|
2013-08-11 07:58:25, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Kohut Katalin: Világ könyvtár
"A XVIII. század felszámolta a Vallást. A XIX. század felszámolta az Istent. A XX. század felszámolja az Embert." Márai Sándor
A Világban elfoglalt helyemet keresem, s már sehol sem találom. Életutamról régen letértem, önmagamat sem okolom érte, csupán azért, mert nem hallgattam a jó tanácsokra: költözzek el innen jó messzire, mert itt tönkre fognak tenni.
Elképzelek egy hatalmas könyvtárat, ahol minden embernek megvan írva az élete, köztük az árnyékok és bábok, az alvilág nem kapnak helyet, hiszen ők új bekezdéshez születtek meg, bár siker emberek és láthatóan sokan hajbókolnak előttük. Szépeket alkotnak, van közvetítőjük, olyan is, aki dallamokat kottáztat velük, általa hallják a zene üzenetét, azét a muzsikáét, ami a Világot összefogja, a dallam a szívet célozza meg, mely összeborzong, amikor hallja, hatalmas érzelmeket képes megmozgatni, könnyeket csal elő a szemekből.
Visszagondolok ifjúságomra, mennyire együtt éltem a zenével. Ha bánatos voltam, szomorúakat énekeltem, majd egyre vidámabbakat, megvigasztaltam önmagam.
Nem tudom még egyszer megírni életem regényét, lezártam a kilencvenes években a Szomorú szemű Johannával az addigi Annás kommunista hidegháborús múltamat, a Vörös Oroszlánosat. Már az is karmikus volt, szülöttei mindannyian híres emberek. Azóta feszületes lettem többszörösen.
Azzal fejeztem be a regényemet, hogy közölték velem, a börtön karmájában vesztegelek, s hogy még sokan akarnak ártani nekem. Az orosz természetgyógyász ekkoriban jelentkezett és közölte, hogy azért tettek tönkre, mert nagyon szép voltam. Nem értettem, majdnem húsz év kellett hozzá, míg összeraktam életem filmkockáit. Rettentő sors, lehetetlen könyvben megírni, már nem vagyok rá képes. Az ok nélküli szenvedés tűrőhatárát meghaladtam már régen, bár szabadságra vágyom, de egyre reménytelenebbül. Mindenkim meghalt, mindenki, aki valaha is szeretett. Feladták volna az életet, vagy ez lehetett nekik megírva, ha szeretnek, meg kell halniuk? Nincs ilyen élet-könyv, lehetetlen ilyen sorsot elképzelni is, vagyis a Világ-könyvtár most értelmetlen és igaztalan történetekkel van tele. Siker-ember, aki elméletben soha nem tartozott az emberek közé, s az emberek lassan kihaltak a Földről.
Kétfelé osztottam a könyvtáram könyveit, boldog és boldogtalan életekre, bár tudom, hogy a boldogság itt rég nem engedélyezett csak a kiválasztottaknak, így az emberi sorsok között nem is találok könyvet a polcon, csak nagyon régi időből, viszont a boldogtalan, értelmetlen szenvedőké nem fér el a Világ-könyvtárban már. A mások által biztosított jólétben, gazdagságban, boldogságban éltek nem kerülhetnek be a jövő könyvtárába, hiszen valamennyien hazugságból éltek hozzájuk nem való életet.
Mikor gyermek voltam, nem értettem József Attila beteg lelkét sem, nem fogtam fel a költők irományait, most is időnként távolinak tűnnek, mert sokan élnek adott boldogságban, s mindenki csak azt tudja magából adni, amit addigi élete során megtapasztalt. Akkor is, most is úgy gondolom, hogy az igazi tehetség, aki felülről született adott sorssal, már gyermekkorban megmutatkozik, dalol a szíve és játszik a szavakkal, vagyis a vers ugyanúgy, mint a zene a szívhez szól, a szív érzelmeit célozza meg. Ez az igazi művészet, nem az apokaliptikus, nem lehet égtájakra tagolni, keletes, nyugatias, futurista, apokrif és különféle irányzatokra, mert az már bajt hoz másokra, hiszen amit leírnak, a valóságban is megtörténik, amit létrehoznak, az a létbe is lép valós történelemként igazi szereplőkkel, így a játéknak soha nem lesz vége, a hatalmasok addig játszanak, míg egyetlen semmiről sem tudó ártatlan szenvedő ember létezik a Világon, létrehozva saját báb-Világukat a Világ minden égtáján. Titkos a háború, bár minden szerepjátékost megmentettek, akik életüket hosszabbítgatják újabb és újabb szerepjátékkal. Gonoszságnak számít-e ez? Én is ragaszkodnék az életemhez, az enyémről döntöttek, bár azt vallom, a némaság is cinkosságnak számít, hát még a féktelen öröm a gyász idején.
Talán egyszer akad valaki, aki napvilágra hozza a Világ-könyvtárnyi igaztalan élet igazságait, s bízok benne, hogy lesz még szív, amelyik könnyeket csal elő a szemekből, bár tudjuk, a sírás nem adja vissza a múltat, nem írja jóvá a történelem eseményeit, semmit sem képes megváltoztatni. Zokog a Világ lelke tehetetlenségében, az élet nem kell a Föld új lakosságának, terhére való volt az igazság, a becsületesség, az igazi szeretet, az emberség, ezektől az irigylésre méltó tulajdonságoktól meg kellett szabadulniuk. Mégsem gondolom azt, hogy a Világ gonosz lenne, hanem a gonoszt ráengedték és féktelenül tombol, haláltáncot járnak a túlélők az idővel, melyet folyamatosan hosszabbítanak, s ez a tánc kiábrándító és fertelmes, egyre nagyobb bűnöket szabadít fel, egyre alantasabb vizeket kavar fel, a legalávalóbb erőket szabadította fel, ők kapnak hatalmat, irányítást, pozíciókat, döntenek emberi sorsokról, nyomorba taszítva, ellehetetlenítve őket. A szívtelen gépek különb életet lennének képesek létrehozni, mint az, amit a Föld-lakókra szabadítottak.
Világ-könyvtáram egyszer létrejön talán, s megírja valaki az én könyvemet, melyre már alkalmatlan vagyok. Nem bírom a rémségeket, a szörnyűségeket, a szívem nem volt alkalmas a borzalmak megtapasztalására, a kínok kínjára. Igaz történelmet fog talán egyszer tanulni az utókor, s nem lesz többé történelem ismétlés a Földön, sem új izmus, minden ország megmaradt lakosa békében él egymással, a Föld megtermi gyümölcsét, a muzsika nem a szív ellen szól, s gyönyörködnek az emberek a természetben, hiszen vele egykor harmóniában élték egyszeri életüket. Mindenki azt a munkát végzi majd akkor, amire született, az orvosok, tanárok ismét nagybetűs emberek, akikhez méltó az emlékezés, a szerelem szívből ered és mindenki megtalálja hozzávaló párját a Világon. Harmónia árad, a tisztaság és szeretet nem kérkedik, éli megszokott életét, gondoskodik szülöttjeiről a természettel összhangban, s a rendet soha senki sem töri meg. Nem arat a Titok többé ártatlanokat, a féktelenek elnyerik méltó büntetésüket. Utópia, álom, ábrándozás. Az annyiszor ismételt történelem még soha nem záródott Világ-békével.
2013. augusztus 11. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
Címkék: hosszabbítgatják, ellehetetlenítve, tulajdonságoktól, reménytelenebbül, megvigasztaltam, szörnyűségeket, szerepjátékkal, hosszabbítanak, szerepjátékost, megváltoztatni, történelemként, visszagondolok, engedélyezett, apokaliptikus, történetekkel, szülöttjeiről, szabadítottak, gyönyörködnek, megtapasztalt, becsületesség, gyermekkorban, megmutatkozik, lakosságának, folyamatosan, többszörösen, hidegháborús, vidámabbakat, természetben, összeborzong, oroszlánosat, közvetítőjük, szabadította, jelentkezett, természettel, legalávalóbb, szabadulniuk, hatalmas könyvtárat, zene üzenetét, szívet célozza, kilencvenes években, addigi Annás, börtön karmájában, orosz természetgyógyász, emberek közé, emberek lassan, könyvtáram könyveit, emberi sorsok, mások által, jövő könyvtárába, költők irományait, igazi tehetség, vers ugyanúgy, Kohut Katalin, Márai Sándor, Vörös Oroszlánosat, József Attila,
|
|
Offline
