|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 18
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 18:01:24, vasárnap
|
| |
| |
II.14.3.2. A kegyelem, az ember akarata; kegyelmi kiválasztás
Augustinus a kegyelemről is más módon beszél mint elődei. A kegyelem ingyenes és szükséges, az ember nem képes rá, hogy jó cselekedeteivel megszerezze a kegyelmet. Augustinus korábban még az ember szabad akaratáról tanított, de később állította, hogy a kegyelemre nézve az embernek nincs szabad akarata: Isten az, aki még az ember akaratát is átformálja. Isten kegyelme nem az ember kérésére működik, hanem ellenkezőleg: Isten kegyelme az emberi akarat ellenére hat. Ha egyszer részesülünk a kegyelemben, megváltozik az életünk, és akkor az élet megszentelésével tudunk Istennek szolgálni, saját akaratunkkal; de még akkor is Isten tartja fenn az emberben a kegyelmet. A reformátorok felfogásától eltérően, Augustinusnál a kegyelem elsősorban nem a bűnök bocsánatát jelenti, hanem az ember megjavulását: a kegyelem által az ember egyre jobban tud Isten törvényei szerint élni.
Az ember akarata nem szabad, Isten kegyelme befolyásolja az ember akaratát, hogy az ember a jó mellett dönthessen. Így, a jó cselekedetekkel az ember hozzájárulhat saját üdvösségéhez, de nem az ember érdeméért - hangsúlyozza Augustinus, hanem csak azért, mert Isten kegyelmesen elfogadja az ember jó cselekedeteit. Isten saját ajándékait koronázza meg az emberben! E szerint a felfogás szerint az ember nem válhat tökéletessé a földön.
A kegyelem Augustinus tanításában a predestináción, Isten kegyelmi kiválasztásán nyugszik. Az Isten városában voltak engedetlen angyalok, akikből a sátán birodalma lett. Isten azonban teljes létszámú hadsereget kíván, ezért a kiválasztottak a bukott angyalok helyére fognak lépni. De miért van kiválasztás? Miért nem üdvözül mindenki? Augustinus szerint Isten bizonyos embereket az üdvösségre választott ki, másokat pedig bűnükben hagyott. Ezzel azt kívánja megmutatni, hogy senki sem érdemelte meg a kegyelmet, s a kiválasztottak is láthatják, hogy nekik is elvettetés lett volna a részük, ha Isten nem lépett volna közbe. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:59:56, vasárnap
|
| |
| |
II.14.3. Augustinus teológiája
Augustinus a nyugati teológiai gondolkodásnak az egyik legfontosabb alakja. Különösen jelentős az, amit a bűnről és a kegyelemről tanított. A nyugati és a keleti egyház önálló teológiai fejlődése Augustinus korától számítható. Erre példa az, hogy a nyugati teológiában központi szerepet kapott a kegyelem fogalma és az abból fakadó keresztyén élet, amely a reformáció idején is centrális kérdésként jelentkezett! Keleten az istentiszteletre kerül a legnagyobb hangsúly, ahol az ember Istennel találkozhat.
II.14.3.1. A bűn lényege; az ember akarata nem szabad
Augustinusnál teológiai fejlődést lehet megfigyelni, amelyet itt röviden összefoglalunk, mert nagyon tanulságos. Amikor Augustinus megtért, átvette az akkori általános tanítást, hogy a bűn összefügg az emberi akarattal. Az ember akarata pedig szabad. Csak így lehet megérteni, hogy Isten az embert meg is bünteti bűnei miatt. Augustinus azonban átvette az eredendő bűnről szóló tanítást is: ha a bűnről gondolkozunk, nem csak az egyes emberre kell figyelnünk, hanem Ádámnál kell kezdenünk. A bűneset óta az első ember bűne miatt mindenki bűnös. Ennek ellenére mégis azt mondták, hogy az ember szabad akarata megmaradt.
Ezek után, amikor Augustinus elkezdett mélyebben foglalkozni a Római levéllel, rájött, hogy a bűn jutalma nemcsak a halál, hanem az is, hogy az ember mindig újabb bűnök után vágyik. Ebből az ördögi körből csak maga Isten kegyelme mentheti meg őt. A kegyelem teljesen Istentől függ, az ő kiválasztásától. Ádám Isten segítségével bűntelen maradhatott volna, de gőgből a saját lábán akart megállni, és ennek következtében bűnbe esett. Ádám így elveszítette Isten kegyelmét. Ez nem olyan, mint egy helyrehozható incidens - ahogyan azt Pelagius gondolta. Az ember akarata a bűneset után zavarban maradt: egyrészt azért, mert a bűnös ember már magától is a bűnre vágyik; másrészt azért, mert büntetésként Isten az embert ebben a zavart állapotban hagyta. Mivel Ádám nem csak egy ember volt, hanem ő az egész emberiséget képviselte, ezért Ádám bukása óta az emberi természet alá van vetve a bűn hatalmának.
A manicheusok felfogásával szembeni lényeges különbség abban áll, hogy szerintük a bűn a természeti világban, az ember testében rejtőzik. Augustinus azonban megkülönbözteti a természetet és a bűnt. A természet magában véve nem romlott meg, de Ádámban Isten mindenkit megbüntetett: "Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett" (Róm 5,12).
Augustinus különösen is hangsúlyt helyez a vágyra, amely a bűn gyökere. A vágyakozás azt jelenti, hogy az ember nem szereti Istent és felebarátját. A vágyakozás Augustinus szerint elsősorban szexuális jellegű: a szexualitás a bűn anyja. A bűn nem egy véletlen rossz cselekedet, amin neveléssel lehet segíteni. A bűneset után az emberi egzisztenciának alapvetően rossz beállítottsága van. Ádámban mindnyájan vétkeztünk, ezért mindnyájan adósai vagyunk Istennek. Ezekkel a tanításokkal a nyugati egyház az elvi moralizmust visszautasította. A korai kezdetektől fogva a jó cselekedet, az etika, állt a középpontban, mostantól egy új dimenzió keletkezik: a bűn nem csupán egy bűnös cselekedet, hanem az egész emberi lét részévé vált!
Érdekes az is, amit Augustinus a Szentlélek ellen való bűnről mond. A bűn magában véve nem megbocsáthatatlan. Akkor válik egy bűn megbocsáthatatlanná, ha az ember nem hisz abban, hogy a bűn megbocsátható! (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:58:17, vasárnap
|
| |
| |
II.14.2.3. De civitate Dei - Isten városáról
A Római Birodalom ereje egyre csökkent, elveszítette korábbi hatalmi pozícióját. Keletről vándornépek támadták meg a birodalmat, sőt 410-ben Alarich, gót vezér elfoglalta és kirabolta Rómát. A város pogány lakossága a keresztyénséget vádolta a híres város bukásáért. Azt mondták: elhagyták Róma régi isteneit, akik évszázadokon át dicsőséget szereztek a városnak és ezért a hűtlenségért következett be a bukás. Ez volt az egyik külső oka annak, hogy Augustinus könyve egyszerre fordul a pogányok ellen és hozzájuk, amikor megmagyarázza nekik a keresztyén hitet. A katechézisről szóló könyvéhez hasonlóan, Isten üdvtörténetét mutatja be olvasóinak.
Az első tíz "könyv" apologetikai jellegű, amelyben kikel azok ellen, akik a földi élet és az örök élet biztosítására nézve a régi istenek tiszteletét óhajtják. Aztán válaszol arra a kérdésre: "mi az emberi történet tartalma és értelme"? Augustinus szerint a történelemben két város áll egymással szemben: Isten városa és a földi város, amelyet gyakran nevez a sátán városának. Isten városának tagjai az Istent szerető és tisztelő angyalok és emberek közössége, míg a sátán városába tartoznak az önmagukat szerető angyalok és emberek. Tulajdonképpen Jeruzsálemet és Babilont állítja egymással szembe a szerző.
Az Isten városának polgára csak használója a földi javaknak, mert érzi, hogy a tulajdonjog felettük nem az övé. Csak Istenben gyönyörködik, akitől kapja földi javait. Az ilyen ember hálás felhasználója ezeknek az ajándékoknak, mert Isten ezekkel vigasztalja földi vándorlásukban az övéit. Igazi békességre pedig majd Istennél lelnek. A földi város lakóinál fordított a sorrend. Az Isten városának polgárai idegennek érzik magukat a földi életben, ezért útnak indulnak valódi otthonukba, a mennyei hazába. Az Isten városának lakói ideiglenesen tartózkodnak az istentelenek között, mert hitben élnek és a mennyei hazára vágynak. Augustinus előtárja Isten városának történetét, ami már az igazságos Ábelnél elkezdődik, akit testvére gyilkolt meg. Isten városának története Krisztus visszajövetelével fog örök diadalt szerezni. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:54:35, vasárnap
|
| |
| |
Gyökér, hajtás, ágak
Római levél 11,17-24
,,Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol. Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket. Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba."
A szemléltetőeszközöknek egyetlen céljuk van: az, hogy érthetővé tegyék a tanítást. Charles Spurgeon, a nagy baptista igehirdető, akinek különös adottságai voltak a szemléltetéshez, így nevezte őket: ,,ablakok, melyeken keresztül beáramlik a fény". A Biblia szemléltetőeszközeivel kapcsolatban az az érdekes, hogy nem mindig ez a céljuk, sőt, úgy tűnik, néha éppen az ellenkezőjét érik el. Gondoljunk csak Jézusnak a magvetőről mondott példázatára. (Mt 13,1-23) Miután Jézus elmondta a tömegnek a négyfajta talajt, és hogy milyen négyféle eredménnyel járt a gazda magvetése, a tanítványok megkérdezték tőle, hogy mit jelent a történet és miért beszél példázatokban, mert nem értették. Meglepő módon Jézus a következő választ adja: ,,néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg... azért beszélek nekik példázatokban..." (11-13. v.) Azt mondta, történetének célja az volt, hogy elrejtse a mondanivalóját, nem pedig az, hogy érthetővé tegye.
Nehéz illusztráció
Pál apostol nem próbálta elrejteni mondanivalóját, amikor a Római levél 11. fejezetében elmondta az olajfa példáját a kitöretett és újonnan beoltott ágakkal. Világosan akart fogalmazni. Mégis, olvasói számára az illusztráció különösen is nehéznek tűnik. Előző tanulmányomban leírtam a metafora általam legegyértelműbbnek tartott értelmét: a ,,gyökér" Ábrahám, a ,,letört" ágak a következő nemzedékek hitetlen zsidói, a ,,beoltott" ágak pedig a hívő pogányok. Azonban ez nem mindenki szerint ilyen egyértelmű: az egyik szövegmagyarázó legalább féltucat különböző értelmezésre bukkant kommentárja írása közben.
Véleményem szerint a nehézség abból származik, hogy a példázatok vagy illusztrációk tanulmányozása közben az emberek elkövetik a legáltalánosabb hibát: megpróbálják az egyetlen, egyszerű értelmen túli jelentéseket beleerőltetni a szövegbe. Előfordul, hogy néhány részletet túlhangsúlyoznak, máskor pedig túlságosan szó szerint próbálják meg értelmezni a történetet.
Ebben az esetben a következő történhetett: a legfőbb probléma az olajfa értelmezésében az, hogy csupán egyénekre vagy népekre vonatkoztatjuk-e. Mi történik akkor, ha a letört ágakat egyénekre vonatkoztatjuk? Ezzel egyértelműen azt mondjuk ki, hogy az ember elveszítheti az üdvösségét, így viszont figyelmeztethetjük az embereket, hogy ne legyenek elbizakodottak, ami mindenképpen hasznos. A következő tanulmány ezzel foglalkozik. De az, hogy az üdvösséget ellehet veszíteni teljesen ellentmond Pál tanításának a Római levél 8. fejezetében, ahol hangsúlyozza, hogy semmilyen teremtmény ,,nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban" (39.v.)
Sőt, ha valóban ezt a nézetet valljuk a Róma 9-11. fejezetek értelmüket vesztik. Pál egyedül azért írja ezeket a fejezeteket, hogy válaszoljon arra a felvetésre, hogy nem hihetünk a szentek állhatatosságában, ha Izráel elkárhozik, mivel abban az esetben Isten nem lett volna hűséges hozzájuk.
Viszont ha az illusztrációt nemzetekre vonatkoztatjuk, Izráel népe helyére a pogány népek kerülnek, és így valamiféle pogány felsőbbrendűség képe jelenik meg előttünk. Az imént említett szövegmagyarázó- aki legalább hat különböző értelmezést talált az olajfára- ezen a véleményen van. A Római levél 11. fejezetéhez írt részletes magyarázatában az olajfáról szóló fejezetének a ,,Pogány uralom" címet adta.
Ezeket a nehézségeket könnyen megoldhatjuk, ha felismerjük: Pál nem egyénekről, de nem is nemzetekről beszél, hanem általában a zsidokról és a pogányokról. Mondanivalójának lényege az, hogy a legtöbb zsidó nem hitt Jézus Krisztusban, ezért az eredetileg nekik, mint zsidóknak adott lelki áldások már nem az övék, miközben sok pogány, akikre nem vonatkoznak az Izráelnek szóló lelki áldások, mégis bementek ezekbe az áldásokba a zsidók Messiásába vetett hit által.
Ami pedig Istennek az Izráellel kötött szövetségét illeti, Pál azt mondja, hogy az beteljesedik, bár nem minden egyes zsidó számára. Azok a zsidók és pogányok, akiket Isten kiválasztott az üdvösségre, megmenekülnek, majd végül Izráel népe megtér, és lelki áldásban részesül.
,,Természetellenes" illusztráció
A képpel kapcsolatban van még egy probléma, mellyel foglalkoznunk kell, és az pedig az, hogy a Pál által leírt beoltási eljárás természetellenesnek tűnik. Vad hajtásokat általában nem szoktak nemes tőbe oltani, inkább fordítva csinálják. William Sanday és Arthtur C. Headlam helyesen mondják jól ismert kommentárjukban: ,,Az oltóágaknak nemes tőről kell származniuk, és úgy kell őket a vad alanyba beleoltani- a fordítottjának nincs értelmes, és sohasem gyakorolják."
Pál ,,tévedése" miatt más szövegmagyarázók, például C. H. Dodd rosszmájú megjegyzéseket tettek az apostol feltételezett tudatlanságával kapcsolatban. Dodd a következőket írja: ,,Pál a városi ember korlátai között élt... nem volt annyira kíváncsi természet, hogy megkérdezze, mi történik az olajfa ültetvényeken, melyeket útjai során mindenfelé láthatott."
Nos, az eljárás talán nem is volt annyira lehetetlen, és elképzelhető, hogy Pál nem is tudatlanságból írja, amit ír. Néhány évvel ezelőtt William Ramsay, Pál tanítánsainak és utazásainak egyik nagy kutatója írt egy tanulmányt ,,Az olajfa és a vadolajfa" címmel, amellyel ókori igazolást talált Pál nézetére. Ramsay szerint egy római író, Columella a következőket írta: ,,amikor egy olajfa rosszul terem, egy vadvesszőt oltanak bele, és ez új erőt ad a fának". Palladius hasonlóképpen ír: ,,a vad olajvessző új erőt adott a fának, amelybe beoltották". Ramsay a híres mediterrán gyümölcsfa botanikust, Theobald Fischert idézi, aki szerint a Pál által említett eljárást ,,kivételes esetekben még ma is alkalmazzák".
Azonban Ramsay magyarázatával is van egy probléma, mivel szerinte a vad olajvessző beoltásának az az értelme, hogy új erőt ad a régi fának vagy gyökérnek. Azonban Pál szerint a pogányok, akiket a vad olajvesszők jelképznek, semmit sem hoznak az oltásba. Ramsay megoldása, mely bár kertészeti szempontból nézve helyes, és felmenti az apostolt a tudatlanság vádja alól, igazából csak zavarodást kelt a témában.
Véleményem szerint az igazi magyarázatot Pálnak a 24. versben használt kifejezése adja, amikor azt mondja, hogy a pogányok ,,a természet ellenére" beoltattak a nemes olajfába. Ha szó szerint veszzük, ez azt jelenti, hogy Pál pontosan tudta, hogy amiről beszél- a vad hajtás beoltása a nemes tőbe- természetellenes eljárás volt. Csak éppen pontosan ezt akarja mondani. Teljesen természetellenes volt, hogy Isten így mentse meg a pogányokat, mégis pontosan így tett: az üdvösség kegyelemből van. Azonban ha Isten természetellenes módon mentette meg a pogányokat, mennyivel inkább várhatjuk, hogy végül Izráelben természetes módon hitet támaszt saját Messiásuk iránt!
Tanulságos illusztráció
Azonban ennyi elemzés már bőségesen elegendő. Mit akar ez a hosszabb (8. vers) Bibliai kép mondani? Mit tanít nekünk? Hét tanítást látok benne.
1.Istennek csak egyetlen népe van. Ez egyértelműen következik az olajfa- példaából, de meglepő módon sokszor különösen azok hagyják teljesen figyelmen kívül, akik hozzám hasonlóan hisizk, hogy a Róma 11. a zsidók jövőbeli áldásáról mondott prófécia. A legtöbb ilyen ember diszpenszacionalista, akik a teljes Izráel megtérését egy jövőbeli korra teszik, és szerintük ez az egyházétól különböző identitást és rendeltetést ad majd a zsidóknak. Én hiszek Izráel jövőbeli megtérésében, mert hiszem, hogy a Római levél 11. fejezete és más Bibliai szakaszok is ezt tanítják. Azonban a diszpenszacionalisták ellenfeleinek igazuk van, amikor azt mondják, hogy Istennek nem két népe van, két külön rendeltetéssel, hanem egy.
A levélben Ábrahám minden hívők atyjaként jelenik meg, mivel hozzá hasonlóan ők is hit által üdvözülnek. Ő a fa gyökere. Következésképpen akik üdvözülnek, akár zsidók, akár pogányok, egyedül az Istenbe vetett hit által üdvözülnek, tehát mindannyian egyetlen olajfa részei.
Ráadásul amikor Pál a teljes zsidóság jövőbeli megtéréséről beszél, nem valami történelmen kívüli vagy történelmen túli eseményről beszél, amely egy következő diszpenszációban (korszakban) történik majd, hanem amely a történelmünkön belül fog bekövetkezni. Az általunk is ismert eseményekben fog beteljesedni, hogy a pogányok és végül a zsidók is hinni fognak Krisztusban, és betelik Isten választottainak teljes száma.
2.Isten népének gyümölcsöt kell teremnie (és gyümölcsöt is fog teremni). Pál nem csupán ezekben a versekben beszél a gyümölcstermésről, de az oltásnak pontosan ez a lényege: hogy még gyümölcstermőbb fa jöjjön létre. Emellett bár az apostol nem említi a gyümölcsöt név szerint, biztosra vehetjük, hogy erre gondol, amikor azt írja, hogy a hitetlen zsidók kitöretnek ,,hitetlenségük miatt", és a hívő pogányok beoltatnak a zsidó fába ,,hit által" (20. v.). A hitetlenség a gyümölcstelenség végső kifejeződése, és a hit az első a gyümölcsök között.
Az előző tanulmányban megjegyeztem, hogy az olajfa nem egy gyakori kép az Ószövetségben, különösen nem Izráelre vonatkoztatva. Mégis, két helyen is vonatkozik Izráelre: az egyik a Jeremiás 11,16, a másik pedig a Hóseás 14,6. Nem azzal vannak kapcsolatban, hogy vad ágakat beoltanak a régi tőbe, de a gyümölcstermésről beszélnek. A Jeremiás 11,16 a következőket mondja: ,,Lombos, szép formás gyümölcsű olajfa nevet adott néked az Úr. Nagy vihar morajánál tüzet gyújta rajta, és leromlottak az ágai."
Miért pusztul el a fa tűz által, és miért törnek le ágai? A következő vers megmagyarázza: Izráel és Júda házának gonoszsága miatt. Más szavakkal, nem voltak gyümölcstermők. Nem hittek. Elképzelhető, hogy Pál ebből a szakaszból merítette az olajfa példáját.
És talán a Hóseás 14,6-ból is, mely az egyetlen másik vers, ahol az olajfa a zsidó nemzetre vonatkozik. Azért mondom ezt, mert a Róma 11-hez hasonlóan ez a vers is Izráel jövőbeli áldásokkal teli napjára tekint előre. ,,Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné."
A vers mondanivalója természetesen az, hogy Isten azt várja el népétől, hogy gyümölcsöt teremjen. Sőt, ha nem terem gyümölcsöt, már nem is az Ő népe. Ezt tanította Jézus a János 15-ben feljegyzett beszédében, csak Ő szőlőtőkét és szőlővesszőket hozott fel példának az olajfa és olajvesszők helyett. Azt mondta: ,,Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim." (Jn 15,1-2.5.8). A szőlő-példa gyakran előfordul az Ószövetségben. (lásd Zsolt 80,8-16; Ézs 5,1-7)
3.A pogányok semmivel sem járulnak hozzá az üdvösség folyamatához. Ezzel a ponttal kapcsolatban találtam úgy, hogy Ramsay elemzése nem segít, sőt kifejezetten félrevezető. Bár az oltás lényege az, hogy a régi fát erőssé és gyümölcshozóvá tegye, Pál példájában éppen az ellenkezőjéről van szó. A beoltott ágak a pogányok, és tulajdonképpen azt mondja nekik, hogy ne dicsekedjenek a levágott ágakkal szemben, mintha ők maguk értékesek lennének. Ehelyett mi, pogányok tartsuk szem előtt, hogy ,,nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged." (18. v.)
Állunk, de egyedül hitből állunk, és ez azt jelenti, hogy kegyelem az, hogy állunk. Nincsen semmi, amivel dicsekedhetnénk.
Ebből az is következik, hogy a pogány vallásokban nincsen semmi ,,jó". Manapság sokan hiszik, hogy minden vallás egy kis igazsággal hozzájárul a teljes igazsághoz; mindegyik a saját részével - azonban ez teljesen ellentmond Pál illusztrációjának. Az ázsiaiak nem adják hozzá a kis yin-yangukat, az afrikaiak nem adják hozzá törzsi vallásuk babonáit, az indiánok nem adják hozzá népi bölcsességüket és táncaikat, az amerikaiak pedig nem adják hozzá demokráciájukat vagy kapitalizmusukat. Pál illusztrációja szerint a pogányok ,,vadolajfák" (17. v.), amely az egyik legértéktelenebb fa.
Ne ugorjuk át a vad szócskát sem. Ha nem lenne az evangélium Jézus Krisztusban megjelent kegyelme, mindannyian vad utakon járunk, ráadásul ezek az utak pusztító utak is. Az egyetlen igaz útra a Krisztusban való hit vezet, mely a júdaizmuson keresztül érkezett el hozzánk.
Emlékszünk arra, mit mondott Jézus a samáriai asszonynak? Az asszony vitatkozni akart vele, hogy az általa ismert két vallásos hagyomány közül melyik volt a jobb: a samáriaiaké vagy a zsidóké? ,,Uram, látom, hogy próféta vagy" - válaszolta, amikor Krisztus megmondta neki, hogy bűnben élt. ,,A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell." (Jn 4,19-20)
Jézus azt válaszolta, hogy bár eljön majd az az idő, amikor lényegtelen lesz, hogy hol imádják Istent (,,Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát."), mégis ez nem jelentette azt, hogy a samáriaiak és a zsidók vallása egyenértékű lett volna: ,,Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidól közül támadt." (21-22. v.)
Az egyetlen igaz vallás a kijelentett vallás, melyet Isten a judaizmuson keresztül adott nekünk. Természetesen nem minden zsidó üdvözül! Pál ezt egyértelműen mondja. Ettől függetlenül azt is minden kétséget kizáróan leírja, hogy a zsidók nem azáltal üdvözülnek, hogy pogányokká válnak. Épp ellenkezőleg: a pogányok (és a zsidók is) úgy üdvözülnek, hogy igazi zsidóvá válnak, azaz mindenki, aki üdvözül, Ábrahám igazi lelki gyermekévé kell válnia.
4.A zsidók sem járulnak hozzá az üdvösséghez. Már említettem, hogy a pogányok semmivel sem járulnak hozzá az üdvösség eléréséhez. De ezen a ponton hozzá kell tennünk, hogy a zsidók sem. Ez viszont nem ellentmondás? Nem éppen most idéztem Jézust, hogy ,,az üdvösség a zsidók közül támad"? Igen, de az teljesen más, mintha azt mondanánk, hogy ,,aki zsidó, az üdvözül".
A közül szó származásra utal. Azt jelenti, hogy az üdvösség útját Isten Izráelnek a királyokon és a prófétákon, de legfőképpen Jézus Krisztuson keresztül jelentette ki. A zsidók birtokolják ezt a kijelentést, nem egyszerűen azért, mert zsidók vagy mert valamiféle veleszületett szellemi tudást hoznak magukkal, vagy mert Istennél belsőleg igazak lennének. Egyféleképpen van hasznuk, ugyanúgy ahogy a pogányoknak: ha hisznek Jézusban. ,,Hitetlenség miatt törettek ki,"- mondja Pál -
,,ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket."(20,23. v.) Ennél világosabban nem is tudna már fogalmazni.
Az eredeti gyökér-ágak példában a zsidó fán levő letört ágakat Pál ,,szentnek" nevezte. Milyen értelemben voltak szentek ezek az ágak? A válasz, ahogyan már az előző tanulmányban láttuk az, hogy ,,el lettek választva" Isten céljaira. Mik voltak ezek a célok? Az, hogy a zsidók:
Megkapják a törvényt, a prófétákat és az írásokat. Ez azt jelenti, hogy Bibliánkat a júdaizmuson keresztül kaptuk.
Ezeket megőrizzék a világ számára. Nem lenne Bibliánk, különösen Ószövetségünk, ha a zsidó írnokok hűségesen és fáradtságot nem kímélve nem őrizték volna meg ezeket az ősi iratokat a számunkra.
Biztosítsák a Messiás földi családfáját. Jézus Júda törzsén keresztül Ábrahám leszármazottja, Dávid király utóda volt.
Ezeknek az igazságoknak Isten szerinti tanúi legyenek. A legelső igehirdetők, köztük maga Pál is, zsidók voltak. Az igazság melletti hűséges tanúságtételük nélkül egyikünk sem ismerte volna meg Jézust, egyikünk sem értette volna meg az evangéliumot, és egyikünk sem hitt volna.
5.Ne dicsekedjünk. Az olajfa-példában megjelenő igazságok ötödik gyakorlati alkalmazása az, amit Pál maga is hangsúlyoz. A levélnek ebben a részében különösen is a pogányokat szólítja meg, ahogy a 13. versben is mondja, és fő mondanivalója az, hogy ne merjenek dicsekedni a zsidókkal szemben jelenlegi kiváltságos helyzetük miatt. Igaz, hogy a zsidó ágak kitörettek azért, hogy Isten gondviselése nyomán az evangélium eljusson a pogányokhoz, és hogy az evangélium elutasításából a pogányok számára áldás fakadt. Viszont a pogányoknak nem szabad dicsekedniük, mert egyedül hitből állnak, és ők is kitöretnek, ha nem maradnak meg a hitben.
Nem szabad elfelejtenünk a Bibliában található figyelmeztetéseket a dicsekvésről. Ha dicsekszünk, nem hiszünk, mivel a dicsekvés azt jelenti, hogy büszkék vagyunk saját (feltételezett) eredményeinkre, ezzel szemben a hit azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, amit Isten Jézus Krisztusban érettünk tett.
6.Ne előlegezzük meg könnyelműen Isten jóindulatát. A hatodik alkalmazás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy ne dicsekedjünk, mivel amikor dicsekszünk, akkor könnyelműen megelőlegezzük Isten jóindulatát, ami végzetes tévedés. Ha erre építünk, az azt jelenti, hogy azt hisszük: minden rendben van közöttünk és Isten között, függetlenül attól, hogy mi mit hiszünk vagy mit nem hiszünk, vagy éppen mit teszünk. Csak úgy kerülhetjük el az elbizakodottságot, ha engedelmeskedünk Istennek, és szorgalmasan az igazságot keressük. Ahogyan már többször is mondtam: nem vagyunk Jézus Krisztus tanítványai, ha hűséges tanítványként nem követjük őt. Márpedig ha nem vagyunk Krisztus tanítványai, keresztyének sem vagyunk.
7.Féljük (tiszteljük) Istent. Végül pedig, féljük Istent (20, 22. v.).Ez nem jelenti azt, hogy rettegnünk kellene Istentől, ha keresztyének vagyunk. Sokkal inkább a tiszteletről van szó. Ettől függetlenül szent, félelmetes tisztelettel kell viszonyulnunk Őhozzá - csodálnunk kell Isten jóindulatát és szigorúságát. Így nem felejtjük el, hogy Isten nem csúfoltatik meg. Ő megbünteti a bűnt, és a hitetlenség elzár minket az üdvösség jó fájától, bárkik is vagyunk. Gondoljunk arra, hogy Istennek valóban csak egyetlen népe van, és ebbe az egyetlen népbe egyedül a Jézusba vetett igaz hit által tartozhatunk.
James M. Boice |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Isten terve Izráellel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:48:19, vasárnap
|
| |
| |
Felfogásunk a mennyről
Amit eddig mondtunk emlékeztessen arra, hogy a menny elsősorban nem értünk létezik. Fő célja nem az, hogy minket boldoggá tegyen, hogy válogatott élvezeteket nyújtson vagy örök jólétet biztosítson. Természetesen mindezek együtt járnak vele, amint majd meglátjuk; de nem ezekért teremtette Isten a mennyet és nem ezért hozza el ő annak végkiteljesedését Krisztus visszatérésekor. A menny Isten saját dicsőségéért létezik.
Lényeges, hogy ezt abszolút világosan lássuk, mielőtt tovább megyünk. Ellenkező esetben a mennyről szóló egész felfogásunkat megmérgezi az önzés. Egy lealacsonyított felfogással maradunk, miszerint a menny csak attól lesz érdekes, amit nyerhetünk tőle. Ez pedig mélységesen téves. Egy rádiós beszélgetés során arról kérdezték nemrég az interjúalanyokat, mindnyájan közismert személyiségek, hogy mit gondolnak a mennyről. Elég szokatlanul, mindegyik hitt a mennyben és remélte, hogy oda kerül. De egyik személy sem említette Isten létezését. Ő nem számított. Ugyanez a felfogás - ,,mi jót tartogat ez számomra?" - sokunkban előfordulhat anélkül, hogy ezt észrevennénk.
Mégis értelmünkből minden ilyen gondolatot el kell hesegetnünk, mivel ezek teljesen méltatlanok. A menny Isten dicsőségéért létezik. Lényegében a Bibliában a ,,menny" és az ,,Isten" kifejezések sokszor felcserélhetők egymással. A tékozló fiú azt mondta apjának: ,,vétkeztem az ég ellen és te ellened" (Lk. 15,21), arra utalva, hogy apjával szemben tiszteletlenül viselkedve lényegében Isten ellen vétkezett. Amikor Máté a ,,mennyek országáról" beszél, akkor Isten országára utal. A menny Istenért létezik és Isten nélkül elveszti minden értelmét. Egészségesek, pontosak és biblikusabbak akkor leszünk tanulmányunkban, ha gondolkodásunknak mindjárt az elejére odatűzzük ezt a tényt: a menny Istenért és dicsőségéért létezik.
Hogyan hat ez rád? Mint valami távoli dolog? Túl elvontnak hangzik? Íme a lelki állapotod egy értékes vizsgája. Várakozással hallgatod, hogy miket fogsz majd a mennyben élvezni. Figyelsz az örömeire és gyönyöreire. Isten és a dicsősége nem érdekel túlságosan. De gondolkozz el egy pillanatig. Ha nem érdekel Isten dicsősége, akkor nem érdekel az sem, hogy miért teremtette a világegyetemet. Nem érdekel a létező legfontosabb valóság. Tédre kell borulnod Isten előtt, hogy megvalld vakságodat: ,,Ó, Uram Isten, annyira érzéketlen vagyok irántad, hogy nem is törődöm a világmindenség legfontosabb dolgával. Szégyellem magam és fáj, hogy dicsőséged gondolata nem ragadott meg annyira, amennyire kellett volna. Bocsásd meg bűnösségemet. Adj nékem egy megújult szívet és felfogást."
A Mennyország jelenléte
Ha hívő vagy, nem villanyoz fel az Isten dicsőségén való elmélkeldés? Nem tölt be gyönyörűséggel annak tudata, hogy ebben a pillanatban már létezik egy hely, ahol dicsősége tökéletesen, megszakítás nélkül, árnyék vagy folt nélkül ragyog? Katonák elbeszélték, hogy a háború szörnyűségei közepette hogyan vígasztalta őket az otthon gondolata - a békesség és boldogság helye, ahol szeretteik biztonságban voltak. Tudni, hogy az az otthon létezik, biztonságban és sértetlenül, erősítette őket a harcban. Hasonlóképpen pihenhetünk meg mi is az élet harcaiban, csüggedéseiben és dicsérhetjük Istent, hogy valahol, már most, a menny egy valóság.
A dicsőség nem korlátozódik arra a láthatatlan világra. Nézhetünk e bűntől fertőzött világra is és örvendezhetünk, hogy a menny dicsőségének sugarai alászállnak és egyre nagyobb fényt árasztanak Krisztus népének életébe. Mivel a menny Isten dicsőségére teremtetett, ebből az következik, hogy Isten dicsősége akárhol tűnjön is fel, ott a mennyország előízével találkozunk. Egy ember szívében elvégzett üdvözítő munkája erőteljesen ábrázolja ezt. Ahogyan Matthew Henry mondta: ,,a kegyelem a dicsőség kezdete." Ha kegyelem van a szívedben, akkor a dicsőség elkezdődött benned.
A dicsőség pedig látható idegen és ijesztő helyeken is. A szenvedés, a gyengeség és a halál is lehet dicsőséges. Emlékszel az Úr imádságára, amikor megjövendölte szenvedésének ,,óráját", keresztrefeszítését? ,,Atyám, dicsőítsd meg nevedet" (Jn. 12,28). A Golgota a dicsőség bizonyítéka volt. Péternek megmondatott, hogy Istent fogja dicsőíteni, ez az ígéret pedig nem a csodáira vagy prédikálására vonatkozott, hanem a halálára (Jn. 21,19). Láthatjuk a mennyet egy korházi ágyon, egy haldokló hívő ember arcán. Láthatjuk a mennyet egy hűséges keresztyén emberben, akik napról napra küzd az élet nehézségeivel.
Valójában a mi óriási kiváltságunk a menny életét elkezdeni már itt a Földön úgy, hogy az emberek láthatják a mennyet bennünk, mivel Pál ezt mondja: ,,Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek" (1Kor. 10,31). Megmutathatjuk a mennyet a munkahelyen, otthonainkban vagy miközben együtt ülünk és Istent dicsőítjük a családdal. Megmutathatjuk a mennyet krisztusi szívélyességgel és türelemmel, őszinteséggel és szelídséggel. ,,A kegyelem a dicsőség kezdete" és ahol a kegyelem meglátszik, Isten dicsősége is meglátszik és ott van a menny.
Részben már most a mennyben élhetünk, mivel az bárhol megtalálható, ahol Istennel találkozunk. Élete egyik legfőbb megtapasztalása után, Jákób felkiáltott: ,,Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam ... nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja" (1Móz 28,16-17). Itt a Földön mindnyájan megtapasztalhatjuk naponta a mennyet. Bárhol tartózkodunk, az igazán az Isten háza lehet. Miközben e szavakat olvasod, megállhatsz egy pillanatra a menny kapujában. Hadd imádkozzunk, hogy Isten dicsősége Krisztusban annyira betöltse szívünket, értelmünket és életünket, hogy a mennyben lakozhassunk már most és örökkön örökké. (folyt. köv.)
Edward Donnelly |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Menny és pokol |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:46:48, vasárnap
|
| |
| |
Isten dicsőségének kisebbítése
Ez az áldott körülmény nem folytatódott sokáig. Az ördög megkísértette Ádámot és Évát, ők pedig hallgattak rá. Engedetlenkedtek Istennel szemben, kiestek fenséges helyzetükből és a bennük levő kép ragyogása megfakult. Az emberi lények elszakadtak Istentől. A halál belépett a világba. Isten megátkozta a földet és teremtményeit. Pál azt mondja, hogy ,,a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett", a ,,rothandóság rabságába" (Róm. 8,20- 21). Isten dicsősége megcsappant az általa teremtett világban.
Micsoda tragédia! Isten teremtette ezt a Földet és lakóit a saját dicsőségére, de mindössze néhány fejezettel odébb a Mózes első könyvében azt olvassuk, hogy ,,megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz ... A föld pedig romlott vala Isten előtt, és megtelék a föld erőszakoskodással" (1Móz. 6,5.11). Ezek szívet facsaró szavak. A bűn és a nyomor áradata ellepte a teremtett világot. De a bűnbeesés legnagyobb tragédiája nem abban van, amit nekünk vagy a Földnek okozott, hanem amit Isten kezemunkájának okozott, az Isten dicsősége színterében okozott rombolásban.
Vess egy pillantást arra a világra, amelyben élünk. Milyennek néz ki? Figyeld meg a magas polcon élő embereket, a hatalmasokat, a közvélemény-formálókat, az elittet. Milyen emberek ők? Hányan nemesek vagy tiszták, igazak és szeretők közülük? Vedd szemügyre társadalmunk növekvő romlását. Nem túl egyértelmű, hogy az emberek ,,szűkölködnek Isten dicsősége nélkül" (Róm. 3,23)? Tekints bolygónkra szennyezett levegőjével és vízével, forgószeleivel és árvízeivel, háborúival, járványaival és éhinségeivel.
Úgy tűnik, mintha Sátán nagy győzelmet aratott volna eltorzítva azt, amit Isten teremtett, megvetendővé téve Isten dicsőségének kijelentését. Természetesen a dicsőség még látható. Itt-ott még látjuk egy-egy felvillanását. Mégis, ahhoz képest, mennyire szánalomra méltóan keveset!
Isten dicsősége ragyogott; Isten dicsősége lecsökkent; de Isten dicsősége helyreállt.
Isten dicsőségének helyreállítása
Hála Istennek, ennél a pontnál újból jelentkezik a menny. Minden bűn és tragédia ellenére, létezik egy érintetlen, szeplőtlen birodalom, ahol Isten dicsőséges, természetfeletti szépségben ragyog - és ez a mennyország. Sátán levettetett a mennyből. Azon az örömteli helyen a szent angyalok imádják és szolgálják az Urat minden dicsőségében és pompájában. Isten dicsősége mindig is sugárzott a mennyben. A mennyben továbbra is ragyog.
E fényes régióból indul ki a lesújtó ellentámadás. A menny az a hely, ahonnan Isten dicsősége visszatér a Földre, hogy dicsőségessé tegye a Földet és népeit. A Biblia története arról szól, hogy a menny visszatér erre a földre, újból elfoglalva és betöltve azt. Isten dicsőségének kijelentéséről és helyreállításáról szól, ráadásul Krisztusban sokkal gazdagabb és csodálatosabb módon, mint valaha is láthattuk volna az Édenkertben vagy Ádámban.
Tehát Isten elkezd munkálkodni a történelemben. Mindent egy megfontolásból tesz - dicsőségéért. Ez Isten célja és szenvedélye. Kiválaszt egy népet az örökkévalóságban. Miért? Dicsőségére. Kiválasztja Izráelt dicsőségére. Kiszabadítja őket Egyiptomból saját dicsőségére. Helyreállítja őket a fogság után szintén dicsőségére. Miközben olvasod az Ószövetséget, mond önmagadban: ,,érkezik a dicsőség, érkezik a dicsőség!" Minden oldalon, Izráel történetének minden szakaszában, érkezik a dicsőség.
Végre aztán Isten elküldi Fiát. Amikor Krisztus megszületik, megnyílik az ég és mennyei seregek sokasága dicsőíti Istent. Témájuk? ,,Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!" (Lk. 2,14). János azt mondja, hogy Isten dicsősége látható volt a názáreti Jézusban, ,,mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét" (Jn. 1,14). Jézus összezúzta az ördögöt, a dicsőség ellenségét. Tökéletes életet élt és engesztelő halált halt, hogy népe bűneiért fizessen. Mikor a kereszthez közeledett, a következő szavakkal foglalta össze életét és munkásságát: ,,Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt" (Jn. 17,4). Halála és feltámadása után visszatért a dicsőségbe, ahonnan jött.
A menny dicsőségét, amellyel Krisztus bírt és amelyet kinyilatkoztatott, amelyért élt és meghalt, most átruházza másokra. Abban a pillanatban, mikor az emberek hisznek Benne, mondhatjuk, hogy belépnek a mennybe. A hívők dicsőséget nyernek és dicsőségbe lépnek. Átmegyünk a halálból az életre, és Isten azt műveli, hogy együtt ülünk ,,a mennyekben, Krisztus Jézusban" (Eféz. 2,6). Aztán lassan, lépésről lépésre, növekszünk a kegyelemben és a dicsőség elkezd ragyogni bennünk és belőlünk. Így haladunk előre, hétről hétre, évről évre, ,,elváltozunk, dicsőségről dicsőségre" (2Kor. 3,18) Jézus Krisztus képére. Isten dicsőségét látjuk egymás arcán és ez azt jelenti, hogy a menny leszáll a földre és a dicsőség terjed. Amikor meghalunk, lelkünk azonnal a mennybe távozik, a dicsőségbe.
Majd Jézus visszajön az ég felhőiben. Feltámadunk és testünk átváltozik, megdicsőül. Az egész teremtett világegyetem megújul, amikor Isten Krisztusban mindent kibékít önmagával. A bűn összes következménye megszűnik és Sátán minden műve fel lesz számolva. Az új Jeruszálem alászáll Istentől, a mennyből a Földre és lesz egy új ég és egy új Föld: egy csodás valóság, melyet Isten ragyogása tölt be, közvetlen jelenlététől és természetfeletti dicsőségétől lüktetve. Isten dicsősége teljesen helyreáll.
Hallgassuk újból Jonathan Edwardst:
,,Istennek a teremtmények által történő megismerése, megbecsülése, szeretése, dicsérése és Benne való örvendezése által Isten dicsősége megnyílvánul és elismertté lesz ... A dicsőség sugarai Istenből áradnak, részei Istennek és visszatérnek eredetükhöz. Így tehát minden Istentől, Istenben és Istenért van; Ő a kezdet és a közép és a vég."
A menny Isten dicsőségéért teremtetett. Ez a hely az, ahol dicsősége a legteljesebben megismerhető. (folyt. köv.)
Edward Donnelly |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Menny és pokol |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:44:06, vasárnap
|
| |
| |
Isten dicsőségére teremtve
A MENNYORSZÁG EGY IZGALMAS TÉMA és sok mindent fel szeretnénk fedezni vele kapcsolatosan. De lényeges, hogy a megfelelő ponton kezdjük el, mivel a kiinduló pontnál történő hibát nem lehet később kijavítani. Hiba lenne türelmetlenül és hirtelenkedve nekiesni a tanulmánynak anélkül, hogy megállnánk, meghatározva pontos helyzetünket. Megfelelő kiindulási pontot nyújtanak nekünk az Úrnak az Ézsaiás 43,7-ben elhangzott szavai: ,,akit dicsőségemre teremtettem". Eredetileg ezt a kifejezést saját népére vonatkoztatta, mindenkire, ,,aki csak az én nevemről neveztetik". De ez igaz általános értelemben mindarra, amit Isten teremtett és amit tesz. Különösen igaz ez a mennyországról. A mennyország Isten dicsőségéért jött létre. Ez az az alap, amelyre építenünk kell egész gondolkodásunkat.
Isten dicsőségének bemutatása
A Biblia első szavai ezek: ,,Kezdetben teremté Isten az eget és a földet". Megkérdezted-e valaha is magadtól, hogy Isten miért döntött úgy, hogy mennyet és földet teremtsen? Nem hajtotta őt a szükség, mivel nincs szüksége senkire és semmire. Mint Atya, Fiú és Szentlélek ő mindenkor tökéletesen elégséges önmagában. Mindig is az lesz. Ő a szükségek nélküli Isten (ApCsel. 17,25). De valamilyen célja mégis csak lehetett a menny és a föld megteremtésével. Mi volt az? Nem szeszélyesen cselekedett; nem unalmában vagy valami elfoglaltság keresése érdekében tette.
A legkielégítőbb választ Jonathan Edwardsnál találtam, az ,,A cél ami végett Isten a világot teremtette" című előadásában. Tőle megszokott alapossággal lát hozzá e kérdés megválaszolásához. Ez pedig így hangzik: ,,hogy jósága végtelen teljességének dicsőséges és bőséges kiáradása legyen ad extra, vagy önmaga körén kívül." Majd így folytatja: ,,önmaga közlésének hajlandósága vagy saját teljességének kisugárzása indította őt a világ megteremtésére." Isten tehát hajlandó volt önmagát közölni, saját teljeségét kiterjeszteni. Célja, úgyszólván, saját jóságának túlcsordulása. Azért döntött úgy, hogy mennyet és földet teremt, hogy dicsősége önmagából kifolyólag szétáradjon bőségesen. Létre hívott egy fizikai valóságot, szép rendben, hogy az megtapasztalja dicsőségét és beteljen azzal, valamint visszatükrözze azt - a teremtett világ minden atomja, minden másodperce, minden része és momentuma. Emberi lényeket teremtett saját képére, hogy visszatükrözzék dicsőségét és őket egy tökéletes környezetbe helyezte, amely szintén visszatükrözte dicsőségét. ,,És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó" (1Móz. 1,31). A menny és a föld bemutatta dicsőségét.
Az "egek"
Amikor azt olvassuk, hogy Isten teremtette az egeket és a földet, vajon mit jelent az ,,egek" szó? Az eredeti héber és görök kifejezések értelme bizonytalan, de jelentésük a kiterjesztett, magasztos, fenti régiókra vonatkozik. A menny az égbolt, ami magasságos és felemeltetett. A Biblia három különböző és mégis egymással kapcsolatban levő valóságra használja.
Először is az atmoszférát jelöli: a felettünk levő levegő, amely beburkolja ezt a Földgolyót. ,,Leszáll az eső és a hó az égből" (Ézs. 55,10). ,,Égi harmat" (Dán. 4,12), amely az égből, a levegőből száll alá. Olvasunk ,,az ég madarai"-ról is (Jer. 4,25). A fagy, a szél, a felhők és a pára, a mennydörgés és a jégeső, mindezek az égből jönnek. Ezt az eget értjük. Az atmoszféráról van szó, a felettünk levő levegőről.
Másodszor létezik az, amit mi mostanság ,,világűrnek" nevezünk. A Biblia ezt a régiót ,,az ég mennyezetének" nevezi. Az 1Mózes 1,14-ben, Isten világító testeket teremtett az ég mennyezetére, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától. Mire gondolt ő, mikor ezt tette? A Nap, a Hold és a csillagok tartózkodási helyére utalt. Az égitestek és a galaxisok ezekben az egekben találhatók. Tehát az ,,ég" szó az atmoszférára és a világűrre, a bolygók egeire vonatkozik a Szentírásban.
Természetesen, a mennyországról szóló bibliai tanra gondolva, nem fogunk időt tölteni az atmoszférával vagy a világűrrel. De reflektáljunk egy pillanatig ezeken a dolgokon, mielőtt tovább mennék az igazi témánkhoz, mivel nem szótári baleset az, hogy ezeket az égitesteket ugyanaz a szó jelöli mint az Isten lakhelyét. Ez nem a héber vagy a görög szegényes szókincsének tulajdonítható. Nem, hanem bizonyos kapcsolatot kellene a kettő között felfedeznünk. Az ég és a világűr a valódi mennyről beszélnek nekünk. Bizonyságot tesznek a Teremtő dicsőségéről és hatalmáról. A zsoltáros szerint: ,,Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat." (Zsolt. 19,2). Isten szivárványa az égből arról biztosít minket, hogy szövetséges ígérete határozott (1Móz. 9,13-17). A csillagok Isten ígéretére emlékeztetnek, amelyet választott szolgájának a megszámlálhatatlan utóddal kapcsolatosan adott, mivel azt mondta Ábrahámnak: ,,számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és monda nékie: így lészen a te magod" (1Móz. 15,5).
Ezek az egek korlátozottságainkról és kicsinységünkről beszélnek nekünk. A zsoltáros felkiált: ,,Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember-mondom-hogy megemlékezel róla?" (Zsolt. 8,4- 5). A csillagászok szerint a naprendszerünkhöz legközelebb fekvő csillag tizenhét billiárd mérföldre található. Mégis Isten ,,elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi." (Zsolt. 147,4). Mennyire félelmetes és fenséges kell hogy Ő legyen! Ézsaiás próféta szavaiban: ,,Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket araszszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe?" (Ézs. 40,12).
Mi mesterséges fénnyel kivilágított városokban élünk és ritkán örülhetünk az éjszakai ég látványának. A szakértők megmondják, hogy milyen időre számíthatunk és a hóra, valamint az esőre nem úgy gondolunk, mint amelyek fentről jönnek, hanem mint ,,hideg frontra" és ,,alacsony légnyomásra". Nem sűrűn tekintünk fel az égre vagy gondolunk rájuk. De nem véletlen egybeesés, hogy a Biblia nyelvében az atmoszférát és a világűrt égnek vagy mennynek nevezik. Ez célzás nekünk, hogy emeljük fel tekintetünket és csodáljuk a Teremtő dicsőségét, fenségét és erejét. Vegyük észre irántunk való jóságát az égből jövő termékeny eső kirendelésében (ApCsel. 14,17). Ezek az egek beszélnek nékünk ,,a" mennyországról és a menny Istenéről. Ezek az Úr bizonyságai az egész emberiség számára.
"Maga a menny"
Most érkezünk ahhoz, amit a Szentírás ,,maga a menny"-nek nevez. Azt olvassuk, hogy Krisztus ,,magába a mennybe" ment be (Zsid. 9,24): nem az atmoszféra, sem a világűr, hanem maga a menny. Az Ószövetség ezt a helyet a legmagasabb égnek, ,,az egeknek egei"- nek (2Krón. 2,6) nevezi. Pál, aki valószínűleg az atmoszférára utal az első ég kifejezéssel, a világűrre a másodikkal, a ,,harmadik éggel" a mennyre utal (2Kor. 12,2). Nem közli velünk, hogy hol található ez a menny, a legmagasabb menny, de a Biblia ezt Isten lakhelyének nevezi. ,,Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából!" - fohászkodik a próféta (Ézs. 63,15). Dávid király előre gondol akkor, mikor ,,az Úr házában" lakik majd örökre (Zsolt. 23,6). A menny Isten otthona. Mi így imádkozunk: ,,Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben".
Ha filozófusi beállítottságú vagy, lehet, hogy tiltakozol e gondolat ellen. Isten kétségtelenül jelen van mindenhol és nem korlátozhatja őt tér és idő. Ez tökéletesen igaz. Salamon király mondja, hogy az ég és az egek egei nem fogadhatják be őt (1Kir. 8,27). Isten semmilyen helyre nem korlátozható, akármennyire tágas is legyen az. Akkor milyen értelemben mondhatjuk azt, hogy a menny Isten lakhelye? Ha Isten mindenütt jelen van, akkor hogyan lehet a menny az otthona?
Valószínűleg a kulcs az ,,otthon" szó. Az otthon az a hely, ahol igazi önmagunk lehetünk. Ha meg akarsz ismerni egy személyt, akkor nézd meg, hogy kicsoda ő otthon. Nem tudsz meg annyi mindent róla a munkahelyen, a társadalomban, ahol kiöltözik és szépen viselkedik, mint otthon, ahol meglátod igazi mivoltát.
Noha Isten mindenhol jelen van erejével és bölcsességével, viszont szentségére és igazságára nézve a menny az otthona. Amikor ezt állítjuk, arra gondolunk, hogy a menny az a hely, ahol Isten a legvilágosabban jelenti ki önmagát és ahol úgy látjuk őt, amint van, lényének teljességében. John Owen így fogalmazta ezt meg: ,,nem azért mondják, hogy Isten a mennyben van, mert a lényének esszenciája arra a helyre korlátozható, hanem mert dicsősége kiemelkedőbben sugárzik ott." A mennyben jelenik meg kifejezetten Isten nagysága, onnan ragyognak tökéletes tulajdonságai elképzelhetetlen fényben és szépségben. A menny Isten dicsőségének a helye.
Ezért időnként a Biblia és a mi hétköznapi beszédünk egyszerűen ,,dicsőségnek" nevezi. A hívők sokszor mondják elhunyt barátaikról, hogy ,,megdicsőült", ami alatt a mennyországot értik. A zsoltáros mondja: ,,Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem." (Zsolt. 73,24). Meggyőződése, hogy Isten befogadja őt a mennyországba. Azt olvassuk, hogy Jézus ,,sok fiakat vezérel dicsőségre" (Zsid. 2,10). A menny bensőségesen azonosul a dicsőséggel úgy, hogy a két kifejezés majdnem felcserélhető egymással.
,,Dicsőségemre teremtetett." A menny a dicsőség arénája. Ezért teremtette Isten az egeket és a földet. Egy pompásan színes és gazdag világegyetem volt az, a férfi és a nő Isten gyönyörű képmáshordozói, az Úr pedig töretlen közösségben járt velük hűvös alkonyatkor a kertben. Minden Isten kiválóságát tükrözte. Isten dicsősége ragyogott. Minden igen jó volt. (folyt. köv.)
Edward Donnelly |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Menny és pokol |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:42:37, vasárnap
|
| |
| |
Miért fontos a mennyország témája?
Vajon számít, hogy nem gondolkodunk eleget a mennyországról? Nagyon is számít.
Először azért, mert sok ember, aki kész ténynek veszi, hogy ő a mennybe jut, nem jut be oda. Életükben semmilyen jel sem utal arra, hogy egyesültek Krisztussal. Hamis reményt táplálnak. Néha csipős megjegyzéseket hallunk, mikor egy-egy híres férfi vagy nő meghal. Van aki azzal viccelődik, hogy biztosan fentről nézik, hogy mekkora tömeg vesz részt a temetésükön. Hallunk golfozókról, akik éppen a játékot élvezik és horgászokról, akik hatalmas fogásokban részesülnek a mennyben. Lehet, hogy alig mutattak valami érdeklődést Isten dolgai iránt, lehet hogy sosem tanusítottak hitet az Üdvözítőben, de kész ténynek veszik, hogy ők most a mennyben vannak. Ha valaki netalán az ellenkezőjét meri állítani, hátborzongató bigottnak bélyegzik meg. Beszélgetünk emberekkel, akik feltételezik, hogy a mennybe jutnak, de közben nincs semmi érvük felszínes feltételezésük alátámasztására. A lehető legmegrázóbb sokkban lesz részük. A mennyország részükről történő elhanyagolása veszedelmes.
Aztán azért is számít, mert az eljövendő életről alkotott sok népszerű felfogás undorítóan pontatlan. A mennyországról szóló, manapság legeladottabb könyvek legtöbbje, egy keverék pontatlanul idézett bibliai versből, New Age filozófiából, mormonizmusból, okkultizmusból, üres érzelgősségből és babonaságból áll. A zűrzavar és hamisság ezen zagyvasága becsapja az embereket, akik közül sajnos nem kevesen ráadásul gyülekezeti tagok. Értelmük megmérgezett. ,,A természet nem szenvedi el a vákuumot"; így ha nem tanítjuk az igazságot, a tévelygés foglalja el a helyét.
Hanyagságunk azért is számít, mert keresztyénekként, eldobjuk magunktól az egyik legerőteljesebb evangélizációs eszközünket. Isten egy elképzelhetetlen boldogságtól fűtött örökkévalóságot kínál bűnös, nyomorult emberi lényeknek. Micsoda elképesztően dicsőséges lehetőség! De az Egyház nem kiáltja ezt az üzenetet a háztetőkről. A francia regényíró, Victor Hugo, pontatlan volt teológiájában, de pontos az érzelmeiben, mikor azt írta: ,,én egy arkangyal ebihalja vagyok." Más szóval, azt hitte, hogy az emberi lények egy fenségesebb és jöbb jövőre rendeltettek. Mégis a mai evangéliumi közösség arra összpontosít, hogyan segítsen az embereknek jobb ebihalakká válni. Nézz be akármelyik keresztyén könyvesboltba és figyeld meg, hogy mi mindenről szólnak a könyvek: bármiről, csak nem Istenről vagy a mennyországról és nem az eljövendő világról. Arról szólnak, hogy miként lehetnek jobb békaporontyok, korlátozott, időszakos javításokat végezve életükben itt és most. Ez mind, amit az Egyház kínálhat: ,,Krisztus nyugalmat adhat; Krisztus jobb házasságot adhat; Krisztus megtanít a gyermeknevelésre"? Az emberek fájdalom- csillapítókat és szülői kurzusokat találnak, amelyek legfeljebb ennyit ígérnek. De mikor szólunk arról a tényről, hogy Jézus Krisztus örök dicsőségbe vezethet? Nem beszélünk erről az embereknek és mégis csodálkozunk, hogy nem érdekli őket az evangélium. Nem használjuk az egyik legcsodálatosabb igazságot, amelyet Isten az Igéjében elhelyezett. Természetesen káros dolog a mennyország elhanyagolása.
De végül, saját magunkra nézve is számít - lelki növekedésünk és a szolgálatban való hatékonyságunk érdekében. Elhanyagolva a Biblia mennyországról szóló mondanivalóját, szegény, gyenge és gondterhelt hívők maradunk. A Szentírás mennyországról szóló tanításának nagy része nem evangélizációs jellegű, hanem Isten népének pásztorálására való. Gyermekeinek magyarázza el elsősorban az igében a mennyországot, hogy segítsen és megvígasztaljon, szentebbekké tegyen és megtöltsön örömmel. A mennyország tanának kinyilatkoztatása besugározza a te és az én életemet itt és most, hogy jobb emberek legyünk ma és holnap. Megcsaljuk önmagunkat, ha nem húzunk hasznot ebből a csodálatos tanításból. Óriási áldás sokkal többet tudni a mennyországról. És van erre lehetőség. Nem kell sötétben maradnunk.
Felfigyeltél a néhány bekezdéssel feljebb található félrevezető részleges idézetre? A mennyország természetfeletti jellegét említve idéztem az 1Korinthus 2,9-et: ,,Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek." De itt megálltam - megbocsáthatatlanul! Mert mit mond a következő vers: ,,nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által". Hányszor használják tévesen ezt az igeverset! A mennyország túl óriási, hogy megérthessük, mondják írók és prédikátorok, és idézik a kilences verset. De Pál egyáltalán nem erre utalt. Pontosan az ellenkezőjére. Azt mondja, hogy miközben a mennyország túl nagy, hogy a megtéretlen emberek megértsék, túl fenséges, hogy a magára hagyott emberi értelem felfogja, Isten kijelentette ezeket a dolgokat nekünk az ő Lelke által. Igéjével a kezünkben megismerhetjük a mennyországot. Az a szándéka, hogy tanítson minket róla és ne hanyagoljuk el továbbra is.
Hol kellene ezt elkezdeni? Megfigyelve azt a kontextust, amelybe a mennyországról alkotott felfogásunkat el kell helyeznünk. (folyt. köv.)
Edward Donnelly |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Menny és pokol |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:40:46, vasárnap
|
| |
| |
5. A mennyország fontos
MIKÖZBEN A LEGTÖBB EMBER ÁTKOZOTTNAK tartja még a pokol gondolatát is, a mennyország tana valószínűleg a keresztyén tanítások legnépszerűbbje. Egy közvélemény-kutatás szerint, amelyet az Egyesült Államokban végeztek 1990-ben, a megkérdezettek hetvennyolc százaléka állította, hogy hisz a mennyországban. Egy állítólag anyagias világban a halál utáni élet széleskörű varázsával találkozunk. Az angyalokról szóló, jóval több mint száz könyv van jelenleg is nyomtatás alatt. Az olyan címek, mint az Embraced by the Light és Caught up into Paradise vezetik a legeladottabb könyvek listáját. A természetfölöttivel foglalkozó tévé-adások tömegeket vonzanak. A mennyország divatos téma.
Ez nem egy újkeletű jelenség, mivel a túlvilágba vetett hit az egész emberiségre jellemző. Úgy olvassuk, hogy Isten ,,e világot is adta az emberek elméjébe" (Préd. 3,11) és az emberi lények ösztönösen is tudják, hogy létezik egy másik élet a mostani után. Az egyiptomi piramisokban található bebalzsamozott holttestek mellett térképeket helyeztek el vezérfonalként a túlvilágra. A görögök és rómaiak hittek egy szellem-világban, amelybe halálukkor belépnek. A bennszülött amerikaiak nyilakat és nyílvesszőket helyeztek el törzsi temetkezési helyeiken a boldog vadászmezőkön történő használatra. Manapság pedig olyasmiről hallunk, hogy nőket, kívánságuk szerint, az arcfestékes neszesszerükkel vagy kedvenc folyóirataikkal temetnek el. A túlvilági életbe vetett hit állandó eleme az emberi kultúrának.
És mégis valami furcsa mindebben. Sok ember állítja, hogy hisz a mennyországban, de érdeklődésük felszínes. Úgy tűnik, hogy ez a hit egyáltalán nem befolyásolja életmódjukat. Nincs semmilyen gyakorlati hatása viselkedésükre. Szemmel láthatólag nem törődnek azzal a jövővel, amelyet reményeik szerint majd megtapasztalnak és élvezni fognak.
Még ennél is zavarba ejtőbb, hogy a keresztyénségen belül is kevesebb érdeklődést találunk a mennyország iránt, mint a történelem során bármikor. Kevés értékes kortárs könyv íródott e témáról. A református teológia egyik legkíválóbb könyve jelenleg Louis Berkhof Rendszeres Teológiája, és mégis furcsa módon, a 784 oldalas könyv mindössze egy oldala foglalkozik a mennyország kérdésével. Nem prédikálnak sűrűn róla. Keresztyének, mikor találkoznak, ritkán beszélnek a túlvilági életről és a dicsőség kilátásáról. Meglepődhetünk azon, hogy a hitetlenek annyira érintetlenek maradnak a mennyország gondolatától, amelyről állítják, hogy hisznek benne. De minden bizonnyal sokkal érthetetlenebb, hogy mi, akik a Krisztusba vetett hit révén jogosan reménykedhetünk a mennyország ajándékában és az ott történő örök tartózkodásban, annyira kevés időt és figyelmet szentelünk neki.
Miért kíséri hanyagság a mennyország tanát? És miért annyira ártalmas ez a hanyagság?
Miért hanyagolják el a mennyországot?
Az egyik oka annak, hogy sokan közülünk nem elmélkedünk eleget a mennyország felett, hogy nagyon lefoglaljuk magunkat e világgal. Azzal vesszük körbe magunkat, amit láthatunk, hallhatunk, érinthetünk és szagolhatunk. Ha kezembe veszek egy pénzérmét és közelhozom a szememhez, eltakarja a Napot és nem látok többé semmit, csupán azt a parányi, csillogó érmét. Nos a Nap nagyobb a pénzérménél, de mivel ez közelebb van, elzár a tekintetem elől valami összehasonlíthatatlanul nagyobbat. Az élet napi valóságai lehet, hogy nem nagyok, sem fontosak végső soron, hanem közel vannak hozzánk és hatást gyakorolnak ránk. A veszély pedig az, hogy pontosan e világ közelsége zárja el előlünk az eljövendő dicsőséges világ végtelenül fenségesebb kilátását.
A mennyország elhanyagolásának másik oka, legalábbis a nyugati világban, a túlzott kényelem. Többnyire gazdagok vagyunk, másokhoz képest, eléggé egészségesek, és tűrhetően boldogok. Az élet édes és anélkül, hogy észrevennénk, jólét- és gazdagságfüggők lettünk. Csak a tragédia tart ébren és ébreszt rá hirtelen a mennyország és pokol létezésére. Ha szeretteink közül valaki komolyan megbetegszik, egy pillanat alatt feleszmélünk, hogy a mennyország többé nem elmélet vagy valami távoli dolog. Nagyon is valóságos lesz és többet kívánunk megtudni róla. De legtöbbször megelégszünk a jelenlegi helyzettel. A hívők korábbi nemzedékeiben jobban élt a zarándok lelkület. ,,Csak jövevény vagy", énekelték, ,,e világ nem honom". De világunk egy gazdag világ, kellemes világ, gyökereket eresztettünk benne. Eladtuk a ,,mennybe fel, egyenest" a virágzó itt és mostért. A mi korunk az azonnali kielégülések kora és annyi élvezni való van a jelenben. A társadalom egy sor káprázatos élményt kínál, az interaktív szórakozás új technológiájától kezdve egész az exotikus külföldi kirándulásokig. E világ kényelme csökkenti a mennyország vonzerejét.
Vagy elhanyagolhatjuk a mennyországot azért is, mert nem látunk benne mást, mint létezésünk következő, elengedhetetlen fokát. Természetesen a hitetlenek így gondolkodnak. De sok gyakorló keresztyén hasonló nézőponttal rendelkezik. Hiszünk a mennyországban, mert olyasvalami, ami majd bekövetkezik a jövőben és, ha majd eljön, örülni fogunk neki. De időközben miért fecsérelnénk el az időt a felette történő elmélkedéssel? Mivel segítene rajtunk a fényes nappal történő ábrándozás? A mennyország eljön, amikor eljön. Akkor majd lesz elég idő felette gondolkodni.
Elhanyagolhatjuk a mennyországot egyszerűen azért is, mert hidegen hagy. Gyermekként nem akartam a mennybe kerülni, mivel egy unalmas helynek tűnt. Úgy képzeltem el, mint egy istentiszteletet, amely állandóan folytatódik, évmilliókon át, miközben én egy foltnélküli fehér ruhában ülök egy márványszékben, amelyben meg sem mozdulhatok egy örökkévalóságon át. Az örök élet egy ilyen képe nem volt vonzó egy fiúcska számára! Természetesen, mikor a téma felmerült otthon, mindig egy méltóságteljes lelkesedést színleltem, de mindez mű ízű volt. Nem szerettem a mennyország hangját és nem siettem oda bejutni.
Ilyen gyermeteg tévképzeteket kinőhetünk, és mégis furcsamód érzéketlenek maradhatunk a mennyországgal szemben. Felfogásunk lassú és szépségének továbbadása pedig unalmas marad. Az irodalomkritikusok a következő képpen kommentálták John Milton két nagy költeménye, az Elveszett Paradicsom és a Megtalált Paradicsom közötti különbséget. Az Elveszett Paradicsom jobb minőségű munka, élénkebb, színesebb és megragadóbb, miközben a Megtalált Paradicsom időnként enyhe és inkább élettelen. Úgy tűnik, hogy Miltonnak könnyebb volt a pokolról, mint a mennyországról írni. Bizonyos értelemben a mennyország nem vonzó számunkra. Igazság és tragikus humor található az egyik asszony esetében, akit megkérdeztek egyik elhunyt barátja felől és indulatosan válaszolt: ,,nos, azt gondolom, hogy élvezi az örök boldogságot, de én nem akarok egy ilyen kellemetlen témáról beszélni"!
A keresztyének néha agymosáson esnek át, hogy ne érdekelje őket a mennyország. Néha túl buzgók vagyunk abban, hogy a kívülállók tetszésére legyünk, aggodalommal tudakolva tőlük, hogy mit várnak el tőlünk és biztosítva őket arról, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk. A világ pedig azt állítja, hogy nyílván csak a releváns dolgokat akarja. ,,Ha nincs semmi gyakorlati tanításotok számunkra, akkor nem akarunk rátok hallgatni. Nekünk az itt és most tekintetében van szükségünk segítségre, a mára és a holnapra. Milyen konkrét hasznot hoz nekem a ti üzenetetek? Mire használhatom azt? Ne beszélj nekem a paradicsomi állapotról. Nem érdekel a komolytalan ígérgetésekkel tarkított túlvilág." A gyülekezetekben túl sokszor megadtuk magunkat ennek a gondolkodásnak és elhanyagoltuk az eljövendő dicsőséget. Sátán egyik legártalmasabb szlogenja az a kritika, hogy a keresztyének túlságosan mennyország-központúak és ezért semmi földire nem lehet őket használni. Természetesen, hasznosak akarunk lenni a Földön és azt gondoljuk, hogy a helyes válasz kevésbé mennyország-központúnak lenni. Az ellenkezője igaz, amint látni fogjuk, mert csupán a mennyország-központú emberek azok, akik a leghasznosabbak a Földön.
Ez a vád az ördög mesterfogásának bizonyult. Az ő befolyása áll leginkább a mennyország elhanyagolása mögött. Az ő érdeke, hogy rávegyen minket a mennyország elhanyagolására, hogy megvakítsa értelmünket e dicsőséges lehetőség előtt és figyelmünket rövidlátó módra az azonnali jelenre irányítsa.
Végül, azért hanyagolhatjuk el a mennyországot, mert túl félelmetes valóságnak tűnik korlátozott felfogású agyunknak. Túl magasztos, túl idegen, túl dicsőséges. Kis agyacskánk nem képes a mennyországot megragadni. Amint Pál írja: ,,Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek" (1Kor. 2,9, idézet Ézs. 64,4-ből). Egyszerűen meghaladja felfogásunkat.
Eme és más okok miatt a mennyország tana van elhanyagolva. (folyt. köv.)
Edward Donnelly |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Menny és pokol |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-17 17:39:32, vasárnap
|
| |
| |
Isten szuverén céljainak alázatos elfogadása
Végül, a pokol teremtse meg bennünk Isten szuverén céljainak alázatos elfogadását úgy a jelenlegi felelősségünket, mint maga a pokol létezését illetően.
Ha nem hordjuk szívünkön a megtéretlenek sorsát, akkor valami alapvetően hibás bennünk. Pál írta: ,,nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma ... az én atyámfiaiért, a kik rokonaim test szerint" (Róm. 9,2-3). Szívén hordta zsidó honfitársait, elkárhozásuk kilátása pedig fájt neki. Mi is hasonló szomorúságot kellene átéljünk. Indítson meg minket az elveszettek sorsa, szenvedélyesen odaszánva magunkat az evangélium terjesztésére. Tegyünk meg mindent ami erőnkből telik. Amint láttuk, ne engedjük, hogy bármi is eltompítsa ezt a felelősség-érzetet.
De vajon az evangélizálás kötelességének minden mást felül kell múlnia az életben? Jogos-e az a következtetés, hogy a pokol létezésének fényében, adjunk fel minden egyéb tevékenységet és vállalkozzunk teljes állású evangélizálásra? Helyes-e azt feltételezni, hogy a hívők egyetlen érdemleges foglalkozása az evangélium hirdetése az ítélet útján levőknek?
Nem, amennyiben megértjük a Szentírás kiegyensúlyozott tanítását. Isten csupán néhányat hív el népe közül az ilyen koncentrált szolgálatra. A hétköznapi kerékvágásnak folytatódnia kell a földön. Az emberek vessenek és arassanak, házasodjanak és sokasodjanak, hajtsák uralmuk alá a teremtett világot a különböző elhívatásuknak megfelelően. Az ő akarata számodra, hogy valósítsd meg hitedet abban a helyzetben, amelybe állított. Lehet ez családod eltartása, napi munkád istenfélő módon történő elvégzése, a gyülekezetben és a társadalomban történő szolgálat képességeid szerint.
Másokért való felelősségünk, bár valós, mégis korlátozott. Végső soron, ha az emberek pokolba jutnak, senkit sem hibáztathatnak ezért, csupán magukat, mivel Isten mondja: ,,Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni; a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon az ő gonoszsága" (Ezék. 18,20). Ha nem beszélünk barátainknak Krisztusról, akkor részben felelősek leszünk elkárhozásukért, de a végső felelősséget a szóban forgó egyén viseli.
De ne vállalj több felelősséget, mint amenyit Isten vállaidra helyezett. Ha mégis, akkor összetörsz. Láttam már törődő pásztorokat összetörve. Lelkiismeretességükben olyan terhet vállaltak magukra, amely túl nehéz egy földi halandó számára. Isten az Úr. Nem kell attól félnünk, hogy ha nem evangélizálunk meg azonnal mindenkit, akit ismerünk, akkor tévedésből a pokolba jut. Krisztus megment minden, a választott népéhez tartozó, egyént. Ő biztosít minket arról, hogy ,,Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő" és, hogy ,,akiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök" (Jn. 6,37; 17,12).
Bármennyire paradoxálisnak tűnik, szükséges lazítanunk, Isten szuverenitásában megpihennünk. Némelyek közületek gyermekeitek üdvösségéért vagytok megterhelve. Imádkoztatok érettük, az Igére tanítottátok őket és sürgettétek őket, hogy higyjenek, eddig minden látható eredmény nélkül. Értük történő mély aggódásotok folytatódik - és ez jó is. Isten mentsen, hogy valaha is megfásuljatok vagy elközömbösödjetek. Lehet, hogy múltbeli hibákon és következetlenségeken töprengsz. Ezekért bocsánatot kérsz és kapsz majd. De hinned kell az Úrban! Emlékszem, amint Edinburghban egy hatvannégy éves férfivel beszélgettem, aki éppen keresztyén lett. Istenfélő szülei meghaltak évekkel korábban, szívükben összetörve tékozló fiúk miatt, aki megtagadta hitüket és példájukat. De eljött az idő, amikor megtért és elmondta nekem, hogy Isten után, szülei imádságának tulajdonítja megtérését. Ők meghaltak anélkül, hogy meglássák megtérését, de érte mondott imádságuk nem hullt a porba. Természetesen ez nem történik meg mindig, de nekünk bíznunk kell a Mindenhatóban. Az üdvösség ajándéka nem a mi kezünkben van, nem áll a mi képességünkben azt osztogatni és még a hozzánk legközelebbieket és legszeretettebbeket is rá kell bíznunk. Nem vállalhatunk felelősséget mások lelkéért. Együtt élhetünk azzal a félelemmel, hogy elutasítják Krisztust, de nem engedhetjük meg, hogy hitetlenségük megrázzon minket. Isten nem követ el hibát. Feladatunk benne bízni.
Végül, el kell fogadnunk alázattal Isten szuverén célját a pokol teremtésére illetően. Megborzadunk mikor rágondolunk és nem tehetjük, hogy ne érezzük át mélyen elveszett embertársaink helyzetét. Ez így van rendjén. Parancsot kaptunk, hogy szeressük ellenségeinket és felebarátainkat, mivel ők is Isten képére vannak teremtve. Lehet, hogy sokkal több rejlik bennük annál, mint amennyit mi ismerünk róluk. A leggonoszabb ember, akivel valaha is találkoztál, lehet, hogy egy a választottak közül. Úgy tűnhet, hogy ő maga a megtestesült ördög, egy tárzusi Saul, de később kiderülhet, hogy azok közé tartozik, akiket Isten kiválasztott öröktől fogva, és akit megváltani készül. Erősen bánkódnunk kell minden egyes egyén elkárhozása miatt.
Mégis természetes együttérzésünk könnyen a pokol tana iránti ellenszenvvé alakulhat át. John Stott azt írta az örök büntetésről, hogy ,,érzelmileg tűrhetetlennek tartom ezt a fogalmat és nem értem, hogy az emberek hogyan élhetnek vele együtt érzelmeik kiégése vagy terhe alatt történő összeroskadás nélkül." Ez egy fokozatosan elterjedő nézet, nemcsak az örök büntetéssel kapcsolatban, hanem a pokol teljes gondolatkörét illetően. Az emberek más szóval azt mondják, hogy szívesen vennék, ha nem létezne ilyen hely.
Az ilyen érzéseket meg lehet érteni. De vajon helyesek? Tényleg úgy kell tekintenünk a pokolra, mint egy izléstelen, zavaró valóságra, amely, kívánságunk szerint, inkább ne létezzen? A probléma ezzel a meglátással az, hogy a Szentírás bemutatja nekünk a megdicsőült szenteket, amint Istent dicsőítik a bűn elítéléséért és dicsőítve őt a gonoszság legyőzéséért: ,,Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten ... mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted. Igaz vagy Uram, a ki vagy és aki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted; mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adál nékik inni; mert méltók arra" (Jel. 11,17; 16,5-6).
Úgy látszik, hogy a mennyekben levő szentek dicsérik Istent a pokolért. Akkor mi ne dicsérjük őt most? Hadd legyünk óvatosak ennél a pontnál. Nyílván hálát adhatunk Istennek, hogy létezik egy pokol a bűn számára. Mondhatjuk: ,,Hálát adunk Urunk, hogy tűzet készítettél az ördög és angyalai számára. Örülök, hogy ő ott lesz örökkön-örökké. Örvendezek, hogy a gonoszság ítélet alá esik és dicsérlek Uram a büntetés azon helyéért."
De vajon tovább merészkedhetünk-e? Hálát adhatunk-e Istennek, hogy van egy pokol a gonosz emberek számára? Én vonakodnék ezt megtenni. Mikor a saját szívembe tekintek, túl sok bűnt látok abban, túl sok önzést, rosszindulatot és büszkeséget. Csupán az Üdvözítő kegyelmének köszönhetem, hogy nem vagyok a pokolban én magam is. Egyszerűen nem tekinthetek egy másik bűnösre és adhatok hálát Istennek a rá váró büntetésért. Biztosan nem keresztyén keserűség húzódik meg annak a lelkében, aki bármit képes érezni az elveszettek sorsával kapcsolatban, csak éppen aggodalmat nem.
Mikor a mennyben leszünk, dicsérni fogjuk Istent mindenért, amit elvégzett a pokol által. Mert megtisztulunk a bűntől, indítékaink teljes szentek lesznek és telve leszünk a Krisztus indulatával. Isten jogos és igazságos ítélete nyílvánvalóvá lesz. Ez élet minden igazságtalansága eltűnik az útból. Az idő összes rejtélye és látszólagos igazságtalanságai megoldódnak. Minden jóvá lesz. Az Úr fensége felragyog és mindenki, aki arrogánsan szembeszállt vele meg lesz alázva és le lesz vetve. Isten medicsőül a pokolban és ha Isten dicsősége minden másnál fontosabb nekünk, akkor vajon szomorkodhatunk-e a pokol létezése felett? Ez kizárt; és ha a mennyben átváltozunk, képesek leszünk Istent dicsőíteni mindenért, amit tett, a pokolt is beleértve.
Micsoda félelmetes rejtély! Jonathan Edwards gondosan megválogatott szavaival élve: ,,Illik a szentekhez, hogy teljesen és tökéletesen egyetértsenek azzal, amit Isten végez, vonakodás és ellenkezés nélkül, sőt, illik hozzájuk, hogy örvendezzenek mindennek, amit Isten helyesnek lát megtenni."
De most még nem merészeljük ezt megtenni. Egyszer viszont igen. Most még nem érthetjük meg, hogy Isten, az ő céljai szerint, miként dicsőülhet meg a pokol által. Majd egyszer igen. Ez az igazság, a többihez hasonlóan, térdre kényszerít és imádatra sarkall. (folyt. köv.)
Edward Donnelly |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Menny és pokol |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 18
|
|
|
|
2016. Július
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
1025 db bejegyzés |
| e év: |
3839 db bejegyzés |
| Összes: |
35938 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 5438
- e Hét: 28082
- e Hónap: 57394
- e Év: 245196
|
|
|
Offline
