|
2018-07-04 17:27:32, szerda
|
| |
| |
Ha az embernek nincs kútja, nincs honnan vizet merítenie.
Ugyanígy imádság nélkül az ember kiszárad, mert hiányzik belőle a mélység, a bensőségesség, a forrás, amely életét megöntözné.
Az imádság egy határtalan oázis felé nyílik meg. Alapvetően nem az Istennel való beszélgetésből áll. (...) Az imádság valójában abban áll, hogy csendben maradunk, hogy Istent hallgassuk, aki hozzánk szól, hogy a Szentlelket hallgassuk, aki bennünk szól. Azt hiszem, fontos kimondani, hogy nem tudunk és nem vagyunk képesek egyedül imádkozni, a Lélek az, aki imádkozik bennünk és értünk. Szent Pál is erről szól nekünk: ,,Maga a Lélek tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten fiai vagyunk." Aztán folytatja: ,,Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek is, mert azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkozni. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki vizsgálja a szíveket, tudja, hogy mit kíván a Lélek" (Róm 8,16.26).
Természetesen semmi kétség afelől, hogy az embereknek szólniuk kell Istenhez, ám az igazi imádság Istent szabadon hagyja, hogy eljöjjön hozzánk az Ő akarata szerint. Tudnunk kell csendben várni. Ki kell tartani a csendben, az elhagyatottságban és a bizalomban.
Imádkozni annyi, mint hosszan csendben maradni. Oly gyakran vagyunk süketek és saját szavunk miatt szétszórtak. Sajnos nem nyilvánvaló, hogy tudjuk-e hallgatni a Szentlelket, aki bennünk imádkozik.
De minél inkább kitartunk a csöndben, annál nagyobb az esély, hogy meghalljuk Isten halk moraját.
Robert Sarah bíboros
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lelkipásztori elmélkedés |
|
|
|
|
|
Offline
