|
2016-04-12 17:34:19, kedd
|
| |
| |
Millei Lajos
Megtalált érzések
Elhalnak lelkemben vérző sóhajtások,
ha csábbal csitítod, s csöndes csobogásod
járja csörgedezve, mint csobogó patak
vágyálmom mély medrét csöppnyi idő alatt.
Megtérek hozzád, mint lábát lejárt vándor,
kinek orrában él útszéli virágpor,
ki ezerszer csodálta, mily remek szállni,
de nem merte eddig soha kipróbálni.
Lelkem kibélelted puha-pihe tollal,
akaratom fedted életvágyó-folttal.
Szemem szűk színeit szárnyalásra bírtad,
a megfoghatatlant gyógyszerként felírtad.
Valósággá tetted búvó látomásom,
elixíred mi eddig nem hatott máson,
nem sajnáltad tőlem, tenyeredből adtad,
szomjazó lelkemet folyvást megitattad.
Nemhiába hitted, hogy adni az mámor,
többé váltál Te is az adakozástól,
ám furdalni kezdett a lelkiismeret,
hogy a méz íze szádból túl édes lehet.
De oktalan félni, ezt pont Tőled tudom,
amióta kísérsz e röggel telt úton,
hisz lírádért élek, mert fogod a kezem,
Ó Vers, Te mindenem, én érted létezem. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|
|
|
Offline
