Belépés
suzymama.blog.xfree.hu
Aki szeretetet vet boldogságot arat!! Suzy Mama
1901.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Hogyan szeret bennünket az Isten??
  2015-05-31 20:22:59, vasárnap
 
  2015. május 29. - Péntek
A mai evangélium talán egyik legvitatottabb és legkönnyebben félreérthető szentírási rész. Jézus megátkozza a terméketlen fügefát és kiűzi a kereskedőket a templomból. Isten a végtelen szeretet, de akkor, hogy is van ez?
MIkor Déván beindult a gyermekvédelmi otthonunk, egy idő után komoly vita alakult ki köztem és a nevelők között! A főkérdés az volt, hogy ki mit ért a szeretet alatt! Többen azt mondták, hogy a sok nehézségen átment gyereket meg kell érteni, el kell fogadni olyannak amilyen és ha nem teljesít az iskolában az nem olyan nagy baj! Én meg azt mondtam, hogy a gyerekeket én úgy szeretem, mint egy jó edző, szeretnék kemény munkával belőlük bajnokokat nevelni!! Tudtam, hogy nem tudok más világot teremteni, a mostani világban való boldogulásra kell felkészítenem a rám bízott gyermekeket! Ki kérdezi egy gyárba jelentkező fiatalt, hogy milyen traumákon mentél kereszttől? Vagy dolgozik, teljesít, vagy elküldik. Ige, azt szeretném, hogy a gyermekeink eredményeket érjenek el, és boldoguljanak, megállják a helyüket akár a jég hátán is! Ahogy a gyógytornász, nem hiszi el, hogy a beteg nem tud járni, hanem kemény tornával talpra állítja a sérült embert, ugyanúgy az Isten sem akarja, hogy e szép világ lustaság, a kapzsiság, a tunyaság bűnében tehetetlenül szétrohadjon!!
Az erdőben húsz őzike születik, ebből 2-3 felnő, a többit megeszik a farkasok. Az az őzike amelyik a létért nem tud küzdeni, az tápláléka lesz a farkasoknak. Az Isten egyetlen éjszaka alatt az összes farkast levadászhatná de nem teszi, mert ha megtette volna akkor az őzikék már rég kihaltak volna. Világunk motorja a létért való küzdelem. Az a szülő aki gyermekét egy szépen kipárnázott, hatalmas képernyőkkel teleaggatott szobában tartja ahol az egyik csapon jön a kakaó, a másikon az üdítő és futószalagon a különféle nyalánkságok, az a gyerekéből nem egy egészséges felnőttet, hanem egy holdkóros, potrohos szörnyeteget fog nevelni. Igenis, a gyereknek szüksége van arra, hogy iskolába járjon, hol a tanárok szembesítik a saját munkájának erőfeszítésének az eredményeivel, az értékekkel, hibákkal. A gyereknek szüksége van, hogy focimeccsen szaladjon, gondolkodjon, s ha ezt nem teszi meg akkor nagyon sok gólt fognak rúgni a csapatának. A szülő nem válthatja meg pénzzel a tanulástól az orvosi egyetemre járó gyermekét, mert az erőfeszítés, a becsületes munka formál, a zöldfülű gyerekből érett, felelősségtudattal rendelkező orvos professzort, akinek kezébe a betegek bátran helyezhetik életüket. S ez azt is jelenti, hogy egy jó iskolában lesznek diákok akik megbuknak, akiket kicsapnak, akiknek a tanárok úgymond szomorúságot, fájdalmat okoznak.
A létért küzdeni kell, ezért a terméketlen fügefának nincs maradása Krisztus előtt, és ezért tisztítsa meg a templomot az oda nem való kupecektől! Jézus nem finomkodik, nagyon nyíltan beszél: "Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen." Jn 15. Krisztus nem akarja a bűnös pusztulást: ,,hányszor próbáltalak összegyűjteni benneteket, mint kotlós a csibéit, de hát nem akarjátok" Jézus sírva leborul a bűnös Jeruzsálem előtt, de nincs irgalom, mert a bűn zsoldja maga a halál!! Ő azt szeretné, hogy tisztán, szépen, szeretetben, jótestvérekként építsük fel a szeretet, a jóság, a bölcsesség, a szépség országát itt a földön, s ne tegyük a magunk és egymás életét pokollá!!
Isten a szentírás szerint saját népének sem kegyelmez, a próféták világosan megmondják, hogy nem az ellenség harci szekere, hanem a törvények útjáról letérő ember által elkövetett bűnök hozzák fejükre a pusztulást! A történelem során saját egyházának sem kegyelmez az Isten, ha az túl erőst összefonódik a hatalmaskodó, elnyomó gazdagokkal, akkor pusztulnia kell! Ne tápláljunk valami naiv, gyermeteg képet az Istenről. Végtelenül irgalmas, szeret bennünket, utat mutat, de tudnunk kell, hogy a szeretet, a jóság útján kívül nincs másik út mely az életre vezetne, szabad akaratunk van és a saját bűneinktől csak mi tudjuk megvédeni magunkat!
Szeretettel, Csaba t.
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
Kék ruhás, szőke leány
  2015-05-31 20:21:20, vasárnap
 
  Közeledett a nyár és a kisdiák napról-napra könnyebben lélegzett. Szorongó természet volt, az iskola megterhelte idegeit. A közelgő szabadság édes ígérete azonban úgy hatott rá, mint egy szippantásnyi friss, illatos levegő.
Csöpp kis emberke volt még, könnyűcsontú szöszke jószág, édesanyja szeme fénye - egyetlen gyermeke. Csak ők voltak ketten egymásnak a hatalmas lakásban, melyet az állam - elismervén az ezredes érdemeit - jó szívvel nekik ajándékozott. Nem is tudták volna fenntartani máskülönben, csak ha szabadulnak a bérlés költségétől. A kisfiú édesanyja jó házból való, csöndes asszony volt. Hófehér kezeit soha nem érdesítette házimunka, arra cselédet tartottak.
Két éve ősszel, mikor már azt hitték, a háború fellegei hamarosan végleg tovaszállnak, és a karácsony szelleme együtt találja majd a családot, az ezredes meghalt.
Csatában veszett oda, szörnyű szenvedések árán, de ezt csak az asszony tudta. A kisfiú úgy képzelte, bátor édesapja - akire különben egyáltalán nem hasonlított sem küllemében, sem természetében - egy regimentnyi katona élén lovagolt a halál karmai közé, melyet sötétvörös felhőnek képzelt. Nevetett akkor, biztosan nevetett - vitézemberhez úgy illik!
Ez az édes kis ábrándkép enyhítette némileg szenvedését. Gyerekfejjel szülőt elveszteni csakugyan a legszörnyűbb dolgok egyike a világon, de ha hősként lépett Szent Péter elé, az egészen más ügy.
Az asszony nem akarta saját nyomorúságos érzéseit megosztani vele, hagyta, hagy dicsekedjék az iskolában, a szomszédoknak, az utcában lakó pajtásoknak; rossz nem származhat belőle.
A kisfiú nem is vett észre semmit a hirtelen rájuk szakadó nehézségekből, olyan ügyesen titkolta az anyja. Ha néhanapján csak leves került az asztalra, azt is vidáman, viccelődve tálalta fel s be nem vallotta volna semmi pénzért, hogy egyébre nem futja abból a kevésből, amit az állam kiutal részükre minden hónapban.
Az egyetlen dolog, ami feltűnt a fiúcskának, hogy anyuskája haloványabb reggelenként, mint annak előtte, de ifjú szíve mélyén valahol természetesnek találta ezt a csöndes szenvedést. Ő sem érezte szükségét, hogy kínjait megossza az anyával, pedig egy csillagfényes tavaszi hajnalon, az ő ablakán is bekopogtatott a Rém.
Ha egy-két évvel idősebb lett volna, rögtön melegséggel tölti el az ifjú teremtés üde bájossága. Ehelyett jeges rémület környékezte meg a szívét. Olyan kacagó, olyan élénk volt az üvegen át rávetődő tekintet, hogy abban volt valami borzongató. Mert hiába az arany hajkorona, a húsos ajkak mögött játszó gyöngy fogsor; a leányból olyan dermesztő hideg áradt, mint az északról érkező hóvihar.
Megérezte ez a kisfiú, és orráig beletemetkezett pihepaplanjába. Lehunyta a szemét, pislogott nagyokat, de az angyali lény nem tágított, míg a hajnal első sugarai árnyat nem vetettek a ház falára. Akkor lassan halványodni kezdett, végül egészen áttetszővé vált, és nem látszott többé belőle semmi, de ott volt még - soha nem ment el többé.
Hetekig nézték egymást az üvegen keresztül, és a lány egy tapodtat sem mozdult, csak az arany tincseket libbentette meg néha a könnyű tavaszi szellő.
Hiába teltek meg a nappalok virágleheletű forrósággal, hiába közeledett a nyár és reménykedett a kisfiú, a Napnak mégis le kellett mennie, és a lány azon nyomban megjelent az üveg mögött. Először csak, mint valami odalehelt folt, majd ahogy terjeszkedett az éjszaka, újra ott állt teljes valójában.
- Menj el - kérlelte a gyerek. A lány megrázta szép fejét mosolyogva. - Hagyj békén - esdekelt újra, de az csak nevetett rajta. Végül már kiabált, de azt nem hatották meg sem a szitkok, sem a könnyek. Maradt, amíg be nem köszöntött a nyár.
A kisfiú ekkor kezdett fellélegezni, néha még mosolyogni is tudott, mert újra eszébe jutottak édesapja hőstettei, de valahol mélyen, a kicsi lelke egy eldugott zugában felütötte fejét a kiábrándultság. Néha azon kapta magát, hogy újra és újra elképzeli a csatajelenetet, de egy hajszállal lassabban vágtat a paripa, kevésbé vöröslik a halálgomolygó füstfellege, és végül nem maradt belőle semmi, csak sár és vér, ameddig szem ellátott.
Ahogy elfogytak az álomszerű képek, a kisfiú is egyre haloványabbnak és soványabbnak tetszett. Végül ágynak esett, épp az áhított nyári szünet első napján. Könnyű testét lázrohamok támadták meg, kevés étvágya is odavolt már.
Anyuskája nem tudta tovább rejtegetni szegénységük nyilvánvaló jeleit, de a gyereket ez többé már nem érdekelte. Álmában az ezredes összetörött, gyenge testét látta egy zsúfolt sátorban, ahol egymás hegyén-hátán feküdtek az emberek. Együtt a halottak, és azok, akik hamarosan csatlakoznak hozzájuk.
Végül már fel sem bírt többé kelni, és ekkor újra eljött a lány. A fiúcska friss szellő simogatását érezte az arcán; felriadt rá. A szobába sötétség honolt, csak a kifli hold gyenge sugarai rajzoltak vékony csíkokat az ablaklengedező függönyére. Odapillantott rémülten, és látta, ahogy a leány, mint valami selyemkendő, átsiklik az ablakpárkány felett. Szeretett volna kiáltani, de nem tellett az erejéből. A Rém odasuhant az ágyához, és mellé telepedett. Egy darabig figyelte némán, nem törődve a gyermeknövekvő rettegésével.
- Ne érj hozzám - suttogta a kisfiú. - Hagyj engem békén végre.
A szépség ez egyszer nem gúnyolta ki édes mosolyával, elkomorult, szinte szomorúnak látszott, úgy ingatta a fejecskéjét.
A kisfiú könnyezni kezdett - tudta már, ó, nagyon is jól tudta miért jött -, nem akart vele elmenni. A Rém nem sürgette, melléfeküdt és cirógatni kezdte.
A fiú nem szólt többé, könnyei is elfogytak. Egyszerre melegnek és puhának érezte a leány karcsú testét és kibírhatatlanul gyönyörűségesnek az érintését. Lassan lecsukódtak a pillái - álmodott. Az ezredes maga elé vette szilaj paripájának nyergében, mögöttük a század dübörgött, rikoltott hevesen.
Előttük, a látóhatáron, de még a csillagos égbolton is túl, a fehér semmi közepén ott állt a Halál: kék ruhás, szőke leány.
facebook:Hegedüsné Éva
 
 
0 komment , kategória:  Tanulságos történetek  
Szentháromság vasárnap
  2015-05-31 16:03:12, vasárnap
 
  Szentháromság vasárnapját ünnepeljük ma, amely mindig a húsvéti ünnepek után következő első évközi vasárnapon tart az Egyház.
Szoktuk mondani egymásnak; van egy rossz és van egy jó hírem.
Nekem is van. A Szentháromság olyan mély titok, misztérium, amelyet ember még eddig nem volt képes felfogni teljes mélységében, és nagy valószínűséggel nem is fog. A jó hír, hogy nem is kell ezt nekünk megértenünk.
Fölösleges minden erőlködés, itt nem szimpla megértésről van szó, ahogyan keresztény életünk más dimenzióiban sem, hanem sokkal többről.
Hitről! Itt a ratió, az ész elhallgat. Az Ész-istenbe vetett pogány bálványimádás mosolyogni való gyerekessége teljességében mutatja meg magát.
Mégis beszélnünk kell róla ebben a rövidke tíz percben.
Hiszen minden reggel keresztet vetünk, elmondjuk, hogy az ,,Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében". Ezzel térünk nyugovóra, ezt tesszük, ha templom vagy feszület előtt vezet el az utunk, ezzel kezdjük munkánkat, tanulásunkat, mindent testvérek, mert ebben a Háromságban élünk, mozgunk és vagyunk.
A Szentháromság nem más, mint az Egy Isten önkiüresítése a szeretetben.
Döbbenetes, amikor a hit fényével megvilágított emberi értelem rádöbben arra, hogy a szeretet önátadás, önfeláldozás, kiüresítés és szolgálat.
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Vagyis mindenét. Önmagát. Lehetek én tehetséges művész, tudós, vagy bárki, nem mondhatom, hogy tehetségemet Istennek ajándékozom, hiszen tehetségemet ajándékba kaptam. Szent Pál meg is kérdezi: ,,Mi az, amit nem kaptál?"
Istennek egyedül önmagamhoz való jogomat adhatom, amelyről szabad akarattal lemondok. Nekem nincsenek emberi jogaim! Én Isten rabszolgája vagyok. Isten nem érezte méltatlannak magát ahhoz, hogy ezt a rabszolgai alakot felvegye magára, és átmenvén minden megaláztatáson, kínzásokon, szörnyűségeken, végül is önmagát adta teremtményének.
Igen testvéreim! Nekünk, embereknek önmagát.
Ez a Szentháromság szeretete.
Isten kiterítette a lapjait. Teljesek kiszolgáltatottá vált előttünk emberek előtt. És mi válaszoltunk erre a hallatlan szeretetre: keresztre feszítettük Őt.
És keresztre feszítjük minden alkalommal ma is, amikor rágalmazunk, ítélkezünk ,megszólunk másokat, amikor hazudunk, amikor szeretetlenek vagyunk.
A Szentháromság elfogadása tehát hit kérdése. A teljesen Istenre hagyatkozó hité, amely nem számolgat, nem méricskél.
Amennyiben valaki rendszeres imaéletet él, ami azt jelenti, hogy Isten áldott jelenlétében telnek hétköznapjai, önmagában, családjában, közösségeiben rá fog ismerni erre a szentháromságos létre.
Isten ugyanis erre a mintára teremtette az embert. Minden imádságunkban a bennünk élő Jézus Krisztus imádkozik a mennyei Atyához a Szentlélek által.
Minden közösségnek alaprajza a Szentháromság, vagyis az egymásban összefonódó, kölcsönös szeretet.
Egy kedves tanmese érzékletesen tárja elénk a kölcsönös szeretet titkát.
A mennyországban is, a pokolban is egy hatalmas asztal körül ülnek majd a lelkek és esznek. Csakhogy nem a mi földi életünkben megszokott evőeszközökkel, ott mindenki egy nagyon hosszú nyelű kanalat tart majd a kezében. A pokol lakói egy örökkévalóságon át azzal kísérleteznek, hogy a saját szájukba tömködjék a finom falatokat, de ez lehetetlen, mivel hosszúak a kanalak.
Lesz ott nagy sírás és fogcsikorgatás, hiszen állandóan éheznek.
Ezzel szemben a mennyországban felismerik a megoldást. Mindenki a vele szemben ülő testvérét eteti meg, így mindenki mindig jóllakik. Itt pedig lesz mindig öröm, béke és nyugalom.
Milyen furcsa, hogy a szeretetnek ezt a törvényét - mely szerint csak a másik személyben, a közösségben élhetem meg önmagamat -, nem vagyunk képesek felfogni. Stílustalanul lihegünk, kaparunk tíz körömmel értéktelen ostobaságok után, miközben gátlástalanul átgázolunk másokon.
Nincs szomorúbb látvány, mint a megtérni képtelen, makacs, kevély ember.
A büszkeség sajátossága az, hogy orrfacsaróan büdös, de csak a gőgös ember környezete érzi ezt, ő maga nem.
Pedig a Szentírásból egyértelműen kiolvashatjuk, hogy kárhozatra, pokolra csak ezek a szerencsétlenek fognak jutni. Akik nem hajlandóak megtérni.
Egy kedves paptestvérem mesélte el a következő esetet, amely vele történt.
,,Szerzetesi életemet egy vidéki, elhanyagolt kis templomban kezdtem, mint pap. Egyik oldalon egy hatalmas szocialista lakótelep a maga minden szörnyűségével, embertelenségével, a másik oldalon pedig egy cigányputri.
Nos a kettő között lapult szerényen templomocska, alacsony, bádogtetejével. Ott ücsörögtem magamban és gondolkoztam. Mit tegyek? Mi lenne a legjobb lelkipásztori módszer ebben a helyzetben? Kopogtassak be minden lakásba és hirdessem az Evangéliumot? Találjak ki valami egyedit? Szervezzek látványos programokat?
Nos, amíg így töprengtem, rájöttem az egyedüli és leghatásosabb megoldásra.
Nekem kell megtérnem. Akkor majd jönnek a hívek a temploma. Akkor majd elhiszik nekem, amit Istenről prédikálok."
Ez a pap néhány év múlva rendjének elöljárója lett és szolgálata alatt virágzott a közösség.
Ebből az alázatból táplálkozott a régi családapák tekintélye is kedves testvérek.
Érzékeny ponthoz érkeztünk. Fájdalmas ponthoz.
A Szentháromság leképezése itt a földön a család. Isten akarata szerint keresztény ember családi közösségben szocializálódik, vagyis szülők és nagyszülők, testvérek és távolabbi rokonok közösségében kapja meg azokat az alapokat, amelyek szükségesek számára a boldoguláshoz.
A mennyei Atya szerepét az édesapa kapta. Ő a családfő. Ő testesíti meg Isten morális, erkölcsi törvényeinek elvi megvalósulását.
A Szentlélek az édesanya, aki gyakorlati, önfeláldozó szeretetével összetartja a különböző tagokat.
A Fiú, a szentháromsági eredések tekintetében a gyermek. Akárhányan is vannak. Egy keresztény család, ahol a szerepeket vállalják és betöltik, Isten szentháromságos létét reprezentálják a világban. Már az ókori pogányok is így kiáltottak fel láttukra: ,,Nézzétek, hogy szeretik egymást!".
Mit kell tehát tenni ahhoz, hogy megszűnjék a vallásosság, hogy tönkremenjen az Egyház, hogy Jézus nevét kitöröljék generációk emlékezetéből?
Szét kell verni a családot. Lehetetlenné kell tenni keresztény családi közösségek kialakulását. Erről szól a mai európai politikai trend, erről szól a gender program, az azonos neműek házassága.
Először is az apa tekintélyét kell megrendíteni. Még hogy az apa nevelje a fiúkat? Még mit nem! Testvérek, sokat vagyok fiatalok között, és nagyvárosokban már évtizedek óta, vidéken pedig mostanában tapasztalni, hogy nem beszélnek az édesapjukról. Én még hallottam ilyen mondatokat: ,,Édesapám ezt és ezt mondta és ezt tette". Ez érvként hatott. Mivel pedig az atyai tekintély meggyőző, el is fogadták.
Természetesen még vannak keresztény családok, ahol az édesapák megőrizték helyüket, de már nagyon ritkák. Az apai tekintély minden diktatúrának útjában áll, legyen az ideológiai ( fasiszta, kommunista) vagy gazdasági.
Hasonló a helyzet az édesanyákkal. Az elmúlt rendszerben egyenjogúság címén rabszolgává tették őket. A férfiakat nem fizették meg becsületesen, ezért kénytelen volt az asszony is eladni magát éhbérért, a gyerekekkel nem volt idő foglalkozni, a ház körüli teendők vasárnapra maradtak. Elmaradt a templom, a gyerekeket pedig pedagógus pártkatonák nevelték arra, hogy első a mozgalom, a KISZ, csak valahol a végén szerepel a család.
Kedves testvérek, az eredmény látható. A katolikus püspöki karban már óvatosan, de szóba került, hogy meg kellene szüntetni a gyermekkereszteléseket, mert nincsenek már keresztény családok. Naponta jönnek hozzánk a plébániára keresztelést kérni, és igen ritka az a szülő, aki el tudja mondani a Miatyánkot, alkalmas kereszt és bérmaszülőt, pedig szinte lehetetlen találni.
Azért nem kell elkeseredni. A kegyelem működik.
Az Internet egyik katolikus portálján található a következő nem is annyira tréfás történet. Egy zsúfolásig megtelt templomban mise van. Egyszer csak beront három állig felfegyverzett, álarcos alak, géppisztollyal a kezükben és megszakítják a misét. ,,Maguk hisznek ennek a papnak?
Elhiszik, amit az Egyház tanít? Aki nem hiszi el, az most elmehet. Akik elhiszik, azok maradhatnak, de számolniuk kell a következményekkel." - mondja a vezetőjük, és csőre tölti fegyverét.
Van ám nagy riadalom. A templom szinte teljesen kiürül. Talán húsz elszánt keresztény marad, félnek, de eltökéltek. Az atya is behúzza a nyakát. Most mi lesz?
És ekkor a terroristák vezetője leveszi álarcát, szelíden rámosolyog a papra: ,,Dicsértessék a Jézus Krisztus! Atyám. Ez a húsz igaz ember az ön híve.
Velük szíveskedjék tovább építeni Isten országát. Elnézést a zavarásért."
Csendesen távoztak.
Testvérek, nem adhatjuk fel a reményt. Mindig van tíz-húsz igaz ember, akikre tud építeni Krisztus egyháza. Isten megáldja a sokaságot, de ő elsősorban a minőséget kéri majd számon tőlünk.
Imádkozzunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy a mi családi közösségeink is a Szentháromság hűséges szeretetét jelenítsék meg az emberek, a világ előtt.
Mi pedig, akik talán ahhoz a húsz hűséges hívőhöz tartozunk, kérjük a nap minden percében Isten kegyelmét, hogy megtartson bennünket szeretetében és hűségében.
Ámen.
forrás:Dióssy Iván
 
 
0 komment , kategória:   Hit és vallás- versek,idézete  
Szentháromság vasárnap
  2015-05-31 16:00:51, vasárnap
 
  Szentháromság vasárnapját ünnepeljük ma, amely mindig a húsvéti ünnepek után következő első évközi vasárnapon tart az Egyház.
Szoktuk mondani egymásnak; van egy rossz és van egy jó hírem.
Nekem is van. A Szentháromság olyan mély titok, misztérium, amelyet ember még eddig nem volt képes felfogni teljes mélységében, és nagy valószínűséggel nem is fog. A jó hír, hogy nem is kell ezt nekünk megértenünk.
Fölösleges minden erőlködés, itt nem szimpla megértésről van szó, ahogyan keresztény életünk más dimenzióiban sem, hanem sokkal többről.
Hitről! Itt a ratió, az ész elhallgat. Az Ész-istenbe vetett pogány bálványimádás mosolyogni való gyerekessége teljességében mutatja meg magát.
Mégis beszélnünk kell róla ebben a rövidke tíz percben.
Hiszen minden reggel keresztet vetünk, elmondjuk, hogy az ,,Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében". Ezzel térünk nyugovóra, ezt tesszük, ha templom vagy feszület előtt vezet el az utunk, ezzel kezdjük munkánkat, tanulásunkat, mindent testvérek, mert ebben a Háromságban élünk, mozgunk és vagyunk.
A Szentháromság nem más, mint az Egy Isten önkiüresítése a szeretetben.
Döbbenetes, amikor a hit fényével megvilágított emberi értelem rádöbben arra, hogy a szeretet önátadás, önfeláldozás, kiüresítés és szolgálat.
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte. Vagyis mindenét. Önmagát. Lehetek én tehetséges művész, tudós, vagy bárki, nem mondhatom, hogy tehetségemet Istennek ajándékozom, hiszen tehetségemet ajándékba kaptam. Szent Pál meg is kérdezi: ,,Mi az, amit nem kaptál?"
Istennek egyedül önmagamhoz való jogomat adhatom, amelyről szabad akarattal lemondok. Nekem nincsenek emberi jogaim! Én Isten rabszolgája vagyok. Isten nem érezte méltatlannak magát ahhoz, hogy ezt a rabszolgai alakot felvegye magára, és átmenvén minden megaláztatáson, kínzásokon, szörnyűségeken, végül is önmagát adta teremtményének.
Igen testvéreim! Nekünk, embereknek önmagát.
Ez a Szentháromság szeretete.
Isten kiterítette a lapjait. Teljesek kiszolgáltatottá vált előttünk emberek előtt. És mi válaszoltunk erre a hallatlan szeretetre: keresztre feszítettük Őt.
És keresztre feszítjük minden alkalommal ma is, amikor rágalmazunk, ítélkezünk ,megszólunk másokat, amikor hazudunk, amikor szeretetlenek vagyunk.
A Szentháromság elfogadása tehát hit kérdése. A teljesen Istenre hagyatkozó hité, amely nem számolgat, nem méricskél.
Amennyiben valaki rendszeres imaéletet él, ami azt jelenti, hogy Isten áldott jelenlétében telnek hétköznapjai, önmagában, családjában, közösségeiben rá fog ismerni erre a szentháromságos létre.
Isten ugyanis erre a mintára teremtette az embert. Minden imádságunkban a bennünk élő Jézus Krisztus imádkozik a mennyei Atyához a Szentlélek által.
Minden közösségnek alaprajza a Szentháromság, vagyis az egymásban összefonódó, kölcsönös szeretet.
Egy kedves tanmese érzékletesen tárja elénk a kölcsönös szeretet titkát.
A mennyországban is, a pokolban is egy hatalmas asztal körül ülnek majd a lelkek és esznek. Csakhogy nem a mi földi életünkben megszokott evőeszközökkel, ott mindenki egy nagyon hosszú nyelű kanalat tart majd a kezében. A pokol lakói egy örökkévalóságon át azzal kísérleteznek, hogy a saját szájukba tömködjék a finom falatokat, de ez lehetetlen, mivel hosszúak a kanalak.
Lesz ott nagy sírás és fogcsikorgatás, hiszen állandóan éheznek.
Ezzel szemben a mennyországban felismerik a megoldást. Mindenki a vele szemben ülő testvérét eteti meg, így mindenki mindig jóllakik. Itt pedig lesz mindig öröm, béke és nyugalom.
Milyen furcsa, hogy a szeretetnek ezt a törvényét - mely szerint csak a másik személyben, a közösségben élhetem meg önmagamat -, nem vagyunk képesek felfogni. Stílustalanul lihegünk, kaparunk tíz körömmel értéktelen ostobaságok után, miközben gátlástalanul átgázolunk másokon.
Nincs szomorúbb látvány, mint a megtérni képtelen, makacs, kevély ember.
A büszkeség sajátossága az, hogy orrfacsaróan büdös, de csak a gőgös ember környezete érzi ezt, ő maga nem.
Pedig a Szentírásból egyértelműen kiolvashatjuk, hogy kárhozatra, pokolra csak ezek a szerencsétlenek fognak jutni. Akik nem hajlandóak megtérni.
Egy kedves paptestvérem mesélte el a következő esetet, amely vele történt.
,,Szerzetesi életemet egy vidéki, elhanyagolt kis templomban kezdtem, mint pap. Egyik oldalon egy hatalmas szocialista lakótelep a maga minden szörnyűségével, embertelenségével, a másik oldalon pedig egy cigányputri.
Nos a kettő között lapult szerényen templomocska, alacsony, bádogtetejével. Ott ücsörögtem magamban és gondolkoztam. Mit tegyek? Mi lenne a legjobb lelkipásztori módszer ebben a helyzetben? Kopogtassak be minden lakásba és hirdessem az Evangéliumot? Találjak ki valami egyedit? Szervezzek látványos programokat?
Nos, amíg így töprengtem, rájöttem az egyedüli és leghatásosabb megoldásra.
Nekem kell megtérnem. Akkor majd jönnek a hívek a temploma. Akkor majd elhiszik nekem, amit Istenről prédikálok."
Ez a pap néhány év múlva rendjének elöljárója lett és szolgálata alatt virágzott a közösség.
Ebből az alázatból táplálkozott a régi családapák tekintélye is kedves testvérek.
Érzékeny ponthoz érkeztünk. Fájdalmas ponthoz.
A Szentháromság leképezése itt a földön a család. Isten akarata szerint keresztény ember családi közösségben szocializálódik, vagyis szülők és nagyszülők, testvérek és távolabbi rokonok közösségében kapja meg azokat az alapokat, amelyek szükségesek számára a boldoguláshoz.
A mennyei Atya szerepét az édesapa kapta. Ő a családfő. Ő testesíti meg Isten morális, erkölcsi törvényeinek elvi megvalósulását.
A Szentlélek az édesanya, aki gyakorlati, önfeláldozó szeretetével összetartja a különböző tagokat.
A Fiú, a szentháromsági eredések tekintetében a gyermek. Akárhányan is vannak. Egy keresztény család, ahol a szerepeket vállalják és betöltik, Isten szentháromságos létét reprezentálják a világban. Már az ókori pogányok is így kiáltottak fel láttukra: ,,Nézzétek, hogy szeretik egymást!".
Mit kell tehát tenni ahhoz, hogy megszűnjék a vallásosság, hogy tönkremenjen az Egyház, hogy Jézus nevét kitöröljék generációk emlékezetéből?
Szét kell verni a családot. Lehetetlenné kell tenni keresztény családi közösségek kialakulását. Erről szól a mai európai politikai trend, erről szól a gender program, az azonos neműek házassága.
Először is az apa tekintélyét kell megrendíteni. Még hogy az apa nevelje a fiúkat? Még mit nem! Testvérek, sokat vagyok fiatalok között, és nagyvárosokban már évtizedek óta, vidéken pedig mostanában tapasztalni, hogy nem beszélnek az édesapjukról. Én még hallottam ilyen mondatokat: ,,Édesapám ezt és ezt mondta és ezt tette". Ez érvként hatott. Mivel pedig az atyai tekintély meggyőző, el is fogadták.
Természetesen még vannak keresztény családok, ahol az édesapák megőrizték helyüket, de már nagyon ritkák. Az apai tekintély minden diktatúrának útjában áll, legyen az ideológiai ( fasiszta, kommunista) vagy gazdasági.
Hasonló a helyzet az édesanyákkal. Az elmúlt rendszerben egyenjogúság címén rabszolgává tették őket. A férfiakat nem fizették meg becsületesen, ezért kénytelen volt az asszony is eladni magát éhbérért, a gyerekekkel nem volt idő foglalkozni, a ház körüli teendők vasárnapra maradtak. Elmaradt a templom, a gyerekeket pedig pedagógus pártkatonák nevelték arra, hogy első a mozgalom, a KISZ, csak valahol a végén szerepel a család.
Kedves testvérek, az eredmény látható. A katolikus püspöki karban már óvatosan, de szóba került, hogy meg kellene szüntetni a gyermekkereszteléseket, mert nincsenek már keresztény családok. Naponta jönnek hozzánk a plébániára keresztelést kérni, és igen ritka az a szülő, aki el tudja mondani a Miatyánkot, alkalmas kereszt és bérmaszülőt, pedig szinte lehetetlen találni.
Azért nem kell elkeseredni. A kegyelem működik.
Az Internet egyik katolikus portálján található a következő nem is annyira tréfás történet. Egy zsúfolásig megtelt templomban mise van. Egyszer csak beront három állig felfegyverzett, álarcos alak, géppisztollyal a kezükben és megszakítják a misét. ,,Maguk hisznek ennek a papnak?
Elhiszik, amit az Egyház tanít? Aki nem hiszi el, az most elmehet. Akik elhiszik, azok maradhatnak, de számolniuk kell a következményekkel." - mondja a vezetőjük, és csőre tölti fegyverét.
Van ám nagy riadalom. A templom szinte teljesen kiürül. Talán húsz elszánt keresztény marad, félnek, de eltökéltek. Az atya is behúzza a nyakát. Most mi lesz?
És ekkor a terroristák vezetője leveszi álarcát, szelíden rámosolyog a papra: ,,Dicsértessék a Jézus Krisztus! Atyám. Ez a húsz igaz ember az ön híve.
Velük szíveskedjék tovább építeni Isten országát. Elnézést a zavarásért."
Csendesen távoztak.
Testvérek, nem adhatjuk fel a reményt. Mindig van tíz-húsz igaz ember, akikre tud építeni Krisztus egyháza. Isten megáldja a sokaságot, de ő elsősorban a minőséget kéri majd számon tőlünk.
Imádkozzunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy a mi családi közösségeink is a Szentháromság hűséges szeretetét jelenítsék meg az emberek, a világ előtt.
Mi pedig, akik talán ahhoz a húsz hűséges hívőhöz tartozunk, kérjük a nap minden percében Isten kegyelmét, hogy megtartson bennünket szeretetében és hűségében.
Ámen.
forrás:Dióssy Iván
 
 
0 komment , kategória:   Hit és vallás- versek,idézete  
Köszonöm ,Uram!
  2015-05-31 14:38:38, vasárnap
 
 

Uram, éreztem, szóltál hozzám
- így szólítottál: gyermekem! -
templomodban megérintettél,
hol némán hajtottam fejem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, tudom, kiválasztottál,
veszni bárányod nem hagyod.
Mikor fájdalomban gyötrődtem,
Te bekötötted a sebem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, fényt adtál a látásra,
örülni szép természeten.
Csodálni égen-földön látszó
hatalmadra nyitod szemem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedtél új tavaszt még,
megtartottál kegyelmesen.
Virágszirmoknak záporában
látom, irgalmad végtelen.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, vezess Szent Lelked által,
ne lakjon bennem félelem.
Golgotán, Fiad szent vérével
megmentette az életem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, ingó hitem táplálod,
ajkamra szót adsz szüntelen.
Igéddel hadd hirdessem másnak:
tart még a földi kegyelem.
Köszönöm, Néked, Istenem!

Uram, engedd, hogy küldetésem
teljesítsem hálatelten.
S ha erőm fogyva Hozzád térek,
végső sóhajom ez legyen:
- Köszönöm, Néked, Istenem!

(Ismeretlen szerző)
 
 
0 komment , kategória:   Hit és vallás- versek,idézete  
Gyermeki bizalom!
  2015-05-31 13:17:03, vasárnap
 
  Pecznyík Pál
Gyermeki bizalom!

Újabb és újabb vírusok
borzolják a népeket,
halál völgyén átvonuló
felnőttet és gyermeket.

Szemekben ott tükröződik,
aggódás és félelem,
többeket már sírba döntött,
ez a rejtőző elem.

Vajon nem gondolunk arra,
hogy Alkotónk jele ez?
Ám Ő, meg is gyógyíthatja
azt, kit keze megsebez!

Mért nem számolunk Istennel,
Ő mindig segíteni kész,
mért nem fordulunk hát Hozzá,
ha ránk tör a baj s a vész!

Ha gyermeki bizalommal,
Megváltónkhoz fordulunk,
fölfedi a kórokozót,
s megszabadít, hű Urunk!

Félre hát a félelemmel,
aggódással, emberek,
Jézus, gyógyít betegségből,
lelkünk, bűntől menti meg!

Celldömölk,
2011. V. 31.
 
 
0 komment , kategória:  Anyák napjára  
A láthatatlan mentőöv
  2015-05-31 13:16:02, vasárnap
 
  Zsolt 121,1 :
"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem."

A láthatatlan mentőöv

Évtizedes rekordokat döntött a meleg. Nehéz, fárasztó év után családunkkal egy egész hetet szántunk balatoni kikapcsolódásra. Már az első délelőtt 34 fokot mutatott a hőmérő, amikor letelepedtünk a révfülöpi öreg nyárfák tövében. Gyermekeink kel együtt vízre szálltunk, matracokkal, labdákkal. Sokáig játszadoztunk és élveztük a víz üdítő hatását. Kicsit be-bemerészkedtünk a bóján túli mélyebb zónákba, de néhány karcsapás után visszafordultunk, mivel rövidebb kórházi kezelés után voltam. Egyébként is régen mozogtam, kissé merevek voltak a tagjaim. Azonban mégis hívogató volt a fenséges víztükör, és ebben a kánikulában vágytam egy kiadós úszásra, ami korábban szinte mindennapos volt. Csalogatott a nádason túli rész, ahol a víz is tisztább, selymesebb; mély csend honol és már emberi hangot sem hallani, csak a lágy csobogást és a sirályok vijjogását.

Nekivágtam hát, bemérve az irányt, a szemben lévő dombokat. Csodálatos volt a langyos vizet hasítani! Éreztem, izmaim engedelmeskednek a parancsnak; hol gyors-, hol hátúszásban törtem előre a ringatózó hullámok között. A tűző napsütésben különlegesen szép élményben volt részem. A parttól távolodva csak a víz halk csobogása hallatszott; oldalra, majd hátrapillantva a strand fái mögött felbukkant a Fülöp-hegyi kilátó és a badacsonyi bazaltsziklák égbe meredő, orgonasíphoz hasonló ornamentikája. A természeti látványnál is fenségesebb volt érezni az elemek különleges összhatását: a hullámok selymes simogatását, a nap szikrázó fényének játékát és a vízen is át-átsugárzó, tisztító, gyógyító hatását. Már úgy két kilométerre járhattam a strandunktól, amikor jól kivehetővé váltak a szemközti part szörfözői és strandolói.

Testem e különleges és ritka élménynek engedve, korát is megtagadva, szinte függetlenedett értelmem irányításától, és az úszás örömétől megittasodva egyre csak hasította a habokat. Hátra-hátratekintve az északi hegyvidékre, szélesebb panoráma tárult elém. A két parttól egyenlő távolságra lehettem, mikor úgy döntöttem, visszafordulok. Sőt elhatároztam, hogy visszafelé - e jóleső bemelegítés után - még erőteljesebb úszásba kezdek, hadd érezzem tagjaim jótékony feszülését, és hadd gyönyörködhessek tovább e táj különleges varázsában, isteni harmóniájában. A csodálat és a hála mélységes öröme töltötte el lelkemet, amikor hirtelen jobb lábszáram izmai iszonyatos görcsbe rándultak, szinte kővé meredtek. A heves fájdalom és az ijedtség hatására - no meg előrehaladásom érdekében - a jobb láb munkáját teljes egészében átvette a bal. De pár méter után már az sem bírta a terhelést, és most a bal combomban éreztem az előbbihez nagyon hasonló, fájdalmasan kínzó izomgörcsöt. Mindkét lábam mozgásképtelenné vált a Balaton kellős közepén! Pánikszerűen kezdtem még két használható kezemmel csapkodni a vizet magam előtt, szememmel idegesen pásztázva a tavat, vajon van-e hallótávolságon belül valamilyen vízi jármű, ahol meghallhatnák segélykiáltásomat? De amint körülnéztem, láttam, minden és mindenki elérhetetlen messzeségben van tőlem. Reménytelenül magamra maradtam két kővé vált, fájdalmaktól hasogató lábammal.

A bennem egyre elhatalmasodó félelemtől és kilátástalanságtól zihálva még gyorsabban kezdtem úszni, pusztán a két karommal. Úgy éreztem, a nemrég még kórházban kezelt szívem is mintha görcsösebben és rendellenesebben viszonyulna a jelen állapothoz; talán leeshetett a vérnyomásom, erős lüktetést és fájásfélét éreztem a mellkasom körül. Miután felmértem veszélyes helyzetemet és eszembe jutottak a meggondolatlan fürdőzésből fakadó vízi tragédiák, még inkább eluralkodott rajtam a bűntudattal vegyes halálfélelem. Be kellett látnom, egyetlen testrészem sem elegendő ahhoz, hogy ebből a helyzetből biztonságosan partot érjek.

A kapkodó és koordinálatlan csapkodás reménytelenségében egyszer csak kristálytisztán villant át az agyamon: Lazítsd el és bízd magad Gondviselődre, a lágy hullámokra, és ne csinálj semmit! A következő pillanatban tekintetem egyenesen az előttem kéklő hegy mozdíthatatlan, nyugalmat árasztó tömbjére esett, és eszembe juttatta a jól ismert igéket: "Szemeimet a hegyekre emelem, honnan jön az én segítségem? Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet." (121. zsoltár 1-2)

Ahogy ezekbe a mondatokba kapaszkodtam, felhagytam minden emberi erőlködéssel - és közben éreztem, a lábamban lévő görcs kezd kioldódni, s a fájdalom is alábbhagy. Újabb bátorító ige jutott eszembe: "Mikor vízen mégy át, én veled vagyok..." (Ésaiás könyve 43,3)

Az előttem lévő part még elérhetetlenül távolinak tűnt, de a mögötte magasodó hegy, tetején a kilátóval nyugalmat árasztott: "Ne félj, nem hagylak magadra!" Egészen más érzések és gondolatok kavarogtak bennem, ahogy megpróbáltam visszajutni a biztonságot jelentő fövenyre. Befelé úszva úgy éreztem, szinte az egész Balatont át tudnám úszni; a tó közepén azonban - teljesen lebénulva - úgyszólván a halállal kellett szembenéznem. Most pedig karomat alig mozgatva, lábamat élettelenül lógatva araszolgattam a part felé, tudva, hogy családomat már bizonyosan kétségek és aggodalmak gyötrik. Ugyanakkor ebben a fizikai tehetetlenségemben élhettem át és értettem meg igazán a kegyelem folyamatos erejét. Hiszen amikor izmaimat megfeszítve újra gyorsabban akartam haladni, mindkét lábamban felerősödött a görcs, és a fájdalom jelezte: ezt ne tedd! Hagynom kellett hát, hogy két karommal lazán evickélve, a lágy hullámok segítsenek a part felé. Úgy éreztem, szinte lélegzetem ritmusát is Istenre kell bíznom, nélküle erőtlen félelem és bizonytalanság minden mozdulat. Eközben a mélységes hála és köszönet érzései jártak át. Soha nem éltem át eddig ilyen intenzíven Isten közelségét: a Balaton lágy, simogató vize átlényegült Uram gyengéd tenyerévé. Igen, jutott eszembe egy másik igevers is: "Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai." (Mózes V. könyve 33,27)

A méltóságteljes, mozdíthatatlannak tűnő hegyvonulatok és a szikrázó nap, testem tehetetlensége és a víz különleges fenntartó ereje, mind-mind azt hirdették: "Én vagyok a te megtartód! Életed minden pillanatában én veszlek körül állandó óvó, féltő szeretetemmel - még akkor is, ha te ezt nem veszed észre. Életedet kezemben tartom, mert fontos vagy nekem, akkor is, ha te nem érted és fel sem foghatod igazán."

Közel egy óra telt el, mire a part közelébe értem, de lelki élmények tekintetében úgy tűnt, több fényévnyi időzónát utaztam át. Ahogy közeledtem a part felé, a strand hatalmas fái mögött eltűntek a hegyek, a némaság után ismét a strandolók önfeledt fürdőzése, a gyerekek harsány kacaja vett körül. A fáradtságtól elnehezedő karommal, ziháló szívemmel és a görcsöktől mozdulatlanságba merevedett lábaimmal már csak néhány méter volt a partig, hogy végre elérhessem a biztonságos, szilárd talajt. Eszter lányom mosolygós arccal úszott felém: "Már nagyon vártunk, hol csavarogtál? Gyere, játssz velem még egy kicsit a vízben!" A hosszú csend után jó volt újra csilingelő gyermekhangokat hallani, különösen az enyéimét. Ahogy végre partot értem, éreztem, oldódni kezd a fájdalmas izomgörcs. Kimerülve, a fáradtságtól ernyedten vánszorogtam családom felé, de békés, jóleső érzések jártak át.

A tó közepén otthagytam valamit, vagy valakit: azt, aki sokat akart egyedül, sokat képzelt magáról erőtlenségei ellenére is, aki mindig többet akar tenni a "test cselekedetei" által, mint hitből. Ott, a görcsben, fájdalomban, reményvesztettségben valaki valóban megfulladt, meghalt. De életre kelt másvalaki, aki tud Istenre hagyatkozni, engedni és elfogadni. Úgy éreztem, új ember született a Balaton vizében, aki mélyebben megérti az isteni gondviselést: Lásd, önmagadtól, erőlködéseidtől megszabadulva, minden pillanatban kegyelmemből élhetsz, hiszen "markaimba metszettelek fel" (Ézsaiás könyve 49,16).
 
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2015.04 2015. Május 2015.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 46 db bejegyzés
e év: 1032 db bejegyzés
Összes: 8099 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 668
  • e Hét: 2640
  • e Hónap: 8904
  • e Év: 161092
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.