|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 17:12:58, szerda
|
| |
| |
Még zúdul a fény a megkopott padra
még itt ülök csendben e kései verőn
sodródik a szombat mint tovatűnő dallam
szívemben idézi a régi időm
gyors léptekkel járva tavaszi melegben
loholtam mindig a dolgom után
észre se vettem, meg sose figyeltem
hogy kincseket rejthet egy csendes délután
Elszáll az ifjúság és elszáll az élet
csendes kondulással mint esti harang
szava messze száll a feltámadó szélben
szívemben visszhangzik már csak az a hang
mások járnak már itt tolongva, lihegve
a halaszthatatlan teendők után
megkopott padom előtt elsietve
nem sejtik, mit rejtett ez a délután.
(Kajuk Gyula)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Emlékeim 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 17:05:53, szerda
|
| |
| |
Te küldtél engemet
Földi vándorlásra,
Sok nehéz küzdésre,
Megpróbáltatásra.
Vívódom, vergődöm.
Te akarod. Jól van.
Hiszek igazadban,
Megnyugszom valódban.
Te tudod, én Uram,
Mi célod szívemmel,
Az engem ostromló
Sötét keservekkel;
Gyászba borítottál,
Örömöm eltépted,
Zsákmánnyal engedtél
Tenger szenvedésnek.
Vádlóimmá tetted,
Kik barátaim voltak;
Virágos kertemet
Pusztává taroltad.
Egyedül hagytál a
Rideg éjszakában,
Hogy magam előtted
A porig alázzam.
Itt állok zúzottan,
Vihartól tördelten.
Bűnbánat könnyei
Égnek a lelkemben.
Köröttem a világ
Sötét, mint az átok -
Csak a te szent neved
Marad benne áldott!
Endrődi Sándor
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyász 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 17:05:07, szerda
|
| |
| |
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
,,Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: ,,Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: ,,Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Kosztolányi Dezső
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyász 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 17:00:09, szerda
|
| |
| |
Te sosem fogsz megöregedni.
Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött,
ennyi lesz, semmi több és te attól még szebb leszel.
Öreg csak az, aki már nem érez semmit.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lelkünk titkai 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 16:58:06, szerda
|
| |
| |
Fél világot is bejárhatod,
más ember földjén
testvértelen leszel
s elfúj a szél,
mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel.
( Wass Albert )
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vizes képek 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 16:41:25, szerda
|
| |
| |
Ha öröm ér, fogadd örömmel,
ha bánat ér, viseld türelemmel,
amihez idő kell, ne siesd el,
ami megérett, ne szalajtsd el.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lélekmorzsák 6. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 15:01:28, szerda
|
| |
| |
TALÁLTAM, MEGOSZTOM VELETEK!!!!!!!!!!!
2011. április végén teherbe estem. Boldogok voltunk férjemmel, mert mindketten gondolkodtunk már a gyermekvállalásban. Kb. 8 hetes terhes lehettem, mikor kiderült egy nőgyógyászati vizsgálat alkalmával. Igyekeztem körültekintő lenni és kérdezni, amit csak lehetett, de választott nőgyógyászom (sokéves tapasztalatából kiindulva) nem volt bőbeszédű, mondván, hogy majd mindent megtudok szép sorjában, mire hogyan kell figyelnem.
Történt egy délután a 11. hétben, hogy egy erős vérzésem lett, minek következtében egy tárgyalás kellős közepén vérben úszva a férjem vitt el orvoshoz. Akivel már történt ilyen, tudja, hogy... szó szerint "megállíthatatlan"a folyamat... az orvos megnézett, megnyugtatott, hogy hematómám van, szerinte feküdnöm kellene, mert a terhesség veszélyes lesz így, viszont táppénz nem sok lesz, mit akarok, döntsem el. Szerinte írassam ki magam, szigorú fekvés és pihenés javasolt, egyébként minden rendben van a picivel. A legnagyobb örömünk az volt, hogy aznap kaptam egy kis képet a babáról és hallhattam első szívverését élőben is. Volt kézzel fogható bizonyítéka baba létezésének.
1 hétig feküdtem otthon, mikor visszarendeltek kontrollra, akkor már kezdett csillapodni a vérzés is. Aznap ért az első sokk, miszerint kiderült, a magzatom már kb. 1 hete halott! Elvetélt, ez van! Nyugodjon meg, másokkal is történt már ilyen! - közölte az orvos szenvtelenül.
Még aznap beutalt a MÁV kórházba, hogy ki kell venni a magzatot, nehogy fennálljon a fertőzés veszélye. 1 órán belül összepakoltam és a férjemmel bementem a kórházba, hogy akkor itt vagyok, jöttem, tessék szíves segíteni. A nőgyógyászom szerint kb. 15 perces az egész műtét és mehetek is haza.
Aznap közölték, hogy nincs szabad hely legalább 1 hétig, és különben is, ez nem így megy. Mondjam meg, hogy kinek a kije vagyok, miért ide jöttem, ki küldött ide, és miért pont ide. Mondtam, hogy ide tartozom területileg, ide utaltak be, ez és ez az orvos. Nézegették a papíromat, aztán hosszas fintorgás és csapkodás után közölték, hogy akkor sincs itt helyem, menjek haza, jöjjek vissza éhgyomorra másnap reggel. Férjem másnap reggel visszavitt, közel 2 órát várakoztunk türelmesen, mikor az aznapi orvos megkérdezte, hogy: Mondjam meg, hogy kinek a kije vagyok, és miért ide jöttem, és ki küldött ide, és miért pont ide? Ugyanaz a válasz, mint előző nap. Hely nincs, menjek haza, talán jövő héten jöjjek vissza, mondjuk hétfőn, addigra talán az idő is mindent "elintéz". Így mentem haza 2. nap is, teljes feszültséggel, idegeskedéssel, hogy mit kellene csinálnom, és mit nem, de arról senki nem tájékoztat, hiába kérdezek, csak várjak türelemmel.
3. nap a nagynéném (aki a Bajcsy-ban dolgozik) intézett az egyik kollégájával egy befekvést 7:00-re, menjek éhgyomorra, és mindjárt túl is esek az egészen. Jó. 3. nap reggel bejelentkeztünk a recepción, vártunk türelemmel. Kb. 3 óra várakozás és éhezés után próbáltuk megkeresni az orvost, mire közölték a nővérek, hogy a doktor úr ma nem is dolgozik, de felhívják, beszéljek vele. A doktor úr közölte, hogy ő éppen a telkén van, legyek szíves keresni valaki mást az osztályról, mondjuk dr. XY-t, ő biztos tud segíteni. Meg is találtuk a folyosón, férjem illedelmesen bemutatkozott, elmondta, hogy jártunk és, hogy őt ajánlották, hogy segítsen nekünk. Dr. XY fennhangon elkezdett velünk ordibálni, hogy mit képzelünk mi, kinek a kije vagyunk és miért pont őt zaklatjuk ilyenekkel, és nem ér rá más betegeivel foglalkozni, és különben is neki annyi munkája van, üljünk le, majd ha valaki ráér, ránk fog nézni!
Meg mondom őszintén, életemben nem szégyelltem még magam annyira, mint akkor reggel. Minden szempár minket nézett, majd elsüllyedtem szégyenemben. Hazamentem, és annyit mondtam a férjemnek, hogy elmegyek dolgozni, talán az idő majd mindent megold. Még aznap éjszaka megindult a spontán vetélés (szerintem az elmúlt 4 nap idege gyűlt össze), kb. 3 óra szülési vajúdás után (amit ismételten senki nem mondott, hogy milyen lesz és mit kell ilyenkor tenni!), felhívta a férjem a mentőket, akik kétszeri telefonálásra sem jöttek ki, mondván, hogy oldjuk meg a bejutást valamelyik kórházba, mert ez nem sürgős eset. Értem én, de a férjem meg nem egészségügyi szakember, hogy tudná, mit kell egy össze-vissza vérző, a görcstől földön fetrengő felességgel csinálni ilyen helyzetben. A válasz, vigye be valahova gyorsan, mert ez vetélés lesz. Köszönjük.
Beestünk éjszaka fél 12-kor a MÁV kórházba, ahol a recepción kb. fél óráig várakoztattak egy általunk kért tolószékben (mert nem gondolták, hogy szükségem van rá! - pedig látható jelei voltak annak, hogy a görcsöktől lábra állni nem tudtam, négykézláb másztam ki az autóból), mivel ügyeletes orvos valahol éppen valakit ápolt. Ok. Azalatt faggatták a férjemet, hogy miért ide jöttünk, ki küldött minket ide... no comment.
Felvittek a nőgyógyászatra, ahol újabb jó fél órát ültem a saját "piszkomban", mivel nem tudnak velem most mit kezdeni. Majd betoltak egy szobába, ahol az orvos egyből azzal kezdte, hogy ettem-e mostanában valamit. Igen. Miért? Mert nem gondoltam, hogy most azonnal vetélni fogok. Ezért.
Férjem vetkőztetett le és tett tisztába, úgy kellett "betétet" kérnem magam alá, mert ugye a természet nem foglalkozik a körülményekkel. Egy nővér nem jött be segíteni, mindent a férjem tett rendbe körülöttem, ezúton is ezerszer köszönöm neki, hogy férfi létére olyan dolgokat tett, amit már én nőként szégyelltem.
Miután "kiürültem", amit mint mondta az orvos, meg kellett várni, kitisztítottak és befektettek egy terembe (fogalmam nem volt, hogy hol vagyok, mivel toligáltak össze-vissza és mindenhol sötét volt), infúzióra kötöttek és otthagytak. Kb. másfél óra múlva azt vettem észre, hogy az infúziós tasakban a vérem folydogál vissza, és sehol senki a három ágyas szobában (ennyit arról, hogy helyhiány van). Úgy ahogy voltam, infúzióval a kezemben felkeltem és meztelenül kimentem a folyosóra, hogy nővért keressek, mert nem gondoltam, hogy ennek így kellene maradnia. Szó szerint senkit nem találtam a nővérpultnál, a konyhában, a szobájukban, sehol. Valószínű, hogy volt valahol hívógomb, de gratulálok annak, aki ilyen helyzetben ezt észreveszi bementem a szobámba, kihúztam a branült, elmentem wc-re, és remegve vártam a reggelt, hogy minél előbb hazamehessek.
Az orvos, aki ellenőrzött, meg is sértődött, hogy miért nem vagyok hajlandó legalább 1 napot bent feküdni, mert akkor ők most ezt nem tudják hogy elszámolni! Köszönöm, tényleg jól esnek ezek a szavak. Délután bementem az orvosomhoz és közöltem, hogy adja ki a táppénzes papíromat, holnap vissza akarok menni dolgozni. Ott meg az asszisztens förmedt rám, hogy ez nem így működik. Miért nem telefonáltam, hogy én időközben elvetéltem (éjszaka 1:00-kor??), mert most neki erre a kórházi napra egy másik papírt kell kitöltenie és most akkor neki ez plusz munka...
Ezek után annyit szeretnék megkérdezni, hogy miért és mire is fizetek TB-t? Miért is kell eltartanom ezt az egész bandát közpénzből? Miért kell hallgatnom minden egyes alkalommal, hogy kinek a kije vagyok és miért ide jöttem??? Miért is akarnak ezek az emberek, ilyen mentalitással ebben a szakmában dolgozni?
Megjegyezném, ha én így viselkednék egyszer is a munkahelyemen vagy az ügyfelekkel, már rég ki lennék rúgva... nem közös megegyezéssel... fegyelmivel.
Az ilyen egészségügy jobb ha itt hagyja ezt az országot.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-10-05 14:31:02, szerda
|
| |
| |
Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak
Hogy a virágos rét mesél s angyalok járnak
És Isten szeme mindenütt ránk figyel
És jó emberek jót tesznek mindenkivel.
Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak
Hogy a fák, ahogy egymás mellett állnak
Beszélgetnek, ahogyan levelük susog
És hogy kitartó céllal messze jutok.
Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak
Hogy sóhaja van a reggeli tájnak
És az alkony, amikor leszáll felénk
Valahol meglassul az időkerék.
Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak
Hogy Jézus a pásztora minden nyájnak
S az üstökös kívánságot hordoz
És az imánk, ha tiszta, feloldoz.
Mikor gyermek voltam elhittem anyámnak
Hogy a háztetőkre, ha madarak szállnak
Üzenetet hoznak messzi helyekről
És könnycseppek sírnak a patakkövekről.
Ma már sok mindent tudok, de hitben látok,
És hiszem, hogy Isten ezt a világot
Úgy formálta, hogy színes legyen
És az anyák meséiben tanítás legyen.
Játékkal készülve a felnőtt létre
A gyermek az anyaszívben érik készre
Majd a gondos, gondoskodó évek alatt
Lelkében az intés, okítás megmarad.
És viszi tovább, építi magasra
Az új anya képzeletet fest a falakra
És a gyermeke azt mind magába issza,
Majd felnőve az övéinek adja vissza.
Elhittem anyámnak a jót és a szépet
És ma is hiszem még a virágos rétet
Ahol már az unokái lelnek mesét és virágot...
...Köszönöm Anyám ezt a világot!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vizes képek 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
2011. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
110 db bejegyzés |
| e év: |
2969 db bejegyzés |
| Összes: |
34593 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1276
- e Hét: 23566
- e Hónap: 45833
- e Év: 178387
|
|
|
Offline
