|
2017-11-22 08:27:53, szerda
|
| |
| |
Míg nem vagy kiszolgáltatott, súlyos beteg,
Addig egészséged kincsét nem értékeled.
Míg szabadon szárnyalsz, akár a sóhaj,
Nem tudod, milyen az életért remegő dal.
Míg nem hagytak magadra, árván,
Nem értékeled a gondolatot: vár rám.
Olyan természetes a tisztára mosott ruha,
Bele se gondolsz: érték a vacsora.
Míg élnek azok, kiket őszintén szeretsz,
Nem érzed a gyászt miként sebez.
Szánalommal nézed, ki fekete ruhát visel,
Eszedbe sem jut, hogy egyszer te leszel.
Míg öröm a napod, rád nevetés ragyog,
Nem érted azokat, kik éjente álmatlanok.
Nem tudod a keserűség micsoda kereszt,
Nem tudod mi a magány, míg van kit szeretsz.
Míg nem vagy számkivetett, hajléktalan,
Nem tudod a holnap milyen bizonytalan.
Míg hosszú útról téged anyád haza vár,
Nem ismered az érzést: végtelen hiány.
Ha sírok között térdre még nem borultál,
Nem értheted, mi az alázatos zsoltár.
Szomorú igazságok kergetik sorsunkat,
Segítenünk kell hinni a holnapokat.
Menj végig egyszer úgy az utcán,
Nézd a szemeket, mennyi maradt árván.
Csak két jó szót, két jó szót adj nekik,
Örökké való lesz az érzés,hogy szeretik.
(Kerner Mariann )
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK |
|
|
|
|
|
Offline
