2020-05-31 22:38:23, vasárnap
|
|
|
Az Istennel való közösség titka
Tartalom
Tartalomjegyzék
Előszó
Az olvasóhoz
Hogyan kezdjük Istennel a napunkat?
Hogyan töltsük Istennel a napunkat?
Hogyan bejezzük be Istennel a napunkat?
Előszó
Másfél hónappal Matthew Henry születése előtt - ami Wales-ben, Escode birtokon, Flint-shire-ben történt 1662-ben - édesapja, Philip Henry megfosztatott kétezer más lelkésztársával együtt anglikán egyházi tisztétől. Ezek az emberek voltak azok a szakadárok, akik elvetették az új Act of Unity feltételeit, és elutasították Erzsébet királynő Book of Common Prayer-jének aláírását.
Charles Stuart (vagy Stuart Károly), akit 1660-ban II. Károly néven lépett a trónra, mindent megtett, hogy megnehezítse a szakadárok helyzetét. Csak Mrs. Henry szerény hozományának volt köszönhető, hogy férje tovább tudta folytatni lelkészi hivatását. Matthew, második fiúk, habár beteges gyermeknek bizonyult, lelkiekben nagyon erős volt: azt mondják, hogy három éves korában már hangosan fejezeteket olvasott a Szentírásból. Maga Matthew megtérését 1672-re teszi, mikor alig érte el a tízéves kort.
Matthew-t tehetséges apja oktatta más tanítók segítségével, míg a fiú el nem érte a tizennyolc éves kort. Azután tanulmányait két csodálatos teológus szárnyai alatt folytatta, - Thomas Doolittle és Thomas Vincent - az Eanslingtoni Akadémián (a szakadárok elvesztették bizalmukat a két ősi egyetem, Cambridge és Oxford iránt). Az üldözések arra kényszerítették az Akadémiát, hogy máshová költözzön. Ekkor Henry hazatért, megértve azt, hogy esélye, hogy felkérjék lelkészi szolgálatra, nagyon kicsi.
Elhatározta, hogy hivatalos tisztviselői tevékenységet fog folytatni. Így lett jogász Grace Inn-ben, Londonban. Feltűnő emlékezőtehetsége és csodálatraméltó ékesszólása hozzájárult karrierje növekedéséhez. Mindezek mellett megmaradt meggyőződéses puritánnak. Összegyűjtötte barátait az imádsághoz és a Biblia tanulmányozásához, ugyanakkor a két legnagyobb londoni igehirdetőtől - Edward Stillingfleet-től és John Tillotson-tól - tanulta az igehirdetés művészetét. 1687-ben, amikor huszonöt éves volt, egy csoport londoni lelkész kézrátétellel beiktatta, ami után a Liverpool melletti Chester presbiteriánus gyülekezet meghívta lelkészének. Ott szolgált 1712-ig, amikor a London melletti Chackne Silver Street-i gyülekezetének élére került. Két évvel később, ötvenkét éves korában halt meg.
Chester-i lelkészsége alatt kezdte Matthew Henry megírni hét kötetes kommentárját a teljes Szentíráshoz, amelynek köszönthetően nevéről megemlékeznek napjainkban is. Befejezte az Ószövetséget, az evangéliumokat és a Cselekedeteket, a többit barátai állították össze halála után. Wilber Smith úgy jellemezte munkáját, mint a ,,legkegyesebb kommentárt, amit valaha írtak". Az egykötetes, rövidített változata hárommillió szót tartalmaz. A hétkötetes változat három évszázada mindennapi hasznára van a keresztyén világnak. Azt mondják, hogy George Whitefield négyszer olvasta el élete folyamén ezt a kommentárt.
Dr. Leslie Church, a bibliamagyarázat egykötetes változatának angol szerzője, rendelkezésünkre bocsátott bizonyos adatokat Henry-ről. Alkalmakat vezetve, másfél órát imádkozott, egy órát hirdette az Igét, a végén csatlakozott a maga választotta zsoltárok énekléséhez. Házában családi imaalkalmakat vezetett, amit reggel az Ószövetség, este pedig az Újszövetség olvasásával kezdett. Szombatonként kátéórákat tartott gyerekek részére. Gyakran hetente hat alkalommal prédikált az összejöveteleken Chester vonzáskörzetében.
1712 augusztusában, ahogyan maga Henry emlékezett vissza, meghívták egy reggeli igehirdetést tartani Bednal Green-be, London egyik kerületébe. Augusztus és szeptember folyamán volt elmondva ez a három igehirdetés, amely könyvünk tartalmát képezi. Először Henry úgy tervezte, hogy ezt a három igehirdetést elküldi barátainak és volt chester-i gyülekezete tagjainak, de később, ahogyan fogalmaz, ,,kezdtek untatni azzal a kéréssel, hogy ezeket az igehirdetéseket publikáljam". Chester-ben levő volt gyülekezetének ajánlotta a megjelent publikációt.
Matthew Henry meggyőződéses puritán volt. Határozott meggyőződései voltak, és még erősebb előítéletei, elfogultságai. Mindazonáltal az olvasó meghökkentőnek fogja találni azt, hogy mennyire tükröződik Isten jelenléte ebben a kis könyvben, a szerző gondolataiban. Ahogyan maga Henry fogalmazott: ,,nagy a titka az igaz istenfélelemnek". Éppen az istenfélelemben való növekedés ezeknek az elmélkedéseknek a témája. Nehéz olyan embert találni, akit ez a könyv ne indítana lelki életének megjavítására.
Dr. Church beszél a ,,velős epigrammákról" és a ,,felejthetetlen frázisokról", melyeket Matthew Henry kommentárja tartalmaz. Ezek harmonikusan vannak szétszórva az egész könyvben. Kiválogattam néhányat, hogy elibétek adjam:
,,Ha valamikor is képesek vagyunk valami jót tenni, akkor ez reggel van".
,,Minden nap befejezése emlékeztető minden egyes napunk befejezésére".
,,Isten sokkal többet vár attól, amennyit Hozzá imádkoznak, és sokkal jobban kész meghallgatni imádságainkat annál, amilyen készséggel mi imádkozunk Hozzá".
,,Az, aki az aranypálca végét megérinti, késznek kell lennie arra, hogy elmondja, mi a kérése, könyörgése".
,,Isten érti a szív nyelvét".
,,Azt mondják, hogy az ókorban az istenfélő zsidóknak volt egy tradíciójuk: örömüket találva valamilyen teremtett dologban, dicsérték az Istent érte, a virágokat szagolva ezt mondták: ,,Áldott Az, Aki megalkotta jó illatát e virágnak".
,,Gyertek, mielőtt lefekszünk, megbékélésre minden emberrel".
Nem olyan rég meséltek egy lelkészről, akit meghívtak egy imacsoportba, és aki erre így felelt: ,,Nem, nekem nincs időm csatlakozni az imacsoportotokhoz, de van egy prédikációm az imádkozás témaköréből. Örülnék, ha eljöhetnék és prédikálhatnék nektek ebben a témában bármikor, ha ti is akarjátok". Matthew Henry az istenfélő élet nem ilyen elméleti embere volt. Ő szolgáló lelkész volt, gyakorlati helyet foglalt el a keresztyének Istennel való mindennapi járásában. Geoffrey Chauser szavaival élve: ,,Áldott példaképe volt testvéreinek. Először tette, amit tennie kellett, és csak utána tanított róla".
Számomra nagy megtiszteltetés bemutatni a múlt embereinek e nagy kincsét, akik az ,,igaz istenfélelem titkát" törekedtek tanulmányozni és megérteni.
Sherwood Eliot Wirt
1981 februárja
Az Olvasóhoz
Ezen igehirdetésekből az első kettő Bednal Green-ben, a reggeli igehirdetési alkalmakon hangzottak el: az első - 1712. augusztus 13-án, a második - augusztus 21-én, egy héttel később. Az utolsót azok az emberek kérték határozottan tőlem, akik azelőtt hallották az első kettőt. Akkor eszembe sem jutott ez, mert nálunk a különböző gyakorlati értekezésekben kitűnő tanítások vannak ebben a témában, amiket sokkal különb emberek írtak, mint én. Kicsit elgondolkodva rajta, úgy határoztam, hogy ezt a két igehirdetést összekapcsolva, mely arról szól, hogyan kezdjük és folytassuk a napunkat Istennel, lehetséges, hogy hasznára lehat azoknak, akiknek kezébe kerültek a fentebb említett, sokkal jobb és kimerítőbb traktátusok. Az a helyzet, hogy ezeknek a prédikációknak a témája olyan kategóriába tartoznak, hogyha azok bármilyen módon hasznosnak bizonyulnak, akkor sokaknak hosszú ideig hasznára válnak. Ennek eredményeként kezdtem azt a gondolatot melengetni keblemben, hogy átdolgozzam, kinyomtatásra kiegészítsem az igehirdetéseket, ha Isten ad hozzá erőt. Aztán, hogy ezekről a dolgokról beszéltem néhány barátommal, nagy buzgalommal támogattak szándékomban, és javasolták a harmadik igehirdetés hozzákapcsolását az első kettőhöz, amely a napnak Istennel való befejezéséről szól, ahogy ezt a szeptember 3-ai esti prédikációm témájává tettem, utána jelentősen kiegészítettem és kijavítottam. Ily módon jött létre az, ami létre jött.
Merem remélni, hogy ezek az erőfeszítések képesek Isten kegyelmén keresztül valami segítséget nyújtani az egyszerű embereknek ahhoz, hogy igazi istenfélelemben való növekedést eredményezzenek, ami könyvem nem titkolt célja volt. Mégis beismerem, hogy nem adtam volna ki ezeket a prédikációkat, ha nem vágytam volna arra, hogy megajándékozzam az én drága, szeretett testvéreimet, akiktől nem olyan régen elszakadtam.
Név szerint nekik szentelem könyvemet a leggyengédebb szeretettel és a legőszintébb tisztelettel, hogy bizonysága legyen gondoskodásomnak lelki jólétük felől, reménykedve és imádkozva azért, hogy szavaik mindig meg tudjanak egyezni Jézus Krisztus Evangéliumával. Függetlenül attól, hogy elmegyek-e hozzájuk, hogy találkozzam velük, vagy távol leszek-e, csak jó híreket halljak dolgaik felől. Arról, hogy ők erősen és határozottan állnak egy lélekben és egy gondolatban, egy szívvel tevékenykednek az evangéliumi hit mezején.
Szívbeli és szerető jóakarójuk,
Matthew Henry
1712. szeptember 8. |
|
|
0 komment
, kategória: Matthew Henry prédikációi |
|
Címkék: hozzákapcsolását, igehirdetésekből, bibliamagyarázat, vonzáskörzetében, gondoskodásomnak, összejöveteleken, rendelkezésünkre, igehirdetéseket, kényszerítették, elmélkedéseknek, istenfélelemben, megtiszteltetés, istenfélelemnek, tartalomjegyzék, csodálatraméltó, eredményezzenek, megajándékozzam, lelkésztársával, összegyűjtötte, presbiteriánus, gyülekezetének, kiegészítettem, tevékenykednek, prédikációknak, felejthetetlen, összekapcsolva, prédikálhatnék, meghökkentőnek, evangéliumával, értekezésekben, cselekedeteket, evangéliumokat, megjavítására, igehirdetőtől, elutasították, epigrammákról, emberek voltak, szakadárok helyzetét, tízéves kort, tizennyolc éves, szakadárok elvesztették, üldözések arra, igehirdetés művészetét, csoport londoni, teljes Szentíráshoz, többit barátai, hétkötetes változat, keresztyén világnak, bibliamagyarázat egykötetes, órát hirdette, végén csatlakozott, maga választotta, Matthew Henry, Philip Henry, Common Prayer-jének, Charles Stuart, Stuart Károly, Csak Mrs, Maga Matthew, Thomas Doolittle, Thomas Vincent, Eanslingtoni Akadémián, Ekkor Henry, Grace Inn-ben, Edward Stillingfleet-től, John Tillotson-tól, Chackne Silver Street-i, Wilber Smith, George Whitefield, Leslie Church, Bednal Green-be, Először Henry, Áldott Az, Geoffrey Chauser, Sherwood Eliot Wirt, Bednal Green-ben, Jézus Krisztus Evangéliumával,
|
|