|
2015-05-26 19:56:50, kedd
|
| |
| |
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
VÁRNAI ZSENI VERSEI Link 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek*Idézetek |
|
|
|
Címkék: csillagtájat, gyöngeségem, homlokodig, fölemeled, ágaskodik, kiskertbe, melletted, megnőttél, nevettél, messzebb, idegenbe, lehettél, felérjen, válladig, hihetem, anyádat, elérjen, kicsiny, fölfelé, elnézel, éreztem, napfény, virágot, először, nagyobb, parányi, lelkem, nagyon, voltál, lettem, apádat, szinte, amikor, versei, piciny, valami, nagy idegenbe, napfény maga, Várnai Zseni, VÁRNAI ZSENI VERSEI,
|
|
Offline
