|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 20
|
|
|
|
2020-08-25 20:22:34, kedd
|
|
|
Egy levelecske
Lépj közelebb, úgy talán velem együtt megértheted,
Megláthatod a fellegvár mögött rejtőző gondtalan létet,
Hol az öröm hangja kiszív az erekből minden mérget,
S emléke is tovatűnik a fájdalom véráztatott mezejének.
Bátran, gyere csak, a fény túlárad a határvonalakon,
Kiárad a hívogató elhívás, hatósugara átlép az eget karcoló falakon,
Ragyogás látható az arcokon, ámuldozzunk ezen a pillanaton,
Ne haladj tovább a futószalagon, lépj le, lépj túl magadon.
Gyere közelebb, bőven van még hely mellettem,
Nem kell hogy ismerj, látod, ő itt a lelkiismeretem,
Hosszú évekig eredménytelen ütöttem-vertem,
S most végre építően társalgunk, idő kellett, mire barátian megismertem.
Foglalj helyet, elfáradtál, talpaid már sebesek,
Tudom, az út ide látszólag könnyű, mégis vészesen meredek,
Ne félj, nem adok bántást, nem táplálok elvárást, testvérként szeretlek,
Nem kérek szerelmet, nem várom el, hogy szólj hozzám, barátként is szeretlek.
Nézz csak körbe, a teremtés édenkertjébe tévedtél, de nem véletlen,
Nézd, nem vagy vétlen, nem is lehetsz bűntelen, mégis itt lehetsz, életben,
Én is tökéletlen érkeztem ide, sőt, legnagyobb ínségemben,
Te se hagyd hát, hogy éned felégessen, hagyd szépen, hogy elvérezzen.
Fogd meg a kezem, szorítsd meg jól, rémnek tűnhetek, de ártalmatlan vagyok,
Tanácsot adok, míg tehetem: fogadd el a hívást, hiszem, hogy feltámadok,
S ég bennem az önmagamat áldozni hajlandó kérelem, hogy miattad is ujjongjanak az angyalok,
De ne holnap, ne ,,majd", nézd, ott a Kereszt, csak menj oda, s lényeden az Élet felragyog.
Kovács Ábel |
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Ábel versei |
|
|
|
|
|
2020-08-25 20:05:30, kedd
|
|
|
Köszönöm, Uram, köszönöm
Félve indultam el,
Pár perc múlva népsereg közt találtam magam,
De mihelyt megláttam a hatalmas háttérhegyet
Minden szorongásom szertefoszlott,
Valóban, azok a zöld hazai hegyek elcsendesítik a viharhegyet,
S készen állva, vágyakozva vártam a befogadást.
Szólt már a zene, Pintér Béla volt a fellépő,
Csak miatta merészkedtem ki szobám ketrecéből,
Koncerten is egyszer voltam életemben,
Elhatároztam hát, hogy ez lesz a második.
Rögtön az első mondat után azt éreztem:
Jól döntöttem, Istennek köszöntem, hogy ott lehetek.
Dalai között megtérésre szólító üzenetet mondott,
Üdítő volt hallani, hogy végre valaki az igazságot szólja,
S azt kívántam, én is ilyen legyek először egynek, aztán ezreknek,
Hiszen félni nem szabadna annak, ki az Ő áldozatát elvette
- Kegyelemből megkapta -, az csak dalol, zengi az evangélium szimfóniáját,
Így tett ő is, ismert és ismeretlen dalokat dicsőítőn énekelt.
Ott álltam a pálya közepén,
S azt éreztem, mintha megkaptam volna a menny árnyékképének egy részét,
Vele együtt énekeltem ismert dalok szövegeit, s hallgattam a Szentlelket,
Mert mintha belőle áradt volna, s a légtérben ajánlkozva kiáradt,
Kiszáradt szíveknek szomját oltani szerette volna,
Mely, még ha csak képzelgés is lett volna, szárnyakat adva szólta az igazat.
Elfogadtam már régen, hogy rövid az élet, milliárdoké vesz el örökre,
Nem menthetek meg minden lelket,
S kiket legjobban szeretek, őket is elveszthetem,
Bármennyi akarok, nem láthatok a szívbe,
Nem tudhatom, ki az ki megmentett, vagy igazságra szomjazón lázong,
Pokolba mennek a legtöbben, s ez ellen semmit se tehetek.
De abban a szent pillanatsorban
A mentőexpedíció egyszerre lehetségessé változott,
Sokkolóan hatott a gondolat,
Hogy szégyenszerzés miatt szégyenkezni nem megváltotthoz illő tanúságtétel,
Vállalni a kiközösítést, s ahogy ő mondta - hogy bolondnak tartsanak s mondjanak,
Vonzó, sőt kincses szigetnél értékesebb végcél.
Lényem legmélyebb rétegéiig hatott az özönvízszerű szeretés,
Minden ott lévő iránt magával ragadott a testvéri féltés,
De nem félelmes érzés volt az, megbékült megértése az örökkévaló rendnek,
Hogy küzdenem kell s fogok is, amíg testem végleg visszatér oda, honnét vétetett,
Mert láttam a totyogó piciket, fogócskázó kicsiket, focizó gyerekeket,
Gyönyörködtem a teremtés legkisebb s legnagyobb műremekeiben.
Akkor, mintha ama sátor legbelső megszentelt helyén álltam volna,
Egyszerre világossá lett minden - Istennek tervei vannak velem s mindenekkel,
Nem mintha nem tudtam volna ezt korábban, de akkor végre meg is értettem,
Sarkvidék fagyában lefagyhat, sivatag hőjében elszáradhat,
Vízbe fulladhat, hurrikánba veszhet, dzsungelben rekedhet összes sejtem,
Ha egyetlen lélek megmenekülését mindezzel
A legkisebb mértékben elősegíthetem, már megérte szárnyrebbenésnyi éltem.
Kovács Ábel |
|
|
0 komment
, kategória: Kovács Ábel versei |
|
|
|
|
|
2020-08-25 19:56:58, kedd
|
|
|
Jézus Krisztus a minden éhségünket csillapító kenyér, és az élet vize, mely a legnagyobb szomjúságunkat is csillapítja.
James M. Boice |
|
|
0 komment
, kategória: Idézetek, gondolatok |
|
|
|
|
|
2020-08-25 19:54:44, kedd
|
|
|
Jézus Krisztus képes minket úgy megelégíteni, hogy semmi másra nem vágyakozunk azután.
James M. Boice |
|
|
0 komment
, kategória: Idézetek, gondolatok |
|
|
|
|
|
2020-08-25 19:52:46, kedd
|
|
|
Sajnálatos, hogy sok keresztyén, noha örök életük van, az mégsem bővelkedő. Nem ez volt az eredeti szándék. Ahelyett, hogy nyomorúságos életet élnek és folyton panaszkodnak, a keresztyéneknek olyan boldog és bővelkedő életet kellene élniük, hogy az életük mások számára is áldássá legyen.
James M. Boice |
|
|
0 komment
, kategória: Idézetek, gondolatok |
|
|
|
|
|
2020-08-25 19:48:59, kedd
|
|
|
Amíg át nem adjuk életünket minden apró részletéig Istennek, addig nem ismerjük meg az önzetlenség örömét.
Chambers |
|
|
0 komment
, kategória: Idézetek, gondolatok |
|
|
|
|
|
2020-08-25 19:46:36, kedd
|
|
|
Amikor a Szentlélek lakozást vesz bennünk, az a vágy tölt be, hogy odaadjuk életünket Jézusért.
Chambers |
|
|
0 komment
, kategória: Idézetek, gondolatok |
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 20
|
|
|
|
2020. Augusztus
| | |
|
|
ma: |
1 db bejegyzés |
e hónap: |
366 db bejegyzés |
e év: |
3633 db bejegyzés |
Összes: |
35938 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 2323
- e Hét: 24967
- e Hónap: 54279
- e Év: 242081
|
|
|