|
2015-03-01 18:52:42, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
X/A
Zsuzsi álomba sírta magát ezen az éjszakán, de hajnalban már ébren volt. Kiült a heverő szélére, ott sírdogált, s tördelte az ujjait aggodalmában. Alig várta, hogy kintről zörgést halljon. Szerencsére Annus korán kelt, s elindulhatott keresésére. Beszólt a félig nyitva hagyott konyhaajtón, hogy bemehet-e. Annus flegmán felelt.
- Felőlem!
Illedelmesen köszönt, s azonnal kérdezte, Imre hogy van. Az asszony idegesen, pattogósan válaszolt.
- Hogy lehet az, akinek infarktusa van?!
Nem lett okosabb, de vigasztalta, hogy Annus inkább dühös volt, mintsem szomorú. Imre évek óta bizonygatta, hogy a felesége ragaszkodik hozzá. Most remélte, hogy igaza van. Remélni kezdte azt is, hogy nincs akkora baj, ahogy eleinte hitte, de Imre betegségének ténye mégis keserűséggel töltötte el, s rohant volna hozzá. Nem merte a kívánsággal kezdeni, helyette csendesen kérdezte:
- Itthon lett rosszul, vagy még útközben?
Annus tejet töltött a forralóba, felcsapta a gázra, s szinte kiáltotta.
- Nem mindegy? Tönkretettétek! Belebetegedett annak a jóféle nénédnek a halálába is. Hiába mondtam, hogy nem érdemli meg, mert kutyába se vette. Te meg külön csinálod neki a műsort. Most is, mi a fenének jöttél ide, mikor jól tudod, hogy utálom a képed?!
Zsuzsi nyelt egyet, s gondolta, hogy kibújt a szög a zsákból. Elszorult szívvel felelt.
- Imre az egyetlen rokonom. Szeretem őt, amióta az eszemet tudom.
- Na persze! Ez a maszlag. Ezen az alapon sírtad tele a lelkét évek óta. Vagyont költött már az utazgatásokra, de mi hasznunk belőle... Mocskos egy fajta vagy te is!
Zsuzsit már annyi megaláztatás érte az életben, hogy belső lázadással felelt.
- Ne tessék ilyet mondani, Annus néni! Imre is a fajtám.
- Az uram kivétel, de a kommunista pereputtya egytől egyig szemét, mocsok! - kiáltotta ijesztő indulattal, s kiköpött Zsuzsi lábai elé a kőre.
Zsuzsi megdöbbenve bámulta a fénylő foltot, s azt gondolta magában, hogy ilyen az élő, eleven gyűlölet. Ijedten hallgatott. Annus közben csapkodott össze-vissza a kezében lévő konyharuhával, s tovább dühöngött.
- Mind mocskosok vagytok, népnyúzó szemetek! Ismerlek benneteket. A jóféle nénéd is megérte a pénzét. Volt pofája úrinőt játszani kommunista kurva létére!
Zsuzsi csodálkozott : Rózsi erkölcseit sérelmezi, és nem a politikai tevékenységét ?! Nem nevezte magában sem elveknek. Imre egyszer azt mondta, a Tódor-féléknek nincsenek elveik, csak álarcaik vannak. Ha ezt emlegeti, egyetért vele, de hogy éppen az erkölcseit bírálja ?! Szerinte másféle viselkedésre szokás ilyet mondani. Rózsi általában olyan volt, mint a jégcsap, kivéve élete utolsó heteit. Csendesen mondta. Annus hangja újra felcsattant.
- Csak védd! Biztosan okod van rá. Téged is kitanított a mesterségére, mi? Kitehettétek volna a piros lámpát az elrekvirált villára!
Ezt komolyan zokon vette, de hallgatott a békesség miatt. Annus közben levette a tejet a gázról, löttyintett belőle egy kék pettyes bögrébe, szelt hozzá egy darab kenyeret, s az egészet elé lökte.
- Itt van, egyél! Mással nem szolgálhatok. Nálunk sajnos nincs divatban a lazacos szendvics! - mondta gúnyosan.
Zsuzsi lehajtotta a fejét. Most mondja meg, hogy életében nem evett még lazacot ?! Edinától tudta, hogy volt a villában az összejövetelek alkalmával, de sohasem vett rajtuk részt, maradékból sem kapott. Azt alighanem megette Teri néni, vagy valaki más. Megfogta a bögrét, halkan megköszönte, s megkérdezte, hogy Imre melyik kórházban van. Okkal kérdezte, mert Imrétől hallotta, a súlyosabb betegeket Nagyegribe viszik. Annus végigmérte lesújtón.
- Na, mit gondolsz, itt hány kórház van? Nagyon okos lány vagy, de ahhoz bezzeg van eszed, hogy mutogasd magad ebben a rövid szoknyában!
- Hoztam hosszabbakat is, átöltözöm... - felelte igyekvőn. Így tudta meg, hogy Imre a révházi kórházban van. Ez megnyugtatta. Helyben könnyebben bejut majd hozzá, de még mindig kevés volt a bátorsága ahhoz, hogy megkérdezze, mikor láthatja.
Annus hangja megint ijesztő volt.
- Ajánlom is, hogy átöltözz, mert nem csúfoskodok veled. Itt tisztelnek bennünket. Nem szoktuk híresztelni a mocskos viselkedésteket.
Ezzel mintha kiadta volna a mérgét. Csendben volt egy ideig, jött-ment a konyhában, zörgött, csörömpölt a mosogatóban, keresett valamit a mosatlan között. Aztán hirtelen belevágott az edények közé, s hisztérikus hangon felkiáltott.
- A szemét banda!... Megnyúzták a népet a beadással, lesöpörték a padlást, vitték a vetőmagot, a tojást tojó tyúkot, aztán követelték a beadást...Megnyúztak bennünket, hogy a kommunista urak dőzsölhessenek! Megverték apámat az udvarunk közepén a családja szeme láttára, mert eldugott egy kis vetőmagot, pár kiló lisztet... Elvitték, internálótáborban halt meg... Megölték a ganék! - kiáltotta már sírva, s Zsuzsi felé csapott a konyharuhával.
Zsuzsi felugrott, s az ajtó közelébe húzódott. Annus folytatta:
-A főtéri üzlet kirakatába csúfságnak kitették a kis lisztünket, vetőmagunkat, gúnyrajzokkal, versikékkel írták körül. Mi lettünk a nép ellensége... Kivezényelték az iskolásokat, jöttek csasztuskázni, zsíros kulák, büdös kulák... A fiamat is megszégyenítették az iskolában, kiállították táblával a nyakában, az udvar közepére állították, ott gúnyolták kórusban, pedig csak hétéves volt, csak hétéves!... - zokogta fuldokolva, s a konyharuhába temette arcát.
Zsuzsi remegett, s keseregve gondolta, hogy rettenetes világ lehetett akkor, ha még az ártatlan kisgyermeknek sem kegyelmeztek. Annus neki sem kegyelmezett. Felsírt újra, s megint felé csapott a konyharuhával.
- Ezt tettétek, te mocsok!
Zsuzsi már rettegett. Látta Annus eszelős tekintetét, látszott rajta, hogy alig van magánál. Újra kitört belőle a keserűség, de már aligha tudta, mit beszél, megfenyegette Zsuzsit az öklével.
- -Megöltétek az első uramat is! Nem bírta már szegény a sok csasztuskázást, mindennapos zaklatásokat. A rendőr kezéből kicsavarta a pisztolyt, és bedobta a kútba... Húszan jöttek rá! Hajtóvadászatot indítottak. Felakasztotta magát a szerencsétlen. Inkább felakasztotta, mint a kezük közé kerüljön. De még ez sem volt elég! Ötvenkettő nyarán, éjjel csóvát dobtatok a házra, hogy pusztuljon még az írmagja is! - zokogta fulladozva, s a konyhaszekrény ajtajához verte a fejét.
Zsuzsi szeme megtelt könnyel ennyi kín láttán. Hirtelen megszólalt, s védekezőn kiáltotta :
- Csak akkor születtem, Annus néni!
Annus mintha észre tért volna egy kicsit. Elfordult a konyhaszekrénytől, a konyharuhával törölgette könnyben fürdő arcát, aztán fáradtan legyintett.
- Akkor is azokhoz a mocskokhoz tartozol! Apád kommunista volt!
Zsuzsi nem tudta elviselni, hogy apját egy kalap alá vegyék a gyilkosaival. Sírt már maga is, így mondta:
- Az én édesapám becsületes ember volt, ártatlan abban, amivel Annus néni vádolja !
- Nincs ártatlan kommunista! - kiáltotta Annus, s hatalmasat csapott az asztal tetejére.
Zsuzsi tudta, hogy apját ilyen értelemben nem érheti vád. Biztos tudatában most nem rettent meg. Sírt ugyan, de elszántan ragaszkodott a maga igazához.
- De édesapám ártatlan volt ! Imre tudja. A testvére, jól ismerte, és szerette. Nem tudta volna szeretni, ha becstelen.
Annus csak azt hallotta meg belőle, amit akart.
- Azt látod elhiszem, hogy Imre szerette. Mindig is jó bolond volt.
- Édesapám is szerette Imrét. Jó testvérek voltak.
- Jó testvérek?! - csattant fel Annus hangja, s csípőre tette a kezét - Ugyan ne mondd! Hát akkor hol volt a díszes apád, mikor segíteni kellett volna ? Mikor kuláknak kikiáltott származásom miatt Imrét kicsapták tanyára tanítani, éveken át taposta a sarat, havat. Apádnak csak egy szavába került volna, de féltette a dőzst , a borjúhúst, azt féltette!... Amíg mi nyomorogtunk, puliszkán éltünk, ha akadt, addig ott fent borjúhúst zabáltatok. A két szememmel láttam!!!
Zsuzsi kikerekedett szemmel nézett Annusra. Imrétől alig hallott valamit a régi időkről, mégis meglepte, hogy hallgatott előtte arról, hogy évekig tanyán tanított. A borjúhús nem volt újság. Ismerte annak a nevezetes vasárnapi ebédnek a történetét. Imrétől, és Béla bácsitól is hallotta. Imre akkor mutatta be Annust a családnak. A borjúhúst Vagyki Laci vitte a vasárnapi ebédhez. Azért fogadták el, mert amúgy náluk is szegényes lett volna az ünnepi ebéd. Szülei nem tartoztak a kedvezményezettek közé.
Imre arról beszélt, hogy a botrányba fordult ebéd után majdnem megszakadt Annussal a kapcsolata. Elköltözött volna a fiával tőle, ha befogadják valahol, de akkor már a testvérei se merték pártfogásukba venni. Mindenki attól félt, hogy Rózsi bosszút áll. Édesapjától nem kellett tartaniuk. Imre azt mondta, megértő szeretettel állt a dologhoz, nem hűlt ki az ölelése, továbbra is szeretettel fogadták, ha fellátogatott. Vajon Annus tudja-e, hogy az akkori kesergésének is köze volt a szülei halálához?! Béla bácsi szerint, szülei sorsa azon a vasárnapon fordult a tragédia irányába.
Bánatosan nézte a magáról megfeledkezett asszonyt, s azon töprengett, miképpen tudná megértetni vele, hogy egyformán vádol ártatlant, s vétkest a bűnben. Megpróbálta a lehetetlent. Csendesen mondta :
- Rózsi miatt édesapámat is vádolja, Annus néni, pedig édesapámnak nem volt része abban a politikában, ami a népet nyomorgatta. Ha tetszik hinni, ha nem, nem értett egyet vele. Annyira nem, hogy amit Annus nénitől hallott, Tódor Györgynek a szemére vetette, mikor legközelebb Rózsiéknál összefutottak. Béla bácsi szerint megásta vele a sírjukat. Imre is, Béla bácsi is biztos benne, hogy szüleim nem baleset áldozatai lettek, hanem megölték őket.... Megölték a szüleimet, Annus néni !
Végét felsírva mondta, hiszen fájt a lelke a gondolatára is. Hallgattak aztán egy ideig mindketten. Ezek a percek lehettek volna a mérlegelés percei is. Kevésbé elvakult ember talán rádöbben, hogy eddig tévedésben volt, s megváltoztatja véleményét. Nem így Annus. Ha Zsuzsi tudta volna, hogy Imre hányszor, de hányszor próbálta megértetni ugyanezt a feleségével az elmúlt évek alatt, nem reménykedik. Annus parttalan, meggyökeresedett gyűlöletében nem mérlegelt. Felcsattant kárörvendőn a hangja.
- Megérdemelték a sorsukat!
Zsuzsi lélegzete elakadt. Ennyi gonoszságot még Annusról sem feltételezett. Vádló könnyekkel nézett rá, s az asszony visszanézett gyűlölettel. Örökre megfagyott köztük a levegő. Zsuzsi felsírt, s az ajtónak fordult.
- Elmegyek innen. Nem maradok itt tovább!
Annus rákiáltott.
- Sehova, egy tapodtat se! Itt maradsz. Ha az uram meggyógyult, eltakarodhatsz.
- Ezek után hogy maradjak itt ... - sírta Zsuzsi boldogtalanul.
Annus csepegő gúnnyal válaszolt.
- Majd meghúzod magad, ha annyira szereted Imrét!...- mondta, s aztán újra felcsattant a hangja- De már most mondom, az uramnak panaszkodni ne merj, mert kitaposom a beled! Megértetted?
Zsuzsi motyogott valamit, s kitámolygott a konyhából. Szobájában sírt egy ideig, aztán végiggondolta helyzetét. Rádöbbent, Annusnak igaza van, amíg Imre beteg, nem mehet el, mert súlyosbítaná állapotát az aggodalom. Itt kell maradnia, s úgy kell tennie, mintha minden rendben volna. Még akkor is ezt kell tenni, ha Annus közben őrjöngeni fog. Sejtette, hogy nem ez volt az utolsó ilyen eset. A szerencsétlen félig beleőrült az átélt szenvedésekbe, s ismétli majd gyakran önmagát. Félt tőle, mégis szánta, hiszen rettenetes élete volt.
szerző: Rényi Anna |
|
| |
|
0 komment
, kategória: novellák, gondolatok, versek |
|
|
|
Címkék: meggyökeresedett, viselkedésteket, hajtóvadászatot, konyhaszekrény, tönkretettétek, megváltoztatja, eltakarodhatsz, csasztuskázást, dőzsölhessenek, összejövetelek, belebetegedett, megfeledkezett, feltételezett, utazgatásokra, konyharuhával, gúnyrajzokkal, boldogtalanul, csasztuskázni, kivezényelték, megérdemelték, kisgyermeknek, elindulhatott, összefutottak, felakasztotta, fellátogatott, tevékenységét, pártfogásukba, megfenyegette, végiggondolta, szenvedésekbe, szerencsétlen, szolgálhatok, betegségének, kiállították, kitámolygott, aggodalmában, heverő szélére, ujjait aggodalmában, félig nyitva, asszony idegesen, felesége ragaszkodik, kívánsággal kezdeni, jóféle nénédnek, fenének jöttél, egyetlen rokonom, eszemet tudom, alapon sírtad, lelkét évek, fajta vagy, uram kivétel, kommunista pereputtya, fénylő foltot, Szerencsére Annus, Látta Annus, Vagyki Laci, Vajon Annus, Tódor Györgynek, Rényi Anna,
|
|
Offline
