|
2024-03-04 05:56:21, hétfő
|
| |
| |
Kun Magdolna
Az idő eljárt felettünk, idősek lettünk.
Ábrándos álmokat már mi sem kergetünk.
Csak nézzük egymást félve és arra gondolunk,
egymás nélkül, külön, élni sem tudunk.
Előttünk az életút már egyre keskenyebb.
Lassan végére is érnek az időkerekek,
hogy egy újabb állomásra érkezzünk majd meg,
ahonnan, Isten, elé repítenek a csillagszekerek.
Azt, hogy milyen világ vár odaát nem tudhatjuk még,
csak reménykedni merünk, hogy kegyes lesz az ég,
és beenged minket is, arra a csodálatos helyre,
ahol minden ember lelke áldással van telve.
Talán még marad időnk egymást, kicsit vigyázni,
hogy ne kelljen majd szemeinkben könnyeket látni,
mikor egyikünknek nem lesz már kellő egészsége,
hogy a ráaggatott betegséget valahogy túlélje.
Amíg együtt lehetünk, tegyünk is meg mindent,
hogy ez a hátralévő idő, élhetően teljen,
mert ha egyikünk elindul, mód sem lesz már arra,
hogy a másikunk odaátról élve visszahozza.
Ha megbántottuk egymást a múltban valaha,
és nem is lelt megértésre szívünk panasza,
most bocsássunk meg, most, amíg lehet,
hogy ne legyen bűntudatunk, ha egyikünk elmegy.
Talán egy másik életben majd találkozunk még,
és ott folytatjuk tovább, ahol létünk véget ért.
De, addig, örüljünk egymásnak, örüljünk a mának,
és vegyük ezt az öregséget nagy-nagy kiváltságnak.
Hisz, párban együtt megöregedni bizony nagydolog,
mert vannak kiknek ily kiváltság soha nem jutott.
Soha-soha nem adódott, olyan jeles alkalom,
hogy mosolygó ráncok fussanak végig arcukon.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KUN MAGDOLNA 6. |
|
|
|
|
|
Offline
