő vádol minket." "...sokszor saját magának bűnével, romlásával és kárhoztatásával."
"Virágvasárnapján érezzük meg, milyen kincs bízatott ránk a gyermekben."
,,..."Balgatag dolog arról beszélni, hogy a vallás és a keresztyénség magánügy.
Egyéni ügy, mert a lelkiismeret szentségében dől el, de a legfontosabb közügy is az, hogy: ezen a földön minél több hívő ember, minél több krisztusi ember legyen.
Fontosabb az ipari termelésnél, a technika vívmányainál. Nagyobb dolog Széchenyi gondolata: a kiművelt emberfő csak akkor lesz az egész nemzet értékét meghatározó igazi kincs, ha azt a krisztusi lélek és a krisztusi erkölcs jellemzi.
Ezért nem lehet magánügy, nem mondhatja a család, hogy ezt végezze el helyette az iskola., mert ezt csak együtt végezheti el.
"Nemzetnek, községnek, társadalomnak minden áldozatot meg kell hoznia," "...nem nézheti tétlenül a család, hogy miként kínlódik ezzel a feladattal egyház és iskola.
Tudja meg a család, tudja meg minden szülő, hogy ha maga otthon nem segíti életével, áhítatával és példájával a gyermek vallásos nevelését, legdrágább javaiban károsítja meg a gyermeket..." "...mert a gyermek lelkében erősebb lesz a rossz példa, mint a jó tanítás."
Ezért, "álljon oda segítőnek a gyermek mellé és a hitoktató mellé, hogy együtt építsék fel az új világot. Sorakozzunk azok közé az emberek közé, akik küzdenek az ellen, hogy utcákon, sajtóban, nyilvánosságban, társaságokban, összejövetelekben olyan beszéd, olyan gondolkozásmód, olyan lelki megnyilatkozások folyjanak amelyek megrontják a gyermek lelkét és elnyomorítják a jövendőt."
,,..." "Folyik a harc a gyermek hovatartozandóságáért, az egész társadalomban és magában az iskolában is."
A Virágvasárnapja azt üzeni a vallásos nevelőknek, hogy "hívővé csak hívő ember nevelhet", "mert csak belőle sugárzik ki az az erő, amely a nevelésben egyedül győzedelmeskedik.". "Hazafiságra nem taníthat olyan ember, aki lelke mélyén nemzetietlen és internacionális." "Jézus a személyiségével nevelt, ma is azért nevel, mert most is az, aki egykor volt." "...Üzenjük nekik azt, hogy ma, 1936-ban egy szétzülleni látszó, lázbeteg, irtózatos konvulziók között reszkető világban, amelynek egy mozdulása elsöpörheti a földről mindazt, ami nekünk drága és magyar: mi mégis bízunk, mi mégis hiszünk és üzenjük a római levéllel a magyar ifjúságnak az örök ifjúság evangéliomát: "A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését."
A szemelvényt szerk. Bóna Mária Ilona, Bp,2001.márc.2.""

Makkai Sándortól is idéznék egy alapvető gondolatot a vallásos ,,NEMZETNEVELÉS"-sel kapcsolatban:
"A köznevelés sikerének titka éppen abban van, hogy nem kívülről és felülről erőszakolunk népünkre egy idegen kultúrát, hanem alulról és belülről építjük meg a sajátos népi kultúrörökségnek az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget."

Klebersberg Kuno példaértékű oktatási- és kulturális tevékenysége a trianoni szétszaggattatást követően, a maradék Magyarország talpraállítása terén. Legszívesebben ide másolnám egész életútjának minden egyes gondolatát és cselekedetét. Egész munkássága olyan példaértékű, amit egy-az-egyben fel kellett volna 1990 után újítani. Most csak egymondatos gondolatát idézném ide:
,,A tanárképzésre különben is nagy gonddal ügyelt, és azt hangsúlyozta, hogy a "magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig" azt az egyet követeli meg, hogy "ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket.""

Legvégül, a kunszentmiklósi Bösztörön gazdálkodó nagyapámat idézném, aki -nagymamával és nénikémmel együtt - hat éves koromig gondoskodott rólam:
Idézet a
,,Helytörténeti-néprajzi hagyományok Kunszentmiklóson, a második világháború előtti- és utáni, valamint, Pesterzsébeten az 1990 utáni öt-hat évben" c. díjnyertes néprajzi pályamunkámból, amit 2003-ban középdíjjal jutalmazott Kunszentmiklós önkormányzata.
,,Másnap, amikor mentünk a templomba, többnyire napsütéses időre virradtunk. A reggeli készülődés izgalmában sem türelmetlenkedett senki körülöttem.
Azóta sem értem azokat az embereket, akikkel később összehozott a sors, hogy miért olyan türelmetlenek a gyerekekkel, ha útra kelnek? Talán, mert nem ismerték azt a nyugalmi forrást, ami nagypapáét táplálta.?
Ő és övéi, ugyanis olyan Isten-hívő emberek voltak, akik fennen hirdették: "Istentől van minden földi javunk." (Zsoltárok 127.) Még a gyermek is: "...az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom." (Zsoltárok 127:3.)
A GYERMEKre, vagyis rám is úgy tekintett, olyan türelmes szeretettel viszonyult hozzám, mint "Isten jutalmára". Ez engem, méltó viselkedésre ösztönzött. (De sokszor gondoltam erre felnőtt koromban, amikor pedagógiából az ösztönzőkről, a "motivációkról" tanultam!)"
(Idézet vége.)

Hogy, mégsem járok évek óta templomba, annak magánéleti okai vannak és nagymértékben kapcsolatban áll az egyházi hovatartozásunkkal. Én, református magyar ember vagyok, és amíg élek az is maradok!

Bp. 2013. január 5.

Bóna Mária Ilona
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Gyökértelenítési módszerek és ellenmódszerekre javaslat
  2013-01-03 16:11:24, csütörtök
 
  Egyik kedves ismerősöm írt nekem a lalketlenítésről egy gondolatot. Ennek lényege, hogy ezeket a lelketlen férfiakat is anya szült és nevelet. És akkor miért a sok magányos, magára hagyott idős asszony?
A válaszom erre a következőkben található. Ugyanis, 1945 után NEM AZ ANYÁK NEVELTÉK GYEREKEIKET, HANEM AZ ÁLLAMI gyermekintézmények. Bölcsőde, óvoda, iskola, szakmunkásképző, ipari tanuló iskolák... katonaság... kisz-táborok és tanfolyamok.

Most kövessük figyelemmel egy akkori 14 éves falusi fiú életútját. Mekkora befolyása lehetett a falun maradt, megözvegyült édesanyának az onnan elszármazó fiára?

Karácsonykor írtam Domján Editről, hogy őt is már az általános után azonnal beiskoláztak egy gyorstalpaló középiskolába. Ahol is 12 emeletes vaságy volt egy-egy szobában. Ugyanilyen körülmények között telt el egy faluról a fővárosba került munkásszállón elhelyezett 14 éves gyereknek az ifjúvá serdülés időszaka.

2012-ben jelent meg közismert színésznek, Szabó Győzőnek a Toxikóma c. könyve is erről szól. Pontosabban, arról, hogy a vidékről a nagyvárosba szakadt gyermekek hogyan élik meg a szülői felügyelet elól való kikerülést... A szülői ház szeretetteljes hiányát drogokkal, pótszerekkel poróbálják a hasonló sorsú fiatalok pótolni.

Eme bevezető szöveg után nézzük meg hogyan érintette az 1970-es évek munkás-ifjúságát a faluról, a nagyvárosba kerülés... Mennyire befolyásolta őket kulturális anyanyelvi műveltségükben és egyáltalán mindenb en?


A falvakban, kistelepüléseken toborzott, és egy-egy nagyobb városban, vagy a fővárosban működő gyárak munkásszállóin elhelyezett - lányoknak, fiatalasszonyoknak még rosszabb volt a helyzetük. A fokozás szándéka nélkül beszélni kell arról is, hogy csak a fővárosi munkásszállókon elhelyezett 1200-1500 építőipari- főleg fiú- szakmunkástanuló helyzete egyenesen tragikus volt, mert ők a három tanulóévük alatt csak a szálló-munkahely-képző-kocsma-szálló útvonalat ismerhették meg a fővárosból, a világ egyik legszebb városából!

Miért volt ez annyira tragikus?

Azért, mert a tizennégy éves gyerekek, a fővárosba kerülve úgy jártak, mint amikor egy növényt gyökér nélkül kitépünk "őshonos" helyéről és úgy akarjuk az idegen talajba átültetni.

Ráadásul a fiúk a szakmunkásvizsga után több, mint két évre bevonultak katonának, így teljesítve sorköteles katonai szolgálatukat.

Mire leszereltek, minden családi- otthoni kötődésüket elveszítették.
Nem is ez az igazán elkeserítő, hanem az, hogy szinte semmit nem kaptak helyette!
Az ifjúvá serdülés éveit ezeknek a fiataloknak is a túlélés jelentette - a töltekezés, a szellemi- testi- lelki "építkezés" helyett, a saját jövőjükre való felkészülés helyett!
Mi köze ennek az anyanyelvhez?
Talán, csak annyi, hogy köztudottan a katona parancsosztó és parancs végrehajtó személy, akinek ritkán van lehetősége a választékos anyanyelvi önkifejezésre!

Mire házasulandó korba kerültek ezek a fiatalok, már elveszítették organikus műveltségüket, minden kötődésüket az anyanyelvükhöz!

Fölmerül a kérdés, mennyire voltak képesek önmaguk minőségi családalapításra, utódokról való gondoskodásra (reprodukciójára) akkor amikor már nem tellett tőlük több, mint szolgai lélekkel szolgálva - túlélni a mindennapokat!?
A válasz nemzetfogyásunkban is visszatükröződik.
Ez a tömeges lepusztultság is, tarthatatlanná válásával, elérkezetté tette a rendszerváltoztatás szükségességét.

Mit hozott a történelmi váltás a vágott-virág nemzedéknek?

Az 1995-ös felnőttoktatási konferencián az egyik előadó A kettészakadó magyar társadalom című tanulmányában kifejtette: "... a kilencvenes évek kezdetétől ... az új helyzetbe került magyar társadalom elenyésző kisebbségének jelent reális kibontakozási lehetőséget. A többség számára a korábbi értékrendek felbomlása és a társadalmi kommunikáció új eszközeinek inadekvát léte egyfajta funkcionális analfabétizmust eredményezett. Ha mindezekhez hozzáadjuk, hogy 1990-ben a 15 éves és ennél idősebb népesség 20,7 %-a nem rendelkezett befejezett 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, és 1,2 %-uk iskolába sem járt, megállapíthatjuk, hogy Magyarország lakossága kettészakadt: a még mobilizálható tudással rendelkezőkre és a reménytelenül leszakadókra."

És akkor még nem is beszéltünk az előbb idézett szociográfia szakmunkásairól. Ők a további 42,5 %-ban találhatók (a középfokú és felsőfokú szakképzettségűekkel együtt) - egy 1990-ben elvégzett statisztikai felmérés szerint.(KSH Statisztikai Évkönyv 1991.)

Vajjon mire jutottak a felnőttképzési konferencia előadói? Például Lada László megállapítja, hogy:
"Ebben a helyzetben feltétlenül szükségesnek látszik kiterjedt felnőttoktatási intézményrendszerek létrehozása..." ... "Elsősorban azok helyzetének követése fontos, akiket alulképzettségük miatt ... nő az esélyük arra, hogy végleg "lecsúsznak", leszakadnak ..., teljesen perspektívátlanná válnak még utódaik sorsát tekintve is." ... "Képezhetetlenségükkel erős indítékot adnak az Andorka Rudolf által kétharmad-egyharmad, esetleg az egyharmad-kétharmad típusúnak definiált társadalom kialakulásához, vagy (már) tartósításához." (Ezzel a kifejezéssel Andorka Rudolf azt a társadalmat írja le, amelyben az aktív korú népességnek csak a kétharmada végez munkát, s a népesség egyharmada teljesen leszakad, a kétharmad eltartottjaként él.)
A következő gondolattal fejezi be a szerző tanulmányát:
"A képző intézmények szerepeinek újragondolása, a képzési tartalmak korszerűsítése, a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és a folyamatos feltáró vizsgálat megszervezése, működtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelőzése, megakadályozása. A program szerves része kell legyen a felnőttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program."


Azzal kezdtem hozzászólásomat, hogy "Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az ember gyermekkorában (elsőként) tanul meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél."

Befejezésül ehhez még hozzátenném, hogy minden nevelésben és oktatásban résztvevőnek (szülőnek, nagyszülőnek, óvodapedagógusnak, tanítónak, tanárnak, szak- és egyetemi oktatónak), valamint az anyanyelvi beszédet munkaeszközként használóknak (művészeknek) úgy kellene az anyanyelvünket "használni", azon megnyilatkozni, azt oktatni, hogy a felnövekvő nemzedékek olyan szintű anyanyelvi és apanyelvi műveltséggel rendelkezzenek, hogy e műveltség által képesek legyenek az élethosszig tartó, folyamatos tanulásra, megvalósítva ezzel a Makkai Sándor-i gondolatot a "nemzetnevelésünk" megszervezéséről: "A köznevelés sikerének titka éppen abban van, hogy nem kívülről és felülről erőszakolunk népünkre egy idegen kultúrát, hanem alulról és belülről építjük meg a sajátos népi kultúrörökségnek az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget." (Makkai Sándor: Szolgálatom c. önéletírása. Megjelent: Bp/1990)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nemzedékem- és saját sorsom titkos batyuját cipelve...
  2013-01-02 14:29:12, szerda
 
  futok versenyt a (kétharmados) ,,többséggel"


Egyik - számomra kedves - ismerősömtől kaptam egy jónak szánt tanácsot tartalmazó üzenetet, amit most megosztok veletek.
Ismerős:
Az általam ismert-saját magamat is beleértett-4 generációt a lehetőségek szempontjából nagyjából tönkretették. Ezen már nincs mit többet nyavalyognom, ezért be is fejezem. A célokhoz vezető úthoz ez már nem kell, úgyis csak lehúzna. Inkább veszek egy olyan könyvet, ami közelebb visz a megoldáshoz, a jó teljesítményhez. Ezt:
http://www.konyvmuhely.hu/kreativiras

Válaszom ismerősnek:
Rendben van, elfogadom és bele is olvastam az ajánlott könyvbe. Bizony, kellenek ezek az útmutatások annak, aki - úgy általában l'art pour l'art - akar írni... Sajnos, számomra még nem jött el ennek az ideje!!!! És erről nem én tehetek! Bárcsak már én is ott tarthatnék, mint te!!! Én lennék a legboldogabb ember ebben az országban!
Érzem, hogy meg kéne indokolnom egy kicsit bővebben, hogy miért nem léphetek tovább és miért nem írhatok még úgy, ahogy te azt ezzel a könyvvel ajánlottad nekem.
Kaptam egy üzit reggel arra az írásomra, amit legjobb barátom halálának emlékére írtam és küldtem el a lev.listára. Íme:

Másik ismerős üzenete:
"Sorsodat, vívódásaidat olyan szépen és érzékletesen Vagy képes írásaidba foglalni, hogy azok az olvasókat szívükön keresztül győzik meg és világosítják fel társadalmunk, magyarságunk valójában tragikus állapotáról.
Én bízom a mindezekre gyógyírt hozó jövőben amely nincs is olyan távol talán."
Válaszom másik ismerősnek:
Neked is elküldöm, amit neki válaszoltam:
"Én is érzem a közelgő változást, mert tudom, hogy egy elhúzódó krízis utáni katarzison megy keresztül társadalmunk minden rétege... Vagyis, a különböző réteghez tartozó egyes emberek kisebb-nagyobb közössége.
Én nem léphetek addig tovább, míg ki nem írom magamból a nagy lelki terhet, amivel a sors megpakolt évtizedeken keresztül. Sorsom nehéz batyuját, sajnos még nem tehetem le, pedig elhiheted, hogy már nagyon nehéz továbbcipelni. Főleg 2010 óta, mert a többség már fellélegezhetett és belefoghatott életének újjáépítésébe.
Én még sajnos, nem tehettem meg, mert nem sikerült a célkeresztből kikerülnöm, ami kislánykorom óta követ...Ha nem lett volna ez számomra elviselhetetlen teher, akkor soha nem fogtam volna bele abba az oknyomozásba, amit meg is írok és szeretnék megosztani másokkal is az együttgondolkodás reményével.
Örülök annak, hogy ilyen hűségesen - hetedik éve kitartasz mellettem és figyelemmel követed írásaimat."

Válasz folytatása ismerősnek:
Amint látod, nekem még előbb le kéne tennem nemzedékem sorsának titkos batyuját..., miközben nem vonhatom ki magamat a körülöttem élőkkel való együttműködésből sem.
Ezért vagyok nagyon-nagyon nehéz helyzetben, mert nekem ezzel a nagy-nehéz batyuval kell versenyt futnom a többséggel, akik - mint te is - már zavartalanul élvezhetik az élet által felkínált lehetőségeket...

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egy barátom emlékére
  2013-01-02 04:13:46, szerda
 
  Egy barátom: Fa Miklós emlékére

http://furaila.xfree.hu/247946

Amikor megszülettél, 1945-ben, már elhallgattak a fegyverek, de egy alattomosabb harc: az ideológiák ,,hidegháborúja" vette kezdetét. Édesapád ezért egy semlegesnek mondott, de mégiscsak kapitalistának számító országba menekítette várandós feleségét, és még hazája hadseregének egyenruhájában - keresztszülők hiányában - saját karjában tartott a keresztvíz alá.

Amikor elviselhetetlenné vált számára a honvágy, hazatelepült kis családjával. Ekkorra azonban már itthon sem érezhette otthon magát, mert hamarosan olyan politikai erő került hatalomra, amely pont a hozzá hasonló- hazaszerető embert és családját kiáltotta ki első számú közellenségnek. Édesapád kitalált egy kádertörténetet, amellyel megmenekült a családja. Megmenekült-e valójában az Élet számra?
Már az is mekkora gondot okozott, amikor 1952-ben tankötelezetté váltál?! Ugyanis a születésedet igazoló keresztlevél addigra felért egy ,,reakciós, burzsuj bűnjel"-lel!
Szüleid, ezért kénytelenek voltak hosszas tortúrával beszerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot, már az ötágú (vörös)csillagos-címeres pecséttel. (Nem voltak könnyebb helyzetben a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem II. sz. Női Klinikáján születettek sem!) Az új okmányokhoz új történetek is tartoztak, amelyekről senki sem szeretett otthon beszélni. A valódi történetek, pedig a feledés homályába vesztek...


Szüleink nemzedékének, akik még a hit (hit Istenben, egy hazában és a családban) szellemében nevelkedtek, még futotta erejükből az 1956-os forradalomra. Azután, ha még ebbe sem haltak bele, bizonygathatták újabb hazugságokkal ,,ártatlanságukat"!

Észre sem vették, hogy az évek múlásával - a sok elhallgatásos hazugsággal - elvágták családjuk, utódaik élet-gyökereit! Olyanok lettek gyermekeik, mint a vágott virág, akik kaptak is a ,,szocialista" alkohol-dús tápoldatból, amitől úgy elzsibbadtak, hogy eszükbe sem jutott érdeklődni rokonaik, nagyszüleik, dédszüleik... élettörténete: a család magántörténelme iránt. Pedig, a tőlünk nyugatabbra élő kortársak úgy élhették meg a hazájukhoz, családjukhoz való tartozásukat, hogy megismerhették a család magántörténelmét, mellyel részesei lehettek hazájuk történelmének!

Ezért, most szeretném felidézni azt a kisdiákot, akit én megismertem. Évfolyamelső voltál az általános iskolában. Az édesanyád kifogástalan külsővel engedett iskolába. Ehhez a rendezettséghez egy belső rend is társult 1957-ig.

Ez azt jelentette, hogy Fa Miklós minden napra készült. Ezen felül nem volt olyan ünnepély, iskolai rendezvény, amelyen ne mondtál volna el egy-egy verset. Nem volt olyan szavalóverseny, amit ne nyertél volna meg. Minden tornagyakorlatot kifogástalanul végeztél el. Te voltál mindannyiunk példaképe, mert sikerült megvalósítanod azt a külső-belső Rendet, ami egy harmonikus, kiegyensúlyozott személyiségfejlődés kezdete volt, vagyis lett volna!
Az 1956-ot követő években azután, láttam, hogy erőlködsz (és még egy-két társunk) szinten tartani magadat. De a kádári suttyom-terrort kiszolgáló új tanári kar egyre nyíltabb diszkriminációval illette. Az előző osztályfőnökünket és a legjobb tanítóinkat, tanárainkat ,,szanatóriumba" (legalább is nekünk ezt mondták) _"utalták, akiket soha többé nem láttunk viszont, mert valószínű belehaltak a ,,szanatóriumi kezelésbe"!

Amiért, te: Fa Miklós alapvetően sikerorientált személyiség voltál, beálltál a sorba. Az ,,eredmény" a ,,vágott-virág-életsors"! Sajnos, az utóbbi időben már nem igazán kötődtél máshoz, mint ehhez a ,,tápoldathoz"! (Ezért, azon sem lehet csodálkozni, hogy tömegjelenséggé vált mára, hogy nyolcvan év körüli szülők temetik gyermekeiket!)


Kedves Vágott-virág Barátom!

http://furaila.xfree.hu/247946

Téged is édesanyádnak kell eltemetnie! Neki friss a gyásza, ezért övé őszinte részvétem!
Be kell vallanom, hogy én már régebben, attól fogva gyászollak, hogy nem hagytad magad ,,újragyökereztetni"! Bocsáss meg ezért és nyugodjál békében!


Budapest, 2003. január 3.


(Bóna Mária Ilona)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Már tíz éve, hogy meghalt legjobb barátom...
  2013-01-02 04:01:14, szerda
 
  akihez az alábbi levelet írtam évekkel ezelőtt:



Levél "volt" Barátomhoz!

Végtelenül sajnálom, hogy csalódást okoztam Neked! Pedig annyira fontos lett volna személyesen nekem, valamint annak az "ügynek", amit - egész nemzedékünk érdekében - képviselek, hogy megnyerjelek! Ez nem "jött össze", vagyis nem sikerült.

Talán azért, mert elvártad volna tőlem, hogy mindazt, amiért fél évszázada küzdök, adjam fel!
Igaz, ezt, így soha nem mondtad ki, de tudnod kell a következőkről:

1./ A mellékelt, Nemzet és anyanyelv című írásom azért küldöm meg Neked, mert szeretném azzal a csökönyös-magyar fejeddel megértetni, hogy akkor is közös a sorsunk, ha ezt nem ismered be, vagy el!

2./ A magyarázatot az említett hozzászólás hatodik oldalának, utolsó bekezdésének zárójeles mondatában találod! Ugyanis Te is ugyanolyan (lesajnált, lenézett) eltartottja lettél a társadalomnak - a rendszerváltozást követően, mint én!

3./ Közöttünk az az alapvető különbség, hogy - míg én a férjemmel közvetlen vagyok kénytelen eltartatni magam, addig Téged, mint rokkant nyugdíjast, - közvetett módon - a sikeres, "jól keresők adójából tart el a rendszer"!

4./ Addig, míg én tökéletesen megértem haragodat e "méltatlan" és "megalázó", helyzeteddel szemben és tudom rá a megoldást, addig Te arra akartál rávenni engem, hogy ne foglalkozzak a múlttal, éljek a mának, és ne törődjek a jövővel!
Csakhogy lehetetlent kértél tőlem, mert a múltban gyökerezik a jelen problémája is és a jövő milyensége is, vagyis mindannyiunk jövőjének milyensége is!
Ahelyett, hogy tanultál volna egy kis felelősséget - tőlem - önmagad-, gyermekeid- és sorstársaid jövőjét illetően, megharagudtál rám!

5./ Az pedig, hogy modern rabszolgaként kellett leélnem ifjúságomat, - megváltoztathatatlan tény!

6./ Azért írtam meg a történetemet, mert szerettem volna rávenni környezetemet (és főleg Téged!) az együtt-gondolkodásra azzal kapcsolatban, hogy vajon mennyire- (mily módon) tehetett a mindenkori hatalom és mennyire a "családi" környezet a rabszolga-sorba taszíttatásról?

7./ Az 1998-ban elkészített szakdolgozatomnak is azért választottam a felnőttképzés feltérképezését Budapest XX. és XXIII. kerületében, mert megéreztem, hogy a rendszerváltozás ezt a népréteget (korosztályt) egészen egyszerűen magára hagyta!
Magára hagyta azzal, hogy semmilyen alternatívát nem kínált arra, hogy a váltáshoz szükséges eszközöket - tudást, induló tőkét, valódi kárpótlást - megszerezhesse!
Tette ezt akkor, amikor felemelték a nyugdíjkorhatárt, egységesen 62 évre!

8./ Pedig, meggyőződésem, hogy a "rabszolga"-sorból - folyamatos tanulással és önműveléssel - ki lehet emelkedni! Példa erre "Bízó Katalin" sorsa és a falujából kiszakított, diák-munkásszálló életutat megjárt férje élete, aki az élethosszig tartó tanulással, mint "háromdiplomás köztisztviselő", sikerrel alkalmazhatja a tanultakat!


A pesti utcákon, aluljárókban - jártomban-keltemben - minduntalan hajléktalan középkorú, de aggastyánnak látszó emberek látványa szorítja össze szívemet.
Erről, újra és újra az a kép ötlik fel bennem, amikor az amerikai polgárháborúban, a rabszolgák felszabadítását követően ellepték az utakat a "gondoskodó gazda" nélkül maradt rabszolgák!

"Az emberéletben bekövetkezett veszteség és az anyagi kár hatalmas volt. A legnagyobb változást az jelentette, hogy megszűnt a rabszolgaság, és vele az abból élő rendszer. Megszüntetésével úgy látszott, hogy a feketéknek az am. társadalomban elfoglalt helye gyökeresen megváltozik. Ennek a reménynek a megvalósulásáig azonban majdnem egy teljes évszázadot kellett még várni."
(Cambridge Enciklopédia/Maecenas K./Bp./1992.)


Az előbbi idézetet azért éreztem szükségesnek kimásolni az Enciklopédiából, mert tanúsíthatom, hogy a proletárdiktatúrának nem voltam - több-ezer munkás-sorstársammal együtt - a kedvezményezettje, hanem sokkal inkább voltam az áldozata!

Egészen pontosan, nem az én nemzedékem (közvetlen a háború után születettek) valósította meg a proletárdiktatúrát, hanem rajtunk, rajtuk valósult meg az!

Bizonyíthatóan kitermelte a háború utáni kemény diktatúra is és az 1956-ot követően, a "puha" diktatúra is a maga elitjét! Ebbe az elitbe érzed tartozónak magad (emeszpé tagságoddal) miközben - valójában - ugyanolyan áldozattá váltál családoddal együtt, mint amilyen áldozattá váltak az én szüleim is és miattuk én is!

A szívem szakad meg Érted, mert a saját helyzeted rossz meghatározása meggátol abban, hogy "alulról és belülről" építsd meg a "sajátos kultúrörökségnek", (ami családodban, édesapáddal sírba szállt) "az európai kultúrkinccsel való egészséges összeforrasztásával a magyar műveltséget."!

Ha haragszom, akkor Érted is haragszom! "Haragom" azonban annak szolgálatába igyekszem állítani, hogy nálunk ne száz évet vegyen igénybe "modern rabszolga"-sorstársaim életének jobbra fordulása, hanem már a közeli jövőben megtörténjen az!


Ezért, kérlek Téged próbáld megérteni, hogy "a leszakadók helyzetének javításához eszközök, módszerek és folyamatos feltáró vizsgálat" szükséges, melynek "működtetése feltétlenül állami feladat, amely akkor valósítható meg hatékonyan, ha az kormányprogram szintjére emelkedik. E programnak a feladata a veszélyeztetett rétegek leszakadásának megelőzése, megakadályozása. A program szerves része kell, legyen a felnőttoktatást is magába foglaló átfogó oktatási program"!


Bp. 2001. szeptember 25.

Baráti üdvözlettel:
Bóna Mária Ilona



Volt barátom azóta a halálba itta magát. Én, viszont beláttam, hogy nem lehetséges valódi rendszerváltozás a ,,szocializmusban" kompetenciát szerzett elitek meggyőzése, megnyerése nélkül! Annál is inkább szüksége van a társadalomnak rájuk, mert közülük kerültek ki a rendszert megváltoztatni akaró, alapos szakmai: alap- közép- és fölsőfokú képzettséggel rendelkezők! Hiszen, az ő tudásuk nélkül soha nem jutottunk volna el az előző rendszer ,,leváltásához"!
Csakhogy, megfeledkeztünk azokról, akik a szocializmusnak nevezett időszakban is önös célra használták kompetenciájukat!
* Ők azok, akik másodszor is elrabolták, ,,kiprivatizálták magáncélra" az 1945 után kisajátított és un. ,,társadalmi tulajdonba" vett magánvagyonokat jogos tulajdonosaiktól, vagy azok örököseitől!
* Ők azok, akiknek az az érdekük, hogy a lebutított - történelmi-, genealógiai múltja ismerete nélküli- tudatlanságban élő - néprétegek belepusztuljanak a rendszerváltozásba!
Bp. 2005. ápr. 21.
Bóna Mária Ilona





 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2012.12 2013. Január 2013.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 12 db bejegyzés
e év: 107 db bejegyzés
Összes: 7719 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 46
  • e Hét: 459
  • e Hónap: 2248
  • e Év: 100434
Szótár
 




Blogok, Szótár,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.