|
2012-10-13 08:46:39, szombat
|
| |
| |
|
|
| |
Kohut Katalin: Holtak napján
Feltámadunk! táblát a temető bejárata fölött átcserélték Köztemetőre. Én ezt is Járványtemetőnek nevezném, mint azt, amelyik mellett felnőttem, s halottjai rokonok nélkül hunytak el szemben a zsidó temetővel. Nekik lett ismét kápolna építőjük, bár a temetőjük focipálya volt régóta. Mintha ismétlődne mindig a történelem. A Járványtemetőben lévő kriptában is honvédokat találtunk puskákkal.
Két esztendeje végig jártam a temetőt. Nekem nem ünnep a Holtak napja, hanem szívemben őrzött értetlenség a meg nem értett halállal és könyörtelenségével szemben. Én gyászolok addig, amíg élek. Gyermekeim már nem ismerhették meg a rokonságot, velem megszűnik az áldozatokra való emlékezés.
Először nagyapa sírját kerestem, tudtam, hogy legfelül található. Útközben összelyuggatott nemesi kripták mellett haladtam el, olyan érzésem volt, mintha a temetőben is dúlna a háború, mint az élők között. Nagyapa sírjával szemben a fősírhelyen dr. Tövisek nemes sírja található két másik nemesével. A Tövisekről Kazinczy jutott az eszembe. Milyen nemes lehetett az, aki ilyen nevet választott?
Felmentem a temető tetejére bal oldalon, végig a honvédek sírjai sorakoztak, alattuk három sorral nagyapáé. Sírjára 1961-ben kövirózsát ültettek egy virágtartóba, arról ismerem fel a sírkövet. Megálltam a sírnál és emlékeztem bajuszára, görbebotjára, nevetős arcára, szeretetére. Durva lett halála előtti években, nagymamámat magányra ítélve, aki akkor már félt tőle. Nagymama óhaja az volt, hogy jó messze feküdjenek egymástól, ha egyszer ő is eltávozik. A tipegő, csicsergő lánykák megváltoztatják a durva embereket, így lett ez nagyapával is, én csaltam mosolyt naponta arcára. Mai napig lánygyermeket kapnak azok, akik nem nézik a lányokat semmibe, mintha a sors azt akarná, hogy megváltozzanak, furcsa titka ez a természetnek.
Régebben lóca volt a sír mellett, ott pihentünk meg nagymamával, később a nagynénémmel. Nagyapa Forgószél hadművelet áldozataként tüdőbajban halt meg a tisztán és szépen énekelők között, ami akkor éppen divatos betegség volt, tüdőkórházakat üzemeltettek országszerte.
A másik oldalon lejjebb apa és öcsém sírja található. Mindketten nagyon sokat szenvedtek, leírni sem lehet, infarktusban haltak meg. Nagy betűs emberekként éltek, s haltak bele a világ fájdalmaiba, minden csapás miatti szenvedést szívükbe véste az idő, a legkegyetlenebb nagy gonosz pók, ami valaha is létezett. Hálót sző, de nem a legyeknek, az embereket ítéli magányra, meg nem értésre, szenvedésre. Hogy megváltozott a világ!
Anyám anyjának és testvérének sírjához ritkán megyek. A Szlovákiából származó Begala nagymama nem tudott szeretni, bár megértettem tönkretett életét. Zuki volt anyám öccsének a beceneve, ami cukrot jelentett, egy jégbarlangba hurcolt zsidó Wagner nevű cipésztől született legkisebb fia nagymamának. Nagymama akkor halt meg, amikor nagyobbik gyermekem született. Nem szerettem, ahányszor nála voltam, mindig apát és anyámat beszélte hangosan az erkélyre kiállva a szomszédoknak. Inzulinos és vak volt, így is történt végzetes balesete: leesett a lépcsőről. Begala nagymamámat a németek a ricsei lágerbe hurcolták szakácsnőnek, ahol kreatív munkákat végeztek a foglyok. Anyám egyikőjüktől gyöngysort kapott. Később az orosz katonák ráncigálták, Jancsi, a középső fia úgy néz ki most is, mint egy orosz katona. Úgy érzem, anyám családjának sorsa árnyékként telepszik mai napig ránk, követ minket minden értelmetlenségével, meghurcolásával. Rokonsága anyám apjának reformátusokból kerül ki, így is kezdődött az élete, Sándor nagybátyja istállóba fektette apja haldoklásakor. Mennyien felvették azóta a Benkő nevüket, s élik csodálatos médikus életüket!
Lenn, a gyerekek között nyugszik jóságos apai nagymamám messze nagyapától óhaja szerint, felette nemrég elhunyt nagynéném. Még halála előtt megkérdezte, a megjelent versekkel és fordításokkal az újságokat eltettem-e. Nem akartam megmondani neki, hogy már nincsenek meg, mert olyan rajzokkal illusztrálták őket, amelyeket rossz volt nézni is, s minden fekete mágikus, csontvázjeles írást megsemmisítettem a szomszéd tanácsára. Utána odamentünk a nemesi sírokhoz együtt. Ez volt az utolsó találkozásunk. Piri néniről mindig a kék szalon, az első szobájuk jut eszembe, ahová néha bemehettem gyönyörködni a faragott bútorokban, valamint a karácsony vilia-esték, amikor apával kántálni mentünk, s csodáltam a kék desszert szaloncukrokat a fájukon.
Nagymamáról első gondolatom az, amikor találkoztam vele, mindig a kezembe nyomott egy forintot, vegyek rajta kiflit és sajtot, mert anyám képtelen volt, vagy nem is akart rólunk gondoskodni.
Mikor három infarktusban meghalt, apa jégeső által elvert szőlő szüretje után a borházban aludt. - Öcsi! - szólította háromszor egy hang, s mindegyik esetben átment a részeg Koscsó szőlőszomszédhoz, miért szólongatja. Azt mondta egy római ferences pap, van ilyen, hogy a halott mielőtt eltávozik, jeleket hagy, elbúcsúzik. Én spiritizmusra fogtam az emberek számára felfoghatatlan dolgot, vagy démonok csúfos játékára, más nem avatkozik bele az emberek életébe.
Mikor ott feküdt nagymama a szobában holtan, egyedül ültem kisszéken a konyhában, s egyre Elvis dala járt az eszemben, Ugye magányos vagy kezdettel. Nagymamára és nagyapára vonatkozott ez a dal. Vártam, hogy nyíljon az ajtó, egyszer csak lenyomja a kilincset, kijön és megkérdezi: - Anyád megint nem főzött? Utolsó mondata az volt: - Vigyázzatok a gyerekekre! Az aggódás a szív legveszélyesebb gyilkosa, de az ember aggódik a szeretteiért, különösen, ha ők szenvednek, amíg csak él. A szeretet tehetetlen az értelmetlenségekkel, az ok nélküli szenvedésekkel szemben, segíteni nem tud, ezért csak az aggódás marad neki. Még a természeti erők is az emberek ellen esküdtek, éppen apa szőlőjét verte el a jég, mikor leszerződött a terméssel, hogy majd annak árából törleszti a présgépek, szüreti felszerelések árát.
Nagymamát a Dohánygyár nyugdíj nélkül küldte nyugdíjba, megnehezítve a család anyagi helyzetét. Soha nem volt pénz a fürdőszoba elkészítéséhez. Jóságáról és szeretetéről híres volt szerte a városban. Rokonai Szlovákiában éltek, nem is ismertem, csak ez postás testvérét. Ahány Szaszák nevűvel felvettem a kapcsolatot, egyről sem derült ki, rokon-e, vagy nem. Rég volt, a családfát csak egyházi segítséggel lehetne felkutatni.
Házi bácsira is szoktam emlékezni mindig Holtak napján. Nagyon megszeretett engem és a gyerekeimet az öreg, a gyerekek nagyapának szólították, az óvodában a rajzokat neki készítették, az egész szobája gyerekrajzzal volt tele. Eltartási szerződést akart velünk kötni, de volt férjemmel nem mertem belekezdeni egy felújításba. Elköltözésünk után egy darabig látogatott minket a panel bérházban, mint családját, azután többé nem hallottunk róla hírt, s mikor arra mentünk, láttuk, cigányok költöztek a családi házába. Nem tudni, hogyan került a kezükbe, kivitték Hegyközbe magukkal, ahol itatták reggeltől estig, míg meg nem halt, majd elvették a házát az Árpád utcában.
Holtak napján felidézem Tabódi Ancika néni arcát, aki örökbe akart engem fogadni, s megbolondult halála előtt. Egymás után haltak meg a férjével, gyerek híján a házuk, nem tudni, kire szállt. Majd jött Brisszi Béla bácsi, a hollóházi gyár egykori TMK vezetője, aki a nagynéném unokatestvére volt. Az osztálytársaim, barátaim, tanáraim, gyerekkori pajtásaim mind meghaltak. Holtak napján gyertyát gyújtok, a temetőbe anyagi okok miatt ritkán jutok el. A halál is drága, szegény embereknek nem való, mert még virágra sem futja nekik, nemhogy koszorúra és sírcsokorra.
Mintha egy nagy tükör előtt lennék Holtak napján, s a tükörben felvonulnak életem főszereplői, mindazok, akik szerettek és tiszteltek. Látom arcukat, hallom hangjukat, s én itt állok még a tükörrel szemben megtörten, eldeformálva, arra várva, hogy végre utánuk mehessek. Létrehoznék egy emberi mennyországot, ahová a szíveket tenném, a szeretettől összetört, aggódó szíveket, ha tehetném.
Nekem nem ünnep a Holtak napja, mély gyászát jelenti a szívemnek, olyan értelmetlen szenvedéseket hordoztak valamennyien, melyeket megfejteni alig lehet. Míg a feketék gyertyája tisztul, potyog az emberi könny aranypohárba, addig az emberek mit sem tudva a másvilágról tűrték fájdalmas sorsukat. Sírjukra talán egyszer kitűzik az igazság zászlaját, fellebben a titkokról a hét fátyol. Őrizzük meg szeretteink emlékét, szívünkben sajog ritkán gondtalan és boldog életük!
2012. október 11.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Halottak napja |
|
|
|
Címkék: járványtemetőnek, járványtemetőben, megsemmisítettem, szőlőszomszédhoz, meghurcolásával, legveszélyesebb, reformátusokból, összelyuggatott, megváltoztatják, legkegyetlenebb, felfoghatatlan, osztálytársaim, szenvedésekkel, tüdőkórházakat, elkészítéséhez, megváltozzanak, szaloncukrokat, lánygyermeket, illusztrálták, haldoklásakor, fordításokkal, szomszédoknak, csontvázjeles, találkozásunk, gyerekrajzzal, elköltözésünk, unokatestvére, szenvedéseket, mennyországot, spiritizmusra, felszerelések, eldeformálva, áldozataként, üzemeltettek, aranypohárba, természetnek, temető bejárata, zsidó temetővel, temetőjük focipálya, áldozatokra való, élők között, temető tetejére, honvédek sírjai, durva embereket, lányokat semmibe, másik oldalon, világ fájdalmaiba, legkegyetlenebb nagy, embereket ítéli, jégbarlangba hurcolt, erkélyre kiállva, ricsei lágerbe, Kohut Katalin, Tövisekről Kazinczy, Nagyapa Forgószél, Rokonai Szlovákiában, Ahány Szaszák, Tabódi Ancika, Brisszi Béla,
|
|
Online
