|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
|
|
2006-11-22 14:38:42, szerda
|
| |
| |
HOGYAN TANÍTOTTAK HINNI ISTENBEN, VALAMINT AZ ÉLETBEN NAGYSZÜLEIM?
HÁT, VALAHOGY ÍGY:
(Részlet, az októberi - 10. old. - néprajzi írásomból. Az íráshoz tartozó képeket meg lehet tekinteni a képtárban itt a fejlécen lévő feliratra kattintva, vagy a http://furaila.xfree.hu/33600 címen)
A növény-palántázással kapcsolatos feladatok
és népi bölcsességek
Ekkorra, a tavasszal elültetett paprika- és paradicsompalánták már virágoztak. Soha nem felejtem el, hogy milyen fontos dolgokat tanultam palántaültetés közben az ÉLETRŐL is. Például: nénikém képes volt a legnagyobbat is egyszerűen kidobni, ha nem volt elég erős gyökérzete.
Megkérdeztem, hogy nem sajnálja-e? Azt mondta:
- "Nem tud megeredni, termést hozni gyökerek nélkül. Csak nyújtózkodik világnak, elvéve a fényt a többitől."
Nemcsak azt tanultam meg, hogy az elültetett palántákat később, folyamatosan gondozni kell, hogy sok termést hozzon, hanem megtanultam például kapálni és közben megtanultam megkülönböztetni a GAZt, a HASZONnövénytől!
Az Úr napjához fűződő szokások
De nemcsak dolgoztunk azon a tanyán, hanem pihentünk is, méghozzá legtöbbet az Úr napján, vasárnap.
Onnan lehetett tudni, hogy közeledik a vasárnap, hogy előtte való nap már a készülődés jegyében telt.
Bent a házban, nagymama mosta, vasalta az ünneplő ruhákat.
Amelyik ételt lehetett, megfőzte- megsütötte előre, hogy semmi akadálya ne legyen a vasárnapi templomba menésnek.
Nagyapa tiszta almot hordott a jószágok alá és bekészítette az istálló szénatartójába a szálas takarmányt, hogy másnap reggel csak a jászolba át lehessen rakni az állatok elé. Majd szép fényesre csutakolta a lovakat és felsöpörte vesszősöprűvel a tanyaudvart.
Nagymama, és nénikém a házban és a ház előtti kertben rendezkedett a cirokseprűvel. A szemétlapátra seprésénél az én feladatom volt a lapát igazgatása és megtartása úgy, hogy a lehető legtöbb szemetet lehessen felseperni egyetlen lendülettel. Ezzel megtanultam odafigyelni nemcsak arra, amit csinálok, hanem a másik emberre is, akivel együtt dolgozom!
Közben, megforrósodott az üstben a hajmosáshoz és a fürdéshez is a víz. Nagymama őszülő haját két copfba fonva a fejetetejére tekert kontyban hordta. Ezt, a korona formájú frizurát külön szertartás volt kikefélni, megmosni, megfésülni és kontyba rendezni. Egy fehér damaszt vállkendőt terített a vállára fésülködés közben, majd a hajtűket, fésűket is egy kiterített kendőre rakta ki, szép sorban. Az én dolgom volt, hogy kézbe adhattam, olyan sorrendben, ahogy nagymama kérte. Ilyenkor csak mi ketten voltunk bent a "fürdőkamrában". Nagymama még ekkor sem vette le a szolid csipkével szegélyezett, lábszárközépig érő, fehér vászoningét. Egyébként minden ruhadarabja sötét színű volt.
Ma sem értem, hogy miért kellett olyan nagy műgonddal fésülködnie, ha azután bekötötte a fejét a fejkendővel? De ezt is valóságos szertartással, hosszas igazgatással tette. Sokszor, két tükröt is használt hozzá, hogy lássa, hátul is jól áll-e a redő, vagy lokni a kendőn?
(Olyan csomót kötött az álla alá, amilyet később, nekem kellett a kisdobos nyakkendőn kötni. Mondanom sem kell, hamarabb ráállt a kezem a csomókötésre, mint pesti társaimnak, akiknek nem volt fejkendős nagymamájuk.)
Ezután következett az én hajmosásom és fürdetésem. Ezt nénikém segítségével végeztük. A hajamat is ő mosta, fonta és szárította. Majd a lefekvés következett. Míg, mi a fürdőben voltunk, nagymama megágyazott nekünk. Nénikém mellém ült az ágy szélére és két kezébe vette összekulcsolt kicsi kezemet és együtt mondtuk el az Úr imádságát, a "Mi Atyánk!"-ot.
Másnap, többnyire napsütéses időre virradtunk. A reggeli készülődés izgalmában sem türelmetlenkedett senki körülöttem.
Azóta sem értem azokat az embereket, akikkel később összehozott a sors, hogy miért olyan türelmetlenek a gyerekekkel, ha útra kelnek? Talán, mert nem ismerték azt a nyugalmi forrást, ami nagypapáét táplálta.?
Ő és övéi, ugyanis olyan Isten-hívő emberek voltak, akik fennen hirdették: "Istentől van minden földi javunk." (Zsoltárok 127.) Még a gyermek is: "...az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom." (Zsoltárok 127:3.)
A GYERMEKre, vagyis rám is úgy tekintett, olyan türelmes szeretettel viszonyult hozzám, mint "Isten jutalmára". Ez engem, méltó viselkedésre ösztönzött. (De sokszor gondoltam erre felnőtt koromban, amikor pedagógiából az ösztönzőkről, a "motivációkról" tanultam!)
(Bóna Mária Ilona)
    |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-22 09:58:58, szerda
|
| |
| |
A "vágott-virág" nemzedék régi hitének új öröme
1996 ősze anyós-anyám életéért való aggódásban telt el. Amikor megismertem az erőteljes testalkatú palóc asszonyt, olyan erő áradt belőle, hogy a közelében kényszert érzett az ember arra, hogy megsokszorozva erejét lásson dolgához.
Amikor még ereje teljében volt és saját háztartást tartott fenn, minden év augusztus 15-e körüli hétvégén, Nagyboldogasszony ünnepén felkerekedett mindhárom gyereke családostul és meglátogattuk. Olyan ősanya-szeretet áradt belőle, amitől úgy töltődtünk fel ezeken a családi összejöveteleken, mint a lemerült akkumulátor, ha újratöltik.
Hihetetlen volt, hogy egyetlen év alatt úgy lefogyott, hogy szinte elfogyott. Olyan lett, mint egy törékeny gyermek. A lelkiereje azonban töretlen erővel sugárzott, mert annyira az adásra volt berendezkedve, hogy még betegen is tudott adni.
Tudott adni őszinte figyelmet, szeretetet. Egy alkalommal, a hithű katolikus asszony megvallotta nekem, hogy mennyire aggódik amiatt, hogy gyermekeink nincsenek megkeresztelve. Tudta, hogy otthon, családi körben az Evangélium szerint neveltük őket, azonban azt is tudta, hogy nem éltünk, nem élhettünk(!) templomos életet...
Decemberben jött a telefon, hogy állapota válságosra fordult. Azonnal útra keltünk, hogy meglátogassuk. Másnap, koradélután, rövid szenvedés után, szép csendben meghalt. Mélységes gyásszal a lelkemben léptem be a kistelepülés műemlék templomába.
Anyós-anyám halálának visszavonhatatlan ténye rendített meg igazán és még valami: annak visszavonhatatlansága, hogy már soha többé nem léphetek be abba a katolikus templomba ifjú menyasszonyként - és ami még ennél is jobban fájt, hogy - kisgyermekét megkereszteltető ifjú édesanyaként sem!
Szégyellem, de gyászoltam magamat is és gyászoltam titkolt(!) Isten-hitben elmúlt ifjúságomat.
Három gyermeke és mi, a házastársak, valamint nyolc unokája állta körül a ravatalt. Unokái, akik már ifjú hölgyek és fiatalemberek voltak ekkor, úgy sírtak, mint a kisgyerekek. Tudtuk mindannyian, hogy nem lesznek soha többé olyan meghittek az együttlétek, az ünnepek, mint amikor még élt! Tudtuk, hogy soha többé, semmi nem lesz olyan, mert ő "igazi" Nagymama volt. Olyan, aki ha kellett mesét mondott, verset szavalt, vagy énekelt, miközben a létért való küzdelemben naponta meg kellett halnia!!!
Majd másnap, Isten segítségét kérve, újraéledve, a hit által megerősödve látott munkához, hogy fiatalon megözvegyülve is tisztességgel felnevelje gyermekeit.
Az én szememben ő "nemzeti hős"-ként mentette át a Családot az Élet nevezetű oldalra. Akkor, ott - csendes zokogás közben - megfogadtam, hogy továbbadom a "Lángot". Kértem a jó Istent, hogy segítsen nekem ebben.
Visszautazva Pestre, azonnal hozzáláttam saját életem hitbéli dokumentumainak felkutatásához. Halvány gyermekkori emlékkép élt bennem egy közeli református templomban tartott istentiszteletekről. Amikor felkerestem a templom lelkipásztorát, remegő hangon, összeszorult torokkal mondtam el, hogy mi járatban vagyok. Ő, megértő lélekkel kikereste az 1946-os anyakönyvből megkeresztelésem időpontját. Úgy vettem át az erről kiállított "dokumentumot", mint az elveszett bárány, aki a hosszú kóborlás után hazatalál.
Ezt követően, gyermekeim egyre gyakrabban elkísértek az istentiszteletekre. Egy alkalommal, amikor mindhárman velem voltak, töredelmesen megvallottuk, hogy még nincsenek megkeresztelve. Két év múlva már, mint konfirmandusok tehettek tanúbizonyságot hitükről és ünneplő lélekkel, ünneplőbe öltözve kiállhattak a gyülekezet elé - arra várva, hogy lelkipásztorunk majd kiszolgáltatja számukra a keresztség sakramentumát. Amikor a három szép ifjú ember meghajtott fején végigcsorgott a keresztvíz, "könnyűim" homályán át is láttam, amint kigyúlnak körülöttük az öröm fényei. Bp.2002. június 8. (Bóna Mária Ilona)
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-22 09:41:29, szerda
|
| |
| |
Tisztelt Uram!
Szíveskedjen elolvasni a mellékelt írásokat, és a blogomba beírt néprajzi
visszaemlékezésemet, amit Népi hagyományok Kunszentmiklóson... címmel
írtam. Október/10. oldal, a képek, pedig a http://furaila.xfree.hu/33600 kptárban láthatók.
Semmilyen gyűlölet nincs bennem!
Amiért írásaim arról a valóságról szólnak amiben le kellett élnem az elmúlt 60 évemet, évünket - mert vagyunk a még, az ateisták által üldözöttek egy páran - ami 2006. október 23-án történt az ország azon polgáraival, akiket minden ok nélkül félholtra és holtra vertek, az maga a Sátán tetette azokkal akik ezt megtették.
Ön rám vetíti ki azt a sok borzalmat, amit nem én követtem el, amiről tudósítok itt a blogomban. Ezt a sok szörnyűséget Istenben hívő ember nem tudja elkövetni. Ez csakis a Gonosz műve lehet és ez ellen vagyok kénytelen védekezni, méghozzá olymódon, hogy tudósítok róla.
Haragomban a személyét minősítettem méltatlan módon, ezért bocsánatot kérek!!! Az igazán hívő ember meg tud bocsájtani és nagyon vágyom arra, hogy minél előbb eljöjjön annak is az ideje. Bocsásson meg nekem azért a haragért amit akkor érzek amikor az ateisták, már nem csak az 1956-os forradalomra való ünnepi megemlékezést sajátítják ki maguknak, hanem Istent is!!!
Üdvözlettel: Bóna Mária Ilona
     |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-22 09:33:41, szerda
|
| |
| |
Tisztelt Asszonyom!
Szíve-joga, hogy megválassza világnézetét, politikai nézetét.
Ez viszont nem mentesíti az igazmondás és a józan megnyilatkozás
felelőssége alól.
A tvn honlapon, a blogjában talált bejegyzései hemzsegnek a
valótlanságtól, a gyűlőélködő, hamis állításoktól.
Itt e Földön az emberek előtt megteheti, hogy gyűlölködve hamis
állításokat tesz, de gondoljon arra, Isten előtt hogyan fog megállni?
Megnyilatkozásai ateista felfogását bizonyítják, ami nem baj, mert Isten
előtt mindenki egyenlő, de szépen kérem, térjen meg a Biblia szerinti
élethez, a krisztusi hitelvekhez. Önnek is sokkal könnyebb lesz, és
azoknak is, akiket most megrontani igyekszik lázas írásaival. Ne tegye!
Szépen és alázattal kérem.
Üdvözlettel:
Kukorelly I.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
2006. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
76 db bejegyzés |
| e év: |
270 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 901
- e Hét: 4429
- e Hónap: 13033
- e Év: 48974
|
|
|
Offline
