|
2016-02-18 17:24:44, csütörtök
|
| |
| |
Lehajtott fejjel
Csak állok anyám sírod előtt, némán tisztelegve,
lehajtott fejjel, őszen, betegen,
várva arra a megszokott kedves mondatodra,
mit minden búcsúzáskor oly szeretettel mondtál,
- vigyázz magadra édes gyermekem -
Várom anyám, hogy kopott kendőd alól ezüstszínű
selyemhajad kibomoljon gyönge válladra,
s én úgy lássalak majd, mint akkor nagyon régen,
mikor még hinni mertem az örökszép mesékben,
mert azokban te voltál a jóság tündér-asszonya.
De csak a szél fúj anyám áldott hangod helyett,
a szél, amely felborzolja rólad a homokszemeket,
hogy egy halomba gyűjtse, s majdan oda repítse,
ahol szótlan csend uralja a végtelen eget,
s ahol a zárt szemekről is könnyek peregnek.
Állok anyám sírodnál, megrendülten, gyászban,
és rád gondolok, mikor érzem a lassú elmúlásban,
hogy az én erőm is fogy, az én szívem is gyengül,
hiszen minden egyes nap, számomra is már,
búcsúzenét játszó harangszóként csendül.
Kun Magdolna
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kun Magdolna |
|
|
|
|
|
Offline
