|
2021-10-05 06:07:56, kedd
|
| |
| |
Egy idős nő levele az idősek otthonában.
Ez a levél jelképezi életem egyensúlyát.
82 éves vagyok, 4 gyerek, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzet
méteres szoba.
Már nincs házam, és még a szeretett dolgaim sincsenek, de van valaki, aki
átrendezi a szobámat, felkészít enni és megágyaz, ellenőrzi a vérnyomásom.
Nincs többé unokáim nevetése, nem látom, ahogy felnőnek, ölelkeznek és
veszekednek; néhányan 15 naponta jönnek hozzám; mások három-négy
havonta; mások, soha.
Többé nem készítek krokettet vagy töltött tojást, se tekercs darált húst, se
keresztszemest. Még mindig vannak hobbijaim és sudoku, ami kicsit szórakoztat.
Nem tudom, mennyi marad még hátra, de meg kell szoknom ezt a magányt;
foglalkozási terápiát végzek, és segítek, amiben tudok, aki rosszabb nálam,
még akkor is, ha nem akarok túlságosan kötődni. : gyakran eltűnnek.
Azt mondják, hogy az élet egyre hosszabb. Miért? Ha egyedül vagyok,
megnézhetem a családom fényképeit és néhány emléket, amit magammal
hoztam az otthonba és ennyi.
Remélem, hogy a következő generációk megértik, hogy a család azért van
felépítve, hogy legyen jövője (gyermekekkel) és visszafizessen szüleinek azzal
az idővel, amelyet mi adtunk, hogy felnőjenek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szépkor 3. |
|
|
|
|
|
Offline
