|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2009-12-01 23:41:26, kedd
|
| |
| |
Nagyon mókás Mikulás /M.Ilonkától kaptam levélben.
Görgess lejjebb és megláthatod a Mikulás kukiját!
Az isten szerelmére!! Viselkedj a korodhoz illően........
NINCS IS MIKULÁS |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Viccek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-01 23:08:05, kedd
|
| |
| |
Túrmezei Erzsébet: Ahol ránk Jézus vár /Jaksikától kaptam/
"Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend...
Kívül?
Vagy bent?
Valami mindig vár.
S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.
Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tüzön és akadályon,
új erőt adjon új kegyelemben.
Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk
-a csendben!"
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-01 16:47:11, kedd
|
| |
| |
József Attila: Téli éjszaka
1933. jan.
"A nyárellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly,
ölelés fönnakad a világ ág-bogán.
A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet, a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.
Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.
Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.
A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.
Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.
Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.
Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.
A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.
Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?
A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben - -
varjucsapat ing-leng a ködben.
Téli éjszaka. Benne,mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.
A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.
A városok fölött a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon a sárga éjszaka fénye.
A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.
A város peremén,mint lucskos szalma,
hull a lámpafény,kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél...
Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát a tulajdonosa.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-01 15:30:02, kedd
|
| |
| |
PILINSZKY JÁNOS költő, író 1974-ben megjelent cikkéből részlet
Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk, és aki szeret minket.
Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhetvalódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul haza találnunk. Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a Karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Advent |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-12-01 15:13:01, kedd
|
| |
| |
Horváth Ritától levélben kaptam
Rudolf és a Mikulás
Messzi földön, havas tájon hol mindig fúj a szél,
ott lakik a Mikulás, hol a napocska is kabátkába bújva kél.
Mikulás egy szép napon sietve a játék gyárba,
manócskáját a sarokba kuporodva sírni látja.
- Mi történt hát - kérdi tőle,
miért búsul a játékoknak készítője?
Manócska elpanaszolja, kalapácstól fáj az ujja.
Néhány jó szó, egy apró kötés
- meggyógyul majd - mondja, s végül egy nagy ölelés.
Most hogy minden rendben gondolta,
messziről ezt rénszarvasa látta, de nem hallotta.
Rudolf ezért úgy gondolta a Mikulás őt nem szereti,
s a dolgát többé már nem teheti.
Fájó szívvel, szomorúan elballagott,
s az erdő legmélyebb zugában elbujdosott.
Eljött az ünnep s Mikulás hű társát hívta,
közben ajándékkal teli zsákját szánra rakni alig bírta.
Aggódni kezd, mert rénszarvasát nem látja,
hisz máskor Rudolf az indulást már alig várja.
Manócskáit kérdezgeti nem látták-e merre ment,
az erdő felé mutatnak - talán arra felé indult
mert itt nincs se kint, se bent.
Mikulás elindul az erdő mélyére,
de rénszarvasát látja már az erdő szélébe.
- Miért búslakodsz drága barátom ide kint - kérdi,
aggódóan ölelgeti s Rudolf ezt nem érti.
- Azt hittem már nem kellek neked,
azért a manókat ölelgeted -
Felkacag a Mikulás és azt mondja neki:
- Ó én drága rénszarvason,
hű társam én el nem hagyom.
Te ki mellettem voltál minden télen,
fagyos hóban, jeges szélben, minden évben -
A Mikulás mindenkit nagyon szeret,
mindenkinek segít, akinek csak lehet.
- Menjünk hát és lepjük meg a gyerekeket -
Most hogy minden rendben van, mindenki tudja,
a Mikulásnak indulni kell egy nagyon hosszú útra.
Sok kisgyerekhez el kell ma menni,
mindenki fája alá ajándékot kell tenni.
Ez volt hát a Mikulásnak története,
így értette meg minden kisbarátja,
milyen nagy a szeretete.
E szeretet majd hozzátok is elér,
csak várjátok ki, míg messzi földről odaér.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Télapó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2009. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
156 db bejegyzés |
| e év: |
1528 db bejegyzés |
| Összes: |
47466 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2483
- e Hét: 25543
- e Hónap: 58697
- e Év: 292444
|
|
|
Offline
