|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2008-06-29 13:53:15, vasárnap
|
| |
| |
Ölelés
Szomszéd-néni bekiabált a kapun ,,anyám"-nak, akit valójában ,,anyukám" szólított így és ma már tudom, hogy ő akkor nekem a nagymamám kellett volna, hogy legyen.
Azonban, hogy ,,anyuka" már az elején rám parancsolt, mondván: ,,Neked az én anyám nem nagymamád!" soha többé nem merten így szólítani.
Sajnos, arról nem szólt, hogy helyette mit is mondhatnék, hogyan is szólíthatnám az addig soha nem látott ,,nagymamát".
Azért dönthettem az ,,anyám" mellett, mert ,,anyuka" is így szólította...
Szóval, bekiabált a szomszéd-néni, hogy ,,Hoztak cukrot a sarki boltba!"
,,Anyám" gyorsan a tűzhely szélére húzkodta a lábasban fövő tökfőzeléket és kézen fogott, hogy most ez egy olyan nagy dolog, ritka alkalom ám!
Mentem vele büszkén, vagyis, szegény ,,anyám" meg-megállt pihenni. A nagy sietség már megártott szegénykének. Ő is a feje tetejére tekerte a kis fonott kontyát és fekete fejkendőt kötött rá, mint a másik - az ,,igazi" - nagymamám. És ő is fekete alapon halvány-mintás ruhában járt, mintha örökösen gyászolna. Persze, lehet, hogy gyászolt, mert állandóan sírt csendesen, szinte befelé, mint a másik, az igazi nagymamám.
Amint megyünk végig a mi utcánkon, a másik oldalról átköszön - nagyon kedvesen - egy fiatalnak látszó bácsi. Nagyon magas volt és hosszú kabát volt rajta, meg kalap.
,,Anyám" visszaköszönt és arra kért, hogy én is köszönjek neki... Csak néztem csodálkozva, mert hirtelen már nem is volt olyan sietős ,,anyámnak".
- Mi lesz a cukorral, így? Gondoltam magamban.
Alig gondoltam végig mindezt, a hosszú bácsi már át is jött a másik oldalról és megpuszilta ,,anyám" arcát mindkét oldalon.. Anyám, pedig olyan kedves volt a bácsival, amilyennek addig még soha senkivel nem láttam a családból. Úgy látszik nem véletlenül volt olyan kedves, mert a bácsi az volt. Leguggolt hozzám és nekem is akart puszit adni, de én szégyenlősen ,,anyám" fekete szoknyája mögé bújtam. Majd, engedve, ,,anyám" biztatásának, előbújtam és ránéztem az ,,ismeretlen emberre". Ő levette a kalapját és játékosan a fejemre rakta és azt mondta:
- Olyan szép vagy, mint egy kicsi dáma! És milyen gyönyörű, fekete a szemed, úgy ragyog, akár édesanyádé! Aztán, mondd, mikor mostad meg utoljára? -
Kérdezte és én felnéztem nagymamára, vagyis, ,,anyámra", várva, hogy kisegítsen a válasszal. Ő mondott valamit, amin a bácsi jót nevetett és miközben én egyre bizonygattam, hogy
- reggel is megmostam a szememet is, meg máshol is...
- Az nem létezik, mert látom, hogy milyen fekete még mindig. Válaszolta kellemes férfinevetéssel közben.
- Arról én nem tehetek - pityeredtem el magamat.
És, mielőtt elbújhattam volna mama szoknyája mögé hirtelen átölelt az a szép férfi és úgy ölelt, ahogy engem addig még soha senki. Vagyis nem emlékszem arra, hogy ez megtörtént volna valaha...már korábban. Egy darabig nevette, hogy ,,milyen nagyon aranyos kicsi lány" vagyok, már most ,,igazi nő!" mondta ő....
Majd a kacagás furcsa zokogásba ment át, és még akkor is ölelt engem, de úgy, mintha soha többé nem akarna elengedni...
Soha többé nem láttam a ,,bácsit" és el is felejtem ezt az ölelést talán örökre, ha nem jutna mostanában újra és újra eszembe, amikor kicsi unokámat magamhoz ölelem.
Most, hogy gyerekkorom emlékképei gyakran megrohannak, mert keresem szakadatlan édes szüleimet, egyre erősebben él bennem a vágy arra az egyetlen-egyszeri, édesapai ölelésre!!!
(Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-29 13:51:32, vasárnap
|
| |
| |
A ,,vágott-virág" nemzedék anyátlan anyasága
A lakótelepi nagy idegenben,
a harmadik emeleti betondobozban szakadt
rám igazán az ,,anyátlan-apátlan-árva" érzése!
És, mert olyan nagyon vágytam rá:
álmodtam magamnak egy ANYÁT.
Széltében-hosszában nagyobb volt nálam,
haja őszes, fényes-dús, laza kontyba összefogva;
arca szív alakú; bőre ráncossága ellenére is bársonyos;
sötétbarna szeme borostyán sugarakkal- szeretettől sugárzó
(pont olyan, amilyen nagymamámnak volt).
Karja, egész teste nem azért volt kövérkésen
vastag, hogy hamarabb meghaljon, hanem azért,
hogy a szeretet pozitív kisugárzása minél
nagyobb felületen áramolhasson belőle!
Olyan volt, mint egy nagy puha-meleg fészek,
ahova oltalmat találva el lehetett bújni.
Őt kérdezgettem álmomban, amint álltam
egy hatalmas, fekete-fehér kockaköves várószobában,
alig domborodó hassal, esetlenül, kétségektől gyötrődve:
- "Ki szeret- és ki tanít meg engem anyául?"
Akkor megjelent ez a jóságos anya, kitárta két vastag karját
- "Én." mondta, miközben átölelt pihe-puha könnyedséggel..
- "Jaj de jó!" Sírtam el magam megkönnyebbülve.
- "Ne félj kicsim! Ne félj, meg fogsz tanulni
anyául! A képesség megvan benned, csak elő kell hívni!"
- "Hogyan?" Kérdeztem, de a választ már nem hallhattam
tisztán, mert felébredtem. - "A szeretet..." Rémlett,
mintha ezt mondta volna.
De ekkorra mindig ébren voltam
és az volt az érzésem, hogy már csak én
gondoltam tovább az álmom,
mert a s z e r e t e t tőlem még
álmomban is megvonattatott!
(Bóna Mária Ilona)
Bp. 1997. dec. 16.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-29 13:50:13, vasárnap
|
| |
| |
Áron és a "szerelem",
Avagy a ,,vágott-virág" nemzedék szeretetképtelensége
Áron: közös barátunk, kérésemre elmesélte történetét, ami vele esett meg és ami annyira elkeserítette, hogy fel akarta vágni az ereit.
A munkahelyén, egy helyre- hölgyemény felkeltette figyelmét. Amikor bement abba az irodába, ahol a lány dolgozott, le sem tudta venni róla a tekintetét. Annyira ölelnivaló harmóniában váltakoztak az eleven mozgású női testen a hajlatok és a domborulatok, hogy másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy karjaiba zárja; és amikor találkozott a tekintetük, úgy érezte: be kell hunyni a szemét, mert az a női szempár parázs-forrósággal égette őt.
Egy idő után rájött arra, hogy újra és újra át akarja élni azt az élményt, amit a nő közelében érzett és minden ukra-fukra odavitte a lába.
Annyira el volt foglalva saját gerjedelmével, hogy észre sem vette, hogy a parázsló szempár gyakran könnytől fényes. Pont egy ilyen alkalommal durálta neki magát Áron, és megfeledkezve feleségének tett örök-hűség-esküjéről, légyottra hívta. És ekkor olyasmi történt, amire Áron nem számított, ami annyira kibillentette lelki egyensúlyából, hogy eljutott a végső elkeseredésig. - "Mert mit ér a férfiember élete, ha férfiasságára már nincs szükség ahhoz, hogy boldoggá tudja tenni szíve(?) választottját!?"
Az történt ugyanis, hogy a hölgyike ott, azon nyomban, a nyitott iroda ajtóban a nyakába borult és ölelte, csókolta, miközben zokogva kérlelte, hogy szeresse nagyon, mert neki nincs senkije, aki szeretné...
Áron csak hebegett és úgy megijedt, hogy hónapokig elkerülte azt a bizonyos irodát. Még a folyosón is lopakodó sietséggel haladt el előtte, majd hamarosan kilépett a cégtől. Azóta képtelen a férfi gerjedelemre... Hát ezért akarta felvágni az ereit.
Bp. 2002. július 6.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-29 13:48:36, vasárnap
|
| |
| |
Áron és...
Ahhoz, hogy megértse bárki Áron önpusztító gondolatait, vissza kell menni - legalább gondolatban - a hetvenes évekbe. Ez az egész akkor esett meg vele és a megkívánt lánnyal.
Annak a nemzedéknek, amelyik a 70-es években élte meg ifjúkorát, arról szólt az élete, hogy semmit nem volt szabad, ami természetes volt.
Áronban, amilyen erősen tört föl a szexuális vágy, legalább akkora ellenerőre volt szükség az elfojtáshoz - a visszautasítás miatt, meg amiatt, hogy a lány egészen mást akart tőle.
A lány azt akarta, hogy szeresse is őt, de a férfi nős volt, ami annyit jelentett, hogy a Párt jóváhagyása arra az egy nőre vonatkozott, amelyik a törvényes felesége volt. Ekkor még úgy ,,működtek" a dolgok, mint ahogy az Angi Verában i s látható.
Visszatérve Áronra, akinél éppen összegződtek a negatív dolgok, mert az élet más területén is szeretett volna valamit elérni, de a kontraszelektív Párt-politika folyományaként egészen másra kényszerült. Mármint, hogy eredményt mutasson fel a személyiségétől teljesen idegen és viszolyogtató munka-területen.
Olyan mértékű frusztáció alakult ki benne, hogy törni-zúznia kellett volna, hogy lehiggadjon. Akkor azonban ezt még nem lehetett börtön nélkül megúszni. Ha valaki meg már megjárta a börtönt az el is áshatta magát örök időkre, vagyis: élő halott lett.
Ráadásul, ezt az elviselhetetlenül negatív életérzést kivetítette a nálánál tíz évvel idősebb, megállapodott feleségére. Ő, viszont elvárta tőle a megszokott szexet. Csakhogy szegény Áronnak a túl nagy elfojtástól már nem is volt többé vágya semmilyen szexelésre. Tehát: egyszerűen nem ,,működött" úgy, hogy ki tudta volna elégíteni az emiatt zsémbessé váló feleségét.
Úgy járt Áron, mintha kigyulladt volna a 100. emeleten lévő lakása és az elviselhetetlen fájdalom elől, ami az égési sebekkel járt, a mélybe akarta volna vetni magát. De ő egy földszintes kis lakásban lakott és ezért gondolt az érvágásra...
Akkoriban nem(sem) lehetett a problémákról beszélni, mert akkor magadra haragítottad a Párt ,,illetékesét": ,,miaznemteccikarenccer?" kérdést szegezve szerencsétlen elégedetlenkedőnek.
(Azért is gondoltam a rendszerváltozás elején, hogy minden körzeti szakorvosi rendelőben kellene működnie pszichológusnak is. Szörnyű, hogy MÉG MINDIG ideggyógyászatra küldik a lelkileg összeroppanó embereket! Talán, ettől merevedett meg a közgondolkodásban az a nézet, hogy aki lelki tanácsra szorul, az ,,BOLOND" és inkább nem panaszkodik...)
Van erre a problémára egy közismert szerelmespár esete: Domján Edit és Szécsi Pál. Mindketten a halálba menekültek az elviselhetetlen életérzés elől.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán is hasonlón mehetett keresztül. Latinovits ,,kiszállt", Ruttkai, meg belebetegedett és hamarosan belehalt.
Még az oly ,,dörzsölt" ember is, mint Gobbi Hilda is azt mondta: ,,nagyon jól lehet élni ebben az országban, csak semmit ne akarjon az ember!" Ezt akkor mondta, amikor már belefáradt abba küzdelembe, hogy legyen a nemzetnek színháza, meg a színészeknek múzeuma és ,,otthona".
A középszer annyira rátelepedett a hatalmával mindenre és mindenkire, hogy egészen egyszerűen nem lehetett hova menekülni előle, csak a halálba. Vagy az alkoholizmusba, ami megint-csak egy elhúzódó agonizálással volt/van egyenlő.
Aztán jöttek a 80-as évek, és nálunk is végbement egyfajta szexuális ,,forradalom" és átestünk a ló túlfelire. Mert ez is - amolyan magyar-módra - történt. Amiért ekkoriban vezették be a vállalatok a GMK-kat, ahol lehetett másodállásban is húzni a belünket, legtöbben nem otthon, hanem a munkahelyükön szexeltek. Miskolc(z)i Miklós meg is írta az erről szóló szociográfiáját, a ,,Mindenki mással csinálja" címmel. A szakmunkások teljesítménybérben ledolgozták a napi kötelező nyooocórát, aztán, a másik nyooocat meg a fusiban és már csak arra maradt energiájuk, hogy a kocsmában emelgessék a poharakat, meg meg...ják az ott található, erre ,,szakosodó" női személyeket. Azt hiszem a Bikini Lojzija is erről énekel, amikor azt mondja: ,,Csókolom! Megszakadhatok?"
József Attila esete: ő, 1937-ben feküdt a sínekre. Akkoriban is a sznob középszert kellett volna ,,kiszolgálni". Az ,,igazat" mondd ne csak a ,,valódit" gondolatával árulja el magát. Azt, hogy mennyire elege lehetett a ,,valódi kutyabőr"-, meg ékköves aranyékszer-, meg szőrmebunda, meg miegymás ,,valódi" úrhatnám polgárból és dolgokból!
Attilát is az a szörnyű ambivalencia kergette az őrületesen elviselhetetlen életérzésbe, hogy nem kaphatta meg Flórát!!! Kristálytisztán átélhető minden gyötrelme, amit megírt Illyés Gyuláné a ,,József Attila utolsó hónapjairól" c. könyvében.
József Attila hatalmas intellektualitása sehova ,,nem fért be"! A ,,proletárok" is kiverték maguk közül, amikor szemináriumot akart tartani nekik Csepelen. (Csengey is megjárta ezzel.) Az ,,uraknak" nem volt elég úri, a munkaadóknak, pedig túlontúl okos volt. A verseit sem tudta úgy megjelentetni, hogy az folyamatos megélhetést biztosított volna számára. Egy ilyen ,,lángoló" elmének elfogadhatatlan az a vegetálás, amire élete utolsó időszakában kényszerült testvére balatoni nyaralójában...
(BMI)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-06-29 13:18:06, vasárnap
|
| |
| |
Radikális zászlóbontás a Karácsony Benő parkban
MTI
| 2008. június 28., szombat 20:20
Több mint tíz radikális szervezet egységbe tömörülve zászlót bontott Nemzeti Erők Szövetsége néven Budapesten, a XV. kerületi Karácsony Benő parkban szombat délután.
A főként kormányellenes tüntetéseikről ismert szervezetek megfogalmazott célja, hogy közös erővel lépjenek fel "a kormányzat népelnyomó törekvése ellen". Az egybegyűltek a rendezvényen "hitük tanúságaként" esküt tettek a Szent Korona másolata előtt.
Az összegyűlt mintegy kétszáz ember előtt többek között felszólalt Morvai Krisztina jogász, a Civil Jogászbizottság volt társelnöke.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2008. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
151 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 390
- e Hét: 5898
- e Hónap: 14502
- e Év: 50443
|
|
|
Offline
