2021-03-16 07:40:26, kedd
|
|
|
A Mester vár
A szenvedés, nyomor s önpoklok tüze
a nagy életmezőn izzóan éget,
szenvedés, nyomor s önpoklok tüzében
a számlálhatlan kalász már megérett.
Nézem a mezőt:
Emitt milliónyi lélek,
- Nyomorgó, koldussá tépett -
búsan állnak, vágyban égve,
várnak édes enyhülésre,
állnak, várnak: ki jő feléjük,
hogy ne lássák önmaguk kicsinységét,
ne érezzék énjük fájó inségét,
hogy ne tudják, hogy vakok szegények,
hogy itt csak röpke éltű jövevények,
hogy ne tudják, hogy gyengék, hogy gyávák
takarják önmaguk hitványságát
s várnak, állnak,
kincset várnak,
mely mindig az örömöt igérje,
hogy szívüket a bánat ne érje,
harcolni, küzdeni hogy ne kelljen,
szemük, szájuk már mindent készen leljen
és mindenütt gyönyörben járjanak,
a tövisek is rózsákká váljanak.
Nézem a mezőt.
S lám, amott mozdul egy sereg,
jönnek felém az emberek,
kiknek mosolygós az arcuk,
kiknek víg dalt zeng az ajkuk,
szemükben izzó tűz lobog,
mutatják, hogy ők boldogok
s én nézem őket,
a közelgőket,
nézem a mezőt itt s amott,
ah, itt már valaki aratott,
szorongó szívemből kérdés száll:
Vajjon ki? Krisztus, vagy Béliál?
Nézem a mosolyt arcukon,
hallgatom a dalt ajkukon,
nézem a tüzet szemükben,
keresem Krisztust szivükben,
keresem, kutatom, mohón vágyva,
keresem, ah, sehol sem találva.
Mosoly az arcon,
víg dal az ajkon,
a tűz a szemben,
mind egyetemben
bűnös mámorból ered
s ezek a szegény emberek
azt hiszik, hogy övék az élet,
hogy birnak már minden jót, szépet,
azt hiszik, ők a boldog szabadok,
úgy látják, hogy minden fényben ragyog,
azt hiszik így lesz, hogy minden így marad,
hogy ővelük bűvös kezek játszanak
és örök gyönyörbe ringatják őket,
járják az illatos, csodás mezőket
és nem látják - ó a szegények -
hogy rút mocsokban, szennyben élnek,
nem látják, hogy poklot visznek szívükben
még most öröm lángjának látszik csak,
ah, de eljő a szörnyű pillanat,
amidőn egyet előre lépve,
eljutnak a gyötrő ébredésre
s e lángok önpoklok tüzévé válnak!
- Oh, szegény, vak rabjai Béliálnak!
S a sátánhad egyre tovább halad,
itt is, ott is csak Béliál arat
s a bűnmámortól kábult lelkek
poklok tüzébe egyre hullanak.
Hol vannak a Krisztus-követők?!
Aratni miért nem jönnek ők?
Hol vannak? Nincsenek? Ég a nagy mező!
Pusztulnak a lelkek! Nincs védelmező?!
A gonoszság terjed egyre jobban,
az erény fénye végsőket lobban
s harcosait látni még most sem lehet!
Csak ott, ott a nagy égő mező felett
a Krisztus áll, a Mester vár,
követői jönnek-e már?
Jöttüket én is óhajtva lesem,
de nem jő senki, nem mozdul egy sem.
Hol vannak? Nincsenek? - Most látom épp:
A fényes templomokból özönlik a nép,
ott Krisztust imádták ájtatos képpel,
itt meg a lelkek milliója vész el!
Ott zengtek hozsannát, üdv néked Király!
S kint a lét-mezőn Krisztus egyedül áll.
Oda nagy táboruk naponként eljár
s nem látják, hogy a Mester rájuk itt vár.
Oda mennek a harangok szavára
s itt mitsem adnak Krisztus hivására!
Hol vannak? Hová mentek?
Hová lettek?
Tán a sátánhad közé keveredtek?!...
A Mester hív, a Mester vár,
hű szolgái jönnek-e már?
Miért nem jönnek ők? Miért? -
És én?...
És én miért, miért nem megyek?
Mint tünődök a mező égésén,
rám néznek az isteni szemek
s én megérzem, hogy a Mester engem is hív
s én megérzem, hogy a Mester engem is vár,
oh Jézusom! Veled aratni megyek már,
Érted dobban, Értel lángol ez ifjú szív!
Betkó András |
|
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
Címkék: számlálhatlan, hitványságát, kicsinységét, templomokból, bűnmámortól, közelgőket, enyhülésre, egyetemben, pusztulnak, jövevények, gyönyörben, keveredtek, krisztust, szivükben, szemükben, szegények, hallgatom, játszanak, mindenütt, szívemből, mosolygós, harcosait, gonoszság, nincsenek, naponként, hozsannát, védelmező, mocsokban, ringatják, szívükben, lángjának, béliálnak, ébredésre, gyönyörbe, szennyben, milliónyi, nagy életmezőn, számlálhatlan kalász, örömöt igérje, mosolyt arcukon, dalt ajkukon, tüzet szemükben, szegény emberek, boldog szabadok, szörnyű pillanat, gyötrő ébredésre, sátánhad egyre, bűnmámortól kábult, nagy mező, gonoszság terjed, erény fénye, fényes templomokból, Betkó András,
|
|