Ilyen a tanítómesterünk. Szelídsége és szívbeli alázata megkönnyíti számunkra a tanulást. A szelídség nem temperamentum dolga. A Biblia a dolgok mélyére hatol és gyökerénél fogja meg azokat. Mi szelídségnek mondjuk a csendes kedélyt, ellentétben a felcsattanó természettel. De a természettől csendes emberek még korántsem szelídek az Ige értelmében. Lehet, hogy nem indulatosak és hangosan nem berzenkednek, de belsőleg mégiscsak felháborodnak, keserűek és dacosak, ha ingerlik őket. Csak az az ember szelíd valójában, aki önző énjétől szabad. Az ilyen ember belsőleg csendes és másoknak is teret ad, hogy boldoguljanak.
A szelídség a Lélek egyik gyümölcse. Ha a Lélek gyümölcse a szeretet és a többi csak e szeretetnek a kisugárzása, akkor a szelídség az igénytelen, lemondásra kész és védtelen szeretet. Ez a báránytermészet, amely készségesen hajol meg Isten és emberek előtt. Lemond a maga hasznáról, zúgolódás és panasz nélkül fogadja becsülete sérelmét. Ez az a csodálatos erő, amely leveretve győz; csendes és drága Isten előtt. Határtalanul készséges a tűrésre és megbocsátásra.
Ilyen alázatos szívű az Úr. És mert Ő szelíd, nem áll elénk nagy igényekkel és kemény követelésekkel. Nem akar mindenáron azonnal olyanná tenni, mint amilyennek szeretne látni minket. Sokat tud elhordozni, tud csendben várni, míg eljön az az idő, amikor új leckére taníthat. Nem kíván túl sokat tőlünk, nehogy megfélemlítsen és elcsüggesszen. Nem kényszerít ránk külső formákat, nem üti rá a lélekre erőszakosan a maga bélyegét. Szeretettel, kíméletesen és gyengéden kezel mindenkit a maga természete szerint. A szelídség és az alázatosság együtt járnak. Az elbizakodottság erőszakosságot szül, amely mindenáron a saját akaratát akarja keresztülvinni. Jézus alázattal hajol le gyengeségünkhöz. Uralkodása tulajdonképpen szolgálat. A mi javunkat tartja szem előtt. Nem ejt el könnyen és nem sújt megvetéssel, ahogy érdemelnénk. Mélyen lehajol hozzánk és magához emel fel, a saját lényébe és saját tulajdonságába.
Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd,
Követni híven, mint Ő, Atyám parancsait.
Tanuljátok meg tőlem. (Máté 11, 29) Link
Sok olyan tanítómester ajánlkozik, aki ért hozzá, hogy tanítását csábítóvá és kellemessé tegye. Milliókat csapnak be és vezetnek félre. Krisztus az egyetlen igazi tanító. Istentől jött. Isten útját igazán tanította és élte. Mivel fentről jött, mindenek felett áll. Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott. Az isteni rendet hozta be ebbe a világba, hogy egészen áthassa azt vele.
Minden nép az Ő tanítványa kell legyen. Egyenként hív.
Ha Jézus elfogadott minket és megkegyelmezett nekünk, még nem vagyunk a célnál. Most kezdődnek a leckék és a próbák. Nem leszünk egyszeriben hibátlanok. Az a legnagyobb baj, ha csalhatatlanok akarunk lenni, hibátlanok és nem fogadjuk el, hogy mások megmondják az igazságot. Az ilyeneket a Megváltó nem használhatja iskolájában. Csak azokat viheti előbbre, akik készek tanulni, hibáikat, bűneiket belátni és azoktól megszabadulni. Ezek a bölcs emberek:
A bolond nem fogadja el, ha helyreigazítják őt. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret, nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi befogadókészség számít. Lelkiismeretünket ragadja meg a Mester. Itt fedi fel hibáinkat, int és óv minket. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál finomabb a hallásunk.
Ha elengedjük a fülünk mellett, eltompulunk. Ha bedugjuk fülünket Jézus igazsága elől, süketté válhatunk.
Az Úr Jézus szívünk rejtekében tanít, magyaráz, int, büntet és megítél. Igéjével tanít, amely hallás révén vagy mindenféle eseményen és élettapasztalaton át jön hozzánk. Mindig az a cél, hogy megtanuljuk átadni az akaratunkat. Maga a Mester is engedelmességet tanult földi napjaiban, s végül meg kellett tanulnia, hogy igent mondjon a legnehezebb szenvedés útjára is. Így kell nekünk engedelmességet tanulnunk minden helyzetben és minden körülmények között, mindenekelőtt a szenvedésben is.
Mi megtorpanunk, ha nehéz dolgokat kell elviselnünk, bántásokat kell eltűrnünk. Többnyire lassan haladunk előre. A bizonyítványt, amely a mennyei városba való felvételre jogosít, szeretnénk mégis elnyerni. Ki szeretne ott rostokolni a zárt ajtó előtt? Tökéletességre akarunk eljutni, tanuljunk tehát fáradhatatlanul tovább.
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely.
Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé.
Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek. Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját.
Már kis idő múlva mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás.
"Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal. Soha nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket.
A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt Mark-nak?" Ő igen bólintott. Erre a fiú azt mondta: "Mark nagyon gyakran beszélt magáról."
A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből.
"Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már.
A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról. "Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."
A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.
"Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek."Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki, és hozzátette:
"Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát." Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra.
Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.
A mát kell úgy alakítanunk, hogy ne kelljen holnap szégyenkeznünk az elmaradt lehetőségek, jó cselekedetek miatt.
"Szentek legyetek, mert én szent vagyok" (1Pt 1,16).
Mindig vizsgáld meg magadat újra, mi az életed célja. Az ember elrendelt célja nem a boldogság, nem is az egészség, hanem a szentség. Manapság annyiféle hajlam forgácsol szét minket; egészséges, jó, nemes hajlamok, amelyek beteljesedhetnek; de közben Isten elgyengíti őket. Minden egyedül azon fordul meg, hogy az ember elfogadja-e Istent, aki meg akarja őt szentelni. Bármibe kerüljön is, az embernek rendbe kell jönnie Istennel.
Hiszem én azt, hogy szentnek kell lennem? Hiszem, hogy Isten lakozást vehet bennem és engem szentté tehet? Ha az igehirdetés arról győz meg engem, hogy szentségtelen vagyok, ezt rossz néven veszem. Az evangéliumot hallva mélyen megsértődöm, mert a kijelentés megmutatja, hogy szentségtelen vagyok. De heves vágy is támad bennem, ha megértem, hogy Isten azt a célt állította az ember elé, hogy szent legyen. Egy terve van: megszentelt emberek teremtése. Isten nem gép, hogy örökké áldásokat osztogasson. Nem azért jött közénk, hogy szánalomból megváltsa az embert a nyomorúságából; azért váltotta meg az embert, mert arra teremtetett, hogy szent legyen. A megváltással az az elgondolása, hogy újra teljesen eggyé tegye az embert Istennel Jézus Krisztus halála által, anélkül, hogy a leghalványabb árnyék maradna Isten és az ember között.
Ne tűrj meg sem magadban, sem másokban semmi olyat, amivel a szent Isten nem ért egyet. A szentség: hogy lábad tiszta úton járjon, nyelved ne szóljon tisztátalanul, értelmed tiszta gondolkozású legyen. Az élet minden apró részlete nyitva van Isten fürkésző szeme előtt. Szentség nemcsak az, amit Isten ad nekem, hanem amiről én is bebizonyítom, hogy Ő adta nekem.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
Offline
