Belépés
taltos1.blog.xfree.hu
Bármit tesznek ellenem, az a javamra fordul! Tatiosz: Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, és a jövő előre nem látható. Ossian: A ritka tisztes... Gábor Gabriella Táltos
1940.08.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/13 oldal   Bejegyzések száma: 121 
Angyali üzenet
  2012-10-24 23:29:31, szerda
 
 

 
 
1 komment , kategória:  Angyali üzenet Pusztai Orsitól  
Utószó
  2012-10-23 23:45:52, kedd
 
 


Bartis Ferenc költő, és író neve és élete a szabadságért mártíromságot szenvedettek szimbóluma. 1956. november elsején a Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben, egyetemi hallgatóként elszavalta az erdélyi szellemi nagyságok, Brassai Sámuel, Dsida Jenő és Kriza János sírjánál az Utószó című költeményét. A vers legendás refrénjét, amit sokan a vers címével is azonosítanak, “és mégis élünk" az egész tömeg vele szavalta, kiáltotta. Ez adott ürügyet adott a magyarországi forradalom- és szabadságharccal rokonszenvező erdélyi fiatalok tömeges letartóztatására. Bartis Ferenc hét év szigorított börtönt kapott, de a román állam bosszúja szabadulása után, évek múlva sem hagyta békében, így Magyarországra költözött.


Bartis Ferenc - Utószó

Széttépve és összetörten
Győzelmektől meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsőtemetőkben -
És mégis élünk

Dobra vernek minden vágyat
Árverezés a vasárnap
Nászunkra is gyászhír támad
Üresek a gyermekágyak -
És mégis élünk

Elvadult a dúlok lelke
Kórót terem tarló mezsgye
Pusztul a föld egyre-egyre
Hull a szikla tenyerünkbe -
És mégis élünk

Fogaskerék futószalag
Egyik elmegy másik marad
Bölcsőnk, sírunk porrá szakad
Zokognak a kövek szavak -
És mégis élünk

Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek -
És mégis élünk

Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére;
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége... -
És mégis élünk!

 
 
1 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Meglepetések
  2012-10-23 23:43:36, kedd
 
 


Szabó Lőrinc - Meglepetések verse az 1956-os forradalmi eseményeket követi. Benne mindkét, nemzeti költőként kialakított hangnemét - az ódait és a kétségbeesetten ironikust - még egyszer megszólaltatja. A kezdő torzkép a múlt látomása (Gyanútlan vers október 15.-én; az 1960-asÖsszegyűjtött versei kötettől kezdve csak ez a részlet szerepel Meglepetések címmel a költő gyűjteményes köteteiben, a teljes ciklus először az 1990-ben megjelent Vers és valóság című gyűjteményben vált közölhetővé), a folytatás a forradalmat és szabadságharcot ünnepli (Egy hét múlva), a zárás a keserű December közepét idézi fel, miután ,,Budapest köré / vashernyók gyűrűje szorúlt". A forradalom pillanatában Miskolc, Szabó Lőrinc szülővárosa az Illyés-házaspár jelenlétében ünnepelte a költőt. A ciklusnak a Szózatot felidéző, ódai beszédmódban írott részletében - a kézirat tanúsága szerint - Illyés-fogalmazta szöveg is (,,És nem volt többé szégyen az, / hogy a magyar nép fia vagy") helyet kap. A két költő közösen üdvözli a nemzet önmagára találását..

Szabó Lőrinc - Meglepetések

I.

Gyanútlan vers október 15-én

Szájon csókol a pillanat,
másik kést üt a szivedig,
a harmadik halk telehold,
szív rózsája a negyedik,

van tömör-édes, mint a méz,
van lángvető csipkebokor,
van, mely egy elnémúlt világ,
van, mely kurjongat, mint a bor,

van, melyet észre sem veszünk,
hallhatatlan, sóvár zene,
van mindenüttjelenvaló,
van szétvivő mindenfele,

ez tűz, mely Földet nyal körűl,
az egy katicát tapos el,
van gyermekkorba kérdező,
van, mely Afrikából felel,

van, melyben villájával az
ördög felszúr a föld alól,
van atomgáz, bombahalál —
s van legvégső csömör, mely oly

bambán, szeliden néz, olyan
öklendtetőn és kedvesen,
mint kifliből a svábbogár,
mint kolbászból a birkaszem.

II.

Egy hét múlva

Rá egy hét: pár óra alatt
felnyüzsgött az országnyi Boly:
a dermedt Dávid talpraállt
s ledőlt a Góliát-szobor.

Sipkákra bimbó nyílt! magyar!
Parittya benzint röpitett.
,,Hacaca!" — szólt a rádió.
Éheztük a becsületet.

Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki, már
ámúlva nézte a világ.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.

Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden agy.
Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.

Ablakunk mind fény, gyertyaláng!
Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.

III.

December közepe

Aztán jajdúlt a hajnal és
reggelre ránkvirradt az est.
A Tízezertalpú tiport
s tótágast táncolt a Groteszk:

Ambrus WC-ről, vizavi
akna jött és ágyúgolyó, —
ágy mellől szekrény s fal kiment!
,,Gimbelem", szólt a rádió.

És Valami tanácskozott
és aztán Ugyanaz, megint,
és züllött, körben, minden a
Föld züllött szokása szerint;

s a talpak jártak. Nem tudom,
már nem tudom, hogy volt s mi lett.
Már nem tudom. De teltek a
napok s az évhosszú hetek:

hallottuk, Ausztriába hogy
húzták a deportált Dunát
s gyárakban ma is puskatűz
ajánlotta a hacacát...

De csak szájon csókol a perc
s jó remény némítja a jajt:
Nem! Rabok tovább nem leszünk!
És: Isten áldd meg a magyart!

 
 
1 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Sete Balogh Jóska
  2012-10-23 23:29:11, kedd
 
 


Az alábbi vers 1956.-nak állít emléket egy szegény magyar hegedűs történetével.
Megható ballada Alföldi Gézától.

Sete Balogh Jóska

Ott, ahol a Hajduságban vályogból a házak,
Szűk ebédre laskaleves a nyögvenyelő jár csak,
Bánat úr a fölső szomszéd, az alsó a sóhaj,

S pipafüstös kis kocsmákba nem járnak hintóval,
Úgy capolnak át a sáron, a csizma beázik,
Ha a szív egy búfelejtő pohár bort megáhít.
(Faluvégi kis kocsmákban cigányra sem tellett,
Szótlan ültek pipázgatva olcsó csiger mellett.)
- Arra élt a cseléd-soron Sete Balogh Jóska.
Csak annak a hegedűjén termett néha nóta.
Nem volt cigány. Parasztember. Cseléd minden őse.
Ő volt a kis vályogfalu esett hegedőse.
Hegedűjét zálogba egy vén cigánytól kapta.
Megtanult az évek során játszogatni rajta.
Maga gyártott muzsikát, meg szöveget is rája.
Ha kedve volt, kéretlenül szívből muzsikálta.
Ha látta, hogy nagy a bánat, hegedűjét vette,
Szállt a nóta. Balogh Jóska vígan énekelte:
Sej, haj, mákvirág,
Lesz még egyszer más világ!
Aki bent van, kikerül,
Aki kint van, bekerül,
Sej, haj, kékvirág,
Az lesz majd a szép világ,
Isten úgy segéljen!
Ha valakit sáros lábbal megtiport a bánat,
Muzsikálni Balogh Jóska soha sem volt fáradt.
Addig húzta, míg a bánat kivert kutyamódra
Elodalgott a szívekből, mintha nem lett volna.
Kopott öreg hegedűje arany varázspálca,
Ha akarta, szelíd mosoly, gyerek kacagása,
Ha akarta, tűző napfény, délibábos róna,
Balogh Jóska lelke volt az ezerszínű nóta.
Évek szálltak, napok mentek búban, nevetésben.
S megőszült a Balogh Jóska haja fele szépen.
Mégis önként jelentkezett harcolni a frontra,
Amikor a Kárpátokig ért a szovjet horda.
Verekedett szenten, hősen, lett is vagy hat érme.
Mikor minden összeomlott, odahaza érte.
Két lábára sebesülten könnyes szemmel látta,
Hogy kerül a vörös csillag a templom tornyára,

S amikor már úgy érezte, hogy a szíve sem ver,
Önmagának dudolgatta összehúzott szemmel:
Sej, haj, mákvirág,
Lesz még egyszer más világ!
Aki bent van, kikerül,
Aki kint van, bekerül.
Sej, haj, kékvirág,
Az lesz majd a szép világ,
Isten úgy segéljen!
Három nyáron rácsok mögül rabruhában nézte,
Hogy érik be az Úristen szép magyar vetése.
Becsukták, mert hősen harcolt büszke bakamódra.
Társa volt a kínzó bánat s bánatűző nóta.
Éjszakánként, ha azt hitte, tovább úgyse bírja
Hitét, kedvét, szívét, lelkét füttybe, dalba sírta!
Minden nóta, két nap egyes, nevetett csak rajta,
S lent a sötét zárka mélyén felzengett a hangja -
Hallgatta a börtön népe, áhitattal telve,
Mintha csak a vasárnapi szagos misén lenne!
Megverték, hogy ne ,,üvöltsön", abba mégse hagyta,
Minél inkább verték, annál erősebb a hangja.
Úgy érezte, hogy az Isten nótázni rendelte.
Úgy néztek a többiek rá, mint valami szentre.
Mikor végre kiszabadult, minden áldott este
Hegedűjét mosolyogva hóna alá vette,
Oda ment a börtön elé, dalolta és húzta,
Zokogott a vén hegedű valamennyi húrja:
Sej, haj, mákvirág,
Lesz még egyszer más világ!
Aki bent van, kikerül,
Aki kint van, bekerül,
Sej, haj, kékvirág,
Az lesz majd a szép világ,
Isten úgy segéljen!
Tizenkét év úgy elrohant, mint a röpke percek,
Októberi sötét este derengeni kezdett.
Úgy látszott, hogy a szabadság szent hajnala virrad,
(Ezer után kilencszázat s ötvenhatot írtak!)

És a harcot Balogh Jóska most se nézte tétlen,
Három tankot semmisít meg fertelen kedvében,
A negyedik lánggal égve átrobogott rajta. -
Sírva temette a falu apraja meg nagyja. -
A sírjába a vonóját, úgy ahogyan kérte,
S öreg, kopott hegedűjét betették melléje.
És azóta a faluban asszony, ember állja
Éjszakánként lent a sírból felzeng a nótája,
Felkapja a szél a hangot, viszi száz határba,
Ahol annyi csüggedt szívű árva magyar várja. -
Megtelnek a vérző szívek csillogó reménnyel,
Százezer szem fel az égre mosolyogva néz fel,
Zeng a dal és nincs erő, hogy mégegyszer elfojtsa:
Hiszen minden szegény magyar egy-egy Balogh Jóska!
Sej, haj, mákvirág,
Lesz még egyszer más világ!
Aki bent van, kikerül,
Aki kint van, bekerül,
Sej, haj, kékvirág,
Az lesz majd a szép világ,
Isten úgy segéljen!


 
 
1 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Szűkszavú napló 56-ról
  2012-10-23 23:25:36, kedd
 
 


Szőke István Atilla versíró, aki verseiben, dalszövegeiben a magyar múlt tiszteletét, a műveltség, a lélek, a megmaradás fontosságát, a nemzettudat építését, ősi örökségünk megóvását és a magyar nyelv kiapadhatatlan forrásának tisztaságát hirdeti. Alább egy verse 56-ról Szűkszavú napló 56-ról Nem üzentek beárultak elhurcoltak fejem zúzták fülek zúgtak megrugdostak körmöt téptek pofont adtak kínvallattak vérem csorgott [...]


Szőke István Attila - Szűkszavú napló 56-ról


Nem üzentek
beárultak
elhurcoltak
fejem zúzták
fülek zúgtak
megrugdostak
körmöt téptek
pofont adtak
kínvallattak
vérem csorgott
évek vártak
falba zártak
hajam hullott
kiröhögtek
elengedtek
hazamentem
tele hittel
becsülettel
ma is élek
ők is vannak
kikacagnak
bűnük évül
törvényt hoznak
hazudoznak
a papírok
beszélnének
de mind zárva
forradalmunk
tisztasága
miért árva?


 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Másvilág
  2012-10-23 23:23:22, kedd
 
 

Részletek Bogdán László erdélyi író, 1956-ról szóló Másvilág-ciklusából. Bogdán László Másvilág részletek egy ciklusból

Bogdán László - Másvilág
részletek egy ciklusból

1. A forradalmi menetoszlop

Kik élve maradtak,
akik meghaltak,
harcoló csapataink
a temetetlen holtak,
Corvin közben,
a Széna téren
találkozunk
a jövő télen.
Jöttünk napkeletről,
futhatunk vadnyugatra,
nincs már, aki
a sorsunk visszalopja.
Egy kalap,
egy szemüveg,
egy sétabot,
egy sapka,
somogyi föld
egy zacskóban,
kész a leltár,
a mustra.
Kulcscsomó, amely
nem nyit már
semmi zárat.
Egy róka,
egy menyét,
pár szimatoló
vadállat.
Karóra, amely
az időt már 11
nem mutatja,
pár túlélő,
ki önmagát
és társait
siratja.
A pesti srácok,
akik megöregedtek,
a süllyedő,
az emelkedő nemzet,
a körbeérő
hazugságok,
tiltás, türés,
őrjöngések,
fogadkozások.

2. Dal a magyar szabadsághoz

énekli egy vérző pesti srác

A velencei karneválon,
reméltem, végre viszontlátom.
Valami repülőgép kéne,
hogy jussak innen Velencébe?
Lindberghet kéne idehívnom,
egy kis rumot kellene innom,
de hát itt nem tudna leszállni,
dekkolni kell, várni, kivárni,
kitartani az utolsó golyóig,
ellátni innen a túlsó házig.
Nő a szabadság, a karneválon,
reméltem végre viszontlátom.
Ott táncol ő egy orosz gárdatiszttel,
nem látni kerengőzik-e vagy tvisztel?
Táncol, míg engem a Corvin közben
véres tetemek között az isten
nyűgöz le, egy esztelen álom,
míg elképzelem a kínhalálom.
Érted magyar szabadság, te céda,
Ki Velencébe szöktél tegnap óta.
Köröttem tankok s a régi nóta.12

3. Kérdések, amelyeket csak önmagának
tett fel

egy vogul származású szovjet katona

Hol a csatorna? Ez itt Szuez?
Csak egy zordon lánchidat látok,
rajta ijesztő kőoroszlánok.
De hol a csatorna, a hajók?
Hol vannak az angol harckocsik?
Nem tudtam, hogy Szuezben is
Már novemberben havazik?
Mi lesz velünk itt tavaszig?
A foglyok valami ismeretlen,
mégis ismerős nyelven beszélnek.
Hátuk mögött a kőoroszlánok,
a dideregtető sunyi végzet.
Ez itt Magyarország. A tisztek
ezt már eleve pontosan tudták?
A medve-őst látom álmomban,
nem sivatagot, nem csatornát.
Ezek itt rokonaink Ázsiából,
emelkedik a medve isten,
hely van elég, ha nem is a földön,
mindnyájan elfértek az égben.
Robbannak Molotov-koktélok.
Ha átállok, meghalok én is.
Összezavarodnak a dolgok.
Meghalok úgyis, ha nem állok át.
Szívem helyén lobog a fétis.
Ez itt Magyarország, ahol
otthon lehetnék végre én is.

4. Távolodóban

És feldübörögtek
a pszichopaták.
Mindennek vége lett,
csak az őszirózsák
világítottak
a tömegsírok felett.
A magyar szabadság, 13
a céda nő,
Velencében
a végzettel táncolt
s az égben
akkor télen
és azután is
minden este bál volt.

5. Után

Történhetett volna természetesen másképpen is,
nohát meséljünk,
győzhettek volna a foradalmárok
és Maléter, csapatai élén bevonulhatott volna Moszkvába,
lemondásra szólíthatta volna fel Hruscsovot,
aki így nyugodtan írhatta volna dicsőséges emlékiratait
a Balatonőszödi kormányüdülőben,
s a térségben harminchárom évvel hamarabb
kezdődhettek volna el a demokratikus átalakulások,
boldog lehetett volna mindenki,
Nagy Imre vagy Bibó István az ENSZ
ülésein fejthették volna ki
emelkedett nézeteiket az emberi jogokról
és Vlagyivosztoktól Drezdáig
megvalósulhatott volna végre
a nagy francia forradalom hármas jelszava:
szabadság, egyenlőség, testvériség,
de hát nem ez és nem így történt.
Jött Kádár az akasztófákkal,
jöttek az ítéletek,
Pest felett körözött a halál.
Hát ennyit ért a magyarok vére?
Később persze változott a lemez,
ígéretek is jöttek:
aki nincs ellenünk, velünk van!
De mindez már hideglelősen ismerős.14

6. Ez a harc...

Versírás közben szél fúj,
a versben örök nyár van,
csak egy vén varjú károg
egy romló látomásban.
Ez a harc lesz a végső,
ha nem ez, hát egy másik.
Előbb-utóbb eljutunk
a fel nem támadásig.
Mi örökre kitartunk,
a másvilágon bál van,
és károg a vén varjú,
döglődő látomásban.
Szovjet marsallok karján
céda magyar szabadság.
Még esztendőkig járja
veszettül ama hopplát.

7. Sorakozó

Bejött a hó, jöttek a
hölgy- és úrmenyétek,
kardfogú cápa várt és
lopakodó enyészet.
Én nem tudom, hogy történt,
megtörtént-e vajon?
Bejött a hó a szétlőtt,
szárnyas ablakokon.
És a túlélők is mind
sorba ideértek,
volt, aki kenyeret kért
és volt, aki csak nézett.
Fejükkel hónuk alatt
pukedliztek a holtak
és egyre távolodott
a hómezőn a holnap.
Bajusz a Corvin közben
megfújta trombitáját.
Malétert már lefogták.15
Didergőzött az ország
Én nem tudom, hogy történt,
megtörtént-e vajon?
Mit keresett a holló
a szétlőtt ablakon?
Havas szárnyait rázva
mit akart mondani?!
Nagy Imre már fogoly volt,
akárcsak társai.
Lenn tankok dübörögtek,
ágyúk dörögtek, puskák.
Kis csendre vágytam volna,
elmentem volna hozzád,
de az utcákon lőttek
pufajkás hőscincérek
s a Gellért-hegyről indult
Bú-pest felé a végzet.
Arra lettem figyelmes,
a holtak sorbaállnak,
utolszor tisztelegni,
a hátbaszúrt hazának.

8. A koholt vádak alapján kivégzett
orvosnő monológja

Kínoztam volna őket? Kéjgyilkos lettem volna?
Hogy sok példa volt erre, már Hippokrátesz óta?
Kötöztünk, imádkoztunk, hisz gyógyszerek se voltak.
Hogy injekciós tűvel? Ez rágalom! A holtak
tanúskodnak mellettem! Mindent megtettem értük.
Golyózáporban, tankok dübörgésében értük
sokszor el a kórházat, folyosón is feküdtek.
Az ókori Hellászban bizonnyal vesztaszűznek
álltam volna, hisz bennem túltengett részvét, kétely.
Az eszme nem érdekelt, sem a marxista métely.
Szerettem a világot. Nem, én nem voltam gyilkos!
Pufajkás vagy felkelő, járókelő vagy ávós...
Csak beteg embert láttam, segítettem, ha tudtam,
Felakaszthatnak immár, amit elmondtam, úgy van.
Alászállok holnapra. A betegeim fáznak.
Bajtársaim fogadnak. Hádész árnyai várnak.
De visszajövök én még! Álmaiban kísértek,16
nem hagyok gyilkosomnak egy szemhunyásnyi létet.
Hüpnosszal üzenek majd, az álmok istenével,
ki alvó vészbíráim agyába is bekémlel.
Nem lesz egy percnyi nyugtuk! Lázít, el sose fárad,
elfoglalja a várost gyűlöletünk! Elárad.
Tücsökzenekaraink sírjainkon dörögnek.
Felakaszthatnak engem. Helyettem mások jönnek.

9. Egy népfelkelő delirál

passziánsz romlott Apollinaire-verssorokkal

Fut a Mirabeau-i híd alatt a Duna.
Margit-híd alatt zubog-robog a Volga.
Ó, csak egy korty
vodka volna.
Szerelmeink
Ránk néznek kitakarva.
Már a Lánchíd alatt oson tova
a Szajna, a Volga, a Rajna, a Duna.
Lángol egy tank a Széna téren,
csörömpöl egy szitává lyuggatott
szovjet csajka.
Mért volt az öröm
ráadás a bajra?
Akár a csendes Don, rohan az élet,
hurrázva szovjet harcosok,
dübörgő harckocsik jönnek.
Szerelmeink
szétesve is igéznek,
tovaringó,
agresszív remények.
Már Csepel szigetét érinti, elmossa,
nincs már, ami az arcunk visszamossa.
Lángol utolsó Molotov-koktélom
Üvöltöző, égő katonákat
s egy lángoló Budapestet látok.
Sudáran állsz, élő életcélom.
Hétre hét és nap a napra,
nincs már mit a
szerelem visszaadna.
Fut a zörgő Lánchíd alatt a Volga,
halott vagyok immár egy idő óta?! 17
S immár éber álmomban delirálok?
Lehet, véresen is terád várok?
Visz a vonat s nem mehetek utánad
kipróbálni a bécsi szállodákat.
Szeretnélek szeretni egy vízágyon,
hogy ringasson már halálba az álom.
Helyette most egy versbe költözöm,
s felhőkbe hanyatlik a drégelyi rom.

10. A nyugalmazott vészbíró özvegye
cenzúrálatlan emlékiratokat olvas

Petre Stoica-átirat

Rajk Lászlót árulóvá nyilvánították,
amikor haldokló sebesültek láttán,
golyót akart repíteni mellébe Granadában,
már akkor is az imperialistáknak kémkedett.
Faludy Györgyöt éheztették Recsken,
de a csont és bőr költő nem adta fel,
lámpaoltás után a cseles Odüsszeuszról mesélt a többieknek
és Ugolinóról, aki Pissát árulta el, mint ti a pártot,
mert a történelmet a gyáva győztesek írják,
bizonyos csak a halál.
Petrescanut harmadosztályú szakértőként
alkalmazták a nagy épületben,
nyilván kapott nem mindennapi jogi feladványokat is,
(gyűlt már az osztályellenség,
annyi volt, mint a pelyva),
hiszen ő volt az igazságügy-miniszter,
de aztán a kivert fogú román angyal vicsorított,
s a lila alkony játszani kezdett mélyhegedűjén
és koholt vádak alapján kivégezték.
Fóris Istvánt az akkori első titkár,
féltékenységből vagy bosszúból,
oly mindegy immár,
vasrudakkal verette agyon
a fény városában, a Peceparti Párizsban.
Amikor künn eső cseperészett
s a vers prózába hullt 18
és a himnuszt felváltotta a tragédia,
Hamletet Machbeth,
Nagy Imrét Snagovra internálták,
előbb természetesen kitépdesték angyalszárnyait,
aztán a kínok kaszavermébe hajították.
Losonczi Gézát, mert éhségsztrájkolt,
kásával tömték
s így kétségei homályos útvesztőjében
talált rá, fulladás maszkjában
a lesben álló halál.
Bibó István a magyar Gulág egyik
névtelen börtönszigetén cidrizett,
még szerencséje volt, hogy
mint korunk főbűnösét,
nem hurcolták el a Szovjetunióba.
Mindenesetre egyetlen pillanatig sem
veszítette el a reményt,
s miközben halott cellatársai mellén csipegették
a telhetetlen hollók a vörös csillagot,
angolul tanította Göncz Árpádot
talán, hogy később lefordíthassa Updike regényeit.
A börtön magánzárkájában,
űzötten, de a reményt el nem veszítve,
Kosáry Domokos, akár egy néma hattyú
nézhette végig a magyar lélek szétdarabolását,
miközben könyvet írt a legnagyobb magyar
döblingi végnapjairól és cellatársa
Déry Tibor, a G. A. úr X-ben-t írva,
esténként arról purpárlézott,
hogy tulajdonképpen szerencsések,
mindez történhetett volna rosszabbul is,
hiszen például Ezra Poundot
sokkal kevesebbért rakták hónapokra ketrecbe,
a labdarúgó Itália, már nem is tudja melyik
turisztikai központjának látványosságaként.
Pisában, ásított a történész, aki körülbelül már akkor is
mindent tudott, ami egyáltalán
tudható volt ebben az elmebeteg században.
Vasile Voiculescu szentnek az ázsiai politruk
fütykössel törte össze a gerincét,19
és az öreg szent éhségsztrájk közben hunyt el,
ránk hagyva William Shakespeare képzelt szonettjeit.
Gyula diák éhenhalt a börtönben,
miután Dachaut szerencsésen túlélte,
végleg ködbeveszett a Rajna,
amiből érdekes összehasonlításokat lehetne tenni
a fasiszta és kommunista típusú börtönök között...
,,Kik ezek a semmirekellők? -“
kérdezi a nyugalmazott vészbíró özvegye,
mialatt kezéből földre hullanak a könyvek
és a kérvény, amelyben nagyobb nyugdíjért
folyamodik a hivatalhoz,
figyelmeztetve az elvtársakat,
hogy megboldogult férje
a gáton állott mindig
és mindent megtett a rendszer nyugalma érdekében.
Igen, földre hullanak a könyvek,
szélben vitorláznak a kérvény lapjai,
miközben a hölgy szalmaszállal szívja
talpas poharából a huszadik századi
történelemhez hasonlóan tiszta, üde és aromás itókáját.

11. Az árnyék

Az áriákban égő Máriák,
jelszavakba fulladó remények,
zátonyra futó fogadkozások,
értelmüket veszítő tájszavak,
ígéretek,
folyókat lehetne
rekeszteni velük,
sodró mániák,
tankok, Molotov-koktélok, utcai harcok,
akasztófák, koholt vádak, golyók, kötelek,
zsúfolásig teli börtönök,
a szimatoló patkány,
a tiltakozások,
amíg nem fordul egyet megint
a történelem mókuskereke.
Vadászles, premier, zsúfolt talponállók, 20
három évente nyugati utazás,
Trabant, háztáji, rotyog a kádár-gulyás,
visszanyelt nem-ek,
igen, igen, igen, igen,
ha beledöglünk is,
a konszenzus alapja a vállveregetés.
Te tudod, hogy én tudom, hogy ő nem tudja.
Fél mondatok
zegzúgos átjáróiban didergő haza,
amint a ráboruló árnyék elől menekül.
Igen, aztán csak ez,
ez a rettenetes labirintus,
árnyék a metaforán és az arcodon,
csak ez a múlhatatlan, iszonyatos árnyék.

12. A kis éji zene

Eörsi István emlékének

Mert végül mindég ez marad,
káromkodások, tájszavak,
egy zárka szürke négyszöge,
kübli, homály, rácsok, falak.
Egy priccs és az ónszürke ég,
kenyérgalacsin-menedék,
valahonnan éji zene,
hazának most untig elég.
Kivégzők előtt a fogoly,
egy fellázadó hangyaboly,
kiszabadulsz egyszer te is,
ne fogadkozz és ne bomolj!
Társaid közben megkötik
sivár kompromisszumaik.
Ne csodálkozz! Ne keseregj!
Itt mindenki megalkuszik.
De akkor október mi volt,
ha minden vád úgyis koholt,
miért akasztattak, lövettek,
a magyar vér mivégre folyt?!21

13. Kérdések

És Budapestről akkor hova tűnt el az Isten?
A szívünkben rejtőzött? Tétova délkörökben?
Versekben bujkált volna? Költők álmaiban?
Molotov-koktélokban? Ahogy a szél suhan
változtatta alakját? Többé senki se látta?
Míg harcok dúltak hol volt? Átment a másvilágra?
A Hádeszek öblében, Charon ladikján strázsált,
várva az érkezőket? Hazánk színe-virágát?
Obulust tett a nyelvük alá, hogy vigye Charon?
Megtérnek új alakban. A bajlátott világon
sem lelhet nyugtot soha, nem nyugodhat a lelkük.
Sírjuk sincs, hogy gyertyát gyújthasson a szerelmük.
Hol volt akkor az Isten, mikor a földre rogytak?
Halhatatlan lelkük szánván az angyaloknak?
És mért tűrte az Isten, hogy szétlőjék a várost?
A kérdés, mint a pelyva. ,,Aludj!" Nem vagyok álmos,
S még van három golyóm. S ha engedi az Isten,
három ellenségem még a halálba segítem.
Hogy szolgáljanak ott túl. Mint hun vezéreket
leölt ellenfeleik. Nélkülük nem megyek.
De addig is érdekelne, hol rejtőzik az Isten?
Akiben én idáig, pillanatig se hittem,
de most már tudom, hogy él! Hol rejtőzik vajon?
A görög istenek is süketen és vakon
rejtőztek el Trójában? A harcban részt nem vettek?
Könnyű dolguk volt mindig a bujkáló Isteneknek?
De a mi Istenünk más? Más a keresztyén Isten?
De hol rejtőzik vajon? A szó- és sorsközökben?!
És lehet, nem is tudja, hogy szétlőtték Budapestet.
A Corvin közben szél fúj. Új orosz tankok jönnek.
Nincs hova menekülni. Vállalni kell a harcot,
az utolsó golyóig. Vajon az Isten boldog?

14. A fogoly lány

Kátyát, a katonalányt
foglyul ejtettük este.
A Széna téren kószált,
a társait kereste.
Rárohantunk, sikoltott,
de nem volt ellenállás, 22
elhúztunk a pincébe,
hiszen jött már a váltás.
Szovjet katonák vasalt
csizmái dübörögtek,
Kátya ijedten bámult,
mint akit kopók űznek.
Az éjjeli őrjárat.
Rembrandt, hát Rembrandt persze.
Szembeszegülni velük
kinek is volna mersze?
Gabi, a mérnökjelölt
gagyogott oroszul,
megnyugtatta: ne féljen,
tanuljon magyarul,
reggelre elengedjük,
nem esik bántódása,
haja szála se görbül,
ahogy anyja világra
hozta, úgy adjuk vissza!
A Széna téren lőttek.
Kátya kenyeret rágcsált,
különöseket kérdett:
,,hogy hol van a csatorna?!
Hát ez itt nem Szuez?"
Elképedve bámultuk
s már nem szólt senkihez,
maga elé meredve,
hosszasan hallgatott,
hát ez itt Magyarország,
nincsenek angolok
és hajók sincsenek,
tenger sincs, csak Duna.
Hogy ez itt Budapest
s a többi üres duma.
Hogy ők már egyszer régen
jártak itt s nem okultak,
vérbe fojtottak akkor
egy másik forradalmat.
Kátya már könnyezett,
az orosz nép nevében
kért elnézést mitőlünk,
bocsánatunkat kérte.
És reggel elengedtük,
egy lépést tett s lelőtték
saját bajtársai.23
Ime, betelt a mérték.
Egy táblával a nyakában
estig feküdt a téren,
halál az árulókra!
S ezt én máig se értem.
2006. július 11.

15. A skorpió havában

A skorpió havában kezdődött a cirkusz,
a sebzett skorpió kibocsátotta mérgét.
Romlott víziók. Lövöldözés. Árulások. Téboly.
Őrjöngések. Besúgások. A bizalmatlanság pestise.
Mindenki mindenkit megfigyelt.
A szisztéma beindult és működött.
Özönöltek a névtelen leveleknek ,,becézett" feljelentések.
Az elszánt, bősz rebellió sehogyan sem akart véget érni.
Kádárt Moszkvába vitték, zakóban didergett a komisz
orosz télben,
amelyet olyan hideglelős bűbájossággal örökített meg Jókai
Mór.
De már nem volt visszatérés. Megkapta Hruscsov értékes
utasításait.
Közben, miután hazahozták, tüntettek a munkástanácsok.
Lőporfüstbe veszett a jövő. Lobogtak még a lyukas lobogók,
és az utcákon ott hevertek a temetetlen holtak.
Volt, aki ellent állott. Egyszerűen nem tehetett mást.
Addig tart a kötelesség, amíg engedi a becsület.
Lobbantak az utolsó Molotov-koktélok.
A vörös hadsereg tankokkal lőtte a várost.
Némely házfalakon ma is jól láthatóak az egykori
becsapódások nyomai.
Az idő tűzjelei.
Sokan meghaltak.
A pufajkás brigád bosszúja elől
külföldre rohant, aki tehette.
Budapest delirált.24

16. A fordulat
Sorra számolták fel a gócokat.
Ágyúk dörögtek. Ki tudott, menekült
Ausztria felé. A város elmerült
a rettegésbe. Hullafoltokat
bámult a lány, már sírni sem tudott.
Nem tudni, mikor jött a fordulat,
felrobbantották még a tankokat,
de a szél rossz tanácsokat súgott.
Anya kereste az eltűnt fiát,
rekedten szidta Kádárt s kiabált
s az égben hallgattak az Istenek.
Álmában a legyőzött ország
elképzelni sem tudta már a sorsát,
hogy mindez végül másként is lehet.

17. A Sztálin-szobor
A Sztálin-szobor ledőlt
és véget ért egy korszak,
felkelők döntötték le,
kezdődhetett a holnap.
Néztem a vas fejét,
az eszelős tekintet
mutatta mi várhat ránk,
szemei reánk néztek,
vagy a hátunk mögé,
a rohanó jövőbe?
Mindenki nevetett és
nem is gondolt a végre.
Pedig hamarabb eljött,
mint bárki képzelhette,
rádiónál ávósok
tüzeltek a tömegre.
Sikoltoztak, rohantak,
véresen földre rogytak.
Ekkor sejthettük volna,
hogy mit hoz még a holnap.25
De gyanútlanok voltunk,
hittük, hogy sikerülhet,
hogy a történelmünkből
száműzhető a végzet,
örökös vereségek,
a fene fátumok,
kihuny balcsillagzatunk!
S jöttek az oroszok,
akárcsak száznyolc éve,
de most tankokkal jöttek,
prédájuk lett az ország,
mint tatárnak, töröknek
az elmúlt, szántó-vető,
elsüllyedt századokban.
Maléter szkeptikus volt,
titkos áramlatokban
szivárgott és elérte
az ellenállás gőgje.
,,Semmi esélyünk nincsen,
mi erejük megtörje,
a Vörös Hadsereg ma
erős, legyőzhetetlen,
de meg kell kísérteni,
mondom én, a hitetetlen.
Bem is megkísértette
és vállalta a harcot,
kilátástalanul is,
utolsó vérig harcolt.
Mi sem tehetünk mást,
harcos őseink néznek,
kik annyi áldozattal,
foglalták ezt a földet..."
Maléter elhallgatott,
a fegyverek dörögtek,
elvérzett Magyarország,
Kádárék visszajöttek, 26
és aki nem vérzett el,
s nem tűnt el észrevétlen,
akasztófán végezte,
rohadt a börtönökben.
De érdemes volt mégis,
vállalni a küzdelmet,
ennyivel tartoztunk is
Rákóczi szellemének.

2006. július 1-14.


 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Anyu, tüntetni megyek!
  2012-10-23 23:17:30, kedd
 
 


A világhírű írónő Kenneth Klára, avagy Claire Kenneth a versét 1957-ben írta, az októberi szabadságharc első évfordulóján, a legifjabb hőseink emlékére.

Kenneth Klára - Anyu, tüntetni megyek!

Tegnap még, selymes szőke hajad
Simogatta szelíd anyai kéz...
Ma fegyverrel a kezedben
A barikádra mész...
Tegnap még féltél az iskolában,
Hogy a leckét nem tudod jól...
Ma? Orosz túlerővel szemben
A géppisztolyod szól...
Csak tizennégy éves voltál
Vézna, kékszemű gyerek,
Bekiáltottál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!
Olcsó mackóruhát viseltél,
Megtalpalt iskolacipőt.
Emléked azóta már
Csodás legendává nőtt...
Mert soha, soha a világon
Még nem harcolt ilyen sereg,
Halált megvető bátorsággal
Ennyi gyerek, magyar gyerek!
Szemben az orosz tankokkal
Mely mint dübörgő halál
Pillanatonként százakat
Irgalmatlanul lekaszál!
Drága kis testeken gázol
Páncélszörnyek hernyótalpa
Szovjet tankokra vér tapad
És ott feküsztök halva. Halva!
Megölték a gyerekeinket
A hősöket, mert szembeszálltak...
Bolsevista bitangok hada
Nemzetgyilkossá váltak!
Ezt a vért nem mossa le
Évezredek itélőszéke
És egy napon fegyvert ragad
A világnak minden népe!
Példát vesz Rólad kisfiú,
Te vézna iskolásgyerek,
Aki beszóltál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!


 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Tegnapelőtt, Tegnap, és Ma
  2012-10-23 23:14:27, kedd
 
 



V.Tóth János - Tegnapelőtt, Tegnap, és Ma

Tegnapelött csontként-bőrként
az auswitzi gettó fogja voltam...
majd a gulágra vittek...
azután egy fejbelövetett katyini katona.
egy 57-ben kivégeztetett “Pesti srác"!
Tegnap, csont és bőr állapotban
egy néger kisfiú...
majd egy AIDS-es apa...
ezután egy idegméreggel megöletett
Csecsen hazafi.......
Ma: guantanamói rab...
rakétákkal szétrobbantott
Palesztin gyerek...
Wass Albert...
és egy Magyar, aki
szétrabolt, eladott, elárult
hazája felett kesereg...
akit azért fasisztáznak, náciznak ma,
mert egy tönkretett
magyar nemzetet, népet éltet
és szeret - szeret - szeret


 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Pesti gyerekek
  2012-10-23 23:12:21, kedd
 
 



Alföldi Géza - Pesti gyerekek

Pesti gyerekek
Mondjátok rám, hogy bolond vagyok,
átkozzatok ki, vagy nevessetek,
kimondom én, ha száz halál jár érte,
töviskorona hull az igazság fejére:
hősök vagytok pesti magyar gyerekek!

Magyarok, ti, akik az ifjúság hitében
ott álltatok ezer halállal szemben
Pest utcáin, Buda romjai között,
míg bomba bömbölt a romváros fölött:
a haza hitében rendíthetetlen.

Tizenhat évesek, fiúk és lányok,
katonák, asszonyok, németek, magyarok,
hogy megállítsátok a szennyes hordát,
megfordítsátok Európa sorsát,
mely halált ordítva ma rátok acsarog!

Szentek vagyok pesti barikádok,
kiégett házak, romba dőlt falak,
mert itt torpant meg kelet szennyes árja,
tüzes esőt, száz halált okádva,
mint annyiszor már Buda fala alatt!

Áldottak vagytok sötét, dohos pincék,
oltárrá szentelt védőitek vére.
Tömegsírok, hol üveges szemekkel,
fegyver agyára ráfagyott kezekkel
hullottak ezrek az anyaföld ölére.

Áldottak vagytok budapesti kövek,
ti védtétek a harc marok kis népét,
s ti köztetek lángolt fel hősen,
halált megvetve, büszkén, eszelősen
az ezeréves magyar dicsőség!

Hitetlen világ, hajolj meg előttük,
csoda történt itt, Isten tett csodát,
hogy megállítsa a Sátán gőgösségét,
a szép, a jó, az igaz örök végét,
s Isten nevében a magyar katonák.

Felöltöm lelkem ünneplő ruháját,
s bár mondjon mást még egy bomlott tömeg,
szentségtek hírét az égre kiáltom,
sírotokra szórom minden szál virágom,
Pest védői s ti meggyalázott kövek!

S álljon ma felette dicsőítő szobra
a szennynek, az ördög sötét hatalmának,
lent a mélyben új erők gyürkőznek,
új ereje támad a halott erőnek,
s Isten nevében új hajnalfény támad!

Felvirrad még a reggel romra, sírra,
egy világ hull térdre előttetek,
budapesti kiégett házsorok,
s kiket ma sírva hősnek álmodok,
Pest védői, ti magyar gyerekek!

Nézd, a zászló újra leng az ormon!
Halott százezrek arca felragyog!
Megzendül az Isten orgonája,
hogy világgá szórja örök, szent csodára:
ti voltatok a leghűbb magyarok!


 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
Tartsd meg a sziklát !
  2012-10-23 23:10:09, kedd
 
 



Döbrentei Kornél - Tartsd meg a sziklát !

A Pesti Srácok emlékére

Termékeny idődből végleg kifutsz,
marasszon az, amellyel elűzni akarnak,
rettentsd vissza hulltában a sziklát, öngörgető magyar Sziszifusz,
tartsad meg mozdíthatatlan alapnak,
mert benned bizonyosságot álmodik az Isten,
körbenéz, s ha itt nincs, véli: sehol sincsen
- ó, ez az Ararát - szegény
Isten-remény!

Olyan kő ez, sorshoz csikorítva lobban,
és akkor lendíts elveszejtőidre gyehennatüzet,
olyan iramban, ahogy a szíved dobban,
és viszolyogj attól, aki baljós tenyérrel kifizet.

Sátán és a Teremtő egy sima arcban igazul:
az Istent feleljed válaszul,
és azt is, a bűnhődésből már elég,
a Keresztfa is elüszkül, de hamuval győzi még,
csordulásig urnákba, fejünkre visszahullva
ki az, aki a velünk történtekért vezekelni mászna-csúszna?

Az Ige a testből kilépett,
sebünk elidegenítve mások zsebévé mélyedt,
most aztán előre, ha kell, önámítón is,
a hátra már végzetes, abszurd finis,
a fölfele is csak úgy, ha bitón?
S ha valaki fényességesen, méltón
mégis, csak azért is fölér,
mennylépő lábát lerángatni van kötél?

Hol az önérzet?
Régi torlaszokon, hej, de kivérzett;
betonszarkofágba aszalt a jövő,
és nincsen felszedni már utcakő?
Amelyről fölmagaslik egy-egy szabadság-suhanc,
lélekzetneszük, mint mikor Te, angyal, a csöndön átsuhansz;
romolhatatlanok, testük gondolatokból s balzsamos illatokból épitett,
roncsolhatatlan szépség, múlhatatlanabb, mint szent Bernadett,
úgy terebélyülnek ki a sivár időből, mint az akácok,
a Pesti Srácok,
és hogy voltak, mindent megtelít, szétfeszít,
de nem úgy, miként az üresség a lék széleit!

Ma is néhány büszke gerinc, kit törés-zúzás bénává le nem ront,
azzal lázad, hogy egészséges magot ont,
a zászlók petyhüdten darvadoznak, a glóriás lyukon át
hiába süvít, ritkán érezzük a megtisztulás huzatát,
magyarok, országon innen és túl lakók,
már a temetők sem hadrafoghatók?
Még a halottak napi sírok is elföldelhetetlen, kitüremkedő bünök,
téli túlélésre vágyó, lánghegyű, gyertyatüskés sünök,
mert belül is eltemettétek
sorsát, játszótéri sírját a szabadság megannyi gyermekének,
már nem számít, hova úsztak a kis kopjafák,
pedig egyszer a lelkiismerethiányt is karóba húzhatják,
világra sem jöhetnek az új hősök, egy országmegtartó béke nagyjai,
foganásuk helyén jelszó eredt meg: zabálj, fogyasztani;
hiába szerelem, ima, hit, mely erősebb volt, mint akár
tíz orosz tankhadosztály;
a barikád, a Magyar Golgota fia
legyőzött téged, Krasznaja Armija.
Ó, hogyan égtek azok a harckocsironcsok, de fáj máig,
hogy a zsíros arcú pecsenyesütők képe minduntalan felviláglik.

Vajon miért engeded,
elvegyék, meghamisítsák egyetlen megtartó ünneped,
miért, hogy végre kiszabadulva,
vágtákra széles mezők helyett folyvást rabomobilba,
miért, hogy nem pengethetsz napsugarak felhúrozta gitárt,
kezed mindig ökölben, karod sosem ölelésre kitárt,
miért, hogy léted nem bevallható szent kaland, de börtönhipis,
örök motozás; mi kell, ne csak ébredj, hidd is,
maradt erő, majd mozdulnak nemzedékek,
termékenyítő elszántsággal, mint a szántóföldi munkagépek,
kétségeden emeljen felül a kondulásig megérlelt,
a legcsekélyebb, mégis tán a legnagyobb történelmi elégtételt,
Nándorfehérvár óta messzehangzó,
vérünkkel felhizlalt, déli harangszó.



 
 
0 komment , kategória:  Nemzeti ünnep  
     1/13 oldal   Bejegyzések száma: 121 
2012.09 2012. Október 2012.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 121 db bejegyzés
e év: 1342 db bejegyzés
Összes: 32631 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 692
  • e Hét: 1094
  • e Hónap: 6676
  • e Év: 123329
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.