|
2024-03-03 15:23:53, vasárnap
|
| |
| |
Március 3
Az imádság azt jelenti, hogy elhagyom a magamra való támaszkodást, és futok a nyugalom felé, amelyet csak akkor találhatok meg, ha Isten erejére támaszkodom.
Az imádság feladja a függetlenséget. Az imádság lemond minden olyan gondolatról, hogy egyedül is boldogulhatsz. Az imádság megerősíti a függőséget. Az imádság elismeri a gyengeséget. Az imádság lemond a képességek értékeléséről. Az imádság elfogadja a kudarc valóságát. Az imádság azt mondja neked, hogy nem te vagy a középpontban. Az imádság arra hív, hogy hagyd el a terveidet egy másik bölcsebb terveiért. Az imádság a szükség mély személyes érzéséből fakad, és Isten bőséges kegyelme felé fut.
Amiatt, ami az imádság valójában, az imádság nem természetes számunkra. Nem természetes számunkra, hogy felvállaljuk a bűneinket, gyengeségünket és kudarcainkat. Nem természetes számunkra, hogy kényelmesen függjünk egy másik ember irgalmától. Nem természetes számunkra, hogy lemondjunk reményeinkről és álmainkról, hogy egy másik jobb látásmódja érvényesüljön. Nem természetes számunkra, hogy átadjuk bölcsességünket és az irányítást valakinek, aki nagyobb nálunk. Nem természetes számunkra, hogy azt gondoljuk, kegyelemre van szükségünk. Másrészt természetes számunkra, hogy azt gondoljuk, hogy az igazságunk, a bölcsességünk, az erőnk és a munkánk önmagukban elegendőek. Ennek eredményeképpen sok imádságunk az önigazult emberek vallásos kijelentései, a jogaikat hangoztató emberek hosszú kívánságlistái, vagy olyan emberek türelmetlen követelései, akik azon tűnődnek, hogy mi a csodát csinál Isten. Sok imádságunk tehát egyáltalán nem is imádság (lásd Lukács 18:9-14).
Itt a lényeg. Szükségünk van Isten kegyelmére, ahhoz, hogy igazi alázattal valaha is képesek legyünk feladni önállóságunkat, és kegyelemért imádkozni. Csak a kegyelem által leszünk képesek valaha is elismerni, hogy szükségünk van a kegyelemre, és imádni Istent a kegyelemért, amelyet oly készségesen áraszt ránk. Mivel az imádság alapvetően természetellenes, szükségünk van a kegyelemre, hogy megszabadítson bennünket öncélú vallásos csapongásainktól, hogy alázatos szívvel elismerjük Istent mint Megváltó-Királyt, és kegyelmi gondoskodására vessük magunkat. Az imádság mindig elhagyja az én országát Isten országáért, és ehhez mindannyiunknak szüksége van a megbocsátó, megmentő és átalakító kegyelemre. Éppen ez az a fajta kegyelem, amelyért az igazi imádság arra késztet bennünket, hogy kiáltsunk.
További tanulmányozásra és bátorításra: Lukács 11:1-13
Paul David Tripp
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
|
|
Offline
