|
2016-10-31 15:24:59, hétfő
|
| |
| |
Asztalos Imre asztalosmester ,,üzenete" 1734-ből
a ,,Fiait vérével tápláló pelikán"
*
"Isten segedelmével munkálota a miskolci Asztalos Imre 1734."
*
A szerzői önérzettel (név, időpont megadása) megfestett táblaképet a reformáció idején készítette alkotója. A noszvaji (Borsod megye) református templom mennyezetének egyik táblája, és a Dobó István Vármúzeumban, Egerben látható./
A kettőszázhetvenegy évvel ezelőtt készült ,,népművészeti alkotás" a fiait vérével tápláló pelikánt ábrázoló kép, amit egy egyszerű asztalosmester festett.
*
A reformáció kezdetével a "virágozó" asztalosok abban az időben a városi céhnek - mint pl. Asztalos Imre asztalosmester is - a miskolci asztaloscéhnek voltak tagjai.
*
Váltakozva dolgoztak "úri" és "paraszti" megrendelésre, vagyis az "úri-városi", divatos minták és díszítőtechnikák szükségszerűen áthaladtak ugyanazoknak a kezén, akik a parasztok holmiját készítették.
*
*
1791-ben a céh kettéoszlott:
- az új polgári divat szerint dolgozó "német asztalosok"-ra és
- a régi hagyomány szerint virágozó "magyar asztalosok"-ra.
*
*
Az 1734-ben, tehát majdnem 60 évvel korábban, puhafán temperafestéssel készült kép motívumai és témája már mindkettő jegyeit magába foglalta.
A rajta lévő feliratból is arra lehet következtetni, hogy megrendelésre készült.
"Ez a ház Istennek hajléka. Mellynek hűséges Dajkája T. és N. Bossányi Kristina."
*
Valószínű, hogy T. és N. Bossányi Kristina "hűséges dajkasága" ihlette - a görög monda szerint, de hozzánk latin közvetítéssel került - a kicsinyeit saját vérével tápláló képzeletbeli madár (pelikán), mint az anyai áldozatkészség jelképének megfestésére.
*
Így lett, az egyébként önmagában is esztétikai minőséget hordozó pelikánból egy emberi ,,kultúrkör" szemléletmódját tükröző esztétikai tárgy.
*
Melyik kultúrkörre gondolok? Hála a kép készítőjének, a feliratokból egyértelmű, hogy a református kultúrkörre, mégpedig az 1734-es esztendőben.
*
*
Tudnunk kell erről az esztendőről, hogy csak három évvel korábban, "az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio* (Károly király döntése) - másfél százados harc után - erősíti meg a protestánsok korlátozott vallásgyakorlását. Kiépül mind a református, mind az evangélikus egyház területi szervezete. És továbbépülnek a református iskolaközpontok. Erősödik Sárospatak és különösen Debrecen szerepe." ,,... a 18. századi műveltségben a magyar protestantizmus az előző századokban kiépült iskolarendszerben és könyvnyomtatási kultúrában őrzi pozícióit."
*
*
A képet "virágozó" alkotó érzelmi elkötelezettségét a ,,gyermekeiért" vérét ontó pelikánban jeleníti meg, úgy, mint azok, akik a reformációs harcok idején vérüket hullatták és akár az életük árán is kiálltak érzelmeik, eszméik, hitük mellett.
*
Hogyan teszi ezt az akkori ,,szakmunkás"?
A ,,virágozó" asztalosmesterek mesterségbeli tudásával, szép simára gyalult puhafára ráfesti, a talán utánzással megkomponált pelikánt és fiókáit. Talán felötlött benne egy korábban látott kép, témaábrázolás...
Talán éppen egy, a XV. század második feléből való, itáliai, aranyozott ezüstből készült Apostoli kereszt. (Esztergomi főszékesegyházi kincstár.)
*
Minden összehasonlítgatási szándék nélkül szembetűnő Asztalos Imre pelikánjának nehézkessége, az ősi erő, a nagyság megjelenítése.
(A kereszten ábrázolt pelikán könnyed, már-már kecses mozdulattal "ontja vérét".)
*
*
A ,,naiv művész" igyekszik a hősiességet, a tett nagyságát a madár erőteljes megjelenítésével is hangsúlyozni. A testét pikkelyre emlékeztető toll fedi és a nyakán is a toll szinte sárkányszerű pikkelyként meredezik, majd ősi- népmotívumi kunkorban végződik.
*
A tábla szinte kétharmad részét a pelikán fészkét tartó fa tölti be.
A fára is - főleg a törzsére - az erőteljes, megbízható nagyság jellemző, mint a madárra.
Koronáját kétoldalt, síkban szimmetrikusan ábrázolt ágak (6-6) képezik.
Ezeken az ágakon a levelek a népi ornamentikában megjelenő: rozmaringágak leveleire emlékeztetnek. Olyanok a levélvégek, mint a "gyöngyös" rozmaring, azonban olyan szimmetrikusak és nagyok, mint egy örökzöld fenyőkorona ágai.
A fa törzsén kúszó inda, akár a bibliai kígyót is jelképezheti.
A fa vastag, majd fokozatosan elvékonyodó törzse két, leveles-indásan ábrázolt halom találkozásából "nő ki".
A tetején - az utolsó jobbra és balra széthajló ágon - nyugszik a fészek, benne a három, már tollas fiókával.
A fészek ábrázolása igen érdekes. Keresztben, teljes szélességében kiér az ágak széléig és a két vége csiga alakban, felfelé kunkorodva elvékonyodik.
Az egész fészken - két, szinte párhuzamos vonal között - "keresztöltéses" minta fut végig.
A fa ágai alatt, jobb- és baloldalt is köralakban futó és az alsó sarkokban összetalálkozó leveles díszítés közepében egy-egy gránátalma látható.
*
A gránátalma, mint motívum - és mint a jelképes történet - itáliai hatásra emlékeztet.
*
Az indás, leveles, gránátalmás, reneszánsz hatásra elterjedt díszítés a XVIII. századi magyar népművészet fő témái voltak. Megtalálhatók cserépedényeken, hímzéseken, festett bútorokon egyaránt.
*
A Föld-anya két mellének halmából nő ki az erőteljes fa, ami a pelikánnak fészek-otthon ad.
Asztalos Imre így ötvözi a magyar őskeresztény mondavilág történetét az új keresztényi hitvilág, a megváltó Jézus krisztus kereszthalálának hősiességével. .
*
A képen az egyszerű asztalosmester két jelképes történetet örökít meg a virágozó asztalosmesterek tudásával.
*
Ez hordozza a legfontosabb ÜZENETET az utókor számára!
*
Ez is bizonyítéka annak, hogy egy ,,szakmunkás" keze-munkájával képes ,,elmondani" az egész teremtett világot és azt a keresztény ,,kultúrkört", ami meghatározója az emberiség történelmének!
*
Ez maga a MŰVÉSZET!
*
Bizonyságul szolgálhat az is, hogy a többi, Asztalos Imre által festett - és ugyancsak a noszvaji templomban látható - mennyezeti kazettái a paraszti bútorfestéssel fennmaradt un. népi kulturális örökségünk kincsesbányája.
A virágozó bútorfestő asztalosmesterek által továbbvivő kulturális örökségünk tárháza a protestáns (református) templomok mennyezeti festett kazettái is.
*
Bóna Mária Ilona
*
*
*
*="az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio* = III. Károly magyar király
((VI. Károly néven német-római császár, II. Károly néven cseh király); (Bécs, 1685. október 1. - Bécs, 1740. október 20.), osztrák főherceg, Ausztria uralkodó főhercege, magyar király (1711-1740 között), a Habsburg-ház utolsó egyenes ági férfisarja.)
felvilágosultabb és engedékenyebb volt elődeinél, s biztosította a békét a sokat szenvedett Magyarország számára. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
