|
2016-07-07 08:32:31, csütörtök
|
| |
| |
A látható megszenteltetés Isten Igéje által
Nagy főpapi imájában, a János 17-ben Jézus azt mondja azokról, akiket az Atya neki adott: ,,Nem e világból valók, mint ahogy én sem vagyok e világból való. Szenteld meg őket az igazsággal, a te Igéd az igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba; én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal" (16-19. v.). Ez a csodálatos igehely vezessen be minket a gyakorlati megszentelődés tanulmányozásába. Gyakorlati megszentelődésen értjük kifelé való cselekedeteink helyes rendjét, amelyeknek összhangban kell lenniük Isten kijelentett akaratával.
Jó, ha azzal kezdjük, hogy emlékezetünkbe idézzük: ez a téma igen szorosan összefügg a Szentlélekben való megszentelődéssel, amelyről már szóltunk. A Lélek munkálkodik bennünk, és igaz ugyan, hogy ez kívülről jövő hatás, mégis eszközként szolgál arra, hogy bensőnkben változást idézzen elő. Szántszándékkal foglalkozom a két nézőponttal két különböző fejezetben, hogy egészen világosan lássuk a különbséget a Szentlélek bennünk végzett megszentelő munkája - amely Isten bennünk való munkálkodásának kezdete - és utána az Igének magatartásunkra való alkalmazása között. Újonnan születésünkkel belépünk Isten családjába, de noha újonnan születtünk, még sok minden homályos dolog van bennünk, amelyeket az Igének kell megvilágítania, hogy el lehessen takarítani őket. Azonban a Szentlélek megszentelése által meghintetünk a vérrel, megértjük, hogy Jézus helyettes halála tud csupán kiszabadítani minket bűneikből. Megszenteltettünk Krisztus vére által, és így képesek vagyunk arra, hogy örüljünk Isten előtti új helyzetünknek. És ekkor megkezdődik a hit útja, és szükségünk van a naponkénti megszentelődésre az igazság által, vagy Isten Igéje által, amelyet a mi Urunk hirdetett.
Teljesen világos, hogy ez semmiképpen sem lehet ,,a kegyelem második műve", ahogyan azt a tévtanítók állítják. Sőt ellenkezőleg, ez élet - folyamatos előrehaladás, amelynek addig kell tartania, amíg e földről el nem távozunk. Ezen az úton járva szükségünk van Isten Igéjének naponkénti útmutatására. Ha pedig a gyakorlati megszentelődés csakis az Ige által megy végbe, akkor sohasem leszek teljesen megszentelt, mielőtt tökéletesen ismerném az Igét, és ha azt egyes helyeken nem sérteném meg. Ezt pedig e földön sohasem állíthatom magamról. Az Igéből szüntelenül táplálkoznom kell, hogy azt egyre jobban megismerjem és jelentését egyre jobban megértsem. Mivel ebben az Igében az Úr Lelkét fölismerem, felszólítást kapok arra, hogy önmagamban naponta ítéljem meg mindazt, ami ellentmond az egyre jobban megismert világosságnak és arra törekedjem naponta, hogy engedelmesebb legyek, mint az előző naponta voltam. Így leszek az igazság által megszentelt.
Evégből szentelte oda magát az Úr értem, vagy is mondhatjuk: elkülönítette magát. Fölment a mennybe, hogy onnét őrködjék az övéi felett, hogy Isten színe előtt főpapunk legyen gyöngeségeinket tekintve, és szószólónk bűneink tekintetében. El vagyunk hivatva, hogy állhatatossággal fussuk meg pályánkat, miközben Jézusra tekintünk, a Szentlélekkel szívünkben és az Igével kezünkben, amely lábaink mécsese, ösvényünk világossága. Ha ezt alkalmazzuk és ha ez a drága igazság vezérel minket, amely a Szentlélek erejében javunkra szolgál, akkor az Atya Isten által és a mi Urunk Jézus Krisztus által mi magunk szenteltetünk meg. A János 17-ben ugyanis az Úr Jézus arra kéri az Atyát: ,,Szenteld meg őket az igazsággal, a te Igéd igazság." Az Efézus 5,25-26 -ban pedig ezt olvassuk: ,,....Krisztus is szerette a Gyülekezetet, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az Ige által megtisztítva megszentelje." Itt Krisztus úgy áll előttünk, mint aki megszentel, hiszen elmondhatta önmagáról: ,,Én és az Atya egy vagyunk." Itt, éppúgy mint Jánosnál, egész világosan az előrehaladó megszentelődésről van szó, és az efézusiaknak éppen ezt a megmosatását az Ige vízfürdőjében láthatjuk János evangéliuma 13-dik fejezetében. Ott úgy látjuk az Urat, mint aki örök istenfiúsága teljes tudata ellenére egy szolga helyét foglalja el, és megmossa a tanítványok lábát. A lábmosás az utak megtisztítását jelképezi, és az egész fejezet kiábrázolja mindazt, amit az Úr Jézus értünk tesz mióta a mennybe ment. Megőrizte az Ő szentjei lábait, amennyiben megtisztította az út szennyétől, a göröngyöktől, amelyek oly könnyen megragadnak a földön zarándokló vándorok szandájain. Mindegyikünknek ugyanazt mondja amit egykor Péternek: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám." Részünk van Őbenne engesztelő műve alapján, és az általa adott élet eredményeként. Részünk Ővele, vagy naponkénti kapcsolatunk Ővele csak akkor van, ha engedjük magunkat megszentelni az Ige fürdője által.
Azt, hogy ennek az egész eseménynek szimbolikus jelentése volt, láthatjuk Jézus szavaiból, amelyeket Péterhez intéz: ,,Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted."
Az eredeti lábmosást ismerte és értette is Péter. A lelki lábmosást azonban csak akkor ismerte meg, amikor sajnálatos bukása után az Úr visszahelyezte hivatalába. Akkor ismerte fel e szavak jelentőségét: ,,Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta." Ennek jelentését nem nehéz megértenünk. Minden hívő egyszer s mindenkorra megfürdött az ,,újjászülő és megújító fürdőben" (Tit 3,5). Ezt a fürdőt sohasem kell megismételni. Mindazok, akik Istentől születtek, soha örökké nem veszhetnek el, mert örök életük van, amit nem lehet elveszíteni (Jn 10,2-29). Ha elbuknak és vétkeztek, nincs szükségük újabb meg újabb megváltásra. Ez azt jelentené, hogy újra meg kellene fürödniük. De annak, aki megfürdött, nem kell újra meg újra megfürödnie, mert csak a lába piszkolódott be. Megmossa őket, és akkor újra tiszta.
Ugyanez a helyzet a keresztyénekkel. Egyszer újonnan születtünk, és ez sohasem történhetik meg második alkalommal. De valahányszor elbukunk, meg kell ítélnünk magunkat az Ige alapján, hogy megtisztuljunk az út szennyétől, és ha megadjuk az Igének az őt megillető helyet életünkben, akkor az megőriz bennünket a beszennyeződéstől, és zavartalan közösségben lehetünk Urunkkal és Megváltónkkal. ,,Hogyan tarthatja életútját tisztán az ifjú?" - kérdi a zsoltáros. ,,Úgy, hogy megtartja Igédet" hangzik a válasz (119,9).
Mennyire szükséges tehát, hogy kutassuk a Szentírást, és hogy megkérdőjelezés nélkül engedelmeskedjünk neki, hogy ily módon megszenteltessünk az igazság által. És mégis, mennyi közömbösséggel találkozunk éppen ezen a téren azoknál az igehirdetőknél, akik a ,,második áldást" tanítják. Milyen járatlanság a Szentírásban, és milyen beképzelt gőg mutatkozik meg itt gyakran - s mindez összekötve a testben való tökéletesség bizonyságtételével.
Az 1Tesszalonika 4,3 az az igehely, amelyet összefüggéséből kiragadva sokan annak bizonyítására hoznak fel, hogy a hívő ember elérheti a bűntől való teljes mentesség állapotát már ezen a világon. ,,Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek." Ugyan, ki vitathatná el tőlem a tökéletes megszentelődést, ha a ,,megszentelődés" ezt jelenti, és ez Isten akarata számomra? Nyilván senki. Csakhogy már láttuk, hogy a megszentelődésnek sohasem ez a jelentése, és az idézett Igében a legkevésbé az. Ki-ki olvassa csak el a fejezet első nyolc versét, amelyek együtt egy szakaszt képeznek, és döntse el maga. A téma itt a személyes tisztaság. Az itt említett megszentelődés a testnek a tisztátalan praktikáktól, a léleknek pedig a kívánság szenvedélyétől való tisztántartását jelenti.
A pogány kultuszok a legborzalmasabb erkölcstelenséggel jártak együtt, sőt, ez alkotta még az ,,istentiszteletek" magvát is. A görög mitológia istenítette az elbukott ember szenvedélyeit, és ezek a tesszalonikabeliek éppen csak hogy ,,megtértek a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljanak." Ezért volt szükség éppen ezeknek a frissen keresztyénné lett hívőknek az intésre, mivel olyan emberek között éltek, akik szégyentelenül űztek ilyen dolgokat. Gondoljuk csak el, ha ezt olyan emberektől követelnék, akik már megszabadultak a bennük levő bűntől! A szenteknek pedig Isten templomainak kell lenniük, akiket ezért tiszta élet jellemez, és nem egy olyan élet, amelyet beszennyez a testi kívánság.
A gyakorlati megszentelődés másik szempontját látjuk a 2Timóteus 2,19-22-ben. Nevezhetjük ezt ,,egyházi megszentelődésnek", mert itt a hívők álláspontjáról van szó, amikor a keresztyének közé behatolt az eltévelyítés szelleme, és az egyház, mint egész, amely jellegére nézve Isten házának tekintendő, elbukott. Ekkor már olyan házhoz hasonlít, amelyben keveredett egymással a jó és a gonosz. Igen nagy fontosságú ügy ez, amelyet a Szentírás számos helyen kihangsúlyoz, tudniilik felszólítja azokat, akik Istennel akarnak élni, hogy távol tartsák magukat a tömeggel való szentségtelen keveredéstől, még akkor is, ha az egyháznak nevezi magát, még akkor is, ha olyan emberek tömegéről van szó, akik azt állítják magukról, hgoy bűn nélkül élnek, és akiknek mégis közösségük van az egyházakban (vagy más formában) hitetlenekkel és névleges keresztyénekkel, akiknek életvitele szentségtelen és hite egészségtelen. Ezek kedvéért szeretném ezt a szakaszt bővebben tárgyalni.
Az apostol felhívja Timóteus figyelmét a nyilvánvalóan növekvő hanyatlásra. Óv a szóharcoktól (14.v.), a szentségtörő üres fecsegéstől (16.v.), s a 17. versben két olyan férfira utal, Hümenaioszra és Filetoszra, akik szentségtelen spekulációkra adták magukat, és ezáltal - jóllehet a legtöbben elfogadják őket mint keresztyén tanítókat - egyesek hitét feldúlták. És mindez még csak kezdete annak, amiről a következő fejezet szól, hogy ti. ,,A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve" (2Tim 3,13).
Nos, úgy gondolom, hogy a harmadik fejezet első verse mintegy folytatása az előző fejezet 17-18. verseinek. Az apostol Hümenaioszban és Filetoszban a gonosz félelmetes aratásának a kezdetét látja, amely hamarosan mindent leront majd, ami Istentől való. Ha szorosabb kapcsolatba kerülsz velük, ha reájuk hallgatsz, ha közösséged van velük, ha elkötelezed magad mellettük, akkor hamarosan elveszíted a képességet a jó és rossz közötti különbségtételre.
De még mielőtt a rohamosan hanyatló állapotok valódi tulajdonságait ecsetelné, Pál bátorítást és irányítást ad Timóteusnak, hogyan járhatja útját Istennel akkor, ha már odáig fajul a helyzet, hogy a látható egyházból lehetetlen többé kizárni a gonoszt.
,,Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek pecsétje ez: 'Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!" (19. v.) Itt a hit kap bátorítást, itt a szem elé kerül a hűségért való felelősség. A hit ezt mondja: Ám dühöngjön a gonosz, ahogy csak akar, ám uralkodjék el a törvénytelenség, és hidegedjék meg sokak szeretete, ám legyen az a látszat, hogy mindaz, ami Istentől való a földön, nagy hanyatlásban pusztul el - mindazáltal megáll az Isten által vetett szilárd alap, mert Krisztus kijelentette: ,,Ezen a kősziklán építem fel Gyülekezetemet, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta."
Ez azonban felelősséget is jelent számunkra. Nincs jogom arra, hogy továbbra is közösségben maradjak a gonosszal - még úgy sem, hogy időnként tiltakozom ellene, de mégis megmaradok közösségben vele - még fél szívvel, tartózkodó viselkedéssel sem. Az Ige felszólít, hogy szakadjak el a gonosztól. Ha ezt teszem, az lehet a látszat, hogy elszakadok Isten kedves gyermekeitől és szolgáitól. Pedig ez föltétlenül szükséges, ha azok nem helyesen ítélik meg az Istentől elszakadt viszonyokat.
Hogy felelősségemet világossá tegye, Pál így illusztrálja ezt a 20. versben: ,,Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók." A ,,nagy ház" a keresztyénség jelenlegi állapotában, amelyben tarka keveredésben megtalálható jó és gonosz megmentett és elveszett, szent és szentségtelen egyaránt. Az 1Timóteus 3,15-ben azt olvassuk az Isten házáról, hogy az ,,az élő Isten Gyülekezete, az igazság oszlopa és erős alapja". Az Isten akarata szerinti keresztyénségnek mindörökre ilyennek kellene maradnia. Sajnos azonban a keresztyénség nagyon hamar eltávolodott ettől az eszményképtől, és így lett olyanná, mint a gazdag ember háza, amelyben különböző anyagokból készült mindenféle lehetséges edény megtalálható, amelyek különböző célokra használhatóak. Vannak arany- és ezüstedények, amelyeket az ebédlőben használnak, vannak fából és cserépből készült edények, amelyeket a konyhában és a ház egyéb helyiségeiben használnak, amelyek gyakran ugyancsak beszennyeződnek, és amelyeket ezért megfelelő távolságban kell tartani a drága, könnyen sérülő és szennyeződő edényektől, amelyeket a ház urai használnak.
,,Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas" (21. v.). Ebben a képben az edények emberek. És ahogyan az értékes edények piszkosan a konyhában talán több konyhai edény között várják, hogy megtisztítsák őket, és azután gondosan elkülönítsék az értéktelenebb edényektől, úgy hívja fel Pál Timóteust (és a többi valódi hívőt), hogy különüljön el a tarka-barka társaságtól, tisztogassa meg magát, hogy valóban ,,megbecsült, megszentelt edény legyen, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas."
A megszentelődésnek ez a formája kétségkívül egészen másképpen fest, mint a Szentlélek műve, amely kezdetkor a lélekben munkálkodik, vagy mint Krisztus kereszten elvégzett művének kihatása, amely által örökre elkülöníttettünk Isten számára. Itt valami egészen gyakorlati dolgot látunk, amely a többi keresztyénhez való kapcsolatunkra vonatkozik. Ha ezt a képet még tovább elemezzük, akkor - úgy gondolom - a dolgok kissé még világosabbá válnak.
A ház ura magával hozza egyik barátját. Szeretne számára valamiféle üdítő itallal szolgálni. Odamegy a szekrényhez, hogy elővegyen egy ezüstpoharat, de nem talál. Előhívja szolgáját, hogy kérdőre vonja. Megtudja szolgájától, hogy az a bizonyos ezüstpohár lent van a konyhában, hogy megtisztítsák, és újra elkülönítsék a többi edénytől. A szolga elsiet, és hamarosan visszatér egy pohárral, amelyet különválasztott és megtisztított a konyhában a piszkos gyűjteményből, hogy a házigazda számára hasznos legyen.
Pontosan ez történik Istennek minden emberével, akik megtisztították magukat mindattól, ami ellentmond az igazságnak és Isten szentségének. Ezek megszenteltek vagy elkülönítettek, s ezáltal lesznek hasznosak a ház Urának.
Természetesen az elkülönülés önmagában nem elegendő. Ha így lenne, akkor a legrosszabb fajta farizeussá válnánk, mint ahogy sajnos gyakran ez volt az eset. Ezért mindazokat, akik elkülönítették magukat, felszólítja az Ige, hogy kerüljék az ifjúkori kívánságokat, törekedjenek viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. Hogy ez sikerüljön, naponta alkalmaznunk kell Isten Igéjét a Szentlélek erejében minden cselekedetünkre.
És - ahogy láttuk - ez az igazi lábmosás. Újonnan születéskor megtisztulunk az Ige által: ,,Ti már tiszták vagytok az Ige által, amelyet szóltam nektek" (Jn 15,3). Az Igét vízhez hasonlítja az Írás, mert tisztító és üdítő hatása van arra, aki aláveti magát neki. Benne megtalálom hitbeli utam minden egyes részletére a megfelelő utasítást. Megmutatja nekem, hogyan viselkedjem Isten családjában, a Gyülekezetben és a világban. Ha engedelmeskedem neki, akkor megmosatom életem minden tisztátalanságától, éppen úgy, ahogyan a víz használata megtisztítja testemet minden anyagi szennyeződéstől.
E földön azonban sohasem érek el olyan magasztos állapotot, vagy teszek szert olyan tapasztalatra, hogy magamról becsületesen elmondhassam: ,,Most már tökéletesen megszentelődtem, többé nincs szükségem az Igére, hogy megtisztítson." Amíg itt a földön vagyok, mindig érvényes számomra a felszólítás: ,,Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre (szentségre), amely nélkül senki sem látja meg az Urat" (Zsid 12,14). Ha ezt az Igét helyesen értjük, alapjában mond ellent a tökéletességről szóló tanításnak, pedig nincs igevers, amelyet a megszentelődési összejöveteleken gyakrabban idéznének, vagy helyesebben: hamisan idéznek, mint ez.
Gondosan meg kell figyelnünk, mit bíz ránk itt az Ige. Két dologra kell ,,törekednünk": a békességre mindenki iránt és a szentségre. Aki erre a kettőre nem törekszik, az nem látja meg az Urat. Lehetetlen azonban arra törekedni, amit már elértünk. De kinek van békessége mindenkivel? Milyen sokan vannak, akiknek együtt kell kiáltaniuk a zsoltárossal: ,,Én békét akarok, de amint megszólalok,ők mindjárt harcra készek" (Zsolt 120,7). És ki szentelődött meg tökéletesen? Ön nem, kedves olvasóm, és én sem, ,,mert sokat vétkezünk mindnyájan" (Jak 3,2). Azonban minden igazán hívő, mindenki, aki valóban megtért, mindenki, aki kapta Isten Lelkét, törekszik a szentségre, és vágyva vágyik arra az időpontra, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus eljön: ,,aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi nyomorúságos testünket" (Fil 3,21). Akkor majd elérjük célunkat: akkor tökéletesek és mindörökre szentek leszünk.
Erre a dicsőséges eseményre nézve írja Pál a tesszalonikaiaknak: ,,A gonosz minden fajtájától tartózkodjatok. Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti szellemeteket, lelketeket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt" (1Tesz 5,22-24). Ez lesz a boldog elragadtatás mindazok számára, akik itt a földön idegenként és zarándokként törekedtek a békességre és a szentségre, és így mutatták föl az isteni természetet és a Szentlélek gyümölcseit.
Amíg azonban e világ pusztaságában tartózkodnak, addig szükségük van naponta a mosdómedencéhez való visszatérésre - Isten Igéje által történő megtisztíttatásra -, amely a régi időkben éppen az oltár és a szentek szentje között állt. Amikor majd mindnyájan a mennyben leszünk, többé nem lesz szükségünk erre a megmosatásra, és szabadok leszünk a tisztátalanságtól. Ezért ott, ahol a szentség lakik, nem lesz többé mosdómedence, hanem Isten trónusa előtt János egy üvegtengert látott, kristályhoz hasonlót, amely összeköttetésben áll a megváltottakkal, akiknek kísértései és küzdelmei véget értek.
Így jellemez majd minket az örökkévalóságában tökéletes tisztaság, amelynek képe az üvegtenger. Nem lesz többé szükségünk megszentelődésre, mert szeplőtelenül állíttatunk örvendezéssel az Ő dicsősége elé. (folytatjuk)
H. A. Ironside |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Megszentelődés |
|
|
|
Címkék: elkülöníttettünk, tanulmányozásába, istentiszteletek, különbségtételre, keresztyénségnek, megszentelődésen, összejöveteleken, megszentelődésre, összeköttetésben, állhatatossággal, megkérdőjelezés, engedelmeskedem, szennyeződéstől, összefüggéséből, beszennyeződnek, szántszándékkal, magatartásunkra, cselekedetünkre, törvénytelenség, különválasztott, munkálkodásának, keresztyénekkel, megszentelődtem, mindegyikünknek, tisztántartását, legborzalmasabb, megtisztították, megszentelődést, megváltottakkal, megszenteltetés, gyöngeségeinket, tökéletességről, mosdómedencéhez, megszentelődési, cselekedeteink, megszentelődés, látható megszenteltetés, csodálatos igehely, gyakorlati megszentelődés, téma igen, naponkénti megszentelődésre, igazság által, kegyelem második, tévtanítók állítják, úton járva, egyre jobban, előző naponta, övéi felett, drága igazság, előrehaladó megszentelődésről, efézusiaknak éppen, szolga helyét, Isten Igéje, Megszenteltettünk Krisztus, Isten Igéjének, Atya Isten, Urunk Jézus Krisztus, Részünk Ővele, Isten Gyülekezete, Isten Igéjét, Isten Lelkét,
|
|
Offline
