Regisztráció  Belépés
maroka.blog.xfree.hu
"Legyen béke és szeretet szívedben Boldogságod sose érjen véget" Antal Mária
1951.01.15
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 234 
Az édesanya
  2010-01-31 23:31:30, vasárnap
 
  Az édesanya




"Nincsen a gyermeknek
olyan erős vára
mint, mikor az anyja
őt karjaiba zárja

Nincsen örzőbb angyal
az édesanyánál
éberebb csillag sincs
szeme sugaránál

Nincs is annyi áldás
amennyi sok lenne
amennyit az anya
meg ne érsemelne"
 
 
0 komment , kategória:  Anyák napja  
Bónus István: Rossz kutya
  2010-01-31 21:25:18, vasárnap
 
  Bónus István: Rossz kutya /Ibcsitől kaptam

"Rossz kutya, te csúnya rossz kutya! -
Mondom neki, - s Bundás úgy örül,
Szemében fekete láng gyullad
S ész nélkül lót-fut lábam körül.

Szavaim, hogy mit jelentenek
Nem érti, nem ügyel rája,
Csak az érzelmeket fogja fel
Agyának pici antennája.

Megérzi, hogy szavam nem üres:
Melegítő áram van benne,
S árad felé annyi szeretet:
Három kutyának elég lenne.

Rám néz s szeméből: hűség, hála
lobban felém fekete lángban,
Mintha tudná, mennyi kutya jár
Jó szó nélkül a nagyvilágban . . .

Nem csak kutya, de mennyi ember! . . .
Én is ténfergek erre-arra,
Szürcsölök olykor örömet is,
De fanyar keserű az alja.

Mert mindig közönyre ébredek,
S ha rálépek utamra reggel:
- Rossz kutya, te csúnya, rossz kutya! -
Nem mondja senki szeretettel . . ."
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Legszomorúbb vers a télről
  2010-01-31 21:05:55, vasárnap
 
  Karafiáth Orsolya Legszomorúbb vers a télről /Zsókától kaptam/




"Ha kedved tartja, alhatnál tovább.
Vagy kelhetsz is. Ez mindegy voltaképp.
A tél már itt van, s lassan teljesedve
betölti léte minden szegletét.

Túlfűtött reggel, mint Szicíliában -
a fény színébe mártott tengerek.
De szádhoz érve más íz sója lep meg:
kiszárít, s közben át se fűszerez.

Eszedbe juthat Párizs, Róma is,
amit nagyon szeretsz, egy régi ház -
az évszakot, mert múlni úgyse tudna,
saját jegébe így olvasztanád.
Aztán az erkély; szinte meztelen
a fagy, ahogy álmos bőrödhöz ér.
Azt hinnéd, most másodszor is felébreszt,
pedig csak érti, álma hogy legyél.

Közben gondolsz ezt-azt az őszről is -
olyasmit, mintha nem múlt volna el.
Mesét kreálsz a szörnyű Zúzmadárról,
s rájössz, miért nem tudsz még félni sem.

A teljes tél már nem borzongató;
áttetszve, nélkülözve birtokol.
A teljes télbe újabb tél vegyül,
s te benne élsz, de mint ki nincs sehol."
 
 
0 komment , kategória:  tél képekben és versben  
Vágd el a kötelet
  2010-01-31 17:46:19, vasárnap
 
  Szia Marokám, hú de tele raktál Horváth Pistával puszi, bár én is begyűjtöttem szépen. Én szerettem kár, hogy olyan hamar meghalt és ha belegondolok nincs utodjuk a nótaénekeseknek messze nem haladják meg azt a tudást.
Győzike is elbújhat. puszi szép vasárnap estét kívánok Erzsébet




Válasz a Ning oldalon
 
 
0 komment , kategória:  Viccek  
Ma erős havazás volt ma
  2010-01-30 13:49:06, szombat
 
  Ma erős havazás volt ma Nálunk.

Klikk a linkre Link

hó alatt egy autó van


Hótolókat egyenlőre nem látni az utakon.
 
 
0 komment , kategória:  tél képekben és versben  
Móra Ferenc: A szánkó
  2010-01-30 11:23:04, szombat
 
  Móra Ferenc: A szánkó


Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.
Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk.
Legkülönb mulatság mégis csak a szánkázás volt. Szomszédunkban lakott a bíró. A bíró csináltatott a fiainak olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most is sokszor álmodom vele így tél idején. Kőrisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése lószőrvánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyhos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt.
Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza. Nagy úr volt akkor Bíró Pali is, Bíró Gyuri is, mind a kettő csak húzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, a Favágó Jánoskát.
- Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne - biztattak a bíró fiai.
Bántuk is mi a csúfolódást, csakhogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyújtózkodtak nagyurasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se álltunk az ötödik fordulóig, ott is csak lélegzetet venni.
Így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska már akkor olyan búsan lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle a kisebb gazdánk, a Bíró Pali, hogy tán kevesli az abrakot?
- Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkóba - motyogta félősen Jánoska -, csak egyetlenegyszer, csak egyik saroktól a másikig!
Bíró Gyuri nevetve csördítette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát:
- Mást nem kívánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied.
Pali még jobban rákiáltott:
- Örülj, hogy húzhatod. Gyi, Szellő, gyi Bogár!
Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperedtek, hogy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát.
Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szívünk, mikor a bíró fiai elszánkáztak a ház előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket.
Ekkor énnekem egy gondolatom támadt:
- Jánoska, van egy hatosod?
- Volt tavaly, de labdát vettem rajta.
- Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót.
Másnapra kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját meg a márvány golyóját meg a bicskáját a molnárinasnak.
Délután lementünk a szenesboltba, vettünk a pénzünkön egy szenesládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősítettük a láda két oldalára. Megvolt a szánkó.
Biz az nem egészen olyan volt, mint a bíró fiaié, de éppúgy csúszott.
Az udvaron próbáltuk ki, mert az utcára szégyelltünk kimenni a másik szánkó miatt.
Hanem az udvar kicsi volt.
Megegyeztünk, hogy kimegyünk a falu végére, ahol senki se lát. Közökön, zigzug utcákon bujkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a bíró fiaival. Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz szánkóba ülni. Először Jánoska ül bele, én elhúzom a kis erdőig, ő meg engem vissza. Jaj, istenem, de jó lesz!
Kiértünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése. Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája, a szegény Morzsa, ott nyöszörgött a küszöbön.
- Megállj, Ferkó - mondja a Jánoska -, eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi idekint az isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik.
Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előre.
Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér.
- Nem égett ebben a tűz, lelkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyújtat fám. Majd megfagyok, lelkeim - sóhajtozott az öregasszony.
Jánoska rám nézett, én meg őrá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tűzrevalónak a szánkót.
Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kunyhóban. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele.
A szánkódarabok piros lángja hosszú csíkokban táncolt a falon, amely mintha sírt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az öreg koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránk vetette háládatos tekintetét, a mi szívünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a gazdag bíró fiait, akik érzik, hogy milyen jól esik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel.


 
 
2 komment , kategória:  tél képekben és versben  
Móra Ferenc: A kíváncsi hópely
  2010-01-30 11:20:52, szombat
 
  Móra Ferenc: A kíváncsi hópelyhek


A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
— No, anyó — mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben —, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
— Gyertek, gyertek — csalogatták őket a szántóföldek —, jó ám a vetésnek a jó puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a hófelhők odaértek föléje.
— No, ezt a falut megtréfáljuk — mondták a hópelyhek. — Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük, még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak. Ezek a hópelyhek a várost akarták látni.
— Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket — mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. — Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
Azzal elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban.
De mire kireggeledett, akkorra a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.
 
 
0 komment , kategória:  tél képekben és versben  
Donászy Magda: Hó Kató
  2010-01-30 11:18:36, szombat
 
  Donászy Magda: Hó Kató


Azon a réges-régi télen édesanyám eltörte a lábát, s egyszeriben én lettem a lóti-futi kisasszony a betegágy és a nagyvilág között.
Vittem a parancsot tyúkoknak, kacsáknak:
- Édesanyám azt üzeni: jó éjszakát! - és szigorúan rájuk reteszeltem a bordás lécajtót. Reggel is én engedtem ki a tollas népet:
- Édesanyám küldi! - szórtam elébük a ropogós kukoricát. De nemcsak háziasszonykodtam. Édesapám szerint nem volt nálam jobb hírharang. Anyu tőlem tudta meg: mi történt az utcában. Hol született kisboci, hány cicája lett Cirmosnak, meg hogy a kis Kondás Karcsi - aki jó barátom volt - hogyan ugrasztotta ki az ürgét. Mégis, valamennyi hír közül az volt a legnagyobb, amikor az első hó leesett. Ehhez az újsághoz igazán nem kellett postás. Faluszerte megkezdődött a hóemberépítés, és nagy volt a versengés: kié lesz , a leghatalmasabb, legeslegkövérebb.
Nekem Kondás Karcsi volt az építőtársam, aki - kertjük nem lévén - évről évre nálunk szobrászkodott. S amihez ő hozzáfogott, az nem akármilyen közönséges, répaorrú hóember volt. De nem ám!
Előbb kőkeményre gyúrta a “magvát", ahogyan mondani szokta, akkor rám bízta, hogy hempergessem, amíg bírom. Bodrink mellettem csetlett-botlott, meg-meglökte bozontos fejével a növekedő hópocakot. Amikor Karcsi magához intett, a virágágyás közepén már lábat vert a hóember. Bár csak a neve szerint volt az, mert alakra semmiféle falubeli atyafiához nem hasonlított. Karcsi abban mesterkedett, hogy “tudós embert" fabrikáljon.
Addig-addig lapogatta, lapogatta a tekintélyes hótömeget, amíg valóságos emberi formát kapott. A fejével meg éppen soká bíbelődött. Az orra sem a szokásos paprika- vagy répaféle volt. Hóból faragta ki a bugylibicskájával. Két óriási üveggolyó szemén sötét keretes pápaszemet hordott. Ettől lett igazi “tudós" ábrázata.
Karcsi még egy viharvert öreg útitáskát is odabiggyesztett a lábához. Aki ránézett, könnyen azt hihette, csak megállt kicsit nézelődni.
Bármennyire imponált, hogy “tudós hóemberünk" van, nem tudtam mit kezdeni vele. Én kedvesebb játszótársat szerettem volna.
- Ez a tudós legyen a tied - mutattam rá ajándékozó kedvemben -, de nekem csinálj egy hókislányt! - mondtam, kértem, és addig kunyeráltam, míg Karcsi újra munkához látott, pedig már jó erősen ránk alkonyult. De a sötétet nem láttuk a hótól, a hideget nem éreztük a munkától. A kis Hó Katóval különben sem volt sok dolgunk.
Mire Karcsi kigömbölyítette a harangvirágforma szoknyáját, én is ott voltam az égszínkék selyemruhával. Ahogy fölibe borítottuk, a szél ráredőzte, a hideg odafagyasztotta, és úgy állt a kis Hó Katón, mintha egyenesen reá szabták volna.
Blúzocskáját föntről, a két karját jobbról-balról teletömtük hóval. Nem is volt abban semmi hiba, mert a hóbarátnőm már a legelső percben ölelésre tárta szét gömbölyű karjait. Mégis a szeme volt a legszebb, a két világoskék gombszeme. Hogy a mindig nevető száját hogyan és mivel festette Karcsi, örökre titok maradt, mert nekem akkor fodrászgondjaim voltak.
Nemsokára két marék lobogó szalmával tértem vissza újdonsült barátnőmhöz. Csak nem hagyhattam csupaszon? Hanem rátenni még Karcsi is alig bírta, mert a szél eszeveszetten cibálta, majdhogy el nem röpítette a két szalmavarkocsot. Biztonság kedvéért még a fejkendőmet is felkötöttem Hó Katóra, mert már akkor foga volt a télnek.
Karcsi percet sem tétlenkedett, hanem Hó Kató mellé egy pulit hömpölyített, hogy vigyázzon az immár benépesült előkertre. Nekem csak a kutya nem tetszett, mert akkor még nem láttam fehér pulit. Mindentudó barátom ezt a vereséget nem tudta elviselni. A kályhakürtőből annyi kormot zuhintott a kutyusra, hogy hibátlan feketeségét az igazán pulinak született Bodri is megirigyelhette.
Kondás Karcsi rég hazament, de én még nem tudtam elválni egyetlen barátnőmtől, aki szőkeségével szebb volt, mint Hófehérke a mesében.
Elébe ültem a hóba. Szerettem volna megbarátkozni vele. Azt sem bántam, hogy a szél arcomba suhintott, és a hideg az orromat csavarta, mert a pilinkélő hóesésben úgy tetszett, hogy Hó Kató a pulival mind közelebb, közelebb jön.
- Gyertek, gyertek! - biztattam őket, és azzal sem törődtem, hogy egy-egy hópihe a számba röppent. Csak az szomorított, hogy a puli csupa korom subáját pepitásra hímezte a ráhulló hó. Hiába akartam elsimogatni, nem volt erő a karomban.
Így talált rám édesapám. Aztán sok mindenre nem emlékszem, mert nagyon beteg lettem. Lázálmomban sokszor láttam a hóköpenyes tudós embert az ágyam mellett. Vizsgálódva hajolt fölém, és sötét keretes szemüvegén át fürkészve nézett. Jeges kezével megfogta a csuklómat, és ettől kirázott a hideg.
Ahogy elment, odalibbent Hó Kató a kék selyem szoknyájában. Ha melegem volt, a homlokomra tette hűvös kezét, és ilyenkor róla álmodtam. Ha fáztam, betakart a dagadozó hódunnával, és addig dobálta rám a hópihéket, amíg kivert a víz. Néha fulladozni kezdtem Ilyenkor kézen fogott, és elvitt az ő hóbirodalmába. A tornyos hóvár körül jégrács csillogott. Szobájában a jégpadlón csúszkáltunk ide-oda a hószékek között. A jégvirágog nemcsak az ablaküveget futották be, hanem a falat is körülmintázták a kacskaringós szárú jégvirágok. Hó Kati gombóccal etetett, és jégcukorral kínált. Kemény volt, és alig tudtam lenyelni, de mégis megpróbáltam a barátságunk kedvéért. Nehezen ment és fájt. Felpillantottam. Akkor a tudós doktor bácsi állt mellettem, és rám parancsolt: vegyem be az orvosságot.
Hó Kató mind ritkábban jött látogatóba. Néha napokig elmaradt, és egyszer csak teljesen hűtlen lett. Hiába vártam: nem láttam többé, de a hideg se rázott, láz se gyötört. Meggyógyultam
Amikor kimentem, első utam Hó Katóhoz vezetett. Szerettem volna megköszönni, hogy olyan jó volt hozzám betegségem idején. Sem őt, sem a tudós hóembert nem találtam a virágágyáson. Elmentek. Csak a mi Bodrink és igazi ia-fia bújt hozzám. Lehajoltam, hogy megsimogassam. Akkor láttam, hogy az a hely, ahol Hó Kató állott, telis-tele van hóvirággal.
Sokáig azt hittem: Hó Kató hagyta ott búcsúzásául.

 
 
0 komment , kategória:  tél képekben és versben  
Katicabogárka téli pihenője
  2010-01-30 11:07:14, szombat
 
  Drága kis Angyalkák!
Csodaszép, békés, áldott hétvégét kívánok Nektek és kedves családotoknak ezzel az aranyos kis téli versikével. Pesten szakad a hó. Már vagy 30-40 cm-es hó esett.
Pataki Edit: Katicabogárka téli pihenője /Ancsu Főangylkától kaptam





Katicabogárka könyörög a szélnek:
- Cseresznyelevélkét hagyd meg lepedőmnek!
A szél kikacagja, levélkét sodorja,
pörgeti a partra, ejti a patakba.

Katicabogárka könyörög a fagynak:
- Mogyorólevélkét hagyd meg vánkosomnak!
A fagy kicsúfolja, levélkét roppantja,
összetöredezi, marad csak pozdorja.


Katicabogárka könyörög a télnek:
- Almafalevélkét hagyd meg köpenykémnek!
A tél kigúnyolja, levélkét szabdalja,
Katica köntösét ízekre szaggatja.

Katicabogárka könyörög a hónak:
- Eperlevelecskét hagyd meg takarómnak!
A hó megsajnálja, leplet terít rája,
meleg paplanával körbebugyolálja...
Katicabogárka a tavaszt így várja. "
 
 
0 komment , kategória:  versek  
Tudod mi a bánat?
  2010-01-30 01:08:31, szombat
 
  Heinrich Heine: Tudod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,
Remegő ajakkal idézni a múltat.

Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni őt és utánna fordulni.

Kacagni boldogan hazúg lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imátkozni, hogy ő sose tudja meg:
Mi is az a bánat.

 
 
0 komment , kategória:  versek  
     1/24 oldal   Bejegyzések száma: 234 
2009.12 2010. Január 2010.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 234 db bejegyzés
e év: 3118 db bejegyzés
Összes: 29716 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3255
  • e Hét: 22840
  • e Hónap: 107990
  • e Év: 588215
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.