|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
|
|
2011-04-29 23:30:27, péntek
|
| |
| |
"Pesti vagányok" és "ingyenélő" kismamák kora előzte meg a rendszerváltozást
Nemrég, egy téli nap reggelén az egyik budapesti pályaudvaron, vonatra várva fül- és szemtanúja voltam egy jelenetnek.
Egy olyan szociális munkás-féle beszédbe elegyedett a hajléktalanok egy csoportjával.
Szociális munkás: "Srácok! Mi a f...t kínlódtok itt? Üljetek föl az első vonatra, szálljatok ki az első faluban és kocogjatok be egy portára! Garantáltan találtok legalább egy olyan özvegyasszonyt, aki szállást, tiszta ruhát, meleg ételt, még "piát" is ad, ha cserébe fát vágtok, behordjátok a téli tüzelőt, rendbe teszitek a portát!"
Hajléktalan: "Menj a p...ba! Mit képzelsz rólunk? Mi világ életünkben pesti vagányok voltunk! Nem fogunk egy asszony szoknyája mellett cikiskedni!"
Hogyan lehet eljutni az ilyen "életfelfogáshoz"?
Feltételezés l./:
Az italbolt volt, szinte az egyetlen hely évtizedekig, ahol munka után együtt lehettek a férfiak, ha úgy "barátin" el akartak egymással beszélgetni. Sajnos ott, viszont az volt a "jó vendég", aki fizetett, mint a "Jani"! Ki nem akart "Jani" lenni, legalább a kocsmában?
Volt aki két helyen is dolgozott /a kötelező munkahelyen, meg a fusiban) és most pedig az utcán él!
Ma már köztudott, hogy a teljesítménnyel együtt járó feszültséget oldani kell valahogy. A kicsi, lakótelepi lakásokban nem lehetett kulturáltan kvaterkázni. Maradt a késő éjszakáig nyitva tartó kocsma, ahol illett fogyasztani (legalább egy kört a társaság minden tagjának). Így azután az is hamarosan holtrészeg lett, aki egyébként nem akart berúgni. Az ilyen állapotban hazatámolygó férj- apa bizony a vétleneken demonstrálta férfiúi "erejét", meg azt is "illett" megmutatni, hogy ki az úr a háznál!
Az ilyen családokban az anya, feleség nyakába szakadt minden, előbb-utóbb a megélhetéshez szükséges pénz előteremtése is. Ekkor már nemigen maradt más megoldás, mint a részeges, garázda férj, apa kirekesztése. Mivel a magyar lakásviszonyok évtizedek óta olyanok - a lakások olyan kicsik, hogy a válás után nem lehet azokat megosztani - a lakás odaítélése a gyermekekről gondoskodó félnek, többnyire az anyának történt...
Feltételezés 2./:
Ma sokan emlegetik nosztalgiával azokat az évtizedeket, amikor futószalagon épültek a házgyári panelekből a lakások. Szinte gombamód emelkedtek a magasba az átlag 50 négyzetméteres összkomfortos betonkalodákkal a toronyházak. Miért nem válhattak igazi otthonná ezek a lakások? Azért, mert az igazi család hiányzott belőlük! Pedig a GYES (gyermekgondozási segély) intézménye is növelte a "szülési kedvet"...
Miért nem alakulhatott ki egy újfajta családkultusz?
Feltételezés 3./:
Akkoriban - az elsőt (Ratkó-korszakot) követő második demográfiai csúcs idején, az 1970-es években - az ember értéke kimerült a munkahelyén betöltött státuszának értékében.
Nem csoda hát, ha a gyermeket vállaló nők valóságos száműzöttek, a társadalmi munkamegosztásból kirekesztettek lettek a ",,gyes"-re menéssel.
(A közgondolkodás szerint: aki segélyen él, az "ingyenélő".)
Tehát: a kismamák le voltak kötelezve a segéllyel az államnak és intézményeinek.
Ugyanakkor, a segélyből nem lehetett megélni, pláne nem gyerekkel, gyerekekkel.
Így válhattak kiszolgáltatottakká férjeik számára is. Ezzel szemben a férfiak nem voltak büszkék arra, hogy feleségük, gyermekeik, azaz: családjuk van, akiről képesek gondoskodni.
Miért?
Feltételezés 4./:
Azért nem voltak büszkék a férfiak családjukra, mert nekik sem volt a főállásukban annyi jövedelmük, melyből lehetséges lett volna egy 2-3 gyerekes család megélhetése, a "betondobozok" törlesztő-részletének fizetése... A vállalati GMK-k (gazdasági munkaközösségek, valójában: vállalat a vállalatban...) létrehozása, ahol másodállásban - a családtól elvett "szabadidőben"- hozzá lehetett jutni a feleség hiányzó jövedelmének pótlásához, vagy a fusizással keresett pénzek sem oldották meg a problémát. Sőt! Pénzkereső robottá degradálta őket. Nem csoda, ha - mint valami szenvedő ember-áldozatok élték meg életük legnagyszerűbb lehetőségét: a gyermekáldást!
("Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert!" Ez a gondolat egy általam elfelejtett nevű görög filozófus(?)tól való.)
Sajnos ez a nemzedék nem volt képes lélekben is fölnőni a feladathoz, inkább elvált és újra házasodott, meg megint elvált...
Feltételezés 5./:
Miért nem alakulhatott ki végre egy újfajta családkultusz?
Nemcsak az anyagiak hiánya, a lelkiélet, a lelkierő hiánya, hanem egy több-évszázados előítélet is fellelhető a kutakodó számára.
Hiszen voltak kismamák, akik úgy számoltak be ezekről az évekről (GYES), mint életük legcsodálatosabb időszakáról:
"Kénytelen voltam - anyagi okokból - visszatérni az ősi, önellátó háztartás-vezetéshez. Szinte mindent magam csináltam. Szabtam, varrtam, cipőt suszteroltam, az elromlott dolgokat, játékokat megjavítottam, felújítottam, fodrászkodtam. Akkor nagyon sajnáltam magam, mert közben évek teltek úgy el, hogy úgy éreztem: elmegy mellettem az élet, mert szinte semmi másra nem maradt időm!
Ma már úgy gondolok vissza a fodrászolásra is, mint életem legboldogabb időszakára.
Ilyenkor ugyanis kettesben lehettem gyermekemmel, a kicsi lakás kicsi fürdőszobájában, majdnem olyan meghitten, mint amikor még én fürdettem őt. Azok voltak csak igazán a csodálatos idők!
Napról-napra látni a szépen fejlődő, egészséges testüket: ahogy örülni tudtak a finom, meleg fürdőnek, a simogató anyai kéznek, a gyengéd becézgetésnek; maga volt a boldogság!
Ó, hogy mennyire tudom sajnálni nemzedékem apáit, mert kimaradtak mindebből! Részben azért, mert úgy gondolták, hogy az ilyen "gyerek-pátyolgatás az anyjuk dolga", másrészt hangoztatott volt az a felfogás, hogy a gyesen lévő anya "nem dolgozik", "a legkevesebb, ha ezektől az asszony-dolgoktól megkímélik férjuraikat"!
A társadalmi közgondolkodás is ezt sugallta, így azután valósággal kirekesztették a férfiakat a családi életből.
Mi maradt a férfiaknak azokra az évekre, míg az asszony a "kölkökkel vacakolt"? Maradt: a kocsma, ahol - miután mindenki fizetett egy-egy kört, nagyon jól meg lehetett a "világ folyását tárgyalni", miközben el lehetett jutni a külvilágot (ilyen-olyan diktatúrát, munkahelyi kitolásokat, asszonyi praktikákat, kölyöknyávogást) kirekesztő részegségig..."
Az "eredmény": szó szerint az utcán hever.
Van-e megoldás? Azt is nemrég hallottam, hogy: "ideológiai válságban van az emberiség, már mindent kipróbált". Azt meg én teszem hozzá, hogy: ...csak az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani.
Pedig csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban, addig, amíg példát találhatunk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást!
Budapest, 1997. április 28.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-04-29 22:34:35, péntek
|
| |
| |
Bene Gábor S.: A gondos családapa hiányzik?
Egy - azóta már elhunyt - Kossuth téri bajtársam mondta, hogy: ,,egy hasznavehetetlen, erkölcseiből kifordított és elbutított néptömeg ma a társadalom nagy része, akit újra kell tanítani arra: mi a hazaszeretet, mi a nemzeti öntudat, mi a család és mi a hit".
Erre a feladatra vállalkoztunk sokan azok közül, akik 2006-ban egzisztenciánkat, családunkat hátrahagyva, a törvényes ellenállási jogunkkal élve próbáltuk (hittel) megtörni, a törvénytelen jogrendet hamisan hirdető és hazaáruló rablóbanda hatalmát. Sajnos akkor nem állt mellénk az ország teljes lakossága. Csak néhány százalékuk értette meg, hogy nem egyszerűen egy hazug kormány leváltásáról, hanem egy velejéig romlott rendszer felszámolásáról, a neoliberális gazdaságpolitika, valamint a törvénytelen jogrend megváltoztatásáról van szó.
Az a lehetőség elmúlt, s ma már sok akkori tétovázó érzi a bőrén, hogy országunk erősen zuhan gazdaságilag, sőt azt is, hogy sem az országnak, sem a nemzetnek nincs igazi képviselete: gondos gazdája.
Ha a politikai pártok a jó-gazda gondosságával vezették volna az országot, akkor már régen visszakanyarodtunk volna ahhoz a jogrendhez, amely legalább ezer évig megtartotta a magyarságot. Ha vezetőink úgy tevékenykedtek volna, mint egy gondos családapa, aki pontosan tudja, hogy gyermekeinek nem szélsőséges liberalizmusra, az RTL, ATV, s hasonló elbutító televízióadások megtekintésére, hanem az erkölcsös mintaadásra van szükségük, akkor ma más lenne az ország sorsa.
Ha az édesanyák sem merültek volna el a társadalmat elbutító közbeszéd: hamis, ,,majomszeretetet" ajnározó idiótaságában, akkor lenne, aki a női mintát is tökéletesen tudná továbbadni úgy, ahogyan azt évszázadokig tették ősanyáink.
Ha nem hinné el a városlakók nagy része - azt a hamis lekicsinylő aljasságot -, amellyel a földműves embert ,,leparasztozza" az élősködő liberális értelmiség, akkor a falvainkban felnövő ifjúság nem szégyellné azt a munkát, amely életet és kenyeret ad nekünk.
De vajon mi történik akkor, ha az élelmiszerszemetet behozó multik nem elégszenek meg azzal a profittal, amit eddig szereztek meg tőlünk? Ha a modernitás jegyében: még mérgezőbb szemeteket akarnak eladni nekünk még drágábban?
Mit fognak erre lépni azon gyermekeink, akiket nem tanítottunk meg a tisztelet, az igazság, a jó, a tisztesség szavaink valódi értelmére?
Sokan mondogatják nekem, hogy időt kell hagyni az embereknek a valódi hír és információ megemésztésére, sőt pontos bizonyítékokat kell felmutatni nekik a kirablásunk stációiról!
Szerintem viszont bizonyítéknak ott a saját életünk, amely napról-napra nehezebb, ahol gyűlnek a sárgacsekkek, ahol nem biztos sem a fizetés, sem az érte megvásárolható árumennyiség, sem a nyugdíj, sem a holnaputáni betevő falat.
Először a bolsevik korszak, majd a globalista daráló húsz éve fokozta - már-már elviselhetetlen szintre -, ezt az erkölcsi, szellemi züllést, neoliberális létbizonytalanságot.
Lassan már szinte minden ember a maga környezetében is érzi, hogy nem jó irányba halad az emberiség, de mégsem találja meg azt az utat, amely kivezetné őt az erkölcs válságából.
Vagy nincs is út, mely megmutatná számára a gazdasági válság hamisságát és annak valódi okait, vagy ilyen remekül álcázták azt a bankárkaszt jól megfizetett vámszedői?
Esetleg ilyen hatásos az őket támogató média és a pénzvilág által finanszírozott pártpolitika?
Mindezek valóban elrejtik a társadalom szeme és értelme elől az utat, amely kiútként szerepelhetne a számukra! Sőt az áldozatok még azt sem sejtik, hogy ők valójában ennek a jól szervezett bűnbandának az áldozatai!
Ma, amikor az igazi értékek: mint a hazaszeretet, a család (mint a hagyomány továbbadásának intézménye), az értékteremtő munka öröme és annak társadalmi megbecsülése, az adott szó súlya és a szavak értelmezhető értelme megszűnik, és helyette csak pótcselekvések, függőségek lépnek az ember életében az első helyre, akkor már nem csodálkozhatunk azon, hogy válságba kerül minden.
Válságban van a tisztesség, a becsület, a szolidaritás, a hit és a remény is.
A reményt felváltja az önző érdekérvényesítés vágya, a hitet a cigaretta-, ital-, kábítószer-, vásárlás-, szerencsejáték-, hírfogyasztás-, televízió-, stb. függősége.
Az élet lassan reménytelenné és kilátástalanná válik. Nem vállalunk gyermeket, mert minden bizonytalan és azzal utasítjuk el a gondolatot, hogy nem tudjuk felnevelni.
Pedig a gyermeknek nem arra van szüksége, hogy minden kívánsága teljesüljön még erőfeszítés nélkül is, hanem éppen ellenkezőleg: a szereteten és a létszükségleten kívül semmi sem fontos. Mert éppen azzal lehet őt inspirálni a tanulásra és szellemi fejlődésre, hogy hagyunk a számára célokat. Olyan célokat, amiket nem mi fogunk kijelölni és megvalósítani, hanem meghagyjuk neki. Az hát az igazi szülő, aki tekintettel van a gyermek jövőjére. Aki nem akarja elvenni tőle a lehetőséget a saját maga által kigondolt céljainak megvalósítását, bár a megvalósítás lehetőségében segíti őt. Nem mindenben, s nem határtalanul, mert az önzővé nevel. S az ilyen gyermek követelései is határtalanokká fognak válni.
Az okos szülő épít a tekintélyre, épít a hitre. Nem templomi remetét, hanem a Teremtő Isten szeretetvallását magáénak érző embert nevel a palántáiból. Nem gürcölni tanítja meg, hanem az együtt végzett munka örömére. Az alkotás, a jól megoldott feladatnak felemelő érzését tanítja meg neki. Az a gyermek, aki nem érezte meg a szülővel együttes munka örömét, az esélytelen lesz azt továbbadni. Márpedig a munkálkodás tesz minket emberré, a munkálkodással tanulunk meg teremteni, azzal leszünk Isten örök társai a jövő formálásában.
A ,,fenntartható fejlődés" egyre hamisabb mítoszát ugyanis, megelőzi a fenntartható természet és társadalom "Isteni" egysége. Ám, ha mind a természetet, mind a társadalmat tönkreteszi a globalista daráló őrülete, a divatos ,,pénz-piac-profit" szentháromsága, akkor Isten visszaveszi tőlünk a teremtő erőt, a kreativitást. Sőt még a földet is visszaadja annak, aki azt megműveli.
Apropó! A mi hazánkban a termőföld soha nem volt korlátlanul tulajdonolható, csak korlátozott birtokjog létezett. Ezért hívták régen ,,földbirtokosnak" a nemességünk egy részét.
Az ,,Atya" - mint gondos családapa - nem bízta rá korlátlanul az életet adó földet a ,,gyermekeire", hanem a jogok és köztelezettségek arányainak figyelembe vételével engedte meg nekik a hasznok szedését, s párhuzamosan megszabta a közfeladatok ellátásának kötelezettségét is. Ezek persze a kor szintjén nagyon is ,,modern" feladatok voltak: templomok, utak, hidak, iskolák építése és karbantartása. Az ország véderejéhez való arányos hozzájárulás, stb.
A gondos családapák azonban kihaltak. Helyettük elbizonytalanított, családfői büszkeségükben megtört ,,apucikák" jelentek meg a színen.
A családi szerepek mára teljesen összekuszálódtak. Az anyukák olyan ,,egyenjogúságra" tettek szert mostanra a különböző világbolondítók hatására (jakubinusok, bolsevikok, liberálisok) kialakult ideológiai káosz kapcsán, hogy szegények teljesen kivetkőztek a női mivoltukból. Először szüfrazsettként harcoltak egy hamis egyenlőségért. (de hogyan is lehetne a két nem egyenlő?)
Majd felültek a kolhozok traktorjaira, mára pedig a munkahely-gyermeknevelés-háztartás hármasa mellé még a családfői szerepet is maguknak követelik. Mindeközben folyamatosan panaszkodnak, hogy állandóan fáradtak, a férjük nem beszélget velük, a gyermekeik kinevetik vagy nem fogadnak szót nekik. A fáradság miatt munkahelyükön sem tudják tökéletesen ellátni a feladataikat, stb. Mindehhez hozzá teszem, hogy az európai átlag azt mutatja, hogy a nők még így is 10-15 évvel tovább élnek, mint a férfiak. Nem kellene végre szembe nézni az okokkal?
Hátha a közhatalom is visszatérne az eredeti szerepébe, ha a családi szerepeket helyre tudnánk állítani?
Az én szüleim még pontosan tudták a szerepeiket a családon belül. Egyikük sem akarta a másik szerepét elfoglalni, tisztelettel magázták egymást és szerették.
Nagyon.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2011. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
38 db bejegyzés |
| e év: |
399 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 996
- e Hét: 4524
- e Hónap: 13128
- e Év: 49069
|
|
|
Offline
