|
2017-10-28 05:45:02, szombat
|
| |
| |
A mosonmagyaróvári kórház szerepe az 1956. október 26-ai sortűz sebesültjeinek ellátásában
A mosonmagyaróvári sortűzzel mélyebben 2007-ben kezdtem foglalkozni. 2009-ben a www.emlekhely1956-movar.egalnet.hu c. honlapunk létrehozásával megállíthatatlanná vált az a kutató, gyűjtő, feldolgozó, emlékmegőrző stb .. munka,melyet azóta is végzek. A Kórház '56-os szerepével részletesebben 2010-ben Dr. Székelyhidi Lászlón keresztül ismerkedtem meg. Majd egy országos pályamunka kapcsán további kutatásokat végeztem (2012). Most, öt évvel később, ebbe a blogomba készítek egy fotó, dokumentum albumot ( folyamatosan bővítem majd), Kórház 1956 címen a Képtáramban található és ötvenhat visszaemlékezést fogok bejegyezni. Az egyes szövegek hol rövidebbek, hol hosszabbak lesznek, hol sebesült emlékezik, hol orvos, hol látogató, családtag, stb.. A visszaemlékezőkről semmit nem írok. Csak a szavaik hatnak.
1. ,,Megálltunk a műtő ablakban és néztünk lefele, hogy lesz-e, hoznak-e valamit. Már majdnem ott voltunk, hogy nincs semmi, mentő sincs, lehúzzuk a kesztyűket és akkor aztán megérkezett egy teherautó, aztán még egy teherautó. Lenyitották a hátulját, az, hát, a látvány valami iszonyú. Húsfacnyi tömeg, mint a hentesnél, az embereket úgy huzigálták le az autó platójáról. Fogták, meg ölben hozták, meg háton, ide föl. Hát most hova? Nem tudjuk. Mi lesz velük? Így nem lehet őket a műtőbe hozni."
2. ,,Mikor nyilvánvalóvá vált a sortűz következménye - számtalan halott és sebesültek sokasága, - akkor a műszaki laktanyából a katonai mentőkocsival a tetthelyre hajtottunk,ahol leírhatatlan, iszonyú kép fogadott! A halottak égretekintő üveges szemei, a sebesültek riadt fájdalma, jajveszékelés, vér, a menekülők tömege, a mentésben résztvevők heroikus munkálkodása leírhatatlan. Kötözni kezdtünk, a halottak között kerestük az élve maradottakat, majd a kocsiba helyezett sérültekkel a kórházba hajtottunk. A kórház udvarán vérbe fagyott, sárral fedett halottak feküdtek. A kórház folyosóin, a sebészeti osztályon, a kötözőben, a műtőben rémületes volt a látvány. Férfi, lány,asszony és gyerek, vér, lőtt,hasított sebek csonkolt végtagok,civilek orvosok,egészségügyi dolgozók,ápolónők lázasan munkálkodtak. A kórház olyan volt,akár egy katonai frontkórház. A sebesültek osztályozása, a halottak leválasztása ,a legsúlyosabbak műtéti előkészítése,kötözés, vércsoport meghatározás, és még számtalan mentési beavatkozás. Néhány óra múlva Győrből érkező orvosi segítség, kötszer, vér segített az ellátásban. A helyi és a győri mentők a szállítható sérültek egy részével a győri kórházba hajtottak, hiszen ilyen mértékű ellátásra nem volt a kórházunk felkészülve. Hajnalig tartott a testileg,- lelkileg kimerítő munka."
...
,,A sebesülteket ellátókról, a halottak agnoszkálást végzőkről,a kötelességüket teljesítő személyzetről, ha nem is a teljesség igényével - hiszen a személyes visszaemlékezés sajnos az idő múlásával már megkopott -névszerint is szükséges megemlékezni.
Dr. Zsibói kórház igazgató sebész főorvos, Dr. Vida Ödön a fáradhatatlan sebész, Dr. Blank Tibor ma Kanadában élő emeritus, Dr. Modrovich Emil pulmonológus,Dr Sugár György szintén pulmonológus. Dr. Ódor Béla szülész főorvos, Dr. Munka István sebész,Dr.Kiss József belgyógyász főorvos, a szegények,mai szóhasználat szerint a hajléktalanok istápolója, Dr. Kiss András belgyógyász, az örökké aktív orvos, Dr. Major Jenő, a vidékről /Dunakiliti/ érkező orvos, későbbiekben szülész- nőgyógyász igazgató főorvos, Dr. Grüner György fogorvos,üzemorvosok,körzeti orvosok, Meszlényi Sándor a kórház technikai mindenese, Juranovichné,Beleczné, Ani nővér, Pannika és még számtalan ápoló és nővér. Veress Béla, Pócza Zoltán a gazdaság, a könyvelés szakértői. Jómagam, aki ezen véres napot követően a katona orvosi státuszomat a belgyógyászatra cseréltem.Kéretik, hogy aki még más személyekre emlékszik,egészítse ki a névsort!"
3. ,, A mellkasomon ért egy sorozat, a tüdőnél, és egy robbanó lövadék a bal csuklómat teljesen összeroncsolta. Csak az ütőér fogta össze a felső - és az alsó kart. Meg végig az egész bal oldalam tele volt szilánkokkal.
...
Állítólag ilyen súlyos sérült, csak én voltam, több nem volt, aki életben maradt.
...
(Csak másnap) a győri kórházban hatórás műtétem volt."
4.,, Az első lövést hallva felpattantam a kerékpárra és indultam hazafelé a Mofém-telep irányába. Mielőtt a hegyeshalmi műútra értem volna, hátulról lövést ért, leestem a kerékpárról. Eszméletemet nem veszítettem el, fel akartam állni, de nem tudtam, mert deréktól lefelé teljesen lebénultam. Nem tudom mennyi idő telt el, amikor jött egy nyitott teherautó, tele sebesültekkel. Ekkor segítségért kiabáltam. A teherautó megállt, egy kiskatona leugrott és felemelt. A helybéli kórház elé vittek bennünket. Engem a fent említett kiskatona a karjában vitt fel.
...
Én aztán a győri idegosztályra kerültem. Nagyon hosszú időn át ott kezeltek, mert menni nem tudtam. Nagyon sok idő eltelt, amikor engem haza engedtek a kórházból"
5..,,Amikor a lövöldözésnek vége lett, próbáltam felkelni, de még megmozdulni is alig tudtam. Csak ott feküdtem a sok szerencsétlen sebesült és halott között. Én akkor meg voltam győződve arról, hogy a halál küszöbén állok. Semmi remény nem volt. Csak egy pár perc, és én tudni fogom, hogy milyen a túlvilág. Kinek lesz igaza, a papoknak vagy a kommunistáknak? Nem tudom mennyi ideig voltam ott a sebesültek között, de végül is megérkeztek azok - talán a mosonmagyaróvári katonák - akik fölraktak bennünket teherautókra, s vittek a kórházba.
Mosonmagyaróváron csak egy kis kórház volt, ahol nem volt elég orvos meg ápolónő, hogy ilyen rengeteg sebesültet tudjanak kezelni. Engemet bekötöztek, s megállították a vérzést, de az én sebeim túl súlyosak voltak, túl sok időt vett volna igénybe engem operálni, s talán nem is volt olyan sebész, aki ezt tudta volna csinálni. Kaptam morfint, hogy ne szenvedjek túl sokat, de azt hiszem az orvosok lemondtak arról, hogy engem megmentsenek. De megint szerencsés voltam, mert a főiskolás barátaim megtaláltak ott a kórházban, s valahogyan sikerült egy autót szerezni, amivel elvittek engem a győri kórházba."
6..,, Mindenki, mindenütt operált. A sortűz sebesültjeivel délelőtt fél 11 tájban jöttek az első járművek. Lovas kocsikon, személyautókon és a határőrség teherautóin hozták a lőtt sebekkel, többnyire súlyosan sérülteket és tették le őket a kórház udvarán. A kórház orvosgárdája az első rémület után dr. Zsibóy István igazgató főorvos vezetésével azonnal munkához látott. Elkülönítették a beszállítás alatt meghaltakat, a láthatóan súlyos és a kevésbé súlyos sérülteket. A kórház folyosóján fekvőket homlokukon megjelölték, hogy milyen sürgősségi sorrendben kerüljenek a műtőbe. A főorvos asszisztensei sietve láttak hozzá az ellátásukhoz. Rövidesen csatlakozott a sebészcsoporthoz dr. Székelyhidi László katonaorvos is, aki a műszaki laktanya mentőkocsijával vitt be két sebesült akadémistát. A nag yműtőben két orvos folyamatosan operált, még a kórház belgyógyásza és nőgyógyásza is segédkezett az ellátásban. Nemcsak a nagy műtőben operáltak, hanem az előkészítőben is. Még a súlyosan beteg dr. Modrovich Emil korábbi tüdőgyógyász főorvos is aktívan bekapcsolódott a sebesültek ellátásába, a kórház valamennyi orvosával és ápolójával együtt.
A lőtt sebeknél megállapították, hogy azok robbanó lövedékektől származnak, ezért ellátásukhoz úgynevezett gázödéma szérumra volt szükségük. Ezt az osztrák egészségügyi szervek juttatták el a határra több más gyógyszerrel együtt. Időközben Győrből is érkezett egy sebészorvos és a legsúlyosabb eseteket rögtönzött ellátás után Győrbe szállították. A kórházban maradtak teljes ellátása csak késő estére fejeződött be."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
