2017-11-01 22:40:15, szerda
|
|
|
Millei Lajos
Memento mori
1
Egy név, két dátum, itt-ott felirat,
pár végső szó búsuló grániton,
máshol kőbe zárt fénykép, ennyi csak,
márványemlék, metamorfózison.
Földhalmok alatt porladó csontok,
fölöttük virágként dacol a Lét,
kettétört álmok, megbékélt gondok,
szülőjük lelke immár hazatért.
Itt hagytak Ők, eltávoztak oda,
hol a fény elé nem húznak falat,
hol rájuk simul a vágyott csoda,
hol nem vet gáncsot irigy akarat,
hol mindőnknek lészen majd otthona,
hol nem halmozunk többé javakat.
2
Lelkek kertjén millió mécs lobog,
ma emlékfények hintik a hiányt,
legyen békességes az álmotok,
mely megmutatja nekünk az irányt.
Oly rögös az út, s mind azon járunk,
bőszen tapossuk egymás sarkait,
megnyugvást majd odaát találunk,
ha örök fény tárja ránk karjait.
Nem búcsúzom, hisz röpke az élet,
a vándorlás egykoron véget ér,
nem ád e Föld tartós menedéket,
hisz valamennyi test pihenni tér,
akarat, tettvágy, hűség, ígéret,
elhalnak majdan, csak a lélek él.
3
Nem búcsúzom, hisz hozzátok tartok,
csak vár még rám egy-két életkanyar,
hívnak a csábos szélmalomharcok,
míg lelkemre hull a fényzivatar.
Nem búcsúzom, hisz itt éltek bennem,
közös volt utunk egy jó darabig,
őrzők lettetek a végtelenben,
s a vigyázottak ma áldanak itt.
Körétek gyűlik ma a gondolat,
millió mécsláng ma Nektek lobog,
virággal fedjük be a sírokat,
hiányt verő szívünk vadul dobog,
s míg átélünk Veletek dolgokat,
tudjuk, a bősz idő tovább robog. |
|
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|