|
2016-07-20 13:52:12, szerda
|
| |
| |
Amikor kimegyek a temetőbe
a tavaszi szellő édes
nyárfaillata és az
emlékeim követnek.
Nagyapám sírjánál állok
némán, meghajolva.
Emlékezem
a vele töltött gyermekkoromra.
Sárgás, barna szeméből mindig
meleg mosoly áradt felém.
Ma is látom, ráncokkal teli
kézfejét, munkától érdessé
száradt tenyerét.
Pici kezemet dörzsölgette
a téli hidegben,
hogy felmelegítsen.
Tavasszal együtt mentünk
a Tisza-közére.
Nekem a cseresznyés út
volt a kedvenc utam.
A búzaföld végén és az
árokparton piros pipacsok és
kék búzavirágok
díszítették a csegei határt.
Amíg nagyapám a kukoricát kapálta,
én hatalmas csokrot szedtem
hajamba, koszorút fontam.
Utunkat csicsergő madarak,
félénk ürgék és nyulak kísérték.
Az erdőben énekeltek a cinkék,
károgtak a varjak,
kelepeltek a gólyák, vagy éppen fészküket építették.
A szekéren ültem,
a lőcsbe kapaszkodtam.
Nagyapám hazahajtotta a
fáradt állatokat.
Este hét órakor
megkondultak a harangok.
Mi ketten hazaballagtunk a
poros úton.
Nagymamám megfejte a fáradt állatokat,
én pedig, vacsora után lefeküdtem,
álmomban is a virágok között
sétáltam.
Rózsa Margit |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
Offline
