|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 23:16:46, szerda
|
| |
| |
Lélekbúvár, Szily Nóra műsora: Előítéletekről, skatulyákról
Skatulyák, sztereotípiák, előítéletek szövik át az életünket. Elszenvedjük és használjuk is őket. Miért alkotunk sémákat? Miért ítélkezünk? Mi van mögötte? Felházi Anett klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikussal és Zimány Lindával beszélgettünk 2015 őszén a Lélekbúvárban.
Linda, te milyen ítéletekkel szembesültél leggyakrabban?
Z. L.: Két szó, ami alapvetően eszembe jut - a ,,buta szőke", ami számomra már tényleg elég elcsépelt skatulyának tűnik, de időről időre megjelenik. Nyilván ezt lehet fokozni: biztos nem dolgozik, könnyű az élete, és folytathatnám...
Zimány Linda
Fotó: Zsigmond László/Life.hu
F. A.: Tekintsük át az egész folyamatot, hogyan jut el az ember az előítéletességig. Normál funkciónk, hogy a világot rendezzük, hiszen rengeteg információ zúdul ránk, amikkel nem tudnánk mit kezdeni, ha valamilyen rendszert nem vinnénk bele. Ezért kategóriákat hozunk létre, ami azt jelenti, hogy hasonló tulajdonságok mentén csoportosítunk embereket. A példádból kiindulva létrejöhet a szép lányok kategóriája, de ugyanígy a roma gyerekeké, és sorolhatnánk a példákat. A kategóriákkal önmagukban még nem lenne baj, csakhogy gyakran a tulajdonságlisták hiedelmekkel bővülnek, amik inkább az érzelmeken alapulnak, távol vannak a tapasztalattól, általánosításokra, túlzásokra épülnek, és olyan merevvé válnak, hogy bizonyos csoporttulajdonságokat mindenkire érvényesnek találunk. Tehát egy túlzó általánosítás, merev sztereotípia jön létre, és ehhez már nem kell sok, pusztán egy értékítélet, egy attitűd - negatív vagy pozitív -, és abból lesz az előítélet.
A sztereotípia és az előítélet két pólus tehát, és ahogy merevedik, úgy megyünk az előítélet sémája felé.
F. A.: Minél merevebbek a sztereotípiáink, annál előítéletesebbek vagyunk.
14 éves korodban, a Britney Spears-hasonmásverseny révén lettél ismert, és az jutott eszembe, hogy némiképp magadra húztad a skatulyát, hiszen megjelent egy csinos, fiatal, szőke csaj, aki alapvetően a szépségével tűnt fel. Harcoltál az ítéletek ellen? Egyszer csak nyilván szembesültél azzal, hogy nem mindenki közelített teljes nyitottsággal feléd...
Z. L.: Én szinte a nyilvánosság előtt nőttem fel, és ezekkel az előítéletekkel vagy skatulyákkal egy ideig még nem szembesültem, de talán azért nem, mert nagyon fiatal voltam, és naiv, csak éltem az életemet, és nem is foglalkoztam ezzel. Aztán később, amikor kezdtem érni, nővé válni, kicsit befelé is figyelni és a belső értékekkel foglalkozni, akkor viszont rettenetesen elkezdett zavarni, és nem nagyon értettem, hogy miért történik ez. Hiszen megjelent egy 15 éves kislány, egy Britney-hasonmás, aki utána szépségversenyeket nyert, aztán adódtak az életében lehetőségek, hogy az agyát is használja. Múltak az évek, műsorokat vezettem, iskolába jártam - vagyis én elkezdtem változni, de az emberek véleménye megrekedt azon a szinten, ahol elkezdtem ismertté válni.
F. A.: Érdemes azon elgondolkozni, hogy miért történhet így. Hogy milyen skatulyákat állítanak föl az emberek. Ha belegondolunk, egy kamaszlánynak megbocsátható, hogy színésznősködik, Britney Spears-t játszik, vagy modellkedik, de az hogy még okos is legyen, azt azért nagyon nehéz bevételezni. Ezen a ponton ránézhetünk a saját irigységünkre, negatív érzéseinkre, mert ezek mentén kezdjük el a másikat leértékelni.
elházi Anett
Forrás: Facebook/Felházi Anett
Miért indul be a leértékelés? Általában az ítéletalkotásban van egyfajta gőg, hogy a másik kevesebb, rosszabb, mint én.
F. A.: Sok funkciója lehet ennek. Akár a bűnbakképzés, ami azt jelenti, hogy elkezdem a másikat felelőssé tenni a saját problémáim miatt. Kerítek egy csoportot vagy a csoportnak egy képviselőjét, hogy ő tehet mindenről, és minél távolibb és általánosabb, annál inkább okolhatom őt. Hozhatunk súlyos történelmi példát, ami egészen a holokausztig vezetett. Az, hogy van egy bizonyos embercsoport, akik miatt nekünk nagyon rossz, és a társadalmi válságok idején nagyon jól jön ez az elmélet, hogy...
...valakit felelőssé teszünk, valakiből ellenséget, bűnbakot csinálunk.
F. A.: Igen. A másik eset, amikor nagyon szorongóak vagyunk, és nem értjük a szorongásunk lényegét, ezért üldözőket találunk. Ő miatta szorongunk, ő fenyeget bennünket, tulajdonképpen a saját lelki problémánkat rakjuk ki, és projektálunk.
,,Vetítek" a másikra? A saját önértékelésemmel van baj, az én sikertelenségem nyomaszt, és a másik tükröt, vagy legalábbis kontrasztot jelent.
F. A.: Azt gondolom, és reméljük, hogy így van, hogy Linda szép, okos és sikeres is, de ha én bizonytalan, frusztrált vagyok, vagy nem úgy mennek a dolgaim, akkor elkezdhetem őt irigyelni a saját hiányaim mentén. És hát valljuk be, az irigység nagyon kellemetlen, destruktív érzés, és elvezethet oda, hogy megjegyzéseket teszek rá, elkezdem őt leértékelni, vagy akár a média szintjén is céltáblává válhat egy ilyen személy. Ugyanakkor, hogyha egy kicsit empatikusabbak tudnánk lenni, és oda tudnánk figyelni az egyénre, aki más, mint a csoport összes tagja, akkor lehet, hogy nem gondolnánk így. Ha közel tudnánk - akár Lindát is - engedni, akkor el tudná mondani, hogy nem olyan egyszerű az ő élete sem, járja az útját, neki is vannak nehézségei...
Z. L.: Én csak arra tudok gondolni, hogy a sajtóban egy skatulyázott képet sokkal könnyebb eladni valakiről, és arról minél több bőrt lehúzni, mint mögé menni és megmutatni, hogy valaki milyen valójában. Az utóbbi időben próbáltam kicsit jobban feltárni, megmutatni a lelki oldalamat, de a legtöbbször azt tapasztaltam, hogy szinte mindig ugyanaz történik. Jönnek a sztereotípiákkal teli kérdések, és nekem folyamatosan cáfolnom kell. Egy idő után azt veszi észre az ember, hogy hiába minden szándék, hogy végre másról, máshogyan beszéljünk, nem nagyon talál rá terepet, fogadókészséget, legalábbis a bulvár szintjén, mert nem érdekel senkit.
Fotó: Zsigmond László/Life.hu
F. A.: Amit Linda mondott, pontosan megmutatja a sztereotípiák igazi természetét - a merevséget. Az információközléssel, felvilágosítással, tájékoztatással ezeket a sztereotípiákat nem tudjuk megszüntetni. Miután ezek nem a tapasztaláson alapulnak, hanem inkább hiedelemrendszereken, illetve az előbb említettük, hogy nagyon sok énvédő funkciójuk van, ezért ezek nem hatnak. A közelség, tehát a saját tapasztalat nagyon sokat számít az oldásukban. Ezt tapasztaljuk iskolai közegben, ahol sokat lehet tenni a prevencióért, például amikor különböző csoportokhoz tartozó gyerekek együtt vannak. Ott oldani lehet a sémákat. De nagyon számít, hogy ki milyen szemléletű, mennyire autoriter családban nő fel.
Akkor a gyerekkorig kéne visszamenni. Véleményt formálni, ítéletet alkotni először a szüleinktől tanulunk. Ha szülőként nem szeretné valaki, hogy a gyereke sematikusan gondolkodjon, akkor szerintem kételyre kellene tanítani a gyerekeket, és arra, hogy mindent több oldalról kell megvizsgálni.
F. A.: Kételyre és empátiára. Hogy az ember mögött van egy történet, és semmi sem fekete-fehér. De ehhez nekünk magunknak sem szabad előítéletesen és sztereotip módon megnyilvánulni, úgyhogy nagyon nehéz... Azt gondolom, hogy a társadalomnak nagy felelőssége van ebben, hogy mennyire használja a sztereotípiákat, vagy mennyire oldja őket. Például azokban az országokban, ahol tiltva van az előítéletesség, meg lehet figyelni, hogy a sémák csökkennek. Vannak olyan hatalmi beállítódások, ahol jól jön az adott vezetésnek, hogy az előítéletességet erősítse, hiszen sok agresszió ömlik bizonyos kiszolgáltatott csoportokra, és létrejön valamiféle hamis egyensúly, hogy a hibást mindig meg lehet találni.
Forrás: Facebook/Felházi Anett
Linda, azt mondod, hogy nem érted, miért nem változott a megítélésed, és miért nem tudtál igazán lazítani rajta. Milyen stratégiát választottál? Hajlamos lehet az ember kicsit zártabban élni vagy egy olyan világot teremteni maga köré, ahol nem kell ezekkel szembesülni.
Z. L.: Én most ezt élem, hiszen nem lehet mindenkinek megfelelni, és nagyon könnyű beleesni abba a hibába, hogy az ember annyira belemerül ezekbe a dolgokba, hogy a századik kommentelő megjegyzése is megbántja. Pedig nem kellene ezekkel foglalkozni, hiszen attól nekem nem lesz rosszabb vagy jobb életem, hogy egy számomra teljesen ismeretlen ember mit gondol rólam. Persze ezt így elméletben könnyű mondani, de közben meg azt gondolom, hogy a támadások személyiségtorzulást is okozhatnak. Az ember egy darabig bírja, aztán azt veszi észre magán, hogy egyre többet agyal azon, hogy miért csinálják ezt, és miért nem lehet ezen változtatni?
Fontos, amit Linda mond. Ellépve az ő történetétől, ha egy kisgyerek az iskolában azt éli át, hogy ő a kitaszított, megbélyegzett, vagy akár felnőttként a munkahelyén ezzel szembesül - a személyiségben mi indulhat be? Önmagát beteljesítő lesz a jóslat, vagy épp önértékelési zavart okoz?
F. A.: Pontosan. Linda jól bemutatta ennek a lélektanát, hogy a leértékelés minél erőteljesebb és minél közelebb kerül, beül az emberbe. Nézzünk meg egy kisgyereket - akinek még kialakulatlan az identitása. Például egy roma kisgyerek, aki amúgy is nehéz helyzetből jön, ha előítéletekkel találkozik, és nem ugyanazt, sőt sokkal kevesebbet várnak el tőle, akkor az a jelenség, amit említettél - az önmagát beteljesítő jóslat - egyre inkább az övé lesz, és be fogja bizonyítani, tudattalan módon, hogy ő tényleg nem tud teljesíteni.
Megírjuk a sorsát az ítéletekkel?
F. A.: Igen. Akár negatív, akár pozitív módon megfigyelhető ez a jelenség. Hallottam olyan esetet, hogy IQ-tesztet töltettek ki gyerekekkel, és az egyik nem a saját, hanem egy másik - nagyon magas - eredményét kapta meg. Azt gondolta, hogy az övé, és elkezdett extrajól teljesíteni. Vagyis a pozitív előfeltevések is óriási hatással bírnak. Ezért kellene tudatosítani, hogy milyen óriási a felelősségünk.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 23:08:35, szerda
|
| |
| |
Szily Nóra interjúja: Bombera Krisztina: "Ha nem így csináltam volna, nagyon szégyellném magam"
Az egyik legklasszabb csaj, akit ismerek - igen, vádolható vagyok elfogultsággal, de vállalom! Tavaly ősszel jött haza Amerikából, azóta az ATV Híradóját és időnként a reggeli műsorát vezeti. Februárban a szóvivők bálján sajtódíjat kapott, aztán március 15-én a Szabad Sajtó Díjat is átvehette. Így reagált: ,,Minden újságíró kollégának gratulálok, aki a (bármiféle, sokféle) nehéz körülmények ellenére is tisztességesen végzi a munkáját: vizsgálja a tényeket, nem dobja sutba az érvelés szabályait, nem öli meg magában az empátiát, nem gyáva, nem opportunista, szabad és szuverén."
Elbambultam azon, hogy egy mondatot sem mondtál a saját életedről, szemléletedről, a befektetett munkádról, éveidről, hanem rögvest a kollégákhoz szóltál...
Te észrevetted? Tipikus Szily Nóra...
Bombera Krisztina
Fotó: Marton Szilvia/Origo
Feltűnt. Nem így szokás reagálni.
Egyrészt nem szoktam hozzá, hogy díjazzanak. Még majdnem kezdőként kaptam a MÚOSZ állatvédelmi díját egy riportomért, aztán soha többé egyet sem... De nem is tudom, mi kellett volna hozzá. Nem is pályáztam, olyan helyre sem jelentkeztem, ahol az lett volna a cél, hogy felfigyeljenek rám. Úgyhogy nagy élmény, hogy épp így jött össze, kettő egymás után!
De miközben a kollégákat méltattad - már akik az általad megfogalmazott csoportba tartoznak -, azért átélted a büszkeségét annak, hogy mégiscsak észrevették mindazt, amit és ahogyan csinálsz!
Inkább azzal vicceltem, hogy lehet, hogy ,,öregszem"!
Mondod mosolyogva! Én ezt úgy szoktam tréfásan nevezni, hogy ,,példakép korba értünk"...
Ez sokkal elegánsabban hangzik! Én arra gondoltam, hogy ugye nem terjed rólam egy pletyka, hogy nagyon beteg vagyok, úgyhogy ideje lenne díjazni.
Elkuncogtad a dolgot?
Elkuncogtam, igen, és tényleg az jutott eszembe, hogy nagyon kevés olyan kolléga van ma már, aki ezt a szakmát még úgy műveli, hogy - akár belső tartása, akár valamilyen szerencsés körülmény okán - meg tudott maradni nagybetűs ÚJSÁGÍRÓ-nak... És azokkal jó összetartani és azt mondani, hadd gratuláljak nektek is, hogy még létezünk így együtt! Vagyis ebbe a csapatba némiképp magamat is belesorolom. De tényleg sosem vágytam díjakra. Nem gondoltam, hogy díjazandó vagy díjazható amit csinálok. Nem is tudom, ebben nem vagyok jó.
Fotó: Marton Szilvia/Origo
A klasszikus értelemben vett sztár önmagát tolja előre - te mindig másokért teszel. Soha nincs az az érzésem, hogy a megszólásaidban magadat tekintenéd elsőrendűnek.
Megfelelési kényszerem van, tehát a színvonalat hiúságból és az elvárások okán szeretem megugrani. De nem gondolom, hogy utána ezért taps járna. Inkább azt érzem, hogy ha nem így csináltam volna, nagyon szégyellném magam.
Tehát a természetes létezési forma az, hogy...
...teljesíteni kell. Én a mai napig izgulok minden adás előtt, és amikor a reggeli műsorba kilenc-tíz vendég is érkezik - alig alszom, mert annyira készülök.
Az éhség, a kíváncsiság nem csitul?
Hál' istennek az nem. Ha nem érdekelne minden egyes ember, aki leül velem szembe, akkor lenne jobb dolgom, de szerintem neked is!
Ha téged faggatnak, a válaszaidban a leggyakoribb kifejezések - tisztesség, egymásra való figyelés, egyenrangúság, esélyegyenlőség és sorolhatnám. Szerinted mennyire bírnak még igazi tartalommal ezek a fogalmak? Nem koptak meg? Nem ürültek ki? Nem veszítettük el őket?
Elveszíteni elveszítettük, épp ezért nem koptak ki! A legnagyobb értékek, mert kevesebb van belőlük, mint kéne. Pont ezért éreztem a díjnál fontos lehetőségnek, hogy kimondjam - a legnagyobb kincs ma egy keményen dolgozó, szuverén újságíró.
Fotó: Marton Szilvia/Origo
Számodra mit takar a tisztesség fogalma?
Magánerkölcsben és közerkölcsben is más, magánéletben és a közéletben is más. Nyilvánvalóan kontextusfüggő, és szakmánként is változik. Ha szakmai tisztességre gondolsz, a te szakmádban is más, mert te a lélekkel és személyiséggel többet foglalkozol, mint én, aki a politikára és a közéletre fókuszál. Soha nem felejtem el - erről már beszélgettünk egyszer, és akkor fogalmaztuk meg -, hogy téged az ember érdekel, engem meg az ügy, amit az ember képvisel. Vagyis a tettek, a külső megnyilvánulások, mindaz, ami a közéletben megmutatkozik. Mit tesz valaki, vagy mit nem tesz? Lop vagy nem lop? Megaláz, vagy nem aláz meg? Hazudik, nem hazudik, elnyom, vagy nem nyom el. Fekete-fehér...
Ezek mentén körvonalazódik a tisztesség?
Igen. Az újságírószakmában is. Szolga vagy, vagy nem vagy szolga, félsz a hatalomtól, vagy nem félsz - mert az a dolgod, hogy ne félj! Tisztességesen bánsz-e azzal, aki mást gondol a világról, mint te, vagy tisztességtelenül? Manipulatív vagy körültekintő módon teszed a dolgod? Tényleg némiképp szimplifikáltan, fekete-fehéren látom a szakmai tisztességet. De nem török senki felett pálcát, aki nem ezek szerint cselekszik. Nem ítélkezem. Még ha gondolok is valamit a saját erkölcsi mércém szerint, de nem minősítem senki döntését.
És a magánéletedben? Talán ott nem lehet minden fekete vagy fehér... Még akkor sem, ha sokáig azt hisszük!
Az egészen más, persze. Bonyolultabb. Jól vagy, nem vagy jól, kitartasz a másik mellett, vagy nem...
A férjeddel lassan negyedszázada ismeritek egymást!
Lassan régebb óta élünk együtt, mint külön!
Fotó: Marton Szilvia/Origo
Jöhet a tipikus kérdés - kissé rózsaszínbe csomagolva. Mi a titka...? Megfejthető?
Soha nem alázzuk meg egymást. Soha. Egyenrangúak vagyunk. Szabad emberek. Akik szabad döntésből szeretik a másikat. Nem megalkuvásból, nem kényszerből, nem félelemből, nem a vagyonért, a cégért, nem azért mert ,,jó lesz már így..." - hanem mert így döntöttünk.
Sokszor halljuk, hogy egy kapcsolatban kiürülnek a rítusok, és mintha egyik napról a másikra egymásnak idegen emberek ébrednének egymás mellett, különösen abban a hajtásban, amiben létezünk. Ezt elkerülendő, ti figyeltek?
Sokszor nem eléggé... Hónapok telnek úgy el, hogy instrukciókban élünk mi is, mint oly sokan. Ki megy a gyerekért, voltál-e bevásárolni, ki fizeti be a telefonszámlát. És nem megyünk ketten sehova. Az önkizsákmányolás és a kapcsolat elhanyagolása nálunk is időről időre jelentkező probléma. Van, hogy hetekig nem vagyok képes magamra és a férjemre figyelni - a gyerekekre persze eközben is muszáj, hisz nem lehet nem gondoskodni róluk. És ez a rovására mehet a párkapcsolatnak, hiszen azt hinnénk, arra ráér majd a jövő héten...
Hát ez az! Van benne veszély.
Igen, de eddig mindig megúsztuk. Például humorral. Egyébként is, a férjem nagyon szerencsés alkat. Derűs, kiegyensúlyozott, jó humorú és nagyon lojális. Igazi rohadt nagy szerencsém volt, de tényleg! Azért mondom, hogy a magánélet más, mert azt már árnyaltabban látom. Például, hogy mennyire tudok esendő lenni, vagy akár mélyponton lenni úgy, hogy közben a másik bízhat abban, hogy ha kibírjuk, akkor egy idő után megint könnyebb lesz. Vagy amikor minden rendben van, akkor nem szabad elhinni, hogy most már mindig így lesz. Hisz minden hullámzik, és dinamikusan változik. A gyerek is annyit tanít! Hogy nem olyan, amilyennek álmodtam, hanem olyan, amilyen ő maga - és én megkaptam ajándékba. Azért, hogy vigyázzak rá addig, ameddig ez a dolgom. Csak szeretni tudom, de többet nem nagyon tudok tenni. Tehát a magánéletben már nem fekete-fehér viszonyokban gondolkodom, ahogy anno kamaszosan tettük. De a közéleti és szakmai dogmatikusságom egyre durvább. Mindinkább úgy érzem, hogy valaki vagy tisztességes, vagy nem - és pont.
Fotó: Marton Szilvia/Origo
A segítségnyújtás vágya munkál benned inkább, vagy az igazságtalanság elleni harc heve?
Sokáig a kettő együtt, de ahogy múlik az idő, egyre kevesebb erőt érzek magamban a világ megváltásra, és egyre több önkritikával vizsgálom, hogy mire vagyok képes. Nem tartom már magam olyan fontosnak, és nem gondolom, hogy olyan sokat tehetek én a világért. Úgyhogy azokat a pici területeken tett apró lépéseket, amiket meg tudok tenni, ma már többre értékelem, mint ha lánglelkűen lobognék a forradalom élén. Tehát kicsi vagyok, és kevés - és ez rendben van így. De emellett az igazságérzetem egyre durvább és erősebb, talán attól, hogy a közélet egyre keményebb és igazságtalanabb lett. És ez mégis csak összefügg az elesettekkel, mert az én lényegem az, hogy nem bírom elviselni a világban a hierarchiákat. Azt gondolom, hogy egyenlőnek születtünk, és a hierarchiák szabad vállaláson alapulnak. A főnökömet akkor tartom sokra, amennyiben ő egy arra méltó ember. Minden utasítását végre fogom hajtani - és szabad akaratomból -, ha sokra tartom, és többet tud, mint én. És be fogom tartani a közélet szabályait, hogyha a köztisztviselők és a közszolgák, azok a köz szolgái, akik a közös értékeinket képviselik.
Akik méltóak arra, hogy a szabályaikat kövessük.
Pontosan. Nem becsülök semmit és senkit pusztán önmagáért. Se a koráért, se a neméért, se a pozíciójáért. De boldogan hajtok fejet az emberi nagyság és az elért eredmények előtt. Tehát szerintem is hierarchiába rendeződik az életünk, de az a szabad akaraton és a szabad belátáson kell hogy alapuljon. Nem lehet kierőszakolt. Az agressziót nagyon rosszul viselem. Az önmagáért való tisztelet senkinek se jár.
Nem lehet olyan könnyű neked...
Sokat vagyok paprikás, bosszankodós.
Fotó: Marton Szilvia/Origo
Tudod, mit vettem észre magamon? Elkezdtem becsukódni. Óvom a lelkem a zajtól. Neked minden antennád folyamatosan kint van!
Igen, sajnos, és érzem, ahogy rombol. Egyre rosszabbul viselem én is, de közben meg a közélet az, ami foglalkoztat. A Magyar Közlönnyel kezdem a napot... El tudod képzelni?
Nem tudom, hogy szeretném-e... Mindeközben hogyan vigyázol magadra? Hogy ne emésszen fel mindaz, ami körülvesz?
Rendben van a családom, ami óriási segítség, és el sem tudnám képzelni mi lenne nélkülük... Sokat sportolok, rengeteget utazunk, világot látunk, ami a létszükségletünk, és újra és újra feltöltődve jövünk haza. Úgyhogy nekem igazán nincs okom panaszra. Elhiszed?
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:58:13, szerda
|
| |
| |
Lélekbúvár, Szily Nóra műsora: ,,Közünk van mindahhoz, ami bennünk történik"
,,Mit üzen a tested?" címmel 2013-ban jelent meg Dr Buda László könyve, melyben az olvasható, hogy ,,bár saját testünk a leghűségesebb társunk életünk folyamán, a vele való kapcsolatunk gyakran megromlik, ellentmondásossá válik..." Nem figyelünk magunkra? Vagy csak nem jól tesszük? Mi lenne a hatékony kommunikáció módja? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Malek Andreával és a pszichiáter szerzővel.
Úgy sejtem, előfordult már hogy túlhajtottad magad és felülírtad a tested jelzéseit. Miközben koncerteken, színházban, tanárként, anyaként igyekeztél sokféle szerepben megfelelni. Volt, hogy a tested azt mondta: Stop?
MA: Hát, hogyne! Lépten-nyomon... De egy ideje már másként figyelek rá. Azt hiszem, hogy miközben megtanuljuk, hogy vigyázni kell magunkra, a testünkre, de a sztereotípiákon túl nem tudjuk, hogy hogyan.
Malek Andrea
Forrás: Origo
,,Vigyázz magadra!" - ezt gyakran halljuk. Csak nem töltődik meg tartalommal... Volt olyan, hogy elment a hangod és épp a legrosszabbkor?
MA: Persze, mert nem törődtem vele, nem foglalkoztam egy csomó dologgal, megpróbáltam elnyomni magamban érzelmeket, nem tudtam kimondani mondatokat. Nem hittem, hogy ez velem megtörténhet, azt gondoltam, hogy mindent el tudok énekelni, és hogy el is kell! Aztán az életem egy drámai pontján, amikor elérkezett a lehetőség, hogy a férjemmel közös estre készüljünk - elment a hangom. Akkor még nem volt a férjem, egy egész más családi kötelékben létezett, és az egész rányomta a bélyegét a lelki állapotomra... Azóta persze minden megoldódott hál' istennek, béke van és boldogság, de akkor egyszerűen nem jött ki hang a torkomon... 18 dalt kellett volna elénekelnem és egyszerűen képtelen voltam rá. Mintha beszorult volna az egész. Azóta egész másként tekintek a hangomra, és a hangom mögött rejlő dolgokra.
Amikor ezt a könyvet megírtad, már sok év tapasztalatát összegyűjtötted pszichiáterként, gondolkodóként - miért tartottad fontosnak hogy ezt a kérdést feltedd? ,,Mit üzen a tested?"
BL: Szerintem, az egész testhez való viszony elkerülte a figyelmünket orvosi képzésünk és általános szocializációnk során is. Azon túl, hogy gondozd, ápold, hogy sportolj és tartsd karban - van ennek egy mélyebb szintje is, amire kevesen gondolnak. Ez pedig az, hogy az emberi test végtelenül intelligens, bölcs és komplex rendszer, és amíg életben vagyunk, át van itatva tudatossággal, lélekkel, amitől a test él. A kommunikáció a test és a lakója között drámai módon eltűnt például az orvoslásból, és olyan módon vált lélektelenné, érthetetlenné, és megmagyarázhatatlanná egy csomó betegség, hogy ebből a szempontból kollektív analfabétákká kezdtünk válni.
Elmegy a hangunk. Gargarizálunk, antibiotikumokat kapkodunk és mindenféle praktikákhoz folyamodunk, miközben te azt mondod - bármilyen tünetet üzenetként kellene értelmeznünk? Meg kellene próbálni feltárni az összefüggéseket, hogy vajon miért kaptuk és miért épp azt a jelet?
BL: Igen, ez szerintem messzemenően hasznosabb, mint egyszerűen csak áldozatává válni annak, ami a testünkben zajlik. Nem állítom, hogy mindig könnyű ezeket az értelmezéseket megtenni, hiszen ezeknek nagy része éppen azért köt ki testi szinten, mert valami nem tudatosul. Valamit nehéz elfogadni, rálátni, megoldani... De ezzel együtt szeretnék kiállni amellett, hogy amikor bármilyen tünet, panasz jelentkezik, akkor ahhoz forduljunk oda, ne hanyagoljuk el, ne hagyjuk magára a testet, amiben lakunk, hanem folytassunk vele párbeszédet. Meg kell adni az esélyt arra, hogy kiderüljön valami... Jobb ezt nem a legvégére hagyni. Pedig gyakran ezzel találkozom. Hogy amikor valaki már minden kálváriát bejárt, és arra jut, hogy valószínűleg neki is van köze ahhoz, ami zajlik, hiszen a tünetek újra és újra jelentkeznek...
Dr. Buda László
Forrás: Origo
Úgy kezeljük a betegséget, mint ami jön, támad, de mintha nem lenne részünk benne?
BL. Igen. Hogy nem tűnt föl nekünk eddig, hogy az emberi test egy intelligenciával, tudatossággal, lélekkel átitatott valami? Leteszünk róla, hogy ezt értelmezzük, hogy ebbe energiát fektessünk, és mégis ahányszor megpróbáljuk - és most már nagyon sok konkrét példán keresztül tudom ezt mondani - annyiszor jutunk oda, hogy valami értelmes, feldolgozható, modellezhető dologra bukkanunk- vagyis hogy közünk van mindahhoz, ami bennünk történik.
Neked változott a szemléleted a tapasztalások révén, Andi? Másként figyeled a tested jelzéseit? A magyar nyelv sokat elárul: gombóc van a torkomban...
MA: Nem csak a magyar, a német is!
Nem veszi be a gyomrom, kiütést kapok tőle...
MA: Vesébe vág...
Ott vannak a pszichoszomatikus betegségek kódjai.
MA: Amikor a legkisebb gyerekemmel már a negyedik antibiotikum kúrán voltunk túl, egyszer csak úgy döntöttem - ebből elég. Egy teljes életmódváltásba kezdtünk és meggyógyult. Én akkor jutottam el a holisztikus szemléletig, vagyis hogy nem csak a test, hanem a lélek gyógyítása is fontos. Azóta másként gondolkodom, másfajta kérdéseket teszek fel, ha egy tünet bármelyikünknél megjelenik.
Másfajta kérdéseket teszel fel... Hogyan kellene kezdeni a kommunikációt a saját testünkkel? Mit kell csinálni gondolatban ahhoz, hogy meginduljon a párbeszéd?
BL: Úgy gondolom, hogy az elindulás alapköve egy speciális viszony önmagunkhoz, amiben elfogadás és szeretet van. Ezt nagyon nehéz fenntartani, ha az ember megbetegszik, mert az lesz az első reakció, hogy bosszankodsz, elégedetlen és feszült vagy...
A francba a hülye torkommal, már megint fáj...
BL: Igen, de tulajdonképpen épp ilyenkor látszik, hogy mennyire személyes az a viszony: a hülye torkom, a hülye térdem, a fenébe, már megint ez az ócska szívem... - ezek mind egy kapcsolat lenyomatai. Ahogyan az illető megtanult szeretni, bánni valakivel, viszonyban lenni valakivel, és így tovább... Ezt a kapcsolatot érdemes arra az alapra visszahelyezni, hogy hadd fogadjam el azt az állapotot, ami egyébként is van. Ne fektessek energiát abba az illúzióba, hogy vitatkozom a valósággal, vagyis azzal, ami éppen zajlik.
Forrás: Origo
Dacolni...
BL: Lehet vele dacolni, megy vele az energia, húzódnak el a folyamatok, és kiszolgáltatott leszek és áldozatnak fogom érezni magam, és törvényszerűen azt fogom keresni, hogy ki fog engem megmenteni ebből. Ami néha szükséges is, de az esetek nagy részében hasznos ezt a felelősséget magunknál tartva, az elfogadás talaján bólintva arra, ami kialakult. Elkezdeni egy személyes kapcsolatot fölépíteni a saját testünkkel, azon belül a saját szerveinkkel. Olyan, mint egy kisgyermekkel kommunikálni. Még nem beszél egyáltalán verbálisan, de mégis kifejezi magát. A kulcs, az, hogy szeretettel, figyelemmel kell odafordulni. Nem szabad gyötörni, kontrollálni és megpróbálni kirángatni belőle információkat, hanem mélyíteni kell a kapcsolatot. Ez a második lépés. A harmadik pedig megtalálni az érzelmek megélésének a lehetőségét, mert úgy tűnik, hogy az érzelmeink jelentenek egyfajta közvetítő közeget a tudatosságunk és a testünk között. Tehát bárki, bármit is gondol a fejében, nagyon ritkán fog ettől megváltozni a testi állapota pusztán a gondolattól. Az túl szubtilis, túl illékony ehhez. De azok a gondolatok, amelyek érzelmeket keltenek másként hatnak.
Hogy történik ez?
BL: Sokféle módja lehet. Az egyik - vizualizálni vagy akár konkrétan a térben megjeleníteni ezt a kapcsolatot. A szomatodráma az a módszer - amiben nagyon hiszek - ahol ez kivetítődik a háromdimenziós térbe. Tárgyakkal, de leginkább emberekkel...
Tehát lehet egy tárgy, ami szimbolizálja Andi torkát?
BL: Igen, és Andit megkérnénk, hogy hangolódjon rá arra, hogy egy komoly párbeszéd legyen a torka és ő közötte...
Lehet, hogy azt mondaná - fránya torkom miért vagy beteg...
BL: Így van.
Mit mondanál a ,,torkodnak"?
MA: Miért hagysz cserben, hát holnap koncert van, hogy teheted ezt velem?! Ott vár az a sok ember... Te vagy a hibás!
Forrás: Origo
BL: Ez a kezdet, és amikor ez az indulat lemegy és az elsődleges érzelem szabad utat talál kifelé, utána jön a többi, ami igazán hasznunkra van. Ez önmagában nem lenne elég, hisz ha torok lennék, csak megsértődnék vagy értetlenül állnék... Vagy talán azt mondanám, hogy ,,Andi ébredj már fel, a jó ég áldjon meg! Mit gondolsz, én az ellenséged vagyok? Akadályozni akarlak az életben?! Dehogyis!" Először túl kell lenni ezen a nehezteléssel teli szakaszon és utána jöhet az, ami nagyon sok ember számára igazi elérzékenyülést hoz. Amikor rájön, hogy akármennyire haragszik vagy neheztel éppen, ettől függetlenül a torkom és én egyek vagyunk valahol. Közös az érdekünk, egy szív éltet minket, egy rendszernek vagyunk a részei, nem ellenségek vagyunk, hanem barátok. Ebben a kommunikációban lehet továbbhaladni, ami nagyon gyors és meglepő tünetenyhülésekhez vezet. Amin aztán mindenki csodálkozik... A sűrített pillanatok a lélek számára mindig hoznak drámai változásokat a test szintjén is. Azt javaslom, hogy mindenki találjon egy olyan módszert, amellyel az ő teste üzeneteit maga tudja megfejteni.
MA: Ez nem ördöngösség egyáltalán, a nagyanyáink ezt tudták! Azt hisszük, hogy feltaláltuk a spanyol viaszt, miközben az idősek ülnek és beszélgetnek, simogatják a térdüket, a derekukat - a vesezónát... Szerintem, ehhez az ősi tudáshoz vissza kell találni.
BL. És adaptálnunk kell ahhoz a mentalitáshoz, amiben most élünk. Van, akinek a felismeréshez intenzitásra, drámaiságra, játékra, feszültségre van szüksége - van, akinek pedig az ellenkezőjére. Megtanulni meditálni, minden aktivitást beszüntetni, az állandó tevékenység helyett a létezés egyszerű szintjére visszavonulni és ott megélni önmagunkat. Mindkét irány megfelelő lehet. De azért az a nyelv, amin a mi korunk beszél nem ugyanaz, mint amin a száz évvel ezelőtti kor beszélt, úgyhogy ezeket mindig adaptálni kell. Bölcsesség akkor is volt és most is van...
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:48:48, szerda
|
| |
| |
Szily Nóra interjúja: D. Tóth Kriszta: "Végre igazán magamat látom"
Egy éve beszélgettünk, akkor második regénye épp a sikerlisták élén landolt, és épp nagy izgalommal készült saját blogmagazinjának elindítására. Azóta kiderült, hogy azzal is megtalálta a közönségét. Most márciusban ,,Hello, WMN" címmel a Mazel Tovban hetente beszélgethetünk, koccinthatunk vele és a csapatával. Nemcsak arra, amit az elmúlt egy évben elértek, hanem igazi példaképekre is. Hisz megalapították a ,,SzuperWMN" díjat, amit egy civil és egy közszereplő nő kap majd.
Elrepült ez az egy év, Kriszta, és a tiéd nagyon sűrű volt!
...és olyan rövidnek tűnik! Akkora volt a pörgés, hogy szinte elveszítettem az időérzékemet. Szerencsés vagyok, és büszke, mert megteremtettem magamnak, hogy reggelente szívesen kelek fel, kidob az ágy, és alig várom, hogy dolgozzak!
D. Tóth Kriszta
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Czeizel Endrével beszélgettem pár éve egy kutatásról, miszerint Magyarországon az emberek 66 százaléka nem szeret bemenni a munkahelyére. Ezek szerint te a derűs kisebbségbe tartozol.
Így van, és azért is tudom értékelni azt, amit elértünk, mert tudom, emlékszem, hogy milyen frusztráltnak lenni és rosszkedvűen kelni. Nekem is volt olyan időszakom...
,,A Wmn.hu egy olyan hely, ahol senkinek nem kell megfelelned. És minket sem az hajt, hogy megfeleljünk bárkinek" - ez a nyitómondatod az oldalon. Nyilván nem véletlenül ez jutott eszedbe. Beszédes!
A megfelelési kényszer sokféle következménnyel járhat. Engem is megbetegíthetett volna, ha nem tudom elengedni. Megfogadni és leírni persze sokkal könnyebb, mint megvalósítani. Pláne hosszú távon, a nyilvánosság előtt. Gondolj bele, ismert emberként sokunknak, nekem is óriási a kísértés, hogy megfeleljek bizonyos társadalmi normáknak, a képernyős Krisztával szembeni elvárásoknak, a saját stréberségem által támasztott elvárásoknak, az édesapámnak, az édesanyám emlékének, a férjemnek, a gyerekemnek... Az elmúlt 3-3,5 évem arról szólt, hogy ezektől a kényszerektől szép lassan megszabaduljak. Például, akit az ,,Elviszlek magammal" sorozatban látsz - a sofőrt -, az 100 százalékban én vagyok. A felettes énemet kikapcsolja a közlekedés, csak annak próbálok megfelelni, hogy ne törjem össze magunkat... De viccet félretéve - nekem ez a műsor volt az első komoly bizonyság, hogy tényleg sikerült elengednem a görcsöket a nyilvánosság előtt is. Végre igazán magamat látom.
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Aki néha kelekótya, időnként eltéved, felnevet...
Igen, nevet, méghozzá teli szájjal, de közben akár keményebb kérdéseket is föltesz. Akit tényleg érdekel az, aki mellette ül, aki nem kártyákról, súgógépről vagy fülesből, megfelelési kényszerekkel terhelt módon kérdez, hanem arról beszélget, ami eszébe jut, és valóban foglalkoztatja.
Ezen a platformon sokkal közvetlenebb lett a viszonyod a közönséggel. Miközben megszabadulsz a megfelelési kényszertől, sokkal inkább levetkőzöl, hiszen minden pillanatban megmutatod és vállalod azt az értékrendet, nyitottságot, véleményt, amit képviselsz. Ráadásul rögtön jönnek a visszajelzések - pozitívak és negatívak egyaránt. Ehhez bátorság kell. Talán krakélerség is.
Semmiféle rátartiság, pofátlanság nincs bennem, hanem egyszerűen odaértem önmagamhoz. Azért nem zavar annyira ma már a kritika sem, mert ha valakinek nem tetszik, amit lát, amit mondok, írok, vagy ahogy csinálom, akkor legalább a valóságot kritizálja. És ehhez természetesen joga van. Nincs bennem késztetés, hogy meggyőzzem - ez nem én vagyok, hidd el! Hiszen nincs rajtam semmiféle máz. Amit látnak, az önazonos, és épp ezért az észrevételeket is könnyebben fogadom.
Másként látunk, és amúgy is megváltozott a szereped, hisz egy csapatot vezetsz. Sok éven át - akár a híradóra, akár a talkshow-ra gondolok - egy-egy rendszer építőkockája voltál...
Intézmények része voltam, most pedig vállalkozó lettem, ami egy egészen más életforma. Húsz évet töltöttem el alkalmazottként szerkesztőségekben. Ez is hasznos volt. De közben megfogalmazódott bennem az igény, hogy létrehozzak egy felületet, ahol úgy szólíthatok meg nőket és férfiakat, úgy beszélhetünk közös ügyeinkről, a fájdalmainkról, az örömeinkről, a gondolatainkról, ahogy én szeretném. A hiányérzet ösztönzött arra, hogy létrehozzam a WMN-t. Egy blognak indult, de már az első héten a legnagyobb hírportál címlapjára kerültünk egy történettel, és nagyon gyorsan elkezdtek minket komolyan venni a szakmában, és a közönség is felfigyelt ránk. Rájöttem, hogy startupvállalkozóként ultragyorsan kell tanulnom, rugalmasnak és fáradhatatlannak kell lennem. Az utóbbival sosem volt problémám, és most is bekapcsolt a robotpilóta... A stréberségnek van jó oldala is - hogy képes vagy keményen dolgozni, gyorsan tanulsz, és adaptálod magad a helyzetekhez. És nem vagy rest magad mellé olyanokat hívni tanácsadónak, akik egy-egy területen nálad okosabbak. Természetesen nem értek mindenhez. Én a tartalomelőállításhoz, a közönség megszólításához értek. Vannak a csapatban, akik pedig máshoz, így áll össze az alkotóközösségünk.
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Mennyire alakult át az életed? Többet dolgozol vagy kevesebbet, strukturáltabb a napod, vagy teljesen átszövi a munka? Sejtem a választ...
A kisvállalkozók tudják, hogy ez 0-24-es történet, viszont a siker a te sikered, a kudarc a te kudarcod. Nagyon nagy luxus manapság, hogy ilyen egyértelműek a viszonyok az életedben. Nem kell senkit korrumpálnod, nem kell átlépni az árnyékos oldalra, te döntöd el, hogy mennyire akarsz tiszta és tisztességes maradni magaddal, a vállalkozásoddal és a csapatoddal szemben. És ez azért egy felszabadító érzés! Az első 10 hónap arról szólt, hogy tényleg nonstop dolgoztam, de most már tanulgatom, hogy a hétvégén legalább egy napot ne ezzel töltsek.
Igen, hisz az a kérdés, hogy ki vigyáz rád, ha te nem? A rendszer megengedi, hogy 24 órát dolgozzunk.
Abszolút. Én soha nem dolgoztam még ennyit, de közben meg életemben nem voltam ennyire szabad!
Az életedben a szabadság talán a regényírással kezdődött. Egy éve azt is mondtad, hogy lassan nekiállsz a harmadiknak...
Itt van a fejemben, de még nem kezdtem el, mert egyszerűen nem volt rá időm. Náray Tamás az ,,Elviszlek magammal" első adásában azt mondta a maga keresetlen stílusában, hogy ,,nem lehet minden trapézon ugrálni, anyukám!" És tényleg nem lehet! Mert előbb-utóbb valamelyiket el fogod engedni, és leesel. Nem tudok egyszerre ez is lenni, meg az is, és nem is lenne jó senkinek. Ha valamit csinálok, abba a szívemet-lelkemet beleteszem. Előbb-utóbb el fog jönni a pillanat, amikor nekiállok majd a harmadik könyvnek... Remélem, hogy inkább előbb, mint utóbb.
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Szíved-lelked most a tartalomban van ott. És miközben nagyon jelen vagy - D. Tóth Kriszta mégsem látható. Legalábbis az élete nem. Csak egyszer bukkantam rá néhány büszke mondatodra, amikor a férjed Vilmos hercegnek is bemutathatta a cége kreatív ötleteit...
Igen, az akkora büszkeség volt, hogy nem tudtam nem megosztani a világgal!
De amúgy nem beszélsz se róla, se Loláról, a lányotokról.
Ez nálunk így természetes. Volt idő, amikor kicsit jobban kitárulkozva éltem a nyilvánosság előtt, és cseppet sem volt komfortos nekem, ezért aztán úgy döntöttem, hogy megtanulok nemet mondani. Megköszönni a felkérést, mert megtisztelő, és nagyon jólesik, hogy kíváncsiak rám, de megőrizni a privát szféránkat csak magunknak. Ennek a bizonyos eszmerendszernek, életfelfogásnak, amire utaltál, az is része, hogy a magánélet azt jelenti, amit a szó maga. Nem élünk a nyilvánosság előtt, és ez jó. De közben persze nem húzok zacsit a lányom fejére. Amikor elmegyünk a sportorvoshoz, megismernek, és tudják, hogy ő a D. Tóth Kriszta lánya...
A 40. szülinapodon viszont hoztál egy komoly döntést - méghozzá látványosat!
Jaj, a mindennapi szelfi! Hát, nagyon hosszú volt a 365 nap...
Megnéztem azt a videót, amiben az összes kép benne van. Jót kuncogtam... Nem tűnt mindig őszintének a mosolyod!
Mutass egy embert, akinek 365 jó napja van egyfolytában!
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Nem tudok... Viszont valahol megfogalmaztad, hogy sokat tanultál ebből a vállalásból. Miket?
Például azt, hogy gyakorlatilag rólam most már rossz képet nem lehet készíteni. Olyat biztosan nem, amilyeneket néha magamról csináltam. Megtanultam azt is, hogy Elek Jánosnak igaza volt. Azt mondta nekünk médiaszakon az ELTE-n, hogy tegyél ki egy pucér segget a képernyőre mindennap ugyanabban az időpontban, és nézd meg a reakciókat. Először mindenki kikéri magának... De csak folytasd egy éven át, aztán egyik napról a másikra hagyd abba, és vond meg a közönségtől. Mi fog történni? Jönnek a reklamációk, hogy hova lett a pucér segg? És ez tényleg így van. Az elején kaptam hideget-meleget, bár inkább az utóbbit, mert nagyon sok nő felszabadítónak élte meg, hogy egy, a magazinokból és tévéből ismert, szépen bevilágított arc milyen valójában. Néha bizony táskás szemmel ébred, vagy épp ekcémás az orra... De persze jöttek olyan vélemények is, hogy miért kell elvenni az illúziót?! Hogy nézel ki? Csináltam egy összeállítást a durva beszólásokból...,,Elment az étvágyam, kihánytam az ebédet...", sorolhatnám...
Ezeken is tudtál nevetni?
Persze, a beszólásokon igen. Azt viszont szomorúnak tartom, hogy vannak, akik úgy érzik, hogy egy másik emberhez ilyen módon kell szólni. Nekem, ha valami nem tetszik, lapozok, elkapcsolom, odébb megyek, vagy nem nézem. Sajnálom, amikor a méreg beterít valakit. Ez is érdekes tapasztalat volt, mint ahogy az is, hogy egy év nagyon hosszú idő, és komoly kihívás tartani magam egy mindennapos vállaláshoz.
Egyébként te láttál változást az arcodon?
Ez nem arról szólt, hogy mennyit öregszem egy év alatt. Egy gyerek növekedése szembetűnő, de az nem, hogy 40-ről 41 éves korára miként változik egy nő arca. Inkább az volt a lényeg, hogy minden nap mennyire más... Hogy az összes élmény lenyomatot hagy az arcunkon. Nem feltétlenül kell azzal sok időt tölteni, hogy ezeket az élményeket eltakarjuk. Magunk elől úgysem tudunk menekülni. Az élményeink raknak minket össze.
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Ma már bátrabban lépsz ki smink nélkül?
Persze, de közben olyan jólesik néha sminkelni! Nem is arról szólt, hogy nincs rá szükség. Érdekes volt, hogy néhányan kikérték maguknak, hogy egy televíziós interjún ki voltam festve. De hát nem azt fogadtam meg, hogy mindig natúr lesz az arcom, hiszen vannak élethelyzetek, amikor ha nem viselek sminket, az elvonja a mondanivalómról a figyelmet. Egy reggeli műsorban az UNICEF kampányáról nem lehet fénylő arccal beszélni, hiszen akkor azt néznék, és nem hallanák meg, amit mondok.
Furcsa, hogy emberek, ha félre akarnak érteni valamit, akkor úgyis sikerül nekik...
A félreértés jó sport... De mindezzel együtt, ez is annyira felszabadított! Te használtad a ,,vetkőzés" kifejezést az elmúlt egy évemmel kapcsolatban. Igen, így visszatekintve biztosan nem véletlenül - bár nem tudatosan - emiatt is indítottam el ezt a sorozatot. Egy szimbolikus lépése volt annak a folyamatnak, amit saját magam felszabadításában érzek. Egy utolsó, nagyon látványos cselekedet: lemostam magamról a mázt... Ez vagyok. Tetszik vagy nem tetszik - mindenki eldöntheti!
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:32:59, szerda
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 225. rész
Müller Péter: "Hallgatni és némán figyelni valakire, nagy művészet"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"Mindenki, aki meghallgat minket, és a teljes figyelmével ajándékoz meg, azt az érzést adhatja nekünk, hogy érdemes élni."
Ilyen a jó barát. A jó férj, vagy a jó feleség. Ilyen a jó szülő. Vagy akár egy idegen ember, aki végre figyel rád. Neked ,,ajándékozza" a figyelmét! Nagy és ritka dolog. Mert mondani a magunkét: könnyű. Én, én, én! Fújom az ,,én" nótámat, az ,,én" szövegemet, az ,,én" sztorimat, mert akkor érzem, hogy érdemes élni, ha beszélek, ha kimondhatom, ami nyom. Néha csak dől belőlem a szó, mert meg akarok szabadulni a gondjaimtól, a feszültségemtől. Vagy egyszerűen csak el akarom adni az egómat, és produkálom magam.
Forrás: Dreamstime
De hallgatni és némán figyelni valakire: nagy művészet. Ehhez jóság kell. Szeretet és alázat.
Mondd csak, és figyelek rád! És ha nem szólok egy szót sem, csupán hallgatlak, tudom, hogy megkönnyebbülsz. Odaadom a figyelmemet. A csendességemet. A tekintetemet. A drága időmet. Tudom, hogy már az is örömmel tölt el, ha végre meghallgat valaki. Megkönnyebbülsz. Bölcs jóság van a figyelemben. De sokan sajnos visszaélnek vele. Ezeket a figyelmünkkel visszaélő fecsegőket hívják energiavámpíroknak. Mert ha ez a figyelem nem kölcsönös, az nem igazi barátság, és nem jó házasság, és nem jó szülő-gyermek kapcsolat. Olyan, mint az önző szeretkezés. Egy idő után taszít.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:27:39, szerda
|
| |
| |
A hónap témája - Müller Péter: A szív szeme és az önzés szeme
Müller Péter postaládájában számos levél landol nap mint nap, és most már a közösségi oldalakon is tömegével érkeznek hozzá a különböző kommentek legnépszerűbb írásaival kapcsolatban. A Life.hu éppen ezért új sorozatot indít: mostantól havonta olvashatók lesznek Müller Péter legmélyebb gondolatai a legmegosztóbb témákban.
Arról írtam múltkor, hogy az igazi szeretet a szabadság jegyében áll. Ha szeretünk, nem kizsákmányolói, hanem bölcs társai vagyunk egymásnak.
"Az igazi szeretetben nem rab vagy, hanem szabadon ki tudod bontakoztatni az értékeidet."
Forrás: Dreamstime
Sokan panaszkodtak erre az írásomra. Kétségbeesetten. ,,A férjem alig jár haza, iszik, nem törődik a gyerekekkel. Azt mondja, hogy neki sok nőre van szüksége, mert fiatal még, nem élte ki magát, és a Müller Péter azt írta, hogy mindent szabad!" Mit szóljak erre?
Ez a vad önzés lenne a szabadság? És hol van itt a kölcsönös szeretetet?
Ami a lényeg, és ez más gondolataimra is vonatkozik, hogy kétféle szemmel lehet olvasni őket. A szív szemével és az önzés szemével. Ha a szív szemével olvasod, akkor a szabadság egy párkapcsolatban nem azt jelenti, hogy visszaélek a másik szeretetével. Nem azt, hogy néha használom, és néha eldobom őt, hanem azt, hogy figyelek rá, mert jó mellette! Mert szeretem! Akkor is, ha beteg. Nem rabságnak érzem, ha ápolom, hanem jó érzéssel megteszem. Akár éveken át. Mert szeretem! Igaz, hogy a szabadság néha önző is lehet, de ha szeretek valakit, megvizsgálom, nem okozok-e ezzel fájdalmat neki.
Amikor az ,,Isten bohócai"-t írtam, sok táncospárral beszéltem. Az igazi táncművészek szabadnak érezték magukat a legkötöttebb, legfegyelmezettebb táncban is. A rossz táncosok azonban önző módon rángatták egymást, és szenvedtek a parketten. A vezetés és a követés boldogsága terrorrá fajult. Kölcsönös önzéssé. És a táncuk tántorgás lett. Így van a párkapcsolatokban is.
Forrás: Dreamstime
Ha a szív szemével olvasod az írásomat, a szeretetet nem rabság, hanem egymás megértése. A másik lényének a tisztelete. Ha az önzés szemével, akkor a szabadság azt jelenti, hogy magamra rántom a másikat, vagy elhajítom a fenébe, mert sem az érzése, sem a lelke nem érdekel! Csakis az enyém. ,,Szabad" vagyok, és azt csinálok, amit én akarok! Én, én, én, én, én!
Az ilyen embernek fogalma sincs, mi az a szeretet! Csak betűkkel tudok üzenni, de hogy ki hogyan olvassa, és hogyan fordítja át a saját életére, már rajta áll. Messzire vezető gondolat ez. A legvéresebb vallásháborúkat a szeretet nevében vívták, mert a jézusi mondatokat nem a szív, hanem az önzés szemével olvasták.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:23:13, szerda
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 224. rész
Müller Péter: "Érett női lélek ezt meg tudja tenni"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"A gyereknevelés titka, hogy mennyire rendíthetetlenül szeretitek egymást a pároddal. Ha pedig a szeretet megrendül, ha a párod elhagyott, mert meghalt, vagy mást szeret már, a feladatod az, hogy beállj a helyére, és érezze a gyereked, hogy nem fél ember lettél, hanem önmagában erős Teljesség."
Forrás: Dreamstime
A gyerek kétpólusú világból születik, és abban is szeretne élni. Nem is létezne, ha már a sejti szinten megjelenő kettős vágy, a férfi adása és a nő befogadása ne fonódott volna eggyé. A tibetiek azt mondják: a lélek látja a szülei szeretkezését, és ez az örvény vonzza bele az életbe. Később is így akarja látni a szüleit: egybeöltve, egybeszeretve egymást. Ez számára a természetes és a biztonságos.
A gyermeknevelés alapja a szülők szerelme: két gyújtópont vonzalma, amelyek körül keringeni tud.
Ha ez a vonzalom valamiért elpattan, a jó anya hamar begyógyítja a sebét, és beáll a hiányzó férfi helyére. Kettős szerepet játszik, és pótolja az apa szerepét. Érett női lélek ezt meg tudja tenni. Szeretetet ad akkor is, ha őt nem szeretik. Nagyanyám és anyám is ilyen ,,kerek egész" nő volt. Engedő is, szigorú is, lágy is, kemény is. És vigyáztak arra, nehogy ,,túlszeressenek". Utólag látom, ez mekkora művészet volt, főleg anyám részéről, mivel rajtam kívül nem volt senkije. Csak én - és végül engem is el tudott engedni. Egy nő, ha jól éli meg a magányát, több szeretetet és boldogságot tud adni, mint egy olyan, aki félbetépetten, szerencsétlenül és örökös hiányban él.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:17:54, szerda
|
| |
| |
Zakatol a vén Idő
Mint kortalan vicinális,
Zakatol a vén Idő,
Ma délelőtt temetés volt,
Jövőre keresztelő.
Ifjú kortól a halálig
Utazunk a vonaton,
Ütött-kopott esztendőkön
Zötyögünk - monotonon.
Indultunk Múltak síkjáról,
Itt a Jelen kavarog,
S közelednek a távolban
Már a Jövő-viharok.
Zakatol az Idő-vonat,
Jövő-alagutat ás,
Minden évvel közeledik
Az utolsó állomás.
L. N. Peters
Forrás: http://lnpeters.blog.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vén Muskétás versek, írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:16:21, szerda
|
| |
| |
Huszonnégy éves a Kislányom
Huszonnégy éve ünnepeltünk
Egy új, aprócska Életet,
Holtfáradtan és önfeledten
Lebegtem a város felett.
Feltornyosult akkor az Élet
Szép, fodros hullámtaraja;
Megfuttatott, majd apává tett
Egy varázslatos éjszaka.
Már este biztos voltam benne,
Nem alszom át az éjszakát,
Hajnali három után aztán
Megláthattam a kisbabát..
Huszonnégy év telt el azóta,
De látom most is, élesen,
Gyönyörű, erdős hegyoromra
Futott akkor az életem.
Betoppantál hát, kicsi Lányom,
Tündérek földjéről jövet,
Huszonnégy éve egyebet se
Hoztál nekünk, mint örömet.
Huszonnégy éve mutat bennünk
Istennek szent ujja feléd;
Életet ad a kacagásod,
Minden festményed és zenéd.
Légy boldog minden pillanatban,
És tartoznod legyen hová,
Boldogítsd Magad, s a világot,
És élj benne nagyon soká!
L. N. Peters
Forrás: http://lnpeters.blog.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vén Muskétás versek, írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-04-06 22:12:11, szerda
|
| |
| |
Jéghideg Tavasz - a brüsszeli áldozatok emlékére
Kétség szivárog az égből,
Állnak komoran a fák,
Eső,
Döntésképtelenség -
Nyirkosodik a világ...
Lucifer vigyorog
És szavaz,
Zsolozsmázik a
Jéghideg Tavasz.
Brüsszel fáradt repterén
Kopott, szürke árny,
Gyertyafényekben vívódik
A sápadt hiány...
A halál,
Mint nedves, fojtó pára - szétterül;
Ártatlanok haltak meg...
Értelmetlenül...
Néhány tucat halvány kis gyertya ég,
A kegyelet
Jéghideg menedék...
Miért?
Miért?
Miért?
Van, amit még Isten sem ért;
A betonon elszáradt levelek,
A Semmiből kondul
A felelet...
A vén Európa döbbenten áll;
Koldusnak álcázva jött
A halál...
Vigasztalan eső-horda,
Szétáznak a múlt-falak,
Életek,
Jövők,
Remények
A semmibe hullanak...
Európa, a naiv, totyakos,
A vén tudálékos liberális,
Észficammal az ördögöt idézi,
A dzsihádot
Kertitörpének nézi,
A holtakért
Gyertyák,
Meg kegyelet,
De az élőkért:
Cselekvés,
Becsület.
A mi Európánk: maga a Béke,
Nem az erőszak hazug menedéke...
Nézzünk a gyertyákra,
Aztán az Égre,
Nem "integrálni" kell a fanatizmust,
Hanem vackába visszaűzni végre.
L. N. Peters
Forrás: http://lnpeters.blog.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vén Muskétás versek, írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 16
|
|
|
|
2016. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
229 db bejegyzés |
| e év: |
2929 db bejegyzés |
| Összes: |
32631 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1199)
- Belső kör (5)
- Család (0)
- Munka (0)
- Haverok (0)
- Iskola (0)
- Advent,Karácsony, Újév, Húsvét (1166)
- Áldások, imák, Istenes versek (347)
- Állatok (44)
- Angelisz Irini (80)
- Angyal,Isten vers,videó,idézet (132)
- Angyali üzenet Pusztai Orsitól (892)
- Angyali üzenetek (1041)
- Angyali üzenetek 2 (4)
- Angyalok, angyalos történetek (140)
- Anyák napja (35)
- Anyák napja (167)
- Ara Rauch írásai, versei (20)
- Aranyosi Ervin versei (30)
- Athéna görögországi élményei (2)
- Athéna versei, gondolatai (32)
- Atya, Jézus és Mária üzenetei (20)
- Az Élet Kiskönyve (19)
- Bagi László /Hezekiah versei (20)
- Bálint gazda (5)
- Barátság (272)
- Benmar - Szabó Balázs versei (20)
- Blogtársaktól kaptam 1 (134)
- Blogtársaktól kaptam 2 (41)
- Bodré Anikó versei (8)
- Bölcsességek - gondolatok (69)
- Ch-ás szerzők versei (37)
- Csabai Lajos versei (15)
- Egészség (590)
- Égi jelenségek, érdekességek (3)
- Égi üzenetek (24)
- Egyéb ünnepek, jeles napok (870)
- Ehető virágok és receptek (21)
- Emlékezés (82)
- Ezoterikus (284)
- Fényörvény: üzenetek-tanítások (31)
- Filmek (17)
- Francoise versei (12)
- Fullos szerzők versei, írásai (124)
- Gitka(Szomorúfűz) (11)
- Gyógyító kövek, kristályok (50)
- Haiku, Zen versek (52)
- Hetet (414)
- Heti útravaló - Müller Péter (339)
- Hétvégét (393)
- Hónapok, hónapokról versek (1248)
- Horoszkópok (19)
- Humoros, vicces (21)
- Idézetek (948)
- Írások (310)
- Jó éjszakát! (809)
- Jó reggelt! (7)
- Jókívánság (40)
- Kamarás Klára versei (50)
- Kedvenc énekesek (12)
- Kellemes délutánt! (11)
- Komáromi János (Koma) versei (74)
- Kormányos Sándor versei (15)
- Krancz Béla versei (9)
- Kryon (55)
- Kun Magdolna versei (23)
- Könyvek (38)
- Lengyel Jolán versei (13)
- Másik világ, Hathorok üzenetei (6)
- Meditációk (38)
- Nagy Krisztina, Krancz Béla (27)
- Nemzeti ünnep (161)
- Pps-ek (3)
- Puskás Kolozsvári F. versei (2)
- Receptek - befőzés, mélyhűtés (74)
- Receptek - görög és balkáni (13)
- Receptek - savanyúság eltevése (20)
- Receptek, írások - vegyes (792)
- Receptek-főzelékek, lecsók, (192)
- Receptek-halas (184)
- Receptek-húsmentes ételek (1202)
- Receptek-húsos (1394)
- Receptek-ital,szörp,gyümölcs (129)
- Receptek-levesek (1399)
- Receptek-menük (388)
- Receptek-sütemények-desszertek (1309)
- Receptek-tésztafélék,szendvics (1048)
- Receptek:saláta,hidegtál,egyéb (514)
- Reiki (5)
- Saját készítésű videók (88)
- Seherezádé (152)
- Seneca (32)
- Szapphó (47)
- Szép estét! (154)
- Szép képek (34)
- Szép napot, vasárnapot! (142)
- Szerelem, boldogság (926)
- Szeretet (404)
- Szeretet írások (220)
- Szily Nóra riportjai (121)
- Táltos témák (24)
- Táncok története (24)
- Tanítások-Üzenetek-Írások (195)
- Tatiosz (280)
- Tokaji Márton versei (52)
- Tóth Juli versei (36)
- Tóth Tiborné-Hajnalka versei (3)
- Vegyes receptek (22)
- Vén Muskétás versek, írások (474)
- Vénusz Kódex (12)
- Versek (3006)
- Versek videókon (6)
- Versek, képek reggeltől-estig (121)
- Versek, képek tavasztól-télig (1079)
- Verses képeslapok (779)
- Videók (279)
- Virágok, gyümölcsök, termések (569)
- Virágos versek, idézetek (370)
- Vujity Tvrtko írásai (11)
- Üdvözlés, köszöntés,köszönés (760)
- Zene,-dalszövegek videókkal is (294)
|
|
|
| |
- Ma: 1372
- e Hét: 10875
- e Hónap: 24780
- e Év: 154487
|
|
|
Offline
