Regisztráció  Belépés
maroka.blog.xfree.hu
"Legyen béke és szeretet szívedben Boldogságod sose érjen véget" Antal Mária
1951.01.15
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/124 oldal   Bejegyzések száma: 1234 
Schvalm Rózsa: Amíg a Nap rád ragyog
  2017-03-24 20:44:14, péntek
 
  Amíg a Nap rád ragyog,
várnak derűs holnapok,
keresd élted értelmét,
vándorutad küldetés!

Nemcsak annyi, mit a test,
szükség s a vágy szava tesz.
Lelked annál nemesebb,
szomját oltsd, ne szenvedjen!

Tápláld tiszta forrásból,
égi folyam árjából!
Hitet ébreszt, reményt ad,
érted már, hogy miért vagy.

Lehetsz koldus vagy király,
lehet les rád száz viszály,
mégsem győzhet feletted,
megvéd a te Mestered.
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Lövei Sándor: Reggeli vers
  2017-03-21 12:04:15, kedd
 
  Pillantásod nap-gejzír érc-virág,
s minden kis-csillagot, nyiladozó holdat,
szikra-kikeletben tobzódó üstököst
tekinteted végtelen világűrje sugároz felém,
s most már én is hű bolygód vagyok.

Ha nem lennék megsebezve,
hallgatna a vérem, mint egy betemetett kút,
de ezer sebből vérzek,
gyógyíthatnál öleléseddel.

Didergő madár vagyok nélküled,
pozsgásokra ragyogó szemedből,
innám a tavaszi fényt,
s rügyet bontanék én is,
hisz örvénylő áprilisi víz a vérem,
és tekinteted reggeli mennybolt-csillagainak
színtelen sugaránál
szárba szökken évelő föltámadásom.

Forrás: totál. weboldal/
 
 
1 komment , kategória:  versek  
Aranyosi Ervin: A lélek dallama
  2017-03-20 10:24:25, hétfő
 
  ...... .....



A lelkemben él a dallam,
előcsalni hogy tudom?

Kell egy hangszer, amin játsszak,
addig szívből dúdolom.

Kell, hogy néha megérintsed,
mások lelkét, húrjait!

Meghallgasd a mások dalát,
mely lelkükben ott lakik.

Minden dallam párját várja,
amely csengőn válaszol,
s ha összeér a két dallam,
lelkünkből a hála szól!



Aranyosi Ervin © 2017-03-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Széplaki Erika: Barátság a távolból
  2017-03-17 20:35:01, péntek
 
  Forrás: poet vers

A távolság igen nagy közöttünk,
De mi mégis összejöttünk.
Mert a barátság úgy is élhet,
Ha a kezed el nem érhet.

Kire mindennap gondolunk,
Akihez szép szavakat szólunk.
Kicsit tudja is már titkaink,
És képletesen visszaint.

Kivel értjük a kimondatlan szavakat,
Azzal a barátság el nem szakadhat!
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Aranyosi Ervin: Hitvallás
  2017-03-10 12:17:28, péntek
 
  Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.
Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Aranyosi Ervin: Múlt - Jelen - Jövő
  2017-03-10 12:10:13, péntek
 
  A múltra tekints értő szemmel!
Amiből tanul az ember,
az bizony hasznára válhat.

Az elkövetett hibánkat
becsüljük, mint jó tanárunk,
kitől kapjuk bő tudásunk,
hogy az élet könnyebb legyen,
hogy átjussunk völgyön, hegyen.

S ha teheted élj a mában,
lelj örömet fűben, fában,
Mik úgy tűnnek: apró dolgok,
lásd meg őket, legyél boldog.

Mert úgy lehetsz boldog ember,
ha rájuk gondolsz szeretettel.
Ezért élvezz minden órát,
mit a jelen sorsod ró rád.

S a jövődtől sem kell félni,
elég csak a jót remélni,
és ha tudsz is hinni abban
egy váratlan pillanatban
ami fontos, ami számít,
hirtelen valóra válik.
Megvalósul minden álom.
Úgy legyen! Én ezt kívánom.
...... .....



Nincs szebb dolog az életben,
mint másoknak örömet szerezni!
Nincs boldogabb érzés a világon,
mint vigasztalni, adni, szeretni!

Hidd el, nem ér az élet semmit
mások boldogsága nélkül!
S annyit ér a lelkünk a világon,
ahány lélek szeretetén épül!

Szeretnék Angyalként az emberek lelkébe látni,
egy pillanatra megérteni őket,
s mélyen a szívükbe ásni.
Megőrizni mosolyukat,
s cserébe az enyémet adni.
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Gazdag Erzsébet: Álmomban
  2017-03-07 19:51:49, kedd
 
  A következő linken olvasható Link  
 
0 komment , kategória:  versek  
Arany János: Családi kör
  2017-03-03 11:05:33, péntek
 
  Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: ,,Gyer közelebb, édes!"
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? ,,Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!"
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
,,Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is."

Köszöni a gazda: ,,Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne."
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairól,
S keble áttüzesűl és arca felpirul,
Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszú terhes útját amíg haza ére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
,,Meséljen még egyet" - rimánkodik szépen.

,,Nem mese az gyermek," - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvér bátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana
  2017-03-01 11:06:28, szerda
 
  A Psychoanalysis Christiana 1927 kultúrtörténeti-művészettörténeti háttere a román-gótikus és a barokk művészet szembeállítása. A régi mesterek a szobor minden részletét kifaragták, a barokk művész csak annyit, amennyi a fülkébe állított szoborból látszik. A kétféle alkotói módszer egyúttal kétféle ember- és világkép szembeállítása is; az élethez, illetve a halálhoz való kétféle viszony. Ennek lényege a külvilágnak való öntudatlan élet, illetve önbecsapás, mely elfeledkezik arról, hogy az embernek számot kell adnia önmagáról, illetve a végesség tudatában a külvilág megítélésétől függetlenül alakítani, formálni, tökéletesíteni énünket.

Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!


Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus urunk, segíts meg!


Hallottunk ájtatos, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!


Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s ha mit te magadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus urunk, segíts meg!


Óh jaj, hova bújhatsz, te magadnak réme,
amikor magad vagy az Ítélő kéme?!
Strucc-mód fúr a percek vak fövenye alá
balga fejünk, - s így ér a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?

Gyonatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus urunk, Segíts meg!

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh, hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus urunk, segíts meg!

Psychoanalysis Christiana (HD) videó Link
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Eliot, T. S.: Hamvazószerda
  2017-03-01 10:19:45, szerda
 
  I.
Mert nem remélem hogy megfordulok
Mert nem remélek
Mert nem remélek új fordulatot
Hogy tehetséget, látókört cseréljek
Ilyesmire törekedni nem törekszem
(Öregedő sas szárnyat mért feszítsen?)
Miért sirassak
Szokott uralkodást, eltűnt hatalmat?

Mert nem remélem hogy tapasztalom
A jelen tűnő dicsőségét megint
Mert többé nem hiszem
Mert tudom hogy többé nem tudhatom
Milyen az egy igaz tünékeny hatalom
Mert nem iszom már soha sem
Ott hol fa virágzik, forrás fakad, mert semmi se lesz megint

Mert tudom az idő mindig idő
S a tér csak tér és mindig az
S ami létezik csak az időben létező
S csak a térben igaz
Örülök hogy olyanok amilyenek a dolgok
És lemondok az áldott arcról
S a hangról is lemondok
Mert nem reméltem hogy visszafordulok
Hát örülök, mivel szerkesztenem kell valamit
Aminek örüljek

S imádkozom Istenhez hogy könyörüljön mirajtunk
És imádkozom hogy feledni tudjam
Mindazt amit túlvitatok magamban
S túlmagyarázok
Mert megfordulni többé nem remélek
E szavak feleljenek
Azért amit tettem s már ne tegyek
Ne legyen túl nehéz mirajtunk az ítélet.

Mert többé ez a szárny nem repül sohasem
De mint szelelőlapát veri csak
A levegőt mely immár ritka, száraz
Szárazabb ritkább mint az akarat
Taníts minket törődni, nem törődni
Taníts minket ülni csöndesen.
Könyörögj érettünk bűnösökért most és halálunk óráján
Könyörögj érettünk most és halálunk óráján.

II.
Hölgyem, három fehér leopárd ült egy borókafenyő alatt
A nappal hűvösében torkig jóllakottan
Lábammal szívemmel májammal s azzal ami betölté
Kiürült koponyám kupoláját. S monda Isten

Megélednek-é e tetemek? megélednek-é
E tetemek? És az ami betölté
A tetemeket (melyek már kiszáradtak volt) így szólt ciripelve:
Mert jó ez a Hölgy
És mert gyönyörű és mert
Tiszteli a Szűzet elmélkedésben,
Világosságunk felragyog. És én, aki titokban vagyok itt
Tetteimet felajánlom a feledésnek és az én szerelmemet
A sivatag ivadékainak s a tök termésének.
Ez majd megújítja
Jonhaimat s a szememnek rostjait és leopárdok kiokádta
Megmérhetetlen részeimet. A Hölgy visszavonult
Fehér ruhában, szemlélődésre, fehér ruhában.

Csontok fehérsége váltson meg feledésre.
Nincs bennük élet. Ahogy én feledve vagyok
S feledve kívánnék lenni, úgy feledni kívánnék
Ily áhitatban, eltökélt akarattal. S monda Isten
Jóslatot mondj a szélnek, csak a szélnek, mert úgyis csak
A szél figyel rád. S daloltak ciripelve a csontok
Szöcskezenével, szólván

Némaságok Hölgye
Nyugodt és csüggedő
Zilált egészség
Emlékezés rózsája
Feledés rózsája
Elalélt életadó
Meggyötört nyugtató
Magányos rózsa
A Kert maga immár
A szerelmek vége

Kínok elégje
Hol szűnik a reménytelen
S a keserült kínú
Betelt szerelem
A sehova-út
A végtelen ide befut
Befejeződik minden
Ami befejezhetetlen
Szótlan beszéd és
A nincs-beszéd szava
Hála az Anyának
A Kertért
Mely a szerelmek vége.

A borókafenyők alatt énekeltek a csontok, szétszórtan és ragyogva
Örülünk, hogy szétszórattunk, nem voltunk egymás javára,
Egy fa alatt a nappal hűvösében, az áldott homokban,
Megfeledkezve magukról és egymásról, egyesülten
A sivatag nyugalmában. Ez a föld, melyen
Osztoztok majd sorshúzás útján. És sem az egység,
sem az osztozás
Nem számít. Ez az a föld. Miénk az örökség.

III.
Az első fordulón, föl a második emeletre
Megfordultam és láttam ott alant
Ugyanazon alakot a korlátra tekeredve
A gőz alatt a bűzben igyekezve
Küzdött az emeletek ördögével
Ki a remény s a kétség arcát viselte.

A második fordulón, föl a második emeletre
Ott hagytam őket tekeredve, fordulva alant;
Az arcok eltűntek, a lépcső sötétbe hullva
Párás volt, csorba, mint öreg ember szája nyáladzik, örökre.
Vagy mint vén cápa reszelős torka.

Az első fordulón, föl a harmadik emeletre
Hornyolt ablak hasasodott mint a fügefa gyümölcse
S a virágzó galagonya egy legelős táj mögött
A széles vállú alak, aki zöldbe, kékbe öltözött,
Antik fuvolával a májusi időt bűvölte.
A zilált haj édes, a barna haj, a szájára zilálva,
Barna haj és orgona fürtje;
A mulatás, a fuvolaszó, a szellem szünetei, léptei, föl a harmadik emeletre,
Tünedezve, tünedezve; az erő, mely reményen és kétségen túlra vetve

Kapaszkodik a harmadik emeletre.
Uram, én méltó nem vagyok
Uram, én méltó nem vagyok
de mondom a szót, melyet szólnom adatott.

IV.
Ki erre járt lilák s lilák között
Ki erre járt
A zöldek sokféle sorain át
Ki Mária színét viselte, a kéket és fehéret
S köznapi dolgokról beszélgetett
Nemtudva ismerője az örök szenvedésnek
Ki ott ment a lépteikhez vegyítve lépteit
Ki akkor erőt adott a forrásoknak s a patakoknak életet
A száraz sziklának hűvöset, szilárdságot a homoknak
Kékjében a szarkalábnak, kékjében Mária színének

Sovegna vos

Ím közbejönnek az évek, elemelve
Viszik a hegedűket, fuvolákat, visszanyerve
Azt, ki az álom s az ébredés között suhan át, magára tekerve

Omló, fehérlő fényt, az omlót.
Új évek jönnek, visszanyerve
Könnyek sugárzó felhőjén keresztül, az évek visszanyerve
Új verssel a régi rímet. Visszaváltják
Az időt. Visszaváltják
Magasabb álom megfejtetlen látomását,
Míg ékszerrel rakott egyszarvúk vonszolják arra az arany tabernákulumot.

A néma nővér kék s fehér lepelben
A borókafenyők között, a hangtalan fuvolájú
Kerti isten mögött lehajtotta fejét s a jelet veté, de szót se szólt
De a forrás fölszökött s lezengett a madár
Váltsd meg az időt megváltod az álmot
A ki nem ejtett, meg nem hallható szó zálogát
Míg a szél ezernyi suttogást remegtetett a borókafenyőkről
S minekutána e számkivetésünk

V.
Ha az elvesztett szó elveszett, ha az elpazarolt szó elpazaroltatott
Ha a nem hallható ki nem ejtett
Szó ki nem ejtetett, nem hallatott;
A ki nem ejtett szó, a Szó, amely nem hallható,
A szó nélküli Szó még mindig az a Szó, mely él

A világban, ez a világító;
S a fény sütött sötétben és
A Világ ellen ez a csillapíthatatlan szó még örvényt forgató
S középpontjában ott a néma Szó.

Ó, én népem, mit tettem tevéled.
Hol lészen a szó megtalálható, hol fog a szó
Felhangzani? Nem itt, hol nincs elég csönd
Nem a tengeren vagy a szigeteken, s nem is
A szárazföldön, a sivatagban vagy az esőzónában
Mert azoknak, akik sötétben járnak
Nappal és éjszakának idején
Nem ez az idő való és nem is ez a hely
Nem a kegyelem helye ez azoknak, akik kerülik az arcot
Nem az örvendezés ideje azoknak, akik körül zajongnak s akik megtagadói a hangnak

A fátylas nővér könyörög-e értük
Akik sötétben járnak, akik téged választottak s veled szembeszállnak,
Akik marcangolódnak az évszak és az évszak, idő s idő között,
Óra meg óra, szó és szó, erő s erő közt, azokért, kik várnak
Sötétben? A fátylas nővér könyörög-e majd
A gyermekekért a kapu előtt
Kik nem akarnak szökni s nem tudnak könyörögni:
Könyörögj értük akik választanak és szembeszállnak.
Ó, én népem, mit tettem tevéled.

Könyörög-e a fátylas nővér a sovány fák
Közt azokért, akik őt újra és újra bántják
S megnemadásukat rettegve bánják
S igent mondanak a világ előtt és nemet a sziklák között
A végső sivatagban a végső kék sziklák között
A kert sivatagában a szomjúság sivatagának kertjében
A fonnyadt almának magját kiköpvén.
Ó, én népem.

VI.
Bár nem remélem hogy megfordulok
Bár nem remélek
Bár nem remélek új fordulatot
Haszon és veszteség közt ingadozva járok
E kurta közben, ahol átfutnak az álmok

Születés, meghalás közt ez álmokjárta félhomályban
(Áldj meg, atyám) bár nem kívánom, hogy mindezt kívánjam
Nyitott ablaktól gránitpart felé

Fehér vitorlák szállnak tengerekre, még tengerekre szállnak
Töretlen szárnyak
S az elveszett szív megkeményszik és vigad
Örvendezve az elveszett orgonáknak s a tenger elveszett hangjainak
S a gyarló szellem éled s lázad újra
Mert az elgörbült aranypálcikát s az elveszett tengerszagot akarja
Éled hogy visszanyerje még
A fürj pitypalatyát s a bukdosó lilét
S a szem vakon teremtve tapogat

Kitöltve ivor kapuk közt üres alakzatokat
És a szagtól a homokos föld sós zamata ébredez
A meghalás meg a születés között a feszültség ideje ez
Magányosság helye hol összefut három álom
A kék sziklák övezte tájon
De ha a borókafáról remegő hangok elhalnak a csendben
A másik boróka remegése feleljen.

Áldott nővér, szent atya, ki lelke a forrásnak, lelke vagy a kertnek,
Ne tűrd, hogy hamissággal hitessük magunkat
Taníts minket törődni nem törődni
Taníts meg ülni csöndesen
Még e sziklák között is

Békességünk az Ő akaratában
És még e sziklák között is
Nővér, anya
És lelke a folyónak, lelke az óceánnak,
Ne légyen tőlem elrekesztve orcád
S a kiáltásom jusson el Tehozzád

(Ford.:Vas István)

Mert most van az esztendő fordulója ...az ég madarai... ,,ismerik
idejüket" és pontosan érkeznek vissza. Most, amikor minden
fordul, hadd válhassék ez az Istenhez fordulás idejévé.
Lancelot Andrewes, Igehirdetés Hamvazószerdára, 16191
 
 
0 komment , kategória:  versek  
     1/124 oldal   Bejegyzések száma: 1234 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 5 db bejegyzés
e hónap: 242 db bejegyzés
e év: 805 db bejegyzés
Összes: 29211 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4731
  • e Hét: 39087
  • e Hónap: 117594
  • e Év: 328546
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.