|
2017-08-14 23:40:57, hétfő
|
| |
| |
|
|
| |
Zelk Zoltán - A Lélek panaszaiból
Emlékeztek még, hogy ki voltam? -
Én egykor férfi-testet hordtam,
a Gyönyörűt karral karoltam,
a füveket lábbal tapodtam,
bújkáltam szemben, fülben, orrban,
fogak és íny közt nyelvvel szóltam -
egy voltam én a sűrű sorban.
Boldogtalan is boldog voltam.
Elmondanám most, mit tanultam,
amíg csont és hús közt lapultam.
S hogyan bolyongok szabadultan
a végtelenben, megvakultan.
Elmondanám, de úgy szól hangom,
oly hangon szólok, csak én hallom,
szavamnak nincs útja fülekben,
én hallgatom csak, a fületlen.
*
Ha szólnék szájjal s értenétek,
a halált jobban rettegnétek,
tudnátok, nincs igazabb házunk,
hűbb őrizőnk, mint húsunk-vázunk.
Mert ő a Van, ő a Valóság -
börtön az örökkévalóság!
börtön, habár cellája nincsen,
de mennyezete, földje sincsen.
Nem őriz senki, nem vágysz futni,
de mégsem tudsz kiszabadulni,
egyedül vagy, ámde magadban
nem lehetsz, anyag vagy anyagban.
*
Csak az boldog, ki szemmel nézhet,
ki nem ismeri az Egészet,
aki mindent részekre téphet -
ó, újuló, teremtő részek!
Ó, ész és szem, igaz teremtő :
ez itten rét, az ottan erdő,
ez itten kék, az ottan sárga . . . -
aki szemmel lát, még nem látja,
hogy egy a fa és véle árnya
s az alkony, mely leszáll a fára,
hogy egy a folyó és a partja,
egy azzal is, ki vállán tartja.
Ó, színek, hogyha láthatnálak,
ó, szagok, ha szagolhatnálak,
ó, kínok, lázak, szenvedések,
ha éreznélek, szenvednélek!
Ha nyirkos ágyban tüdőm hánynám,
ujjongva, boldogan kiáltnám:
Vagyok! Vagyok! Én vagyok! Érzek! -
ó, drága kínok, szenvedések!
S te félelem is, százszor drága,
te jó bizonyság, testünk vára!
a vak halállal szembenézve,
létünk utolsó menedéke :
ha felénk már a Gyilkos intett,
felöltünk, mint a páncélinget,
fogunk vacog, vad koccanása
megannyi "nem" ! "nem" ! a halálra.
Ó, szoba padlóján tipegni,
ó, álmélkodva növekedni,
fogat hullatva öregedni,
világunk nap-nap megteremtni.
Megtanulni: erdő, patak, tó,
tél és nyár, csillag, eső, Nap, hó . . .
lesni napszakok lassu táncát,
éj és nap táncos változását.
*
Így sírok én örök-szünetlen,
vad, olthatatlan szerelemben
sikoltom: Csak magam szerettem,
a testet, melyért megszülettem.
Sikoltom, bár honom a semmi:
Nem, nem birom magam ,feledni!
Akit a féreg-fogú föld rág
neked sikoltom fej, kar, törzs, láb,
neked sikoltom: Nem felejtlek,
érted örök gyászban kerengek!
S legyek bár egy a mindenséggel,
a mindent legyűrő Egésszel,
nem felejtem, hogy ott ki voltam,
hogy akkor Én, Valaki voltam...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ezoterikus |
|
|
|
Címkék: szagolhatnálak, örökkévalóság, kiszabadulni, mindenséggel, megszülettem, szenvednélek, boldogtalan, olthatatlan, szenvedések, láthatnálak, szerelemben, megteremtni, szabadultan, páncélinget, rettegnétek, szembenézve, panaszaiból, megvakultan, végtelenben, megtanulni, álmélkodva, elmondanám, változását, mennyezete, emlékeztek, felejtlek, felöltünk, napszakok, értenétek, koccanása, hallgatom, bolyongok, növekedni, bizonyság, gyönyörűt, szavamnak, füveket lábbal, sűrű sorban, halált jobban, ottan erdő, ottan sárga, féreg-fogú föld, mindent legyűrő, Zelk Zoltán,
|
|
Offline
