|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 12
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 18:27:17, kedd
|
| |
| |
Krisztus az örök öröm!
Damaszkuszi János (675-750)
Feltámadás napja!
Népek világosodjatok! Örüljetek!
Hiszen Krisztus minket,
akik zengjük a győzelmi éneket,
a halálból életre
és a földről a mennybe vezetett!
Lássuk meg, hogyan ragyog fel
a feltámadás megközelíthetetlen fényében Krisztus!
S míg zengjük a győzelmi éneket,
halljuk meg a bíztatást:
Örüljetek!
Méltó, hogy ujjongjon a menny,
örvendezzen a föld,
üljön az egész világ ünnepet,
mert Krisztus feltámadt a halálból!
Krisztus, az örök öröm
életre kelt!
T. E. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 17:18:39, kedd
|
| |
| |
Mi a jelentéktelen?
Egy óceánjáró utasa állandóan szenvedett a tengeri betegségtől. Napról napra gyengének, nyomorultnak érezte magát, és ha van idő, amikor az ember képtelen arra, hogy az Úrnak szolgáljon, akkor ez bizonyára a tengeri betegség időszaka. Amint ez az ember is ilyen gyötrő és tehetetlen állapotban feküdt a kabinjában, egyszerre felzúgott a hajósziréna: "Ember a vízben!" A mentési munkálatok azonnal megindultak, és ebben a beteg ember is szeretett volna részt venni, de képtelen volt bármit is tenni ilyen állapotban. Hirtelen jó ötlete támadt. Gyorsan felkapta a lámpát, és odaállította a kabinja ablakába, hogy világítson ki a sötét habokra.
A vízbe esett embert megmentették a habokból, a vízbe fulladástól. Amikor a tengeri betegségben sínylődő ember állapota javult, és egy alkalommal találkozott a vízből kimentett emberrel, az elmondta neki halálküzdelmét. A hullámok már két ízben rázúdultak és magukkal sodorták, éppen közeledett feléje ismét egy hatalmas hullám, amely lerántotta volna a mélységbe, amikor egyszerre megpillantotta a fényt, amely egy ablakból sugárzott a tengerre. Ekkor felemelte a kezét, és a lámpa fénye rávetődött a magasra emelt kézre. Ezt a kezet meglátták a mentőcsónakban lévők, és bár a hullám ismét rázúdult, sikerült a félájult embert megtalálni és megmenteni.
A hit olyan, mint a hajóablak, amelyen átsugárzik a mennyből eredő fény. A hit volt az az erő, amely egykor a Kármel hegyén tüzet hozott le az égből, s megemésztette Illés áldozatát. Ugyanazt az Urat, ugyanazt a hitet bírhatjuk ma is.
D. L. Moody
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 16:59:40, kedd
|
| |
| |
Pál apostol vallása
Egy katonától, aki a harctéren súlyosan megsebesült, és már a halálát várták, megkérdezték, hogy milyen vallású.
- Pál apostol hitét követem - volt a felelet.
- Hová tartozik? Talán baptista vagy methodista, mert ők is elfogadják Pál apostol tanítását.
- Ó, nem. Sem baptista, sem methodista nem vagyok...
- Hát talán református? Azok is engedelmeskednek Pál tanításainak.
- Ó, nem.
- Hát akkor tulajdonképpen mit hisz?
- Hiszem, hogy Krisztus "az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra."
D. L. Moody |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 16:52:25, kedd
|
| |
| |
Hogyan melegíthetünk be egy templomot?
Skóciában prédikáltam egyszer egy templomban, amelyben olyan hideg volt, hogy a leheletemet egy méter távolságban is meg lehetett látni. Az előhívott templomgondnoktól megkérdeztem, nem lehetne-e a templomukat jobban bemelegíteni? Azt válaszolta, hogy a templomban nincsen sem kályha, sem más fűtőberendezés.
- Hát akkor hogyan melegedik meg a helyiség?
- Azt gondoljuk, hogy erről a szószéken levőknek kell gondoskodniuk - válaszolt.
D. L. Moody |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 16:47:23, kedd
|
| |
| |
Ki engedelmeskedik a hívásnak?
Volt egy ember, aki sokat utazott Keleten, Ázsiában és Afrikában, s ő mesélte el az alábbiakat.
Valahol hallott egy juhászról, aki a régi szokás szerint a nevükön szólította a juhait. Egy alkalommal felkereste ezt az embert és így szólt hozzá:
- Engedje meg nekem egyszer, hogy felöltözzem a ruháiba, és kezembe vegyem a pásztorbotját. Aztán tegyünk próbát, hogy ha szólok a juhokhoz, vajon hányan fognak engem követni?
A juhász készséggel átadta a ruháját és a pásztorbotját. A barátom átöltözött, és először egy báránykát akart magához hívni, és szólítgatta:
- Mina! Mina!
A kis bárányka ahelyett, hogy közeledett volna, elszaladt, és vele szaladt a többi is. A barátom lehangoltan kérdezte:
- Nem fog nekem engedelmeskedni egyik sem, ha hívom őket?
- De igen - válaszolt a juhász -, a betegek és a gyengék engedelmeskednek - talán...
Ez a kis történet önmagáért beszél.
D. L. Moody |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 14:22:33, kedd
|
| |
| |
Ő célhoz ért!
Ismeretlen szerző után németből
Ő célhoz ért! A nagy harcot megvívta.
Mindvégig megőrizte a hitet.
Fáradt kezéből kihullt vándorbotja,
és a zarándokútnak vége lett.
Ő hazaért! És boldog békességben
gyötrő küzdelmek után megpihen,
túl minden könnyön, kínon, szenvedésen,
az égi otthon örök fényiben.
Csend, csend, szívem! Csak rövid vándorút még,
azután te is hazaérkezel.
Tarts ki bátran! Már oszlik a sötétség,
a Hajnalcsillag fénye már közel.
Nem tart soká! S a célt te is eléred,
és Jézus szívén kipihenheted
küzdelmeidet... Itt bármi érhet,
bízzál, Ő eljön, és hazavezet.
T. E. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 12:51:55, kedd
|
| |
| |
Házasság a teremtés hajnalán - szemtől szemben egymással (1Mózes 2)
Az 1Mózes 2 új szemszögből ismétli meg a teremtés történetét, és kicsit más sorrendet említ. Az 1Mózes 2-ben a 7. vers tudósít arról, hogy Isten megalkotta Ádámot: "Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából". Évát azonban csak később alkotta meg, ahogy azt a 21-22. versekben olvassuk: "Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen." Ádám és Éva tehát az emberiség kezdetén nem voltak házaspár. Az Ádám és Éva teremtése között eltelt időszak életbevágó alapelveket tár elénk a férfit, az asszonyt és a házasságot illetően.
Ádám, mint "agglegény"
Isten az agglegény Ádámnak egy sor feladatot adott. Megbízta azzal, hogy művelje, gondozza és őrizze a kertet (2,15). Az arany, az ónixkő, az illatos gyanta és a világ más tájain hömpölygő folyók említése (2,10-14) azt sejteti, hogy a munka kiterjedhetett a kert határain kívülre. Mégis bármilyen gyönyörű is volt a Föld, valami hiányzott (1Móz 2,18). Az 1Mózes 2,15-17-ben azt olvassuk, hogy Ádám kapott egy parancsot, miszerint a jó és a gonosz tudásának a fájáról nem szabad ennie. Majd a 2,18-21-ben ez következik:
"Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére."
Idézzük csak fel, hogyan végződött a teremtés egyes napjainak a beszámolója az 1Mózes 1-ben: "És látta Isten, hogy ez jó". Ez a mondat, vagy ennek a megfelelője hatszor bukkan föl (1,4. 10. 12. 18. 21. 31). Azt olvassuk, hogy "Nem jó az embernek egyedül lenni" (2,18 - kiemelés tőlem). Ez a váratlan negatív megfogalmazás fennakadást okoz a dolgok menetében és meghökkenti az embert. Isten meglát valami rosszat a paradicsomban, pedig még nem jelent meg a bűn. Ádám problémájára Isten azon nyomban talál megoldást: "Alkotok hozzáillő segítőtársat". Mégsem lát azonnal munkához, inkább az a benyomásunk, hogy nem törődik Ádám bajával, hanem leülteti, hogy nevet adjon az állatoknak. Nekünk leesik az állunk, Isten elégedetlen, annak viszont semmi jele, hogy Ádámot zavarná valami - még nem. A kulcs az állatok elnevezése lesz.
A névadás is azt fejezi ki, hogy Ádám uralkodik a teremtésen. Ahogy a mai felfedezők csillagokat, üstökösöket és betegségeket neveznek el, ugyanúgy adtak nevet az uralkodók mindenféle dolognak a régmúlt időkben (vö. Dán 1,6-7). Természetesen ahhoz, hogy Ádám el tudjon nevezni egy állatot, meg kellett azt figyelnie, és el kellett néhány dolgon gondolkoznia: "Mi is ez az állat? Mi a legfontosabb benne, mi a lényege? Mi lenne a legtalálóbb név neki?" A névadás folyamatát leíró versek ismétlődnek. Isten odavitte az állatokat Ádámhoz, "hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet ..." (19-20. - kiemelés tőlem). Az ismétlés arra utal, hogy a feladat elvégzése sok időt vett igénybe. Aztán váratlanul ismét megjelenik a gondolat, hogy Ádám egyedül van, segítőtárs nélkül: "De az emberhez illő segítőtársat nem talált". Vajon miért tér vissza Mózes első könyve az egyedüllét problémájához most?
Miközben Ádám az állatokat nevekkel látta el, nem kerülhette el figyelmét az a tény, hogy minden állatnak volt társa, párja, csak ő volt egymaga! Az állatok párban jöttek, de hol volt az ő partnere? Biztosan megcsodálta Isten teremtményeit, de azt is megállapította, hogy egyik sem hozzá való. Vegyük csak példának okáért a kutyákat. Klassz dolog csavarogni, birkózni velük, feldobni egy teniszlabdát, és nézni, hogy kapják el a levegőben. Milyen megnyugtató, ha karosszékünk mellett szuszog egy elégedett eb, és mi a fejét simogatjuk. A kutyák majdnemhogy feltétel nélkül tudnak szeretni, ráadásul némelyikük még keményen dolgozik is, mégis: korlátozott lények. Arra kiválóan megfelelnek, hogy barangolásaink során elkísérjenek bennünket, de arra már nem alkalmasak, hogy az élet örömeit, szomorúságait megosszuk velük. Az ember úgy tud kapcsolatot teremteni a kutyával, hogy leereszkedik az ő szintjére, a kutya viszont soha nem tud az ember szintjére felemelkedni. Az ember a szív dolgait csakis egy másik emberrel tudja kitárgyalni.
Úgy gondolom, hogy Ádám is megértette ezt, miközben a névadást végezte. Isten azért kérte meg őt, hogy nevezze el az összes állatot, mert szerette volna, ha Ádám meglátja egyedüllétét és magányosságát. Ádámnak meg kellett értenie, hogy a munka és az állatok soha nem fogják kielégíteni. Többre volt szüksége, és most már tudta is. Ezért tér vissza Isten Ádám magányához a 2,20-ban.
"Nem jó az embernek egyedül"
Akármeddig is tartott, az állatok felvonulása világossá tette Ádám számára, hogy fölöttük áll, de egyedül van. Minél inkább szemlélte az állatokat, annál világosabbá vált, hogy nem közülük kell társat keresnie. Ádám keresett, de nem talált. Most, mikor a férfi is Isten szemével látja a helyzetet, Isten egy asszonyt teremt neki, mert Ádám felkészült arra, hogy társa legyen. Ray Ortlund, mikor értelmezi az 1Mózes 2-t, tökéletesen rátapint a lényegre:
"Miután az utolsó állatok is megkapták új nevüket, és elvonulnak, a férfi kérdőn feltekint. Isten így szól:
- Fiam, szeretném, ha lefeküdnél ide. Csukd be a szemed, és aludj.
A férfi mély álomba merül. A teremtő munkához lát: felnyitja a férfi oldalát, kivesz egy oldalbordát, bezárja a sebet, és elkészíti az asszonyt. Az asszony ott áll előtte, tökéletes, lélegzetelállító, és kizárólag a férfi igényeinek megfelelő. Az Úr ezt mondja neki:
- Leányom, szeretném, ha kicsit félreállnál. Mindjárt visszajövök érted ...
Akkor Isten megérinti Ádámot, és így szól:
- Most már ébredj, fiam. Itt van még egy teremtmény, akit el kell nevezned.
Akkor Évát odavezeti Ádámhoz."
Amikor Ádám meglátja Évát, kiejti az emberiség első feljegyzett szavait. Nem az történik, hogy füttyent egyet: Vive la différence! (Éljen a különbözőség!) De nem is nyög fel, hogy: Itt közelít az én rabtartóm! Ehelyett költői szavakat rebeg: - "Végre!" Az eredménytelen keresgélésnek vége. "Ez most már csontomból való csont, testemből való test" (2,23). Ott állt előtte az a társ, aki után megtanult vágyakozni, aki partnere lesz. Az, hogy a társa egyenlő vele, nem jelent rá nézve semmilyen veszélyt, de a különbségekben sem kell menedéket keresnie. A férfit izgalommal tölti el, mikor megérti, hogy csak az asszony képes kielégíteni a benne oly régóta égő vágyat a társkapcsolat és közösség után. Az asszony - menyasszonya és felesége - a férfihoz illő megfelelő segítő, mivel az ő testéből van, mégis más, mint az ő teste. Ezért örvendezik a férfi a látványtól oly nagyon, majd feleségül veszi az asszonyt. Az asszony beteljesíti, kiegészíti őt.
A házaspárok túl könnyen szem elől tévesztik a házasság szemtől-szembeni dimenzióját. Az évek múltával, ahogy a gyereknevelési, munkahelyi és anyagi gondok ránk nehezednek, még a legjobb házasság is olyan kapcsolattá válhat, amely pusztán együttműködés az ellenkező nem egyik kedves tagjával, aki megosztja velünk az ágyat és a tűzhelyet. A viszonyban a felek egyre többet állnak vállvetve egymás mellett, és egyre kevesebbet egymással szemben.
Még azok fejében is sokszor elhalványul ez, akik a házasságról tanítanak másokat. Az egyik évben a feleségem súlyos bélfertőzésben szenvedett, amelyet a giardia nevű mikroorganizmus okozott. Február 1-jén megbetegedett. Azt hittük, hogy egy átlagos, jóllehet igen erős gyomorvírus támadta meg. Az volt a furcsa, hogy hol jobban volt, hol rosszabbul, megint jobban, aztán megint rosszabbul 5-6 napon keresztül. Az orvos úgy ítélte, hogy nem lesznek súlyosabb következmények, majd néhány napra elutazott. A panaszok nem enyhültek, és mikor az orvos visszatért, a feleségemet ismét bevittük, de a legfontosabb vizsgálat eredményei késtek. A 12. napon is még az eredményt vártuk, de amikor a feleségem felkelt, hirtelen hányni kezdett, és visszazuhant az ágyra, úgy döntöttem, még egyszer beviszem a kórházba, függetlenül attól, hogy megérkeztek-e már az eredmények.
Egész délelőtt bent voltunk, és mikor hazaértem, nekiláttam eltüntetni a napok óta felgyülemlett piszkos edényeket és a szennyest. A teológián oktattam, amikor a betegség meglepett bennünket a második félévben; a nagyon eredményesen lezárt első félévem jutalma az volt, hogy a második félévben jelentősen növelték az óraszámomat. A többletórákon kívül azon a héten még külön előadást is kellett tartanom. Ráadásul pont akkor robbant le a mélyhűtőnk; a gyerekek és én is náthásak voltunk, és a házban több helyen is elektromos problémák jelentkeztek. Egyszerűen képtelen voltam aznap este bejutni a kórházba, de még a következő napon sem, mivel a gyerekeket ápoltam, végeztem a házimunkát, és persze közben dolgoztam. A rákövetkező napon feleségem, most már sokkal jobb állapotban, felhívott, és kérdezte, mikor tudok bemenni hozzá. Éppen kezdett már rend lenni körülöttem, és valami a lelkem mélyén nagyon vágyott arra, hogy otthon maradjak és dolgozzak. Ám aznap volt a február 1-jén kezdődött betegség 14. napja - éppen Valentin-nap! Meg kellett őt látogatnom. Útban a szobája felé, benéztem a kórház virágüzletébe. Még csak délelőtt 11 óra volt, de már minden alkalmi csokrot elvittek. Akkor elhatároztam, hogy valami nagyot választok, és megragadtam a legnagyobb és legdrágább csokrot a hűtőből, egy óriási, sárga virágokból álló zuhatagot. Pár lépés választott el a kórterem ajtajától, mikor feleségem - megérezve jelenlétemet? - kikukucskált. Tekintetünk találkozott, és az ajtóban szorosan átöleltük egymást. A virágok látványától szeme könnybe lábadt, és halkan ezt suttogta:
- Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű virágokat!
Ez így azért nem volt igaz, mindenesetre értettem, mire gondol.
A jeles dátum napjára régen eltervezett programunkat persze el kellett halasztanunk. (Mikor a gyerekek kicsik, annak az esélye, hogy Valentin-napon bármilyen romantikus terveket valósítsunk meg, fordítottan arányos a terv kivitelezésére tett erőfeszítések nagyságával.) Mégsem volt soha olyan szívmelengető Valentin-napunk, mint azon a délelőttön, mikor két órán keresztül a kórház előcsarnokában kéz a kézben üldögéltünk, üdítőt kortyolgattunk, és néztük az előttünk elhaladó embereket. Hogy miért? Mert a feleségem "csontomból való csont, testemből való test", és a betegsége alatt eltelt időben meg az előtte való rohanós időszakban én erről teljesen megfeledkeztem. (folyt. köv.)
Dan Doriani |
|
| |
|
0 komment
, kategória: A férfi, akit Isten formál |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 11:54:21, kedd
|
| |
| |
Soli Deo glória!
Tiele-Winckler Éva után németből
Minden tettem, bármit tegyek,
minden lépésem, ha megyek,
minden ásónyom a kertben,
minden munka, mit végeztem,
mind Isten dicsőségére,
hogy áldás szálljon nevére!
Soli Deo glória!
Minden teher, amit hordok,
minden szó, amit kimondok,
minden, amit elvégezek,
minden óra, ha pihenek:
mind Isten dicsőségére,
hogy áldás szálljon nevére!
Soli Deo glória!
Minden egyes szívverésem,
minden könnyem, szenvedésem,
minden örömteli percem,
minden sebem, minden terhem:
mind Isten dicsőségére,
hogy áldás szálljon nevére!
Soli Deo glória!
Ha egy pohár vizet öntök,
valakire ráköszöntök,
nyúlok egy szál kis virágért,
lehajlok egy szalmaszálért:
mind Isten dicsőségére,
hogy áldás szálljon nevére!
Soli Deo glória!
Legyen legkisebb - kevesebb,
vagy legtisztább - fenségesebb,
akár sokon segíthettem,
vagy csak Ő figyeli csendben:
mind Isten dicsőségére,
hogy áldás szálljon nevére!
Soli Deo glória!
T. E. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 11:34:45, kedd
|
| |
| |
"Arra a napra virradó éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, megkötözve két lánccal, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. És íme, az Úr angyala megjelent, és világosság támadt a cellában." (ApCsel 12,6-7)
Péternek a börtönből való kiszabadulása érzékletesen ábrázolja az embernek a bűnből való szabadulását. Az angyal nem jött előbb, mint ahogyan kellett. Azelőtt való éjszakán, hogy Heródes végezni akart Péterrel, az utolsó pillanatban érkezett a szabadítás. Nem tudjuk, meddig volt Péter a börtönben, de az bizonyos, hogy az isteni segítség a döntő pillanatban jelent meg. Istennek megvan a "maga órája", és ez rendszerint később van, mint ahogy azt én szeretném. Istennek a bűnből való szabadítása is csak akkor jelentkezik, amikor már egészen reménytelen a helyzet. Amíg valaki nem veszi komolyan a bűn bilincsét, amíg bízik abban, hogy győzni tud a bűnei felett, amíg emberi segítségben reménykedik, addig még nem jött el Isten órája. Csak amikor valaki eljut oda, hogy "belepusztulok, ha nem segít rajtam az Isten", akkor üt a szabadulás órája.
AZ UTOLSÓ PILLANAT * Arkhiászt, Siracusa városalapítóját ellenségei meg akarták mérgezni egy ünnepélyen. Egyik barátja az utolsó pillanatban tudomást szerzett a készülő merényletről. Gyorsan levelet írt neki, s egy szolgájával elküldte az ünnepélyre. Arkhiász olvasatlanul félretette a levelet ezzel a megjegyzéssel: "A komoly dolgokkal majd holnap foglalkozunk." Nem törődött az utolsó pillanatban érkező szabadítással, s reggelre már halott volt.
Vigyázz, le ne késd az isteni szabadítás óráját!
* Jézus betölt mindent mindennel - Ef 1,15-23
Szikszai Béni |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-03-27 08:15:32, kedd
|
| |
| |
"Amit Isten most tesz, azt majd később érted meg. Akkor meglátod, hogy mindent jól rendelt el."
- John Wesley - |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek, gondolatok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 12
|
|
|
|
2018. Március
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
496 db bejegyzés |
| e év: |
6903 db bejegyzés |
| Összes: |
35938 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2868
- e Hét: 25512
- e Hónap: 54824
- e Év: 242626
|
|
|
Offline
